Previous Story
Egy kisgyermekes anya élete
Posted On 2019 szept 16
Jelige: Csillagvirág
Úgy érzem, senkinek sem kell már bemutatnom az anyákat. Vagy mégis? Nos, ők azok a (gyermekszemmel) nézve – magas, szép mosolyú, táskás szemű nénik, akik éjszakákon át ringattak, ha nem tudtál aludni, etettek, itattak, lesték minden kívánságodat. Születésedtől fogva nem aludtak, egyfolytában csak a kicsi szemük fényét őrizték. Tudod, ők azok, akik életük végéig Téged fognak támogatni, akármekkora ökörséget is csinálj.
Na, de térjünk vissza egy anya napjához. Jó esetben négy óra alvás után – ha éppen nem a szobacirkáló eb ébreszti fel, aki éppen Beethoven IX. szimfóniájának utolsó tételét csaholja el bőszen, miközben kaparja a még épen megmaradt ajtófélfát -, a drága kedves gyermeke rúgja le az ágyról, vagy éppen elkezd rajta ugrálni, csak mert az olyan jó móka. Ugyebár apát nem szabad „bántani”, hiszen csak ő az, aki a kenyérrevalót keresi, anyának meg már úgyis mindegy, ő már hozzászokott az efféle ébresztőhöz.
Anya, már a könnyeit és az élet iránti dühét visszanyelve, nagy mosollyal kipattan az ágyból, mintha 24 órából 25-öt aludt volna, és kimegy a konyhába (de néma csendben ám, hogy apa hadd durmoljon nyugodtan), hogy megigyon egy lórúgás erősségű kávét, remélvén, hogy azzal valahogy csak átvészeli a napot. Eztán következik a trónolás a toaletten, de hát ez sem mehet egyszerűen – az egyetlen kicsi csemetéje ott kell, hogy legyen vele, mert hát mi történik, ha esetleg elrabolja anyát a kakamanó?
Most mondhatnád, hogy miért nem kulcsolja be az ajtót. Igen ám, de nem olyan egyszerű ez a szituáció. Nézzük csak logikusan. Ha anya bezárja a gyerkőc előtt az ajtót, akkor a kicsi toporzékolva kezdi el rángatni az ajtót, majd végső keservében földhöz vágja magát, akár egy jóllakott ló a szalmán és úgy elkezd üvölteni, hogy a 10 km-rel messzebb lévő rendőrkapitányságról szirénázva öt rendőrautó jelenik meg a ház előtt kínzás gyanúja miatt.
Na, de vissza a történethez. Ezután kezdődik a reggeli készülődés. Meg kell csinálni az uzsonnát és a reggelit, amit természetesen egyik vagy másik imádott családtag nem fog szeretni, vagy legalább kivetnivalót talál benne. Ilyenkor anya szíve szerint minden bizonnyal ennek a kekeckukacnak a nyakába öntené a maradék ételt, majd még talán a lábossal is fejbe kólintaná. Ennek ellenére viszont nagy mosollyal továbbáll, majd készít valami olyat, amit tudja, hogy szeret ez a személy.
Itt az ideje az öltözködésnek. Anya általában valami göncöt magára aggat „jóvanaz” attitűddel, aztán jön a gyermek öltöztetése. Míg anya előszedi a mai napra előkészített ruhákat, addig a csöppség kiszalad a házból, sárban fetreng a kutyával, fára mászik (legalábbis megpróbál), mert olyan szép színe van annak a zöld valaminek a tetején, iszik a vécé vizéből és lerántja a frissen mosott ruhákat a szárítóról. (Hihetetlen, ennyi idő alatt mennyi mindenre képesek, nem?) Anyu a gyerek után szalad, megfürdeti, hogy azért még se koszosan menjen már a gyerek oviba, aztán nagy nehezen felöltözteti a kicsit.
Apát búcsúcsókok közepette, fehér zsebkendőt libegtetve elindítja a munkába, majd ő és a baba is elindul az oviba. Útközben, az ég tudja, miért, de a gyerek felkap egy békát, majd egy követ és mindkettőt a zsebébe akarja tenni. Anyuci pedig magyarázhatja a gyereknek, hogy meg fog halni a béka a zsebében, mert nem fog levegőt kapni abban a szűkös zsebben, de hát a gyerek elkezd hangosan sírni az utca kellős közepén. Átfut a fején, hogy mégis mit fognak hinni a szomszédok? Biztosan azt fogják gondolni, hogy ő milyen rossz szülő, ezért gyorsan kézen ragadja, majd a békával a zsebében az óvoda felé veszik az irányt. –Végre ideértünk! – sóhajt fel anya, majd búcsú puszit ad csemetéjének, és elindul haza.
Végre jön a pihenés! Legalábbis azt gondolod. A helyzet valójában azonban nem ilyen egyszerű. Hazaér, majd jön a feladat oroszlánrésze: a háztartás rendben tartása. Akár egy tökéletes multifunkciós robot gépezet, egyszerre seper és mos, porol és főz háromfogásos gourmet ételeket, takarítja a fürdőt és összeszedi a játékokat.
Ránéz az órájára és elszörnyülködik; aztakutyamindenit, már ennyi az idő?! Cipőt kap a lábára, először kacsalábra, majd rohan az oviba, mert már mindjárt 5 óra, be ne zárják a gyerekre a kaput. Szerencsére az aranyos óvó nénik megvárták, míg elviszi a kicsit (mint midig).
Elindulnak hazafelé, közben a gyerkőc elmeséli mekkora sárkánnyal harcolt meg az oviban, aztán be nem fejezve az utolsó mondatát, átugrik egy következő lehetetlen mesére. Anya eközben „hűnemonddkincsem”, „ténylegilyenügyesnagygyerekvagy?” és hasonló buzdító mondatokkal árasztja el a kicsit.
Hazaérnek, addigra már apa is otthon van, a tv előtt kuporog, mert most egy, hú, de nagyon fontos BL döntő van. A gyerek bekucorodik az apja mellé, anya pedig végre tudja készíteni a meleg vacsorát. –Asztalhoz, kész a vacsora! – kurjant, majd mindenki elé odateszi a gőzölgő ételt. Evés közben anyu csendben hallgatja, hogy apa és a gyerek elmesélik milyen napjuk volt.
Ezután jön a fürdés. Először megfürdeti a kicsit, majd ő is alig 1 perc alatt letusol, mivel a gyerek az ágyból kiabál neki. Ezt követően pedig mesél a gyereknek, miközben ő édesen ölelgeti a Brumit, a kismackóját. Lassacskán álomba merül, majd anya még marad nézni, hogy milyen tündérien alszik a csemetéje.
Ám neki még ezután sem áll meg az élet. Most van ideje elmosni a piszkos edényeket, összeszedni az elhullott LEGO darabkákat, a kint felejtett kisautókat, babákat. Amikor ezekkel megvan, fáradtan beesik az ágyába, majd nagy nehezen a szeretett férje és a kutya elviselhetetlen horkolása mellett ő is álomba szenderül.
Fogalmam sincs, mi a véleményed az iróniáról (nem arról a helyről, ahol az irónok élnek), de csak 20 százalék elismerést söpörtél be nálam.
A maradék nyolcvanhoz ezt még át kell élned négyszer, és kétszer ugyanazzal a gyermekkel nem ér 🙂
Szerencsére nálunk már mind az öt megnőtt, a három fiú és a két lány életkorban 16 és 26 év közötti, de ha nem tudjuk a csemetéinket francia nevelőnőkre bízni, másképp nem megy, csak ahogy leírtad.
Tizenkét évig hordtam óvodába reggelenként az aktuálisakat, este szellemileg kifacsarva estem haza a szerkesztőségből, és ezt a tucatnyi évet megúsztam két, 3-3 hetes idegkimerültség miatti kényszerpihenővel.
Amikor még csak két és fél gyerekünk volt, egy téli megfázásra négyféle gyógyszert kellett kiváltanunk a patikában, mert a csecsemőnek kanalas orvosság kellett, a bátyjának már tabletta, s mi, felnőttek sem szedhettünk egyformát, mert a feleségem várandós volt, én meg nem.
Sokszor aludtam el esti meseolvasás közben, sőt, „nagyon fontos BL döntő” közben is. A legközeebbi nagyszülők 70 kilométerre laktak, egyikük se volt makkmarci vagy makkmarcsi, hogy egy telefonra az első busszal átutazzon segíteni.
Bár most még hihetetlennek tűni számodra, de a ti ovisotok is megnő majd, s ha lesznek testvérei, ők is, és lesz sok közös élményetek, amik felülírják a mai nehéz idők „lájtos borzalmait”.
Remélem, senki nem fog vádolni politikai reklámmal, de valahol ez a mögöttes tartalma a „Szülőnek lenni életre szóló kaland” szlogennek 🙂
Szia!
A novellák sorában előrehaladva, azt hiszem könnyen megállapítható, hogy a pályázat eddig nem éppen a férfiak méltatásáról szólt! No, de sebaj! 🙂
A mindennapi robotban, az állandó felkészültségben, a gyereknevelés és a háztartás szerteágazó faladataiban elfáradt anya fanyar vallomása ez a történet. Bár úgy gondolom, hogy amíg ezt némi humorral képes fűszerezni, addig nincs minden veszve!
Minden jót!
Sziasztok!
Miért divat a zárójel? Szerintem nem jó! Nem „irodalmi” hangulata lesz a szövegnek, hanem „kommentfeeling”-et kölcsönöz az írásnak. (Egyébként ez az írás valóban egy komment, ugyanúgy, ahogy mostanában az újságcikkek is lesüllyedtek a kommentek szintjére. Ne hagyjuk! De ez zárójel.)
Szerintem tapasztalat és kifakadás ez az írás. Elnézést előre, mert valószínű tapló bunkónak fogsz nevezni!
Mert ez, amiről írsz, senkit sem érdekel írásban, mert mindenki tudja, hogy ilyen ez. Mindenki tudja.
Ez nem történet.
Ez egy kúra.
Amit az írója végzett saját magán, egy pszichoterápia, hogy tudja tovább csinálni.
Nem baj ez! Csak nem másra tartozik, illetve MINDENKINEK MEG VAN A SAJÁT BAJA, KERESZTJE, NEM AKARJA MÁSÉT cipelni, főleg szabadidejében, amikor olvas. Kivált úgy, hogy tökéletesen tisztában van minden, fentebb említett dologgal, küzdelemmel.
Egyetlenegyet vegyen az író figyelembe: van olyan asszony, aki ezt 8 óra felelősségteljes munka MELLETT csinálja, 3 gyerekkel. Az én asszonyom pl., ha szabad ilyen illetlen birtokviszonyt feltételezni egy nő-férfi kapcsolatban.
Na, 8 óra felelősségteljes munka mellett nem semmi ez!
Nagyon elnézést kérek, de ezt érzem és lehet, hogy nincs is igazam!
Ez csak egy vélemény. Nem kell túldimenzionálni. Nem az író ellen irányul, hanem az írás jogosságát kérdőjelezi meg egy küzdőtéren.
Bocsánattal:
KerederM.
Magával a stílussal nincs bajom, de a történet tömör és unalmas, bőven elfért volna benne egy kis (vicces) párbeszéd, amitől tényleg szórakoztató lehetett volna a novella…