Hegedű

Jelige: Maszat

A nő aggódva nézett fel. Hosszúra nyúlt a csend. Kezét a kötényébe törölve oldalra lépett, hogy rálásson a nappali kanapéjára. A fia ott rendezte be a zeneszobát. A mobil holovetítőnek köszönhetően tulajdonképpen mindegy, hol akar hegedülni a lakásban, a nő mégis örült, hogy nem zárkózott be a szobájába. Tekintetével a fiát kereste, de csak a holotanár hátát látta, ahogy a dohányzóasztalon ült. Nesztelenül tett pár lépést a kanapé felé, miközben gondolatban elszidta az új technológiát. Valódi, átlátszatlan test hatás, írisz érzékelés. Remek! Dohogása addig tartott, míg a tanár válla fölött meg nem látta a fiát. Nem vették észre a közeledését, összehajolva pusmogtak. A fiú minden figyelme a holotanáré volt, aki épp az ujjrendet magyarázta, így a nőnek alkalma nyílt jobban megnézni a hologramot, miközben a kanapé mellé lépett.
.
Szigorú tekintet, csokornyakkendő, metronóm. Mi másból állna egy hegedűtanár? Mindig így képzelte őket, ezért csak egy mély sóhajra futotta az erejéből, mikor fia a bevásárlóközpontban közölte vele, hogy meg akar tanulni hegedülni. Mégis, bementek az első hangszerboltba, és vett neki egy hegedűt. Már hazafelé tudta, hogy jó döntés volt. Fia cserfes lelkesedése felidézte a napokat, amikor még mind együtt voltak. Talán itt az ideje felvenni újra az élet fonalát, a metronóm kattogását meg majd elviseli valahogy! De nem volt metronóm, se csokornyakkendő. Fiával szemben egy múlt századi rocksztárnak látszó, hosszú haját laza kontyba rendező fiatal férfi ült az asztalon, aki csibészes mosollyal csábította fiát a zene világába.
.
Egy zárt világba, ahova egykor a nőnek is bejárása volt. Igaz, az ő szíve más ritmusra dobbant. Élete első holopartyjára a barátnője vitte el. A színpadon bőrcuccokba öltözött, hajukat sörényként rázó férfiak zenéltek, miközben a parketten egymást lökdösve táncoltak az emberek. A hangulat furcsasága egyszerre vonzotta és taszította. Ott inkább tépték a húrokat! Emlékeibe merülve a nő pillantása a kanapé feletti képekre vándorolt. Tekintete egy kék szempáron állapodott meg. Azt is ott látta először. A férfi azt mondta rocknak hívják, de amikor a nő így nevezte, kiderült, hogy a zenéről beszélt. Összenevettek a félreértésen, majd a férfi egy gitárral a kezében felment a színpadra. A legmélyebb szempár, amit ma már csak akkor lát, mikor a fiára néz.
.
A nappaliba bevonuló vonósnégyes szinte átgyalogolt a nőn, aki riadtan nézett körbe, hátha valami elárulja, mi történik. Ám a hegedűtanárnak hűlt helyét találta, miközben fia bosszús arccal nézett rá. Kérdő tekintetét válaszra sem méltatva fia egyszerűen lesöpörte a kezét a kanapé karfájáról. A nyomorult holovetítő! Nevette el magát a nő megkönnyebbülten. Miközben ő a fényképeket nézve a múltba révedt, kezével a karfán lévő holovetítőn babrált. Hát persze, hogy frakkba öltözött kamarazenekar sétál be a szobába, ha zenehallgatás módba kapcsolva egy vonósnégyes darabra téved az ember ujja. Még jó, hogy nem egy múlt századi metál válogatásra bökött rá! Bocsánatkérő mosollyal váltott vissza a zenetanulásra, mire a vonósok pixelekre hullva tűntek el a szőnyeg mintáiban.
.
– Máris visszakapcsolom, ne haragudj!
– Nem kell, mindjárt indulok az edzésre. – mormolta a fiú. – Majd később folytatom.
– Sajnálom, kincsem. – szabadkozott a nő, ahogy fia felpattant a kanapéról. – Érezd jól magad!
.
Fia távozásával terhes csend telepedett a nőre. Pedig milyen jó volt újra a zene közelében lenni. Elég a némaságból! Lelke lázadása meglepte a nőt. Tollpiheként ereszkedett a kanapéra, miközben fia hegedűjét nézte az asztalon. Engedhet a vágynak? Hátra nézett, hogy mint már annyiszor, tanácsot kérjen a legmélyebb szempártól. Éppen ő ellenezné, a férfi, aki meg akarta tanítani gitározni? Tétován a holovetítő felé nyúlt. Szinte remegett a keze, ahogy a menüben lapozott. És mire megtalálta, amit keresett, a szíve már a torkában dobogott. Az ölébe vette a hegedűt, majd elindította a programot. Zavarában lesütötte a szemét, mikor a fiatal hegedűtanár a szobába lépve egyenesen a szemébe nézett. Írisz érzékelés! Nem is olyan rossz az új technológia, gondolta a nő, ahogy tekintetét a tanárra emelte, aki épp kényelembe helyezte magát vele szemben a dohányzó asztalon.
.

.
.

Facebook hozzászólások

  1. Kereder Márk

    Jó kis életkép, jól megírva.
    Ami nekem hiányzott, az az a dolog, amiről az ember ír. Amiről azt gondolja, hogy “ezt érdemes megírni.” Egy történés, egy erős érzelmi szituáció. Ennek a novellának a vége sem ilyen. Nem mély ez a novella. Mint a hétköznapok. Az ember az Ünnepekre emlékszik, vagy a nem hétköznapi napokra.

  2. István

    A tömör leírás ellenére is jól olvasható ez az írás, talán mert a téma gyakran változik a novellán belül, (de mégis egységet alkot). Tetszett! 🙂

Hozzászólás

*

Solve : *
3 ⁄ 3 =