Majdnem csók

Jelige: Szösszenetek

Itt fekszem mellette. Fura szitu. A helyzet az, hogy az egész Ákos ötlete volt. Mármint ez a hülye játék. Az egész persze arra ment ki, hogy megdönthesse Krisztit. Jó, ő sem nagyon bánta… Csak nekünk meg ez olyan hülye helyzet! Legalább hoztunk volna plusz egy sátrat vészhelyzetek esetére. Mint mondjuk ez…
A hely irtó szűk, ráadásul a földből csak a hideg áramlik fel, szóval az egész tök gáz. Próbálom magam minél kisebbre összehúzni, hogy ne zavarjam meg. Láthatóan ő alszik, bár ki tudja… nem láttam még aludni. Egy biztos, horkolni nem horkol.
Basszus, itt egyre hidegebb van! Brrr… Vastagabb hálózsákot kellett volna hoznom. Ő miért nem fázik? Hogy a fenébe tud úgy feküdni, mintha összkomfortos szállodai ágyban lenne?
– Minden oké? – hangzott fel a hangja én meg ugrottam egyet fekve… Mi ez, egy oposszum?
– Rohadt hideg van – dünnyögtem összekoccanó fogakkal. Reggelre sem fogam, sem lábujjaim nem lesznek, asszem. Igen, a lábujjaimat már épp kezdem nem érezni… Kit akarok becsapni, már vagy négy perce semmit nem érzek a lábujjaimmal!
– Átkaroljalak? – fordult felém, és meg sem várva a válaszomat, hozzám bújt. He?
– Hé – nyögtem akaratlanul, de az az igazság, hogy egy szavam nem lehet, hiszen egyszer csak meleg lett… igaz, a lábamat ezután sem éreztem, de legalább nem azt éreztem, hogy egy jégveremben vagyok. Bakker, ez komolyan nem fázott!
– Jó így?
– Aha – dünnyögtem élvezkedve. – Maradj így! – vettem egy nagy levegőt, mire betöltötte az orromat a tusfürdőjének illata. Oké, ezt már biztosan csak álmodtam, vagy már meghaltam, nem tudom, de jó ez az állapot.
– Akkor aludjunk – dünnyögte ő is, és ahogy kifújta a levegőt, az végig szántott a tarkómon levő pihéken, minek köszönhetően végig szaladt a testemen a hideg – a jó értelemben vett „hideg” -, és minimálisan életet lehelt a lábamba is, amit hirtelen idegrángásból elkövetett mozdulattal felrántottam, végig szántva a sípcsontját, mire felszisszent.
– Bocsi – szabadkoztam szerencsétlenül.
– Mitől ilyen marha hideg a lábad? – kérdezte furcsállva, és a tenyerébe fogta a lábfejemet, és elkezdte dörzsölgetni, hogy felmelegedjen.
– Valószínűleg nem azért, mert az erdőben fekszünk éjszaka a földön – böktem ki szemforgatva, és hagytam, hogy életet leheljen elhalt testrészembe.
– Olyan, hogy zokni? – kérdezte nevetve, mire a másik lábammal megkerestem az ő lábfejét.
– Rajtad sincs – fordítottam hátra a fejem, és csak akkor eszméltem rá, hogy milyen közel van az arca, mikor a lehelete az arcomat érte. Akkor viszont a testemben levő összes vér az arcomba tolult. Legalább az már nem fázott.
– Én nem is vagyok fázós – rázta a fejét csendesen, és lábával elkezdte dörzsölni a másik lábfejemet. Lángoló fejjel – szerintem ő is észrevette, de mindegy – fordultam vissza, és próbáltam csak élvezni gondoskodását.
– Hideg van – jegyeztem meg ismét. – Nem kell fázósnak lenni, hogy fázzon az ember.
– Oké, akkor kezdjünk el ezen vitatkozni – sóhajtott nagyot, és mindkét lábamat a lábai közé rakva átkarolt. Gyakorlatilag teljesen beburkolt. Teatyaúristen!!! És azt hiszem, ez volt az a pillanat, mikor a jégkockából hirtelen átlendültem erősen olvadó fagyi-állapotba. – Inkább aludjunk – jelentette ki, és kényelmesen elhelyezkedett mögöttem.
A beállt csendbe hirtelen a szomszéd sátorból érkező nem túl diszkrét hangok harsantak bele. Azt hiszem, valaki nem bánja a sátorcserét, én viszont iszonyat kellemetlenül éreztem magam abban a helyzetben. Egyáltalán nem voltam rá kíváncsi, Ákos mekkora csődör…
– Meddig bírják még? – kérdeztem fáradtan vagy fél óra múlva. Hatszor már majdnem elaludtam, de mindig sikerült felébreszteniük.
– Ákost ismerve kész csoda, hogy tíz percnél tovább bírta – jegyezte meg Erik, a jelek szerint ő sem aludt még akkor, én viszont újra zavarba jöttem.
– Képzeld, ezt nem akartam tudni!
– Tapasztalatból szeretted volna megtudni? – kérdezte érdeklődve. Csupán érdeklődve. Semmi gúny, vagy piszkálódás, csak kíváncsiság. Voltaképp megkérdezte, hogy le akarok-e feküdni Ákossal. Na ne!
– Mi van?! – azzal a lendülettel löktem el magamtól. A sötétben többé-kevésbé felé fordultam, de ha ütni kellett volna, simán eltaláltam volna.
– Miért? – kérdezte meglepődve. – Sokan akarnak lefeküdni vele – magyarázta értetlenül.
– Ja, ja, persze, és miből gondolod, hogy én is? – kapkodtam dühösen a levegőt, és ahogy csak tudtam, összehúztam magamon a hálózsákomat. Úgy a fejembe tolult a vér, hogy szinte szó szerint füstölögtem.
– Miért ne? – ült föl zavarodottan. Szerintem akkor kezdte el kapizsgálni, hogy hülyeséget mondott. Legalábbis remélem, hogy elkezdte kapizsgálni!
– Hogy miért? – hápogtam dühösen, és fogalmam sem volt, hogy hol kezdjem. A fejem olyan zavaros volt, mint a Duna egy kiadós vihar után. Tényleg, miért nem akarok lefeküdni Ákossal? – Többek között mert a legjobb barátnőmmel jár? – mutattam rá a legnyilvánvalóbb dologra, ami szó szerint magáért beszélt. Khm…
– Csak ezért? – kérdezte Erik. Azt hiszem, valahol élvezte, hogy piszkálhat. Nem, biztos, hogy élvezte a dolgot, fény nélkül is érzékelhető volt, hogy zavarban vagyok, és valamiért ő ezt szórakoztatónak találta. Ja, persze, ő szeret a dolgok magaslatán lenni. Ahogy én is. Neki gyakrabban jön össze, ezt talán mondanom sem kell…
Idegesen próbáltam kinyögni valami értelmes választ erre a felháborító kérdésre, de úgy felbosszantott, és már annyira fáradt voltam, hogy legszívesebben csak megütöttem volna, és elkezdtem volna sírni, hogy megint ilyen hülye helyzetbe hozott, de az nem vezetne túl sok értelmes dologhoz. És mert az első válaszom reflexből az lett volna, hogy én vele akarok… khm… inkább hagyjuk!
Csalódottan feküdtem vissza a hideg földre, szigorúan a fal felé fordulva.
– Az az érzésem, kedves Bianka, hogy nem szeretsz a szexről beszélgetni – jegyezte meg végül, aláfestésnek pedig meghallgathattuk Kriszti és Ákos új szimfóniáját. Atya ég, komolyan, ezek meddig bírják szusszal?!
– És ha nem? – vetettem oda idegesen, és imádkoztam, hogy azzal a lendülettel nyíljon meg a föld vagy alattam, vagy alatta. De természetesen nem tette a rohadék.
– Szűz vagy? – na, erre a kérdésre már nem is próbáltam úgy felelni, hogy közben alvást mímelek. Zúgott a fejem a kíntól, meg a megalázottságtól – ami fogalmam sincs, miből fakadt, ugyanis sosem érdekelt ebben a témában más véleménye -, de végül visszatornáztam magam ülő helyzetbe.
– És ha igen? – vetettem oda. – Talán zavar esetleg?
– Hm. Nem – felelte némi gondolkodási szünet után, amit én csodálkozásnak tudtam be. Sötétben nem láttam az arcát, csak gondoltam, hogy eltűnődik. De tényleg, mi köze hozzá, és ez miben érinti őt?
A szomszéd sátorban egyszer csak abbamaradt a lárma, és mintha Krisztiék kimásztak volna. Remélem, nem tévednek el!
– Nos, ez esetben jó éjt! – vágtam rá dühösen, és szinte könnyekkel küszködve feküdtem vissza ismét azzal a nem titkolt szándékkal, hogy aludjak végre egy jót. Hát, ez nem ment olyan gyorsan és egyszerűen, ahogy szerettem volna.
Erik percekig nem feküdt vissza, ezt nem volt nehéz érzékelni. Végül vontatottan megszólalt.
– Ennek a tudatában, azt hiszem, nem lesz olyan egyszerű újra átkarolni – jegyezte meg félhangosan, majd ő is visszafeküdt, és a saját fala felé fordult, úgy, hogy alig értek össze a takaróink konkrétan! Most mi van? Mi változott ezzel a ténnyel? Ahhoz, hogy átkaroljon, hogy meg ne fagyjak az erdő közepén az kell, hogy már ne legyek szűz? He?! Ahelyett, hogy békésen aludhatnék, most ezen töprengek, szóval ő sem fog olyan könnyen!
– Miért, hirtelen mi gátol meg benne? – kérdeztem éles hangon és átfordultam. Ő csak a vállát vonta meg. – Kérdeztem valamit! – emeltem fel a hangom enyhén. Ne már, hogy ennyivel leráz!
– Hidd el, nem akarod tudni – fordult felém egy pillanatra, aztán újra befordult.
– De igen! – támaszkodtam az alkaromra társalgó pozitúrába, hogy most már csak azért is kihúzom belőle, habár valahol azt éreztem, hogy igaza lesz, és nem akarom tudni, de akkor már kellőképpen felhúzott, szóval elő a kártyákkal! És eléggé fáradt voltam a gondolkodás mellőzéséhez is, szóval totál combo. – Nem úgy tűnt, mintha bármi terveid lettek volna az előbb, más okból pedig teljesen jelentéktelen a dolog.
Sóhajtott egy baromi nagyot ahogy felém fordult, és enyhe lenézéssel figyelte az arcom. Nem érintett meg túlságosan, kb azóta néz rám így, mióta ismer.
– És ha lettek volna terveim? – jelentette ki búgó hangon. Így maradjon józan az ember lánya, te jó ég! Az, hogy minden idegszálam csak rá figyelt, nem kifejezés, a szavaira hirtelen minden csontom beremegett!
– De nem voltak! – vágtam rá azonnal, gátat vetve minden további érzéki terrornak. Aha, ahogy azt majd én elképzelem, mi?
– És ha lettek volna? – kérdezte ismét, miközben ő is az alkarjára támaszkodott, amivel már kissé túl közel került a komfortzónámhoz, így én inkább visszavonulót fújtam, de még így is szinte felettem volt.
– Miért lettek volna? – nyögtem ki. Üres agy… üres agy… üres agy…
– Nem is tudom – nevetett fel zavartan. Vagy leereszkedően? Vagy szórakozottan? Ó, ki tudja már azt…
Lesütötte a szemét egy pillanatra, de csak azért, hogy utána bevesse azt az… azt az… ess-belém, vagy hogy is mondják tekintetét. Te jó ég, ezt tényleg én gondoltam? Ó, Erik, hogy lehetsz rám ilyen hatással? Miért vagy rám ilyen hatással? És miért nézel ilyen mélyen a szemembe, ezzel nem tudok mit kezdeni, fordulj el, fordulj el!…
– Miért? – hallottam a saját cincogásomat. Ó, hogy lehetek még ennél is bénább? Erre a kérdésre hál istennek nem érkezett válasz, ami csak annyit jelenthet, hogy nem mondtam ki hangosan. Van isten!
Az arcomat egy milliméterre sem tudtam elfordítani, olyan szinten fogva tartott a tekintete, és mégis azt éreztem, hogy ha még egy pillanatig a szemébe nézek, ott gyulladok meg egy helyben! Ami meg is történt… Legalábbis én úgy éreztem, a testem különböző pontjain, amit most itt nem részleteznék… Illetve egyre kitérnék: a kézfejével óvatosan végig simította az arcomat, amitől nem csupán felgyulladt a bőröm, de mint hogyha meg is duzzadt volna, a leheletét pedig megéreztem az ajkaimon… ?!
– Ennek több oka lehet – susogta lágyan, és még mindig fogva tartott a szemeivel, amelyek ilyen sötétben éjszínűeknek látszottak, egyfajta vad csillogással bolondítva, és… te jó ég, komolyan, ez a srác költőt csinál belőlem pusztán egy pillantásával? Mire lehet még képes? Uhh, biztos, hogy tudni akarom? Merem tudni?
A következő pillanatokat lassítva érzékeltem, azt hiszem, amennyiben tényleg az történt, amit láttam (vagy gondoltam), hogy történt, tehát hogy milliméterről milliméterre közelebb volt az arca az arcomhoz. Nem vagyok biztos benne, mivel egyszer csak arra vetemedett a szemhéjam, hogy önálló életet élve lecsukódjon, és ezután már csak azt éreztem, hogy a lehelete az arcomat, pontosabban az ajkaimat simogatja, és egyszer csak, azt hiszem, az ajkait éreztem közvetlenül a szám jobb sarkánál, de mire tovább mehetett volna, valami bekattant:
Mi a jó francot csinálunk mi itt?! Ez totál szürreális! Eljövünk Ákosékkal kempingezni, ők tök jól elvannak, minden klappol, én meg Erikkel vagyok összezárva egy sátorban, és épp próbál megcsókolni? Na, álljon csak meg a fáklyás menet!
– Ne! – nyögtem végül szerencsétlenül, és felpattant a szemem. Erik egy kicsit hátrébb hajolt, és érdeklődve nézte az arcom. – Hagyj! – ragadtam meg a pólóját, és saját fizikai korlátaimat meghazudtolva ellöktem magamtól, és éreztem, hogy kipukkad a kettőnk közötti fülledt kis idióta buborék. Egyre idegesebb lettem, és úgy éreztem, hogy levegőre van szükségem.
– Minden oké? – kérdezte, azt hiszem kicsit ijedten.
– Nem – vetettem oda zaklatottan, és szerencsétlenül kibújtam a sátorbejáraton. – Ne gyere utánam! – kiáltottam rá, és amilyen gyorsan csak tudtam, eltávolodtam a sátoroktól.
Nyugalomra és békére van most szükségem. De legfőképp friss levegőre, hogy ne érezzem Őt magamon. Csak megzavar. Időre van szükségem. Biztos akarom én ezt? Mi ez egyáltalán, te jó ég! Pihennem kell, totál összezavarodtam… Összezavart, de minek? Kellett nekem erőltetnem a beszélgetést! Nesze neked, hülye liba!
.

.
.

Facebook hozzászólások

  1. Guti Csaba

    Szia!
    Eddig azt hittem, hogy nem szeretem a romantikus hangvételű novellákat, de ahogy elkezdtem olvasni ezt a történetet, azt vettem észre, hogy a szemeimet egyre gyorsabban pörgetem a szövegen. Kíváncsi voltam a végére.
    Nagyon jól összeállt, jól megírt novella.
    Gratulálok!

  2. Hadriq

    Szerintem ez egy nagyon jó novella. Férfiként persze én sem értem teljesen a főszereplőt, de hihető, átélhető maga a szitu. Az volt az érzésem, velem is történt már hasonló. (Vagy legalábbis történhetett volna:).) Könnyed, olvasmányos a stílus, illik a tartalomhoz. Nálam 5-ből 5 pont.

  3. Kereder Márk

    Szia István!

    Jaaaaa! Már kezdem kapizsgálni! 🙂
    Igen, így már azt hiszem értem. Oké!

    Na, ha én ott lettem volna a hoppon maradt férfi helyében, ugyanígy nem
    értettem volna és szerintem meg is sértődök! 🙂

    Hiába, ilyen “kétbites” vagyok, ha nőkről, a logikájukról, vagy a megértésükről van szó. 😀

    Elnézést!

    Jó írás.
    Nem a zsánerem, egyáltalán, de elfogadom, hogy a maga nemében jó.
    Én tuti “nem vennék rá jegyet”, de ezrek lehetnek, akiknek ez lezs a legjobb.
    Mert tényleg jól megvan írva!

    Üdv!

  4. István

    Egyébként ez a novella a legjobb a felhozatalból. Legalábbis számomra.

  5. István

    Egy remek, és jól megírt történet arról, ahogy egy leányzó belezúg egy béta pasiba, de neki egy alfa kell…
    Érted Márk?

  6. Fekete Szakáll

    Eddig ez tetszett a legjobban! Nem az én zsánerem a romantia, nekem nagyon Alkonyat-szagú volt és egyből az a jelenet ugrott be, amikor a farkasgyerek átöleli a szerencsétlen barna libát (igen, tudom hogy Bella és Jake :D)… szóval ami tetszett benne mégis az a leírás, a környezeté, az érzelmeké, ami szinte minden mondat után változott, amit át tudtam érezni. Emlékeztetett a 20 éves önmagamra, amikor ilyen szójátékok mentek a csók vagy a sex előjátékaként… éreztem megint az ifjúság naivitását a lányból. Amikor még elsőként tapasztal meg dolgokat a másik nemtől és egy pillantástól elolvad… miközben az a srác is valószínűleg minden hétvégén mással fekszik le, vagy drogozik a haverokkal, vagy éjjel-nappal a ps előtt ül… 😀 Az ifjúság naivitása nagyon átjött és az érzelmi hullámok miatt megy a szavazat!

  7. Kereder Márk

    Számomra ez az írás arra volt jó, hogy végérvényesen és totálisan megerősítsen abban, hogy nem értem a nőket, sőt, egyenesen abban, hogy nem lehet érteni a nőket (abszolút értelemben), sőt, abban, hogy nem csak a beszédüket, amit a szájukkal mondanak – amikor mozog a szájuk – azt nem értem, de az írásukat se, amit leírnak, betűkkel, világosan feketén fehéren, azt se értem, a gondolatukat se, sehogyse nem értem, baszki!!! 😉

    … Mi történt itt kérem szépen?!

    Volt egy csaj, aki totál benedvesedett, majd gondolt egyet és felpattant?!

    Egyetlen egy kérdés van az agyamban.
    Szúr, mint egy szálka.
    Mint egy megoldatlan egyenlet. Egy konstans fennálló, makacs probléma az eddig kiszámíthatónak hitt Univerzumomban. Kísért. Egy szó.

    M I É R T ????

    Miért nem csókolt????

    Istenem….

    🙁
    🙁
    🙁

Hozzászólás

*

Solve : *
28 − 16 =