Rolex
Posted On 2019 szept 16
Jelige: E.T. 519581
Rolexről mindenki csak a legnagyobb elismerés hangján beszélt azon a bizonyos június tizenhetedikén, kiemelve, hogy a maga nemében nem létezett nála tökéletesebb, és értékesebb. Méltatták összes erényét. Külső megjelenésében soha senki nem talált kivetnivalót, de ugyanilyen fontosnak találták dicsérni belső értékeit, kezdve a megbízhatóságával és az utolérhetetlen pontosságával. Aki bármilyen kapcsolatba került vele, soha nem késett el sehonnan, és egyszer sem írhatták a számlájára, hogy miatta csúszott volna egy vállalati kimutatás bemutatása valamelyik prezentáción.
Emellett Rolex mindig megértő volt környezetével. Ismerte helyzetüket, minden kérdésben megértette álláspontjukat, tolerálta az övétől eltérő véleményeket. Türelmes volt, és feltétel nélkül szeretett mindenkit, akikkel kapcsolatba került. Szóval, jó munkatárs, jó barát, jó anya…
Ja, elfelejtettem tudatni, Rolex nem óra volt, hanem egy nő.
És csak volt – ugyanis az a rendezvény, amire a történelemben először sereglett össze minden létező rokona, barátja, ismerőse, a temetése volt.
Megállt a szíve egy héttel e nap előtt. S hiába siettek azonnal az üzlet defibrillátorával és a kiképzett, hozzáértő elsősegélynyújtó személlyel, még a percek múlva sivító szirénaszóval érkezett vérprofi mentősök sem tudták újraéleszteni.
Se restart, se újratervezés. Neki aznapra ez volt megírva.
.
.
Minden fiatal élet kihunyásának vannak folyamat-gyorsító előzményei. Ezekért menjünk vissza a múltba.
Képzeljenek el egy harmincöt éves, intelligens szőke nőnemű tüneményt, aki egészen idén június tizedikéig egyedül nevelte hétéves lányát és ötéves fiát. Noha elméletileg ezen a Földnek nevezett sárgolyón befolyással és pénzzel elméletileg minden megvehető és elintézhető, egyelőre senki nem akarta keresztülvinni a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetén, hogy újszülöttjét egy felső kategóriás óramárkáról nevezhesse el. Kutyanévnek adható, Szlovákiában újszülött fiúnak is, de lánynak…
E szabály alól főhősnőnk sem volt kivétel. Hajdanán a szülőszobán eredetileg a Rebeka nevet kapta, és így élte le életét a csecsemőkortól a házassága tönkremeneteléig. Sikerült kifognia egy olyan pasit, aki belebolondult, sikerrel behálózta, aztán villogott vele mindenütt, ahol csak megfordult. A mutatós, értelmes, humorérzékkel is megáldott nőket mindenki szeretettel látja bármilyen társaságban.
Amikor azonban első gyermekük megfogant, s ő végigöklendezte a várandósság első harmadát, szeretett párja már nem vitte magával mutogatni. Amikor pedig a pocakja túl nagyra növekedett, férjura kezdett kimaradozni. Nemcsak barátokkal. A „munka utáni sörözés” és a „kis tétre menő kártyaparti” semmiképp nem szinonimája a megcsalásnak, de mindig ez ezek voltak a kimaradások hivatalos elnevezései.
Rebeka toleráns lény volt. Évekig megbocsátott a rossz útra térőnek, kislányuk, Réka alig múlt kétéves, amikor megfogant a második gyermek is. A család trónörökös nélkül nem nevezhető annak – vallották akkor még mindketten. Békésebb is volt a családi otthon, egészen a vágyott fiúgyermek megszületéséig, aki természetesen az apja keresztnevét kapta.
A kétszeres apa ekkor érezte úgy, hogy most már minden sínen van. Megszületett az összes tervezett utód – lehet ott folytatni, ahol Réka születése előtt abbamaradt.
Így lett a férj, Roland az egyetlen élőlény, akivel szemben már Rebeka sem volt tovább elnéző. A kis Roli első születésnapját már nem ünnepelték együtt, az anyai nagyszülők fogadták be hármukat. Rolandot meg a kocsma.
Rebeka egyik menedzser barátnője fejezte ki magát a legékesszólóbban, amikor azt találta mondani, hogy ilyen esetben az egyházi marketing legaktuálisabb félmondata a „szabadíts meg a gonosztól!”. Ő a szüleitől, Roland a kocsmából ment mindkét válóperi tárgyalásra.
Na, innentől lett Rebekából, vagyis Roland exéből Rolex, aki kivirult a reménytelen kapcsolat befejezése után. A kétségkívül hangzatos becenevet ugyanattól az „egyházi marketinges” barátnőtől kapta, és rajta maradt.
Háta mögött tudva a szülői támogatást, folyamatosan tanult, elvégre ez a világ eszement tempóban termeli az új ismereteket, és ő lépést akart tartani a változásokkal.
Természetes volt, hogy visszavették volt munkahelyére, ahol csodálatosan teljesített. Ha éppen nem sikerült minden teendőjét letudni a munkaidő végére, hát hazavitte. Mint tudjuk, a nap huszonnégy órából és egy éjszakából áll… Két hónappal visszatérte után már mindenki Rolexnek hívta – naná, tulajdonságai azonosak volt a szuperóráéval. Mielőtt bárki kombinálni kezdene, a földlakó mesebeli tündér karrierje anélkül ívelt felfelé, hogy bármely hímnemű lény segítette volna ebben, mindenféle erkölcstelen módszerekkel. Nem is lett volna rá módja egyiküknek sem, a hölgy számára csak a munka és a család létezett. A szülei, és a két aranyos gyermek.
Minden ember különbözik az összes többitől. Mindössze egyben vagyunk azonosak: a szervezetünk csak egy bizonyos határig tűri, hogy tulajdonosa folyamatosan kizsákmányolja. Van, aki erre a kórházi intenzíven jön rá, miközben csövek lógnak ki belőle, gépek tartják fenn az életfunkcióit. Rolexnek ez nem adatott meg. A bevásárlásból az óvodába szeretett volna eljutni, de a szupermarketben csuklott össze, a rohammentő orvosa fél órával később mondta ki a halált.
.
.
Elképzelhető, hogy az önsajnálatba merült exférj talán tudott volna rosszat mondani volt nejéről, de maximum azért, amiért nem kapott tőle sok plusz egyedik esélyt. Azonban aznap is olyan részeg volt, hogy esélye sem lett volna megszólalni. Csak tisztes távolból figyelte a gyászszertartást. Két haverja fogta, hogy oldalra ne dőljön, mert a hátát egy stabil, évszázados tölgyfa támasztotta.
Ma már nem segíti egyik haver sem. Mert amíg Rolex/Rebeka pályája meredeken felfelé ívelt, a párhuzamos idősíkban Rolandé sokkal nagyobb tempóban száguldott lefelé.
Neki nem voltak szívproblémái. A mája mondta fel a gazdájával kötött határozatlan idejű szerződést, két hónappal volt neje tragédiája után.
Az ő temetésén sokkal kevesebben voltak.
A két gyermeküket jelenleg az anyai nagyszülők nevelik.
.
Kétszer hosszabb lett volna két sors kibontása. A gyerekeket viszont tényleg a nagyszülők nevelik, hiába él még az apjuk.
Ez részben jogos, de az amúgy 90%-ban valós történet (az alkoholista exférj még aktív fogyasztó a törzskocsmájában) sehogy nem fért volna bele a felső terjedelmi korlátba.
Ez a Rolexezés, nekem, erőltetettnek tűnik, és a leíró jellegű stílus sem hozzá át azt a feszültséget, amely a szereplők sorsa megérdemelne.