Tündér Flóra

Jelige: Magic

Volt egyszer egy olyan világ, ahol varázslények laktak. Volt ott egy vízesés, melyből egy patak csörgedezett. Az óriási vízesés egyik oldalán egy nagy erdő, míg a másikon gyönyörű virágmezők nyíltak. Ezek a virágok majdnem mind kinyíltak már, hisz belőlük születtek meg a kistündérek. Minden virágnak megvolt a maga tündére. Ezek az apró lények sokban hasonlítottak egymásra, mégis különbözőek voltak. Egy közös volt bennük, hisz mindannyian pufi kisgyermeknek néztek ki.
Itt élt Flóra is, aki Tündérföld egyetlen kistündére volt, aki nem tudott repülni. Ő ugyanis túl kicsi szárnyakkal született.
Minden egyes nap az elvégzett munka után a vízeséshez közeli virágján ülve figyelte tündértársait, ahogy azok önfeledten repdestek körbe a mezőn. Mindenki szorgosan dolgozott, hisz gondozni kellett a virágokat, akik cserébe egy különleges port adtak nekik. Ezzel a varázsporral voltak a tündérek képesek szép álmokat előidézni az összes élőlénynek.
Mivel Flóra nem tudott repülni, így ő a földön lépve szórta a port. Így ismerkedett meg legjobb barátjával is, Brekivel a kis békával. Breki a vízesésnél lakott, ahonnan kedve szerint vagy a mezőre, vagy az erdőbe vitte útja. Flóra tőle hallotta az erdei híreket, amit ő tovább adott Minának, a vezető tündérnek. Most is egy kis kövön ültek a patak mellett, és beszélgettek a víz csobogását hallgatva.
– Ennyi volt mára – fejezte be mai beszámolóját Breki.
– Ez nem volt valami sok – mondta Flóra.
– Nem igazán történik sok minden mióta a koboldok egy új varázsitalt találtak fel.
– Varázsital?
– Bizony. Ha minden igaz, akkor a legnagyobb álmaid teljesülnek, ha megiszod.
Flóra ekkor elcsendesedett kicsit. Ha Breki igazat mondd, akkor ez az a lehetőség amire eddig várt.
– Nagyon messze laknak a koboldok? – kérdezte.
– Az erdő közepén van a falujuk – válaszolt Breki. – Miért?
– Az a varázsital segíthet nekem abban, hogy végre repülni tudjak.
– De a koboldok nem igazán barátságosak ám.
– Mégis meg szeretném próbálni. Segítesz nekem?
Breki kicsit bizonytalannak tűnt, de végül bólintott. Flóra boldogan ölelte meg barátját, majd szaladt a virágjához, hogy egy táskába egy kis élelmet meg innivalót pakoljon. Mindezek után a vezetőhöz ment, hogy engedélyt kérjen arra, hogy egy, vagy két napot távol lehessen. Mina eleinte nem akart beleegyezni, de mikor meghallotta, hogy Breki is Flórával tart, rábólintott a kérésre.
– Vigyázz magadra, és használd a varázsport, ha szükségben lennél! – mondta a fő tündér – Segíthet a bajban.
– Köszönöm.
Flóra és Breki búcsút vett a tündérek földjétől, majd útnak indult az erdő mélye felé.
Kis köveken keresztül jutottak át a patakon, s az erdő illata csapta meg orrukat, amint egyre beljebb lépkedtek. Nyugalom volt a fák alatt, ami őket is boldoggá tette.
Már jó ideje haladtak, amikor egy madárra lettek figyelmesek. Egy pinty, akinek az egyik lába be volt szorulva a csapdába. Flóra gyorsan odament hozzá, és segített neki kiszabadulni.
– Ne aggódj – nyugtatta közben -, csak segítek neked.
A pinty csendben figyelt, majd mikor a csapda hatástalanítva lett, meghajolt Flóra előtt.
– Hálás vagyok neked – mondta. – Viszonzásul engedd meg, hogy én is tehessek érted valamit.
– Ha meg tudod mondani, hogy jó úton vagyunk-e a koboldok falujához, már az is sok segítség.
– Igen, jó irányba haladtok – csiripelte a pinty. – De miért keresed őket, ha szabad kérdeznem?
– Nekik van egy olyan italuk, ami minden vágyat teljesít. És az én vágyam, hogy ugyanúgy repülni tudjak, mint tündér társaim. Ezért szeretnék abból az italból.
– Értelek – bólintott a madár. – Legyen sok szerencséd!
Elköszöntek egymástól, és a pinty elrepült, míg Flóra Brekivel az oldalán tovább sétált az erdőbe, mit sem sejtve arról, hogy valaki hallotta az iménti beszélgetést az ágak közül.
Nem is olyan sokára megtalálták a keresett falut, így beléptek annak kapuján. Sok fából épült házikó sorakozott az út mentén, ami egy nagy térre vezetett, ahol magas épület állt. Ott különböző lények sorakoztak egy asztalnál várva. Az épület ajtaján a varázsital plakátja díszelgett. Flóra biztos volt benne, hogy ott lesz az, amiért jött. Az ajtóban egy asztal volt, amin sok-sok üvegecske sorakozott, bennük rózsaszín ital lötyögött. Ez volt a varázsital.
Brekinek igaza volt, hisz a koboldok barátságtalan tekintettel méregették őket. De ez nem riasztotta el Flórát, aki ugyan remegett egy kicsit, de azért tovább haladt az asztal felé, miközben megnézte a koboldokat.
A tündérekhez hasonlóan a koboldok is fiatalnak néztek ki, de a tündérekkel ellentétben ők vékony testalkatúak voltak. Fülük csúcsos, és borzos hajuk csintalanul lógott hátuk közepéig kissé szakadt öltözékükön.
Flóra megállt az asztal elött, majd az ott várakozó koboldhoz szól.
– Jó napot.
– Mégis mi jó van benne? Korán kellett kelnem, eddig megállás nélkül dolgoztam. Ebben nincs semmi jó – zsörtölődött a kobold. – Mit akar?
– A varázsitalból szeretnék egyet, ha lehet. – kérte Flóra remegő hanggal
– Hát persze, hogy lehet. Mit ad érte?
Flóra hirtelen nem tudta, hogy mit akar a másik, így kicsit tanácstalanul Brekire pillantott.
– Van egy kis nektárunk még, amit cserébe tudunk adni – segített végül a béka.
– Valami más esetleg?
– Van még egy kis süteményem, ami virágporból készült. – mondta Flóra
Látszott, ahogy a kobold azon gondolkozik, elfogadja-e az ajánlatot, majd végül rábólintott.
– Rendben megalkudtunk. Nincs használati utasítás, csak meg kell inni, és megtörténik a csoda.
Breki átadta a táskában nyugvó süteményt, és átvette a kis üvegcsét az itallal. Ezután elköszöntek, majd elhagyták a koboldok területét.
Amint biztonságos távolságban voltak, Flóra kezébe vette az üveget, hogy végre kipróbálja a varázsitalt. Gyorsan megitta, és várt arra, hogy szárnya nagyobb legyen.
– Növekszik? – kíváncsiskodott
– Még nem – mondta Breki
– És most?
– Nem.
– És most?
Breki sóhajtott egyet, amiből Flóra megállapította, hogy még mindig nem történt meg, amire vágyott. Ő is sóhajtott, majd szomorúan jött rá, hogy hiába jöttek ilyen messzire. A varázsital nem segít.
Breki vigasztalóan ölelte meg a tündért.
– Ne szomorkodj, kérlek. Te így vagy tökéletes.
– Kedves vagy – törölt le Flóra egy könnycseppet a szeme sarkából. – Menjünk haza.
Hirtelen egy cinege repült feléjük, majd megragadta őket, és tovább repült, velük a karmai között. Flóra és Breki meg sem tudtak szólalni. Amilyen gyorsan elkapták őket, olyan gyorsan szálltak le újra annál a fánál, ahol a pinty lába be volt szorulva. Most azonban az ágak között voltak, ahol egy üreg tátongott a fa belsejében.
– Nagyfőnököm, Csugi beszélni akar veletek – csipogta a madár, majd belökte őket a résen.
A faüreg hatalmas volt és sötét. Eltellett egy kis időbe míg tisztán tudtak látni. Ekkor vették csak észre, hogy az üreg másik oldalán egy nagy csiga állt, gonosz mosollyal a szája szélén.
– Van nektek valami a tulajdonotokban, ami kell nekem – mondta Csugi.
– Mire gondolsz? – kérdezte Flóra
– Tudod te azt. A koboldoknál jártatok vagy nem?
– Igen, ott voltunk.
– De ha az italt szeretnéd akkor már késő – avatkozott közbe Breki. – Flóra most itta meg.
– Lehetetlen! – emelte fel hangját a csiga – Értesüléseim szerint nagyobb szárnyakat szeretnél, de mivel még mindig kicsik, így nem ihattad meg az italt.
– Pedig megittam, és semmit sem használt.
– Cinke – kiáltotta a madárnak, aki szintén belépett -, kutasd át őket!
– Igenis, főnök!
Ekkor Cinke elkapta Flóra táskáját, amiből minden a földre esett. Mivel ezek között semmit nem talált, így a tündérhez ugrott. A tündéreknek volt még egy kicsi erszényük a csípőjük magasságába, amiben a varázsporukat tárolták. Ez mindig és mindenhol náluk volt. A cinege most ezt az erszénykét próbálta leszedni. Amint azt megkaparintotta, látta, hogy nincs benne semmi más csak por, majd visszadobta Flórának.
Azonban az erszény kicsit nyitva maradt, így a repülése közben egy kis varázspor esett ki belőle, egyenesen Flórára. A tündér szárnya hirtelen mindent vakító fénnyel borított el, miközben elkezdett növekedni. Miután a fény csillapodott, mindenki csodálkozva figyelte a tündért.
– Mi történt? – kérdezte Flóra
– A szárnyad csodaszép lett – mondta Breki. – Tudsz repülni?
Flóra kipróbálta, hogy tudja-e használni az új testrészt, és felrepült a mennyezetig, majd vissza. Boldog volt, hogy álma végre teljesült. Önfeledten röpködött, amikor Csugi hangja visszahozta a valóságba.
– Cinke! – adta a parancsot – Vedd el azt a port tőle!
Flóra ekkor gyorsan az erszényért repült, majd felkapta azt, megragadta Brekit, és már repült is a kijárat felé.
– Csugi úgyis elkap egyszer! – hallatszott a csiga mérges hangja
Ez azonban nem érdekelte Flórát. Tudott repülni. Igaz a madár majdnem elkapta, de a tündérnek pont sikerült kitérnie előle egy szaltóval, majd repült tovább. A cinege még megpróbálta őket követni az erdőben, de Flóra olyan gyorsan repült, hogy Cinke nem tudta a tempót tartani.
Amint a vízesésnél leszálltak, már biztonságban voltak. Ott Mina várta őket.
– Látom, rájöttél a varázspor titkára – kezdte. – Minden tündérnek magának kell kitalálnia, hogy a por még sok másra is jó lehet, nem csak alvásra.
– Véletlen volt – magyarázta Flóra.
– Becsüld meg, és használd okosan – intette jóra. – És semmi pénzért ne add ki kezeid közül!
– Nem fogom.
A két tündér egymásra mosolygott, majd átölelték egymást. Flóra a varázspornak köszönhetően végre úgy élhetett, ahogy a társai. Rájött, hogy az nem csak szép álmokat adott, de vágyakat is teljesített. Valószínűleg Csugi meg akarja majd szerezni, de Flóra készen állt a kihívásra. És mindeközben segít, ahol csak tud.
.

.
.

Facebook hozzászólások

  1. Guti Csaba

    Szia!
    Tetszett a történet, olyan mese ez, amelyet bármikor szívesen felolvasnék a kislányomnak. Mint tudjuk manapsàg egyre kevesebb olyan gyerektörténet van, amelyet megfelelő szülői cenzúra nélkül fel tudunk kínálni a gyereknek.
    A történet színes, a főhősök szerethetőek, és a lezárás is jó. Olykor úgy éreztem, hogy a mese egy kicsit ki lett bélelve, ami visszavetette a lendületet, de ez könnyen orvosolható.
    Minden jót!

  2. Kereder Márk

    Szia, őszinte leszek:
    a rossz írás legfőbb indikátora az olvasó elkalandozásainak száma. Én meg sem tudom számolni, hányszor kalandoztam el.
    Nagyon-nagyon össze kéne szorítani. Egyébként aranyos. Látszik, érződik, hogy benne vagy a világodban. Szeretsz ott lenni. Ez nagyon jó dolog. Ez a tanulni akarás egyik alapfeltétele.
    Ne várjunk kezdőtől profi cuccot!
    Pár baráti jótanács, ha szabad ilyet mondani (nem kioktatás!):
    Sose szegje a sikertelenség az írni szerető kedvét!!! (direkt nem írót írtam).
    Én sem adom fel. Addig írok, amíg létezem.
    Például engem két dolog állíthat meg:
    1.: a halál
    2.: a siker (ha már nem fogok akarni írni)
    A sikertelenség sosem állíthat meg. Ezt azért írom, mert ez a mese szerintem nem lesz sikeres.
    Aztán tudomásul veszem majd, ha eljön a fenti első pont, hogy nem voltam sikeres. Nem baj!!! Szeress írni! És így általad Isten örömét leli (benned).
    Te szerintem szeretsz írni, így semmi baj, sőt, lehet, hogy sikeres is leszel!
    🙂
    Fenti sok sületlenségemmel csak annyit akarok mondani (minden írni szeretőnek), hogy nem a siker határozza meg egy igazán írni szerető viszonyát ehhez a tevékenységhez. Különben is! Annyira szubjektív minden! Én például olvastam ennél rosszabb kortársat is nyomtatásban!
    (Bár ez lehet az én defektem is, ugyanis kettőn áll a vásár: írón és olvasón.)
    Na elég ebből, lelövöm magam: Üdv!

  3. István

    Mese, nem mese? Mindegy! Én nagyon erőltetettnek éreztem. 🙁

Hozzászólás

*

Solve : *
1 × 28 =