A menyasszonyi torta

Már száradó, bordó, sárga, barna színekben játszó leveleket söpört és csörgetett az őszi szél, amikor kitűzték az esküvő napját. Nem dologidőben, hanem a nyugalmasabb téli hónapok egyik szombatján tartják, hogy a vidéken élő rokonok, ismerősök is be tudjanak utazni a városba – már aki teheti –, mert akinek nem futja utazásra és a város körül lakik, az begyalogolhat.

Az örömanya már ekkor elkezdte összegyűjteni az ünnepi vacsora hozzávalóit.

– Minden menni fog! – mondta halkan a sötét szobában ülő papának. – Csak a cukor! Azt lesz nehéz beszerezni! – sóhajtotta.

– Az meg mihez kell? – kérdezte az öreg csak úgy foghegyről, hátra se pillantva.

– Hát, a dobos tortához!

– Ah! – horkant fel a férfi valóban megdöbbenve. – Cukorrépát tudok szerezni! Abból lehet melaszt főzni!

– A tetejéhez valódi cukor kell! – lehelte alig hallhatóan az asszony. Ismerte a férfit. Tudta, hogy ezzel haragra lobbantja. Mégsem jött semmilyen válasz. A csöndön felbátorodva a nő folytatta: – Tudod, ez a dobos torta lenne a mi nászajándékunk a gyerekeknek, ha már másra jelenleg nem futja.

Többet aznap nem beszéltek.

Másnap reggel vette a nő a míves, kézzel hímzett kályha meleg bekecset, a bőrcsizmát és elindult. A férfi utána szólt: – Van mit levetkezned?

– Igen. – hangzott a rövid, szálkás válasz.

– Abban a cipőben fázni fogsz!

– Nem! – mondta már valamivel lágyabban az asszony magához szorítva a csizmát és kabátkát.

Még gomolygott a köd a sötét utcán. A belvárosból egészen a régi sorompóig gyalogolt, mert a nógrádi batyusasszonyok egy ideje nem tértek már be a városba, olyan kiáltó volt ott is a szegénység. Inkább mentek tovább délre a Dunához, a hajósemberektől várva a jó csereportékákat.

Egy különösen apró nőtől sikerült a családi ereklyék ellenében zsírt, tojást és diót szereznie. A vékony teremtés megígérte neki, hogy két nap múlva, ha visszafelé jönnek, megpróbál kakaót is hozni, bár az igen drága lesz. Cukrot viszont még ő sem tud.

Keserédes hangulatban lépkedett haza.

– Van még idő! – legyintett este a férfi, de ezzel nem nyugtatta meg az asszonyt.

Éjjel a nőnek eszébe jutott az a család, akiknek villájuk volt a szőlőhegy lábánál. Évekkel korábban náluk szolgált. Hátha emlékeznek még rá és tudnának neki kevéske cukrot adni a tortához. Hosszan gondolkodott azon, mit vihetne ellenértékként. Az utolsó családi kincs is elkelt már, hiszen a nógrádi kofának ígérte a kakaóért.

Másnap délelőtt az utcán hangosan kopogott a vékony cipő.

Az idős nagyságos asszony volt már csak életben. Bár cukor nem volt a háztartásban, megesett szegény öregen a nő szíve és egész nap serénykedett a régi villában, kissé enyhítve a beteg egyedüllétből is fakadó panaszait.

Hazafelé menet egy régről ismerős családhoz betérve sikerült egy kiskanálra való cukrot szereznie, mert a cukortartó alján megkötve találtak még ennyit. Óvatosan felmelegítették, hogy ne olvadjon el, csak elengedje a dobozt. Boldogan tenyerébe zárta a kanálkát. Az alpakka langyos volt. Úgy érezte, mintha a szíve a kezében lüktetne.

Otthon a férje nyitott ajtót. Egy bögrét szorongatott. A bögre majdnem színültig volt cukorral. Mindketten a szívük előtt tartották a kezüket és mindkét kézben volt valami. A jelenleg számukra legnagyobb kincs. Csak álltak egymással szemben és mintha mindegyikőjük tükör előtt állt volna, ugyanazok az érzelmek futottak át az arcukon.

Az asszony úgy tett, mintha nem vette volna észre férje gyűrűsujján a bemélyedő szélesebb rovátkát. A jegygyűrű helyét.
.

A nő a következő napokban az elképzelt öröm és boldogság perceit nyújtotta, amikor esténként a konyhaasztal mellett ollóval papírt csipkézett komótosan, aprólékosan a torta alá. Úgy jelent meg szeme előtt a torta, mintha a díszített papíron maga a jegyespár állna az oltár előtt.

Az esküvő előtti nap délutánján rövid számadást készített, ahogy a torta hozzávalói a konyhaasztalon feküdtek. Minden alkotóelem külön-külön is aranyat ért. Hát még az összes együtt! És ezek átalakulnak, összeolvadnak egyetlen alkotássá.

Remegett a szíve és a keze, ahogy elkezdte a tojás sárgáját szétválasztani.

Nemsokára édes grillázsillat lengte be a kis konyhát, ami átúszott az előszobába és lassan kúszva birtokba vette az egész lakást.

– Milyen jó az illata! – bukkant elő a férfi és büszkén nézte a másnapi esemény készülő szimbólumát, aminek létrejöttéhez nagyban hozzájárult.

– Nem volt kevés a cukor, de akárhogy igyekeztem, a díszítésre mégsem futotta! – mondta a papának.

– Pedig milyen ügyesen tudtad kanyarítani azokat a vékony szálakat egykor! – simította végig szemével a férfi a nőt. Majd folytatta: – De ennek is örülnünk kell, hogy elkészülhetett!

A még képlékeny, puha tetejű torta a spájz egyik kiürített polcára került, a szépen, ünnepélyesen előkészített tálcára, a sült hús mellé.
.

A násznép csendesen, de jókedvűen, beszélgetve ülte körül az utcai szobában a nagy asztalt. A hús elfogyasztása után az örömanya összeszedte és egymásra rakta a tányérokat. Csak ő és a férje tudta, mi következik most. A nap, sőt, az elmúlt hetek fénypontja. A várakozás beteljesülése. Felfokozott lelkiállapotban, belső késztetésre még lassította is mozdulatait. Halkan, már-már légiesen lépkedett. Egyszerű, de ünnepi szoknyája óvatosan, kis késéssel követte mozgását, ahogy átúszott a konyhába. Lerakta a tányérokat oda, ahol előző este megszületett maga a csoda. Elérzékenyülve, áhítattal, önmagában elképzelve a hatást nyomta le az éléskamra kilincsét. A spájz ajtaja hangtalanul nyílt ki. A konyhából beáradó fény áthatolva a befőttesüvegeken egyenként láthatóvá tette a bennük rejlő gyümölcsszemeket. Ahogy belépett, és árnyéka rávetült a polcokra, úgy érezte, hogy a fény őt is átöleli. A távolság közte és a vendégek között a beszélgetések hangját tompa nesszé alakította. Mintha egy színpad mögött, a kelléktárban matatna. Mintha nem is lenne igaz, ami vele történik. Elmosolyodott. Most, ebben a pillanatban boldog volt. Nagyon boldog. Keze elindult a torta felé. A fénycsóva elhalványodó fátylában egy figura alakja rajzolódott ki a torta tetején. Az asszony megrémült, majd megdöbbent. Ugyanúgy, mint a vele farkasszemet néző, kényszerpózban fogságba ragadt szürke egér.
.
SZAVAZOK
.
.