A piros lakkcipő

Már csak percek voltak a vonat indulásáig. Az utolsó felszállót egy fiatal, szürke ballonkabátos nőt a vasutas jól megnézte, mert volt benne valami különleges. Talán a szorosra húzott széles öv, ami kihangsúlyozta karcsú derekát, vagy a magas sarkú fényes, piros cipő kopogása? Ahogy föltette kis utazótáskáját a vonatra, megkapaszkodott, és óvatosan, könnyedén föllépdelt a fémrácsos lépcsőn. Mindenki ugyanazzal a mozdulattal lép föl a vonat lépcsőin, ő mégis más volt, mint a többiek.

Lassan ment végig a folyosón. Benézett minden fülkébe. Imádta az izgalmat, ezért kellemes útitársat keresett. Halvány mosoly futott végig az arcán, amikor megpillantotta a jóképű fiatalembert, ahogy magányosan üldögélt, és újságot olvasott. Megvagy – gondolta magában, és határozott mozdulattal húzta félre az ajtót.

– Jó reggelt, van itt egy szabad hely a számomra? – kérdezte vidám, csilingelő hangján.

– Parancsoljon – válaszolt a férfi.

Az ablak mellé ült szembe útitársával. Kicsit kényelmetlen volt a kabátban, de a tavaszi reggel még hűvös volt, és a kabát nagyon örült, hogy a nő buja testét magához ölelheti. A vasutas az órájára pillantott, nagyot fújt sípjába, a mozdony érces hangon füttyentett, és lassan elindult a szerelvény. Az első osztály kényelmes, bordó bársony ülésein kellemes volt az utazás. Igényes, jól szituált emberek utaztak itt, meg Ő, akinek mindig más fizette a luxust. A férfi kicsit bosszankodott magában, amiért a nő szemben vele ült le. Órákon át zötyögni úgy, hogy még a lábát sem nyújthatja ki, nem így képzelte el az utazást. Miután a kalauz ellenőrizte a jegyeket elmenőben jó utat kívánt, összehúzta a függönyt, és becsukta az ajtót. Amint magukra maradtak, a nő fölállt, és levetette kabátját. Középmagas karcsú alakját egy fekete, piros pettyes ruha domborította ki. A szó legszorosabb értelmében. Puha, elasztikus anyagával úgy tapadt rá, mint almára a héja. Fekete, apró gombjai észrevétlenül rejtőztek teljes hosszúságban, fönntartva maguknak a jogot minden extrém meglepetésre. Egy föltűnően kecses mozdulattal visszaült helyére, lábát keresztbe tette, a ruha széle pár centit fölcsúszott, és egy vékony fehér csík villant ki. A selymesen csillogó fekete harisnya csipkés szélén túl, a combok izzó vággyal kacérkodtak. A férfi visszaparancsolta tekintetét az újság lapjaira, de egyre kínosabban érezte magát. Lapozott egyet, és megpróbált elmerülni egy gazdasági cikk olvasásában, de a kerekek kattogása, mint egy jól szervezett összeesküvés egyre csak növelte benne a hirtelen rázúduló feszültséget. A nő megérezte útitársa vívódását, és a zsákmányszerzés elemi ösztönnel tört fel benne. Tisztában volt vele, milyen hatással van a férfiakra. Büszkén viselt mély dekoltázst, mert gömbölyű, kemény keblei ékessége volt testének. Hegyes mellbimbói a ruha pöttyei között huncutul megbújtak, de a félig fedetlen vállak, és a ruha ráfeszülő anyaga provokatívan sejtették, hogy alatta nem visel semmit. Szemérmetlenül élvezte kihívó külsejét. Kicsit fészkelődött, kereste a legkényelmesebb testhelyzetet. Hátával az ülés támlájához dőlt, és korábban keresztbe tett lábát a másik mellé csúsztatta, pici helyet hagyva a combok között, szabad jelzést adva a képzelet játékának. Hosszú fekete szempillái alól kíváncsian fürkészte a férfi arcát.

Ő nem nézett rá, tudta mire készül a nő. – A csábítás hatalmas erővel közeledett feléje. Ismét lapozott az újságban, de tekintete egy pillanatra elveszítette a szöveg folytatását. Az idegen combok közt bolyongott, ismeretlen hajlatok mélységében. Testének sejtjei őrült bizsergéssel támadtak rá. A piros lakkcipő kéjesen csillogott, mintha biztatná: gyere közelebb, gyere. A józanész távolságtartó volt, és tekintetét visszaparancsolta egy másik cikk olvasására, de hogy miről is szólt, soha nem tudott rá pontosan visszaemlékezni. Valami titokzatos borzongás telepedett elméjére, amit nem tudott összeegyeztetni érzéseivel, mert a felesége iránti töretlen hűsége a legszilárdabb pont volt az életében. Kapcsolatuk több volt, mint bármi, amit szavakkal ki lehet fejezni. A szerelem és cinkosság különös ötvözetében olvadtak össze. Ezért nem értette, mi történik most vele. Gyűlölte a nőt, aki szinte már vonaglott előtte, úgy kínálta bájait, és gyűlölte önmagát, amiért hatalmába kerítette a vágy. Egy hirtelen mozdulattal összehajtotta az újságot, és az igézően csillogó szemekbe nézett. A pillanat a végtelenbe nyúlt, és már nem tudta győztes vagy áldozat lesz belőle. A törékeny kicsi kéz lassú mozdulattal siklott a combok közé, majd újra előbukkant. A férfi megbabonázva nézte a vékony ujjak finom mozgását, ahogy a gömbölyű térdek távolodnak egymástól, és a fekete harisnya araszolva csúszik lefelé a mezítelen lábakon. A nő duzzadt ajkai mosolyra húzódtak, és csak annyit mondott:

– Meleg napunk lesz.

Lassú mozdulattal fölállt, karját a magasba emelte, és úgy tett, mint ha frizuráján igazgatna, ami egyébként tökéletes volt. Csípője ringó mozdulatára ruhája kicsit szétnyílt, és föltárt mindent, amit a tisztesség elrejtett volna.

A férfi becsukta szemét, és hátra hajtotta fejét az ülés támlájára. Halk nesz szisszent körülötte. Ruhadarabok simultak egymáshoz, a zipzár jellegzetes hangon följajdult, és a nő törékeny kezei gyors mozdulattal hajladoztak. A férfi torka kiszáradt, elméjében hatalmas volt a zűrzavar. A mozdony lassan fékezésbe kezdett. Még egy utolsó, halk rezzenés botorkált a füléhez, utána a zipzár hangosan jelezte, hogy visszatért előző helyzetébe. A vonat kerekei fájdalmasan csikorogtak, a függöny riadtan gyűrődött a fülke sarkába, és az ajtó vad csörömpöléssel nyílt ki. Le- és felszálló utasok tülekedtek a folyosón.

Amikor kinyitotta szemét, már egyedül ült a fülkében. A valóság kristálytiszta fényében a csillogó káprázat szertefoszlott. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Még utoljára bevillant egy színes kép, mint valami vásári bóvli, amin megakad a szem, de a kéz nem nyúl érte. A kerekek kattogása már sokkal barátságosabb volt, szinte versenyt futottak az idővel, és néhány következő állomás után már ő is a leszálló utasok közt sodródott. Ahogy a kijárat felé közeledett egy magas, karcsú nőt pillantott meg. Barna, göndör fürtös haja rakoncátlanul lobogott a szélben. Halványszürke selyem kosztümje, mintha rá lett volna öntve. Térdét eltakarva kifogástalan eleganciával hívta föl magára a figyelmet. Egy pillanatra megállt, mert nem tudott betelni a gyönyörűséggel. Szíve egyre hevesebben dobogott, ahogy nézte feleségét. Azután a tömeg újból magával ragadta, és hömpölyögve vitte az imádott kedveshez. A harmadik csók után boldogan súgta a fülébe:

– Szebb vagy, mint eddig bármikor. Mi a titkod? Áruld el.

A nő nem válaszolt csak sejtelmesen mosolygott, és tekintete az új cipőjére mutatott. A férfi is oda nézett, nagyot nyelt, és elismerően bólintott.

– Nagyon csinos.

Újból magához ölelte feleségét, cipőjének orra szinte érintette a nő cipőjét. A tűsarkú piros lakkcipő fényesen csillogott, és ebben a csillogásban volt valami kaján ravaszság, amit csak a férfi látott.
.
SZAVAZOK
.
.