A Volkov Projekt

Jelige: Feketeszakáll

2023.Június.24.
.
Jurij gömbalakú kapszulája, a Vorobjov 20, egy halk szisszenéssel elvált a Belov névre keresztelt platformtól. Lassan úszott az űr végtelenjében. Jurij még egyszer meg szerette volna csodálni a Földet idefentről, de a kapszulán nem voltak ablakok. Egyedül maradt a fülében zörgő rádióval és az előtte világító kijelzőkkel.
Hallotta ugyan, ahogy az adatokat közlik vele a komon keresztül, de ő már máshol járt. A villogó kijelzőket nézte, de szeme előtt egy emlék képei pörögtek.
Jurij a pódiumon állt, mikrofonnal az arca előtt, két kézzel az emelvénynek támaszkodva. Előtte a tömeg fényképezett és lélegzetvisszafojtva várta a bejelentést.
– Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Megalkottuk a kapszulát, ami képes a Föld köré épített elektromágneses sínen elérni a fénysebességet anélkül, hogy a benne tartózkodó ember testére bármilyen negatív hatással lenne!
A tömeg tapsviharban tört ki füttyszó kíséretében. Már hónapok óta terjengett a pletyka, hogy Jurij Volkov magán űrtechnológiai cége valami nagy dobásra készül a tavaly elkészült mágneses sín után. A Holdra szállás óta nem történt ekkora volumenü előrelépés az űrkutatásban… és az időutazásban.
Egy felugró menü és egy sípoló hang térítette vissza a valóságba. A vastag szkafander miatt nehezen látta hova bök a képernyőn, de az érintőpanel ehhez a pontatlansághoz lett állítva. A menü eltűnik és a rádión keresztül hallja a nyugtázást. A mágneses sínre való dokkolás megkezdődött.
Odalentről a Földről csupán egy hajszálnak tűnik. Nappal szürke hajszál, éjjel fehér. Minden nap újjászületik és megöregszik. Idefentről, a közvetlen közeléből viszont egy vaskos féreghez hasonlít, ami bordáival öleli körbe a sima fémlapra tapadó kapszulát.
Hangos koppanás hallatszik odakintről, de Jurij nem érez semmit. A szíve a torkában dobog. Tudja nagyon jól, hogy a tesztek sikeresek voltak az állatokkal, de ha valami rosszul sül el, a fénysebesség málnalekvárt csinálhat a testéből és kifestheti vele a kapszula belsejét.
Megpróbálja elterelni a gondolatait, amíg feláll a kapcsolat a sín és a kapszula között.
– Jurij figyelsz rám? – csettintett Ivanov.
A Volkov cég egyik előadótermében ültek, Jurij a kivetítőt bámulta, ami a Vorobjov 20 működési elvét magyarázta. Fejben már odakint járt az űrben. Ott nincs levegő, nincs hang, ezért nem hallott semmit.
– Persze, figyelek, bocsáss meg – szabadkozott.
– Szóval a számításaink szerint körülbelül naponta egyszer kell kapnod videóüzenetet. Mi innen havonta egyszer fogunk küldeni, de számodra gyorsabban fog telni az idő. A számítógépnek kb egy-két hét kell, mire feldolgozza az adatcsomagokat és összeállítja a kész videóvá, de te ebből nem fogsz érzékelni semmit. Nekünk egy hónap, neked egy nap.
– Ez biztos? – kérdezte Jurij.
Ivanov kidülledő szemeivel Jurij arcát fürkészte a szemüvege alól. Azon tűnődött, hogy ezt vajon komolyan kérdezte-e.
– Persze, hogy nem biztos! Senki nem csinált még ilyet előtted, semmit sem vehetünk biztosra Jurij! Személy szerint abban sem vagyok biztos, hogy nem a dínóknál kötsz ki, bármilyen hülyeségnek is hangzik, hogy visszafelé utazz az időben.
Jurij a földet bámulta. Pörögtek a gondolatai. Ivanov sóhajtott egyet és Jurij vállára tette a kezét.
– Bocs, én is ki vagyok már borulva. Az elmúlt években a sín, aztán rögtön jött a kapszula és már huss, jövőhéten repülsz is fel, egy olyan gépre szállsz, amiről nem tudjuk hogyan fog rád hatni. Szerencsétlen kutyák és majmok, akiken teszteltük fiatalabbak maradtak ugyan, de mindig más képet mutatott a biotérképük. Vodka a kutya például egy hét alatt 10 évnyit fiatalodott. Ezek után nem tudom mire számítsak veled kapcsolatban. Mi csak számolgatunk és számolgatunk, de a valóság nem hallgat a papírra vetett számokra és ábrákra.
– Akkor hat napot leszek ott igaz? – kérdezte Jurij.
– Talán nem fogod annyinak érezni. Lehet számodra csupán néhány óra vagy perc lesz az egész, idelent viszont ha minden igaz, fél év fog eltelni. Összesen hat videót kell kapnod.
– Értem. Köszönöm Ivanov! – mondta Jurij és felállt a székről. – Megyek, megiszok egy kávét.
– Veled tartok! – vette hátára kabátját Ivanov.
– Nem! Egyedül szeretnék.
Ivanov csak bólintott egyet. Hosszasan nézte, ahogy a búskomor Jurij kisétál az ajtón. Érthető hogy fél, de mindenről tud. Már évek óta erre készül és mindig pozitívan állt a dolgokhoz, mindig vidám volt és mosolygott, ha bejött és dolgozott. És mindig dolgozott. Az elmúlt néhány évet idebent töltötte az állomáson. Mi járhat a fejében?
– Jó utat, kapitány! – hallotta Jurij a komon keresztül Ivanov vidám hangját.
A háttérből taps hallatszott és jókívánságok. Neki viszont a torkára fagyott a szó. Kitalált néhány frappáns mondatot, amiről majd beszélhetnek a Volkov Projektre emlékezve, mint úttörő eseményre, de nem tudott megszólalni.
Valami kattant, felugrott egy menü a kijelzőn és mély morajlással elindult a kapszula. Jurij préselte magából a levegőt, hogy újabb adaghoz jusson. Úgy viselkedett, mintha máris több G nyomná az ülésbe. Pedig csak a félelem volt az.
A rádióösszeköttetés lassan megszakadt. Csak kijelző és az erősödő morajlás maradt, ahogy a fémsínen guruló gömb felgyorsult. Egyetlen óra alatt elérte a fénysebességet.
Odalent a Földön minden TV adó élőben közvetítette. Aki felnézett, az egy gyönyörű ezüstgyűrűt látott, ami kettéválasztotta az eget. Olyan gyorsan mozgott a kapszula, hogy a nap róla visszavert fénye, folyamatosan csillogó gyémánttá varázsolta a Vorobjov 20 kapszulát.
A kapszulában nem lehetett érezni semmit. Nem rázkódott, nem ütközött, nem súrlódott. Mintha szépen siklana a víz alatt, akár egy tengeralattjáró. A folyamatos morajlás jelezte csupán, hogy fizikai kontaktus van.
Az első óra volt a legrosszabb. Amint elérte a fénysebességet, nyugtázta, hogy nem lett belőle lekvár és talán túl is élheti ezt az egészet. Aztán jött a második óra. Folyamatosan nézte a kijelzőket, de a biztonságáért egyre kevésbé aggódott.
A harmadik órában megjött az első videóüzenet. Ilyen gyorsan? Eltelt volna husszonnégy óra? A Földön eltelt máris egy hónap?
– Üdv kapitány! Izgalmasan telt az első hónap. A családod már hiányol – a háttérben a Volkov Projekt lelkes csapata integetett. – De azért örülünk, hogy híresség lettél. Az egész világ figyeli az utad! Minden rendben zajlik, reméljük te is jól érzed magad!
Izzadni kezdett. Nem erről volt szó! Ez így túl gyors! Túl gyorsan telik az idő! Elszámoltak valamit. Kinyomta a videót.
Elkerekedtek a szemei. Majdnem kiestek. Máris megjött a második videó. Mióta lehet fent? A kvarcórája szerint, alig több mint három órája. Rábök a második videóra.
Ivanov szakállat növesztett. Még rövid ugyan, de már nem csak borosta. Furcsa volt látni a szakállas Ivanovot, aki három órája még csupasz arccal köszönt el tőle.
– Üdv ismét, kapitány! A jelek jók és minden rendben halad! Nagyon izgatottak vagyunk, de le kell hűtenünk magunkat, mert még a felénél sem járunk! – ezután Ivanov még lediktált néhány felírt adatot a sínnel és a kapszulával kapcsolatban, majd könnyes szemmel elköszönt.
Hihetetlen, hogy két hónap eltelt. Jurij elfeledte a félelmet arra a fél percre, amíg a könnyes szemű barátját nézte a kijelzőn. Elhomályosult az ő látása is. Ez biztos csak izzadság. Rábök az x-re. A videó eltűnik.
Jurij szíve majdnem kiugrik. Három újabb videót jelez a számítógép.
– Uramisten! – suttogja maga elé. – Le kell állnunk!
Végig nézi a videókat, de semmi bajról nem számol be az egyre nagyobb szakállal rendelkező Ivanov. Már lassan a mellkasát éri a vége. Lecserélte a szemüvegét és a feleségét is.
– Mi történik itt?
Gyorsan kinyomja az ötödik videót is, abban reménykedve, hogy ott lesz a hatodik és végre leállítják ezt az egészet.
Felgyorsul a szívverése és a torkában dobog, amitől már szinte levegőt sem kap. Érzi, hogy felforr a feje és elvörösödik az arca.
A számítógép újabb tizenkét videót jelez.
– Miért nem álltunk még le? – üvölti Jurij, miközben megnyitja a hatodik videót.
Semmi. Félig összerakott képkockák, zavaros hangfoszlányok, amikből egyetlen szót sem lehet kivenni. Nézi a következőket és mindegyikben csupán ennyi van. Újabb huszonhét videó, de mind kivehetetlen zagyvaság. A számítógép elvesztette a kontrollt. Meghibásodhatott a sok információfeldolgozásban, ami ilyen tempóban késztette munkára.
Már nem törődött a videókkal, pedig azok érkeztek folyamatosan. Már majdnem ötven videóanyag torlódott fel a memóriában. Felütötte helyette a sín és a kapszula információit, de semmi hibát nem észlelt.
Hatvanhét videó. A számítógép sárgalámpát kapcsol az egyik panelen, ami a sín egy veszélytelen hibájára hívja fel a figyelmet.
Kilencvennégy videó. Nem jön több.
– A rohadt életbe… mi történhetett?
A sín hibajelzője pirosra vált. A morajlás halkulni kezd.
– Végre! Megállunk! – mondta ki hangosan Jurij és kifújta a sokáig benntartott levegőt.
Hangos koppanás. Utána fémes hang, mint amikor lemezt vágnak. Több piros jelzés felvillan. Megsérült a sín és a kapszula külső páncélzata is.
Jurij most már hozzáfér a kapszula irányítórendszeréhez és azonnal utasítja a Belov platformhoz való csatlakozásra.
Idegőrlő percek telnek el, miközben az űrben siklik. Megpróbálja helyreállítani a rádiókommunikációt, de semmire nem reagál. Még háttérzaj, statikus zörej sincs. Mintha soha nem is lett volna kapcsolat.
A kijelzőn felvillan egy menü, Jurij lenyugtázza. Dokkolás a Belov platformhoz. Jurij már nagyon türelmetlen. Mi történt? Miért hallgatott el minden? Mennyi időt töltött odafent?
Hangos kattanás, szisszenés. Újabb kattanás után Jurij kicsatolja magát és azonnal nyitja a Belov gyomrába vezető zsilipet. Nem túl nagy a platform, ezért már innen kilát a szupervastag ablakon. A Föld körvonala rajzolódik ki, de valami nincs rendben. Mi lett más? Szürkésbarna felhőréteg járja körbe az egész bolygót.
– Ne! – csak ennyit nyög, miközben belöki magát az irányítófülkébe.
A paneleken sem a gombok, sem a számítógép kijelzői nem világítanak. Nincs energia. Újból kinéz az ablakon. A barnába öltözött Föld körül, hullahopp karikaként ott táncol a mágnessín. Már nem olyan fényes, mint amikor utoljára, ugyaninnen látta. Kissé mintha itt–ott elferdült volna. Egész burkolati darabok hiányoznak az oldaláról. Elszíneződött.
Lejjebb nézve látja, hogy a Belov platform baloldali napenergia begyűjtő köpenyén egy hatalmas lyuk tátong. A jobboldali köpeny pedig megpörkölődött, mintha egy fáklyával húztak volna végig rajta.
– Mi a… – suttogta Jurij maga elé.
Megfordul a létfenntartó panelek felé. Energiát kell kipréselnie ebből a roncshalmazból, hogy információhoz jusson, ami segít megtudni, hogy mi történt. Megállt a panel előtt és vett egy mély levegőt. Ezt muszáj megtennie. Lekapcsolta a létfenntartó egységeket, amiket a platform utoljára hagy bekapcsolva, ha vészhelyzet van és fogy az energia. Ha ezek nem működnek, talán tud némi áramot adni a számítógépnek abból a kevésből, amit a félig épen maradt jobboldali ernyő még felvesz.
– Oké… Most pedig lássuk, kiégett–e a processzorod – suttogta, miközben visszalökte magát a számítógéphez az ablak elé.
A hangos beszéddel csak magát próbálta nyugtatni. Sikertelenül. Letolt, majd vissza egy erőátviteli kapcsolót, majd gyorsan rányomott a számítógép bekapcsoló gombjára. Csipogás, a rendszer bootol.
– Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Az első, amivel a számítógép kezdi a hibajelzések özöne. Miután ezeket nyugtázta, láthatóvá vált az infóablak. Lassan járatta a szemét rajta.
Feldolgozandó videócsomagok: Nincs.
Energia: 6%.
Levegő: Kevesebb, mint 24 órára elegendő.
Dátum: …
Jurij ellökte magát a számítógéptől és mintha fel akart volna robbanni a feje. A szemét elöntötték a könnyek. Biztosan ezért látta rosszul. Prüszköl, szuszog, küzd az abszurd helyzettel. Nem akarja elfogadni, hogy ez a valóság. Talán még mindig a Vorobjov 20 ülésében ül beszíjazva és csak elaludt vagy elájult.
Nem ébredt fel még mindig. Ez nem álom. A könnyektől már alig lát, de visszalöki magát a számítógéphez és újra lenéz rá.
Dátum: 3019. szeptember.18.
.

.
.

Facebook hozzászólások

  1. István

    A történet jó, de kiszámítható, ami nem hiba, ha jól van megírva a novella, ami jelen esetben csak a második felére igaz. Számomra hosszú, és körülményes a felvezetés, és a dőlt betűs rész is zavaró így beillesztve. A folytatás viszont jóra sikeredett.

Hozzászólás

*

Solve : *
9 ⁄ 3 =