Ahogy mesélsz

Jelige: Körös parti lány

A Körös langyos vize simogatja a lábamat. A frissen vágott fű illata csiklandozza az orrom. Az ebihalak vidáman fickándoznak a víz felszínén. Itt ülök a stég szélén. Várom a naplementét. Várlak téged. Mezítláb sétálsz mögém és úgy ülsz mellém, hogy érintések nélkül is beleremeg az egész testem. Rám nézel azokkal az égszínkék gomb szemeiddel. Átkarolsz. Beleszagolsz a hajamba. A vállamra húzod a ruhám pántját. A fürtjeimmel játszol. Szeretsz. A nyári szellő meglengeti a kedvenc virágos ruhám szélét. Azért a kedvencem, mert te választottad. Azt mondtad, jól áll nekem a fehér. Érzem a bográcsban főtt húsok illatát, ami a szomszéd telekről kúszott át a bokrok alatt. A szemközti háznál, a folyó másik oldalán a fiatalok még csak most készülnek elindulni az éjszakába. A víz tükrén látom, ahogyan a nap egyre távolodik tőlünk. Narancsos árnyalatban úszik a messzeség. Rád hajtom a fejem. A lábujjaink összeérnek a vízben. Mélyeket lélegzel. Igyekszem felvenni a te ritmusod. Az ajkamba harapok. Elképzelem, hogy összeér a tiéddel. Becsukom a szemem és hallgatom, ahogy mesélsz.
Emlékszel, amikor az egész nyarat itt töltöttük? Alig egy éve ismertük egymást. Neked még a gyerekkori, kopott sárga biciklid volt a szíved csücske. Az sem zavart, hogy minden alkalommal leesett róla a lánc. Hetente legalább egyszer az imádott utcád felé kellett tekernünk. Arról ábrándoztál, hogy majd ott fogunk közösen házat venni. Már azt is eltervezted, hogy a nagy diófára akasztjuk a gyerekek hintáját. Imádtad azt a zöld léckerítést, amit még egy kisegér is könnyűszerrel át tudott volna ugrani. Hiába próbáltalak ész érvekkel jobb belátásra bírni, te kitartóan meg voltál győződve róla, hogy a kis labradorod már kölyökkorától kezdve a kerítésen belül marad. Gondolatban a nyugdíjas éveinkre is felkészültél és az unokáknak tervezted az erdei házikót a falu szélén. Gyakoroltad anyukád receptjeit, hogy te örvendeztethesd a családot ugyanolyan finomságokkal. Először majdnem felgyújtottad a konyhát, de ez sem tántorított el. Lekvárokat is befőztél, de sosem ettük meg őket. Olyan lettél, mint egy igazi tyúkanyó. Sugárzott belőled a boldogság. Folyton csillogott a szemed. Azt mondtad, te akarsz előbb elmenni, mert nem tudnál nélkülem élni. És én láttam rajtad, hogy komolyan gondoltad. Talán az volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy te leszel a feleségem. Egyetlen percre sem akartam többé nélküled élni. Azt hiszem, ott már a nászutat is megterveztem. Nem volt kérdés, hová menjünk. Ez is tetszett benned. Hogy szeretted áthágni a hagyományokat. Szóba sem jöhetett egy tengerpart, mint mindenki másnál, ahol hetekig ejtőzünk és andalogva romantikázunk. Te csak itt akartál lenni. Beszaladni a búzatáblába. Elbújni a kukoricásban. Kenuzni a part menti fák árnyékában. Esténként fröccsöt inni és hatalmas kártya partikat rendezni. Nekifutásból a vízbe ugrani, majd kimenekülni, ha a hínár hozzáér a lábadhoz. Élvezni az életet kettesben. Elmenni a bolhapiacra és kincsekkel térni haza, amit együtt alakítunk át valamivé, ami csakis a miénk. Kettőnké. Tudtam, hogy a mézeshetekből te mézeséveket varázsolsz. Közben láttam, ahogy elmélyülnek az első ráncok a szemed körül. Megjelentek az első ősz hajszálaid, melyeken meg-megcsillant a fáradó nap sugara. De te még akkor is ugyanolyan gyönyörű voltál, mint amikor megismertelek.
Órákig tudtalak volna még hallgatni. Minden szavad örökre az emlékezetembe akartam vésni. Hirtelen a nádas felé kaptam a tekintetem, mert valami megmozdult és az egész környéket felébresztette. Mire visszanéztem, már nem voltál mellettem. Belebújtam a sarumba és visszasétáltam a nyaralóba, hogy magamra öltsem a bézs színű stólámat. Kezdett lehűlni a levegő. A telefonom rezgett a konyhaasztalon. Egy sms várt rám. Tőled.
Beadtam a válási papírokat. Az ügyvédem jövő héten keresni fog.
A gombóc ugyan szorította a torkomat, de már nem sírtam. Összepakoltam a holmim, bezártam a házat és kisétáltam az autóhoz. Egy utolsó, hosszú pillantással búcsúztam. A helytől, ahol mindig boldog voltam. Tudtam, hogy nem jövök vissza többet. Elengedtelek.
.

.
.

Facebook hozzászólások

  1. István

    Két dolog: A mondatok tagolása itt-ott átgondolatlan, zavaró. Példa a végéről: ” Egy utolsó, hosszú pillantással búcsúztam. A helytől, ahol mindig boldog voltam.” Ezt én egybe írtam volna. A másik a dőlt betűs rész.Zavaró, hogy nem egyértelmű, hogy ez a rész kinek a gondolatai is, ki mesél tulajdonképpen? Ha nagyon akarom, lehet mindkettő “szereplő”, lehet csak a visszaemlékező. A valóság és a merengés határai is nagyon egybecsúsznak.

Hozzászólás

*

Solve : *
10 × 27 =