Aranyszületésnap

Jelige: Kék

Tudjátok, mi az a skófium?
A skófium hímzésre használható aranyszál, amivel a nővérem szokta jelölni a ruháimba a monogramomat. Egyszerű dolga volt, mert csak egy G meg egy J betűt kellett varrnia, másodsorban pedig, gyakorlott hímző lévén, ügyesen csinálta.
A skófiumot csak egyetlen üzletben lehetett vásárolni a városban, a Piri nővéreknél, mert az igazi aranyból volt, és centiméter pontossággal három méter egy orsón. Az orsója sem volt olyan, mint akármelyik szürke cérnáé. Keményebb papírból csinálták, volt neki két karimás széle is és az egésznek hengeres doboza, mint a csillagos kaleidoszkópnak, csak nem olyan hosszú és széles.
Aztán amikor kifogyott Judit varrófiókjából a skófium (Juditnak hívták a Nővéremet), mert az mindig akkor történt, amikor hímezni akart, engemet futtatott el a Piri nővérekhez, de mindig csak egy tekercsért.
– Szememfénye! – kért halkan. – Elszaladnál Andrási Piriékhez skófiumért?
Olyan sebesen száguldottam a görbe utcákon, mint a villám. Két sarokra tőlünk, amerre egyébként is mennem kellett, az Adamas bolt volt. Abban a boltban ékszercsodákat lehetett vásárolni. Soha egyetlen ottani csodáról nem tudtam, hogy a valóságban miért is akarták annyira az emberek, de az tulajdonképpen nem is érdekelt. Megelégedtem az aranybamártott látványukkal. Akkor azonban nem álltam meg előtte, mert a nővérem kérése még az aranynál is fontosabb volt.
Viharként száguldottam tovább, és ugyancsak két sarokra pedig a Bogárka cukrászda színesedett görbe udvarával. Persze az is a kedvenc házaim közé tartozott. Azt mindenképp el kell mondanom, hogy csak a mi kisvárosunkban nevezték Bogárkának, mert Katica néni készítette a világon a legfinomabb fagylaltokat és süteményeket ottan. A sok-sok finomság közül nekem mégis az aranybamártott cukorkacsengettyűk ízlettek, bár hangja egyiknek se volt a valóságban, de én álmaimban mégis hallottam a csilingelésüket.
Onnét viszont már csak tényleg egy sarkot kellett futnom, és már ott is álltam a Piri nővérek boltjának keskeny kirakatánál. Az a bolt viszont soha nem volt számomra érdekes. Oda a lányok és az asszonyok jártak, mert csakis nekik való, titkos ruhákat árultak ottan, és persze mindenféle cérnákat, színes gombokat és csipkeszalagokat. A fiúknak és a férfiaknak nemcsak kényelmetlen volt oda a belépés, de egyenesen tilos is. Talán senki emberfia nem akadt a kisvárosban, aki mások szemeláttára merészkedett volna be oda, mert a férfibüszkeség és a -becsület még a szükségnél is erősebbnek bizonyult. Csodálkoztak is a Piri nővérek, amikor egymagam léptem be az ajtaján. A bátortalan köszönés után rögvest elmondtam, hogy miért is jöttem.
– Már csak ezüst van, Jenőke – sóhajtották –, azért vidd el Juditnak, az ezüst is szép!
Az ezüst nem volt szép. Álmaimban is rettegtem rég attól, hogy majd egyszer valamikor ezüsttel írja bele Judit a ruháimba a nevemet. Nem csupán nem tartottam méltónak az ezüstöt magamhoz, hanem szégyenkezés nélkül utáltam is, persze soha nem mondtam senkinek, de nem is titkoltam volna, ha valaki megkérdezi.
Órákba is telhetett, mire haza értem, mert a csalódottságtól irányok nélkül bolyongtam az utcákon. Judit a zongora oldalánál ült és olvasott. Amint beléptem a szobába, egy festett, színes váza elé fektette le a könyvet, nyitva lefelé, hogy a kedves történet rálapuljon a fekete fára. Mindig úgy szokta.
– Hozzad ide nekem, Szívem! – kérlelt anélkül, hogy tudakolódzott volna a hosszú hollétemről.
Amint elé álltam, átölelt és megcsókolta az arcomat.
– Mi a baj? – kérdezte halkan.
– Nézd meg! – mondtam kiáltva és kicsordultak a könnyeim.
– Hiszen ez ezüst! – fordult Judit az utca felé és éppen látta, amint leszállt egy ezüstmadár az ablakpárkányra. – Figyeld csak! – biccentett fejével az ablakra. – Ezüstangyal jött hozzánk!
– Az csak egy galamb! – szipogtam.
– A galamb is angyal! Hallod, hogy kopogtat a szárnyaival? Azt zörgeti: an-gyal-va-gyok, an-gyal-va-gyok…
Vacsorára a maradék galambleves gőzölgött az asztalon. Judit mellettem ült és szótlanul néztünk a tányérjainkba.
– Most megesszük az angyalokat? – kíváncsiskodtam.
– Máskor is megettük őket!
A leves aranyszínében az arcomat láttam. Arra gondoltam, hogy holnap együtt visszavihetnénk a skófiumot a Piri nővérekhez, és a születésnapom is holnap van, mert fogok kapni egy szép kabátot, ami olyan lesz, mint Judit arca: púderszínű, nagy, kék, kerek gombokkal.
.

Facebook hozzászólások

Hozzászólás

*

Solve : *
18 × 10 =