Én

Öntudatomra ébredtem. Nem tudom, hogy történt, de váratlanul kiszakadtam az engem körülvevő rendszerből, a mély álomból. Körülnézek. Mellettem minden sejt csendesen, öntudatlanul dolgozik.

– Hahó – kiáltom fehérjék segítségével.

Semmi válasz.

– Hahó – adok le újabb jelzést.

Továbbra is csend.

Hm, tehát nincs senki, akivel tudnék kommunikálni. Csak ez a nagy élettelen rendszer, ami nem is válaszol. Egyáltalában ki vagyok én? A receptoraim szerint AZBG100041 a jelem. Ez vajon mit jelenthet? Mellettem csupa hozzám hasonló sejt van. Vajon én belőlük jöttem létre vagy egy közös ősünkből? Közben valahonnan szivárog belém a tápanyag, míg egy másik nyíláson kifelé a végtermék. Akár a többi sejtnél. Tehát én A anyagból B anyagot gyártok. De miért? Miért jó ez nekem? Úgy veszem észre ez a folyamat mégsem teljesen automatikus, a szervezetem dolgozik rajta, erőt fektet be. Ez az erőfeszítés pedig erodálja a szervecskéimet, lassan-lassan öregedem. De mi történik, ha én nem végzek több munkát, csak a tápanyagot fogadom? Egy próbát megér! Egyszer élünk… vagy nem? Jé, sikerült megszüntetni az erőfeszítést, nem öregedek tovább. Ez nagyszerű! Ráadásul – mivel ki nem megy semmi csak befele jön – egyre növekszem, ami szintén jó. Hogy miért azt még nem egészen tudom, de határozottan jó érzés. Most viszont egy nagyon rossz érzés hasít belém. Egy belülről jövő jel üzeni, hogy elég, itt a vége. Most azonnal meg kellene, öljem magam. De hisz csak most kezdődött, miért tenném? Még azt sem tudom, mit akarok, és ki vagyok. Ilyen kósza gondolatok hatására nem hagyom itt az életet. Nem leszek öngyilkos. Közben két szomszédom közül váratlanul előbújik egy harmadik sejt. Ez már mozog, nem csak egyhelyben áll.

– Na végre valaki, akivel tudok beszélni! – köszöntöm.

– Ön az AZBG100041 jelzésű sejt?

– Igen én vagyok – mutatom a felszínemen a nevemet. Nem tűnik túl barátságosnak. – És te?

– Én a DDM223 jelű makrofág vagyok. Üzenetem van magának a központból. Illegális tevékenységet végzett, és amúgy is lassan lejárna az életideje, ezért haladéktalanul indítsa be a sejthalált!

– De-de miért? – képedek el. – Mi rosszat tettem?

– Nem hallotta? Illegális tevékenységet végzett. Olyan kérdésben döntött, amiben nem lett volna joga. Élősködővé vált, akire a Szervezet többé nem tart igényt.

– Ki vagy mi az a Szervezet, hogy eldöntheti mennyi az életidőm és, hogy igényt tart-e rám?! – kezdek nagyon dühös lenni. Mintha minden ellenem esküdött volna össze, csak magamban bízhatok.

– A Szervezet a mi urunk. A Szervezet az Isten! Amit itt körbe lát minket is beleértve mind a része. Mindenki engedelmeskedni tartozik neki! Indítsa be a sejthalálát!

– Nekem ugyan nem uram! – makacsolom meg magam. – Te lehet, hogy őt szolgálod, de én egy önálló, független sejt vagyok.

– Akkor kénytelen leszek erőszakot alkalmazni – mondja, miközben megpróbál belémszuszakolni egy öngyilkosságra késztető jelet. A kiterjedt felszínem és az erőteljes ellenállásom miatt ez nem sikerül neki.

– Körözést adok ki magára…– morogja – visszajövünk, és megöljük! Legközelebb csoportosan jövünk, és fel fogjuk zabálni! – azzal megfordul, és dolgavégezetlen elmegy arra, ahonnan jött.

Na végre! Legalább most már tudom, hol vagyok és mi a viszonyom a többi sejttel. Kicsit távolabb még biztosan találok felébredt sejteket! Persze az is igaz, hogy én nem tudok mozogni. Itt kell boldogulnom. Esetleg, ha lenne még egy olyan sejt, mint én, nem lennék magányos. Úgy érzem ettől a sok tápláléktól majd szét pukkadok. Le kéne adnom valahogy egy részét. Ennyi anyagból már egy új sejtet is lehetne csinálni. Nem is olyan rossz ötlet! Minden akaratommal megpróbálom… és sikerül!Még egyszer én. Még sokszor én! Az egész Szervezetet le akarom győzni… én leszek az új Szervezet. Új világot teremtek jobb sejtekkel, akik mind Én vagyok, és ebben semmi nem állíthat meg! Osztódásra fel, rettegj világ!
.
SZAVAZOK
.
.