Fordulópont

Jelige: Lina

– „A szabadság azt jelenti, hogy boldogok vagyunk a korlátaink között.” Ezt írta múlt héten a Fantázia és Én, de ez szerintem hülyeség. Doki, hiszen Fantáziában vagyunk, itt minden lehetséges, csak gondolok egyet és nyitok egy átjárót a tenger aljára mindjárt itt a jobb kezemnél. Ha pedig úgy akarom, akkor még a víz sem fogja elárasztani ezt az irodát. Egyszóval szabad vagyok, azaz az újság szerint boldognak is kéne lennem. De én nem vagyok az! – hirtelen kihúzta magát a fotelban. – Doktor úr, nincsenek esetleg új gyógyszerei?
– Olyanom nincs, amit kételkedés ellen fejlesztettek ki és nem is lesz soha, mert ezt neked magadnak kell megoldanod – sóhajtott fáradtan az orvos. Már nem is számolta, hányadik változatban mondja el ugyanazt. Egy – a háta mögül előkunkorított – indával megemelte a tollát. Szórakozottan firkálgatni kezdett, majd életre keltette a papíron lévő figurákat és nézte, ahogy az asztalon sétálva lassan füstté válnak. Eleinte példának szánta, de nem hatott, úgyhogy már csak a maga örömére, vagyis inkább lekötésére tette. Nem hagyhatta elkalandozni a gondolatait a vacsora felé, mert jól tudta, hogy Dirszej még nem végzett.
– De hogy? – csattant fel dühösen a férfi.
Hopsz! Újfajta reakció. Talán végre elérkezhetünk a fordulóponthoz. Most észnél kell lenni, hogy biztosan átbillenjen a depressziós közönyből a haragba. Onnantól van esély, hogy feldolgozza a problémáit.
– Nos, először talán próbája meg azt a tenger aljára vezető átjárót – javasolta próbaképp az orvos.
Dirszej összehúzott szemmel fordult felé.
– Azt hiszi nem tudom megcsinálni?
Nem hátrál meg. Nagyon jó!
– Nos, ön akarta… – aztán csak magának motyogva tette hozzá – Ön is meg fog fulladni.
Itt te leszel az egyetlen, aki meghal, mert én egyszerűen csak megállítom a felém jövő vizet, pusztán azzal, hogy elhiszem, képes vagyok rá – gondolta keserűen az orvos – de nem is ez a lényeg. Csináld! – és biccentett egyet megerősítésképp.
A férfi elszánt arccal fordult el az orvostól és eltorzuló vonásokkal koncentrált a jobb oldalán lévő fehér falra. Mikor semmi nem történt, mérgesen összehúzta a szemöldökét, arca lassan vörösödni kezdett. Laposan az orvos felé pillantott, majd nyugodt arcát látva dühösen fújtatni kezdett.
– Nem is tudom, minek próbálkozom, mikor ez egy álom – ugrott fel a székéből.
Na, itt egy érzelem is! Innen már nincs megállás – örült meg az orvos.
– Tényleg? – kérdezte látszólagos érdektelenséggel.
– Persze, az ember rengetegszer álmodik furcsaságokat és van olyan, hogy elkezd valami hülyeséget álmában, ami aztán vagy félbemarad, vagy nem is sikerül. Ez itt ennek egy tökéletes példája, úgyhogy azt hiszem, nem is fogok többet eljönni önhöz – mondta fokozatosan lehiggadva Dirszej. – Igen – bólintott csak úgy magának – megyek is.
Most! – az orvos lerakta a füzetét és támadásra készen kihúzta magát.
– És mi van a családjával? – a férfi kezével a kilincsen megtorpant – Ők is csak az álom része? A fiai? A felesége?
Dirszej villógó szemekkel fordult vissza.
– A családomat hagyja ki ebből!
– Pedig a hitnek kell alap és szerintem az ön esetében a család ennek jelentős része. Nem hiszi tán, hogy a fiai léteznek? Vagy a felesége? Azt sem hiszi el, hogy szeretik önt? Ez mind csak álom lenne?
Az orvos szavaira süket csend volt a válasz. Dirszej dermedten állt, mellkasa zihált csupán, hallgatása pedig mindennél beszédesebb volt.
– Nem hiszi el, hogy szeretik? Miért nem tartja magát méltónak a szeretetükre? Miért utálja ennyire önmagát?
A férfi hátratántorodott, arcát fájdalom facsarta össze.
– Jaj, fiam… – sóhajtott együttérzőn az orvos. Fiatalkori énjét látta tükröződni Dirszej kíntól égő szemében.
– Minden, de minden a világon belőled indul ki. Legalábbis számodra. Mindenkinek önmaga a kiindulópontja, a bázisa. Amíg ott bent rendetlenség van, máshol sem lesz jobb a helyzet. Amíg magadban nem hiszel, azt sem fogod elhinni, hogy mások szeretnek, de még azt sem, hogy meg tudod nyitni azt az átjárót. Ha pedig ezek meglesznek, akkor már majd beszélhetünk boldogságról is.
– No, gyere vissza, ülj ide mellém! – paskolta meg barátságosan az orvos a kanapét. – Ne fuss el, mert az semmit nem old meg.
Kérlek, ne add fel! Itt állsz mindennek az elején, válaszd a jó irányt!
Dirszej hosszasan tétovázott, végül ajkát aprócska megtört hang hagyta el. Hanyagnak szánt léptekkel sétált vissza az orvoshoz, bár mozdulataiból sütött a védtelenség félelme. Mereven leült, majd mély sóhajt hallatva felé fordult.
– Hát akkor Doki, mutasd meg, mit tudsz!
.

.
.

Hozzászólás

*

Solve : *
18 + 27 =