Három lépés

Az elhagyatott házak között fagyos, hideg szél süvített, a falevelek szinte szárnyra kaptak emiatt. A lány tudta, nincs visszaút. Ha ide beteszi a lábát az számára egy újabb élet-halál kérdést vet fel, amire a válasz csak végkifejletkor derül ki. Jobb esetben folytathatja a véget nem érő útját. Nos a rosszabb eset pedig csak egy olyan dolog lehet, amiről senki sem beszél szívesen, viszont lezárást ad a történetnek.

„Három lépés” ezek a szavak visszhangoztak a fejében. Még a vén varázsló mondta neki, de igazán soha nem sikerült rájönnie, hogy mit is jelenthet az ő helyzetében ez a két bűvös szó. Talán ez lehet mindennek a kulcsa, vagy pusztán semmit nem rejt magában ez az egész. Elmélkedését egy valami számíthatja meg, egy hang, ami éppen akkor üti meg a fülét. Jobb ötlet híján úgy döntött követi a rejtélyes zajt. Tisztában van vele, hogy ez számára a végzet is lehet, de ha van valaki, akinek mindig mindent egy lapra kell feltennie, akkor pont ő az a személy. Eddig mindig az övé volt a bizonyos nyerő kártya, ami kihúzta a bajból.

Betört üvegek, bedeszkázott ablakok, omladozó falak, a város már réges-régen elhagyatottan áll. Sehol egy munkába siető felnőtt, egy vidáman dalolászó gyermek, vagy legalább egy egyszerű kóbor állat. Efölött a hely fölött még egy fél felé tartó madár sem szállna át.

A hang elhallgat, a lány betér egy baljós, szűk és egyben mocskos zsákutcába. Ez pont úgy néz ki, mint az otthona mellett található, halálos negyedként emlegetett hely, ahol esténként a holdfényben mindig olyan gyönyörűen ragyognak a bérgyilkosok hosszú pengéi. Igazán otthonos, bár az átlag ember inkább félelmetesnek és veszélyesnek tartaná ezt az egészet. Gondolatait csak egy valami szakíthatja félbe, ismét hall valamit. Valami közeledik, vagy inkább valaki. „Nincs menekvés” gondolja magában, miközben a léptek zaja egyre kivehetőbbé válik. Döntést kell hoznia, végül egy szemetes konténerbe bújik meg.

Vár, vár és csak vár, szíve egyre hevesebben dobog. Váratlanul három golyó hatol át a szemetes falán, egyenesen a fiatal mellett. A fegyver dörrenő hangjait csak utólag érzékeli a hallószerveivel, hisz eddig minden puffanást elnyomott az ereiben lüktető vér ritmusos hangja.

„Itt a vég” visszhangzik fejében a pánik végső gondolata. Idő közben a konténert tolni kezdik, miközben ő meg sem mert mozdulni a félelemtől. A sötét szemétgyűjtőbe lassan lágy fény szűrődött be. A fedő lassan emelkedik, magánál tartott kését védekezően tartja maga elé, ám felnézve nem látja azt, aki kinyitotta a kukát. Egy hirtelen mozdulattal ugrik ki biztonságos rejtekéből, majd üldözött vad módjára hagyja el a sikátort. Magában elhatározásra jut, soha többé nem jöhet ide vissza.

Váratlanul egy táblába botlik. „Három lépés” Az öreg is pont ezt mondta neki, amikor utoljára beszélgettek. Nem áll meg gondolkodni, hisz képtelen rá, az eddig történtek hatása alatt áll még. Amikor a város határait már rég átlépte csak akkor áll meg, ekkor találkozik ismét a szakállas és bölcs mágussal, akinek izgatottan meséli el az igazán izgalmas eseményeket. A varázsló barátságosan elmosolyodik, majd nem válaszol. Ez olyan tipikus a tanítójától, mindig is ezt csinálta, az lenne a meglepő, ha ez nem így történne.

– Mester, mégis miért történt mindez? Mire akart tanítani ezzel? – kérdezi a lány tőle őszinte érdeklődéssel. A vén férfi csak halkan felnevet a hallottak miatt.

– Én megmondtam, mint mindig… – hangja sejtelmes volt, mégis olyan egyértelműen célzott a további válaszkeresésre. Lábait lassan rakta egymás elé, pont három lépés volt az egész. Még egyszer, utoljára visszanézett a fiatal tanítványára, majd egy csettintésére eltűnt ő és a település is. Csak a hideg fuvallat, hatalmas ködfelhő és örök rejtélyt hagyott hátra. Liza tanácstalanul nézett körbe, majd úgy döntött, tovább megy és megfejti a kapott feladványt. Tudta, neki ezt meg kell tennie, hiszen a megérzései ezt súgták neki, és ha valami nem hazudott neki akkor azok az ösztönei.
.
SZAVAZOK
.
.