Johnatan Crowel naplója

Európa mindössze porlepte puszta, melyet nem háborgat többé embertömeg. Oka nagyon egyszerű, s mégis oly bonyolult. Királyom délre utazott, egy hosszú hajóútra, ám a legénység egy szerencsétlenségnek köszönhetően bölcsebbnek találta megfordítani a bárkát. Sebesen kellett, hogy távozzon. Az uralkodót szörnyű állapotban hozták elém. Teste verejtékben úszott, légzése szaggatott volt, s teste szörnyű kelésekkel, fekélyekkel volt borítva, akár a lepra áldozataié. Orvosként sem volt mersz bennem közelebb férkőzni hozzá, persze mertem volna ott hagyni, ám jutalmul fejem vették volna. Ígéretet tettem királyomnak, hogy türelméért cserébe kikúrálom bajából.

Hajlékom rejtekében felszerelkeztem, vállamon hoztam mindent, mire szükségem lehet. Külsőm földet surló köpönyegbe tekertem, melyet egy gép tisztított meg minden ötödik pillanatban. Az orvosságok mellett ehhez hasonló találmányokat is tudhatok magamnak. Ez a példány a hátamra szerelt gőzgépből nyerte erejét. Tapintásom kesztyűbe rejtettem, s kezemben orvosi pálcát hordoztam. Késlekedés nélkül Eduárd elé álltam.

A terem visszhangzott sietségem zajától. Hallani lehetett a bot belsejében serénykedő rendszert, melyet a bejárat és a páciens közötti szűk időben kalibráltam tökéletesre. A fogaskerekek pattogását és a rugók veszett szűkölését a csontomig hatolva éreztem. Rémült szolgálókat löktem félre hisz nem késlekedhettem. Nyakamból kirángattam sztetoszkópom, (egy olyan eszközt, mellyel meghallom betegim lelkét), s ezzel egyidejűleg megvizsgáltam szívének járását, bánatomat okozva ezzel. Nem mondhattam ki, de tudtam, hogy királyom órái meg vannak számlálva. Az udvar népének fontosai zokogtak halálos ágya mellett, s tudtomra adták, miszerint a királynőm magamra hagyott,méghozzá Eduárdhoz hasonló tüneteket produkálva. Ekkor bevallom elfogott a rettenet. Tudtam, milyen jelentőségű ez a tény. Nem maradt halogatni való időm. Pálcámról letekertem puha végét, s helyére hajszálcsövet erősítettem, melyet a saját Nővéremből csaltam elő. (Nővérnek nevezik a gőzgépet, melyben orvosi eszközök rejlenek és bárhová követi a nagyhatalmút) Fecskendőjével vért vettem bátor barátomtól, majd különös füvek keverékével telt fiolát adtam hozzá, melyet elég volt a pálca oldalába csúsztatni. A szolgálók ámulva figyelték tevékenységem, erre mindig elönt a büszkeség. Megrázom a műszert mire nem létező színt vesz fel. Orvosi okulárét öltök magamra, ezért a Nővér kezeskedik.

Kellő beállításokkal megvizsgálom a mintát. Fiatal hölgyek tekintete ráz akár a sarki jég. Azt mondom magamnak az arány negyvenkettő. Rájátszok. Imádtam, ha néznek. A felvágás ellenére pontos volt a számításom. És ez baj. Se szó se hang, eltűntem onnan és a palota ismét csendes lett.

A ragály, melyet feketehalálnak kereszteltem gyorsan terjedt. Ha a királynőnek egy éjjele sem volt arra, hogy átvészelje betegségét az csak a gyors terjedelem jele lehet. Azt megállapítottam, hogy terjed a vész, de azt nem, hogy mi okozza ezt a balsorsot. Biztosra mentem hát. Holló maszkot húztam mely megszűrte levegőmet. Tarkóm közepén azt is csatlakoztattam a Nővérhez miután használt kesztyűmet a másvilágra küldtem. Hosszú útra készültem, tehát a legszebb gönceimet öltöttem magamra, melyet keménykalappal koronáztam meg. Végül taláromat végleg nyakamba kötöttem, így maszkommal kiegészülve mindenki látja rajtam, hogy orvos tudós vagyok. Ajtón kilépve világgá kürtöltem a titkomat, s kértem, adják azokat tovább minden gyógyászatban elismertnek.

Ekkoriban más világ volt, ha tudom mi lesz ezek után, magamnak hagytam volna minden tudást. A ragály vészesen terjedt, s másnapra már a királyi udvarnak nyoma se maradt e földön. Felírtam egy naplóba a tapasztalataimat, s hogy én mit tudok tenni ellenük. Johnatan Crowel vagyok, orvos tudós, s célom, hogy mindenki előtt megfékezzem a feketehalált.

Mások is így tesznek, de nem hagyom nekik. Manapság így megy ez. A gyógyászok korunk legnagyobb lényei és vadásszák egymást. Biztos kérded magadtól, de leginkább tőlem: Mégis mi okból? A kérdés jogos, de ha nem is sejted a választ, akkor már bizonyára halott vagy barátom. Európában nem maradt ehető étel, tiszta víz sem pedig tiszta lélek. Csupán egy valami maradt, mégpedig a tudás. A tudásból napról-napra több lesz, de ez senkit sem késztet cselekvésre, csupán egyetlen tudás, az igazi, melyet mindenki, aki megmaradt az élete árán is meg akar találni. Az ekkor már így is nevezett pestis ellenszere. Ki ennek birtokában van, de ami talán nagyobb, ki ezt megtalálja, az vezeti majd az új világrendet, annak nevét megismeri az új világ, az egy földre szállt isten lesz, és én leszek az az Isten. Mindenki előtt fedeztem fel a feketehalált magát. Előnyben vagyok és élni fogok vele. Először csupán túléltem, ám sebesen fejlődtem.

Tiszta víz nincs, erre létrehoztam. Felforraltam és egy apróbb változtatással, még az álarcomtól sem kellett megszabadulnom, hogy ledöntsem torkomon. Ez utóbbi bevallom kockázatos lépés volt. Egy baklövés és letüdőzöm halandó életem végét. Hidratált voltam innentől, ám éheztem akár a veszett farkas falka, mely elgyengült testem mellett szaglászott élelem után. Egy egész hetembe telt, míg tiszta környezetet tudtam teremteni magamnak. A közeli szénbányából hordtam haza az energiát, és működtettem a szerkezetet, mely folyamatosan szűrte a benti levegőt. Innentől kezdve egyszerű volt ellátnom magam. Lakhelyem körül ólálkodó dögöket levadásztam, hazavittem, majd felforraltam, s végül elfogyasztottam. Szörnyű volt minden egyes nap belegondolnom, hogy miként élek. Elmenekültem a körülöttem lévő világ elől, egy burokban élek és a maradékon tengetem sivár napjaim. Mikor nem ez bolygatta elmém, akkor a kutatásaimat folytattam. Ez nem vidámított különösebben. Kísérleteim mindössze addig vittek, hogy feltehetően az állatok terjesztik a kórt, azonban elkapni azt képtelenek.

Kutatásom egy szerencsétlen ember kárára, újabb fejezettel bővült. Laboromtól nem messze egy gázmaszkos illetőre lettem figyelmes. Csőre volt, ebből nyomban sejtettem mesterségét. Orvos volt, akárcsak jómagam. A környéken futkosó patkányokat zsákba rejtette, majd ketrecbe zárta a szerencsétlen nyomorultakat. Nővéréből egy permetező nyerte erejét. Szemlátomást a patkányokon végzett kísérletet. Még oly messziről is visszhangzott örömkiáltása: Euréka! –kiáltotta az ostoba barom. A kísérlete minden jel szerint sikerrel járt, s eredményeit egy jegyzetfüzetbe diktálta. Kellett a füzete, kellettek a szavai, kellett a tudása. Az amatőr csupán akkor sejtette végzetét, mikor a fülébe jutott hatlövetűm kakasának jellegzetes hideg kattanása. Dr. Jefferson gondolatait felszívta a sivár homok, a tudását pedig én.

Felfedezte, miszerint a feketehalált a patkányoknak köszönheti a világ. Több ellenlábasával is végzett a becsempészett rágcsálókkal. Egyelőre, egy faj, bár a párizsi galamboknak is tulajdonított köztigazdaságot, ám kísérletei labilisak és hibásak. Az írás módja láttán lepereg előttem a balga élete. Szépen kanyarítja betűit, ám amit elém tár fellengzős ostobaság, bizonyára tehetsége volt a tananyag elismétlése során, ám a gyógyításhoz annyira értett, mint az éberséghez.

Nem hiszek ennek a farizeusnak, ellenben óvatos maradok az általa félt lényekkel. Ha ez idáig életben maradt, akkor annyi esze volt, hogy nem légből kapott kijelentésekkel telíti el jegyzeteit. Bár elgondolkodtató az a pár sor, miszerint: „Vészgalambjaim kísérlete tizennégy napon belül a végéhez érkezett, ellenben tíz szárnyasból csupán négy betegítette meg kiszemeltjeim”.

Kutatásom újabb fejleménnyel lepett meg. Jelenleg a vész kitörésétől számított másodig esztendőmet töltöm a földi Tartaroszban, s ez idő alatt begyűjtöttem a harminchetedik fejemet, s a harminchetedik tudásomat is. Egyetlen tudás sem volt számomra korszakalkotó, hisz már mindről volt tudomásom. Mindegyik jegyzet tartalma a kezemben volt, s azok ismétlik egymást. Senki sem jár olyan közel a megoldáshoz, mint én. A patkányokat esetleg ketten, ha említették, ám legtöbbűk, még steril környezettel sem rendelkezik. Egyesek elhagyták Nővérüket és a sötétben élnek, gyertyával gyújtanak nappalt akár az őskor embere. Tudtommal az állatok terjeszthetik a ragályt, de azt el nem kaphatják. Ebből kifolyólag felkutattam azt az állatot, ami kipusztíthatja környezetemből a gonoszt. Megfigyeltem a rágcsálóevő teremtményeket, s azokat vetélytársakon vizsgáltam, terjesztik-e a kórt.

A sikertelen kísérletek is sikerrel jártak, hisz vetélytársaim jegyzeteit elkoboztam. Feljegyzéseik alapján továbbra is előnyben vagyok, pedig előző jelentkezésem óta fél esztendő is elmúlt. Az egyetlen sikerrel járt állat, a bagoly volt. Egyelőre egy faj, ki elfogyasztotta a rágcsálókat, s távol tartotta a vészgalambokat, azonban ötven kísérletből egyetlen alkalommal sem okozott megbetegedést a feltűnését övező tizennégy napban. Tenyészetet teremtettem magam körül, a munkahelyem megtisztult.

Csodálatomra a büszke madarak rengetege vezetőjének fogadott, alfájának, ha úgy tetszik. Ha kiteszem a lábam rejtekemből, elkezdenek a fejem fölött keringeni, akár a vészsólymok, s mindenhová kísérnek. Ez bevallom nem feltétlen előny, jelentőst megnehezíti a lesből támadást. Botomat, melyet a kárhozott lelkek távoltartására használtam, értelmetlenné vált hurcolni az utakra.

Két lábon járó hóhérrá váltam. Levadásztam eddigi legnagyobb zsákmányomat. Vetélytársam laborját egy pókszabású gépezeten hordozta, melynek fülsüketítő csikorgása a szomszéd országokat is elérhette. Neki nem volt Nővére. Maszkjában nem volt szűrő. Álarca csőrébe közönséges pipát helyezett, melyből szívta a dohányt és pöfékelte a keserű füstöt. Egy ágyút készítettem rejtekem védelmében, s mikor ismét a közelébe értem kirobbantottam két lábát a fémszörnyetegének, majd alkotója torkába mártottam tőröm. Ez a kaland elvetette bennem annak ötletét, hogy ha esetleg a világ kifogyna a szénből, akkor a dohány remek természetes szűrő lenne. Már aki képes és rávetemedik fogyasztására. Maszkja egyedi volt a szerencsétlen tökkelütöttnek, így trófeámként tartom a falamon.

Másnap újabb feljegyzést zsákmányoltam egy remek pestisdoktortól, akit álmában orvul megtámadtam, s nem hagytam nyomokat. Ki belép azt sejti majd, hogy kora vitte el. Feljegyzései alapján megérdemelte, hogy híre hozzám jutott, hisz írásai szerint kikúrálta saját pestisének bajait. Keze szerint a kelések szikével kezelése gyógymódot jelenthet, azonban nem látok tőle több kísérletre utaló jelet, így ez felvetés marad. Egy lehetséges gyógymód, melyet érdemes lenne tesztek alá bocsájtani.

Több hónapomba tellett, de véget értek kísérleteim a kelések gyógyításával. Harminc orvos tudót ejtettem foglyul, s mindet a jegyzetekben leírt módszeres kezelésnek vetettem alá. Harminc áldozatból mindössze tizenkettő maradt a talpán. Oly közel voltam a megfejtéshez, hogy a kudarc haragot keltett bennem, s tombolásom kis híján az életembe került. Végül dühömet pácienseimen éltem ki, ezzel egy árva lelket sem hagyva a boncasztalon. Ez nem a tökéletes tudás, nem gyógyít minden esetben, nem a tökéletes tudás, nem ezt keresem. Én vagyok a valaha volt legnagyobb pestisdoktor. Rá kell jöjjek mi hiányzik, vagy ki…

Éjekkel később találkozom egy bizalmasommal, ki hírét adja, hogy volt egy tanítványa előző megboldogult informátoromnak, kinek képességei túlmutatnak mesterén. Szárnyas segítőm megszerezte e pestisdoktor rejtekét. Bagjaimat heteken át idomítottam, hogy minden szavamnak megfelelőt cselekedjen. Szerencsémre sebesen okulnak.

Zseni vagyok megtanítottam nekik leírni a tájat, melyet kerestetek velük. Már a házamból sem kellett kitennem a lábam. Madaraim maguk mentek el az áldozataimhoz. Ahogy gyakoroltuk előbb megfosztják ellenlábasaim a látásuktól, majd csendben végeznek velük, csőrükben pedig hordják a tudást nekem. Csak egy szavamba kerül és az illető, akit megjelölök, meghal. Ömlik belém a tudás, minden nap egyre előrébb haladok és oly közel a megfejtés. Egy szó. Mindössze ennyi hiányzik, s mindentudóvá válok. Egy Istenné.

Nyolc baglyomból csupán hét tért vissza otthonába. Az egyikkel végeztek, de melyikkel? Átbújom friss szerzeményeim, és csupán Frederick Jackson neve nem szúrja ki a szemem. A tanítvány kinek jegyzeteire mindennél jobban fáj a fogam. Úgy hírlik, zsenialitása lekörözi mesterét, azét a mesterét, ki kis híján letaszított jövőbeli trónomról. Nincs mese, magam kell végezzek vele. Nővérembe csatlakoztatok egy elkobzott permetezőt, mely a feketehalált magát fecskendezi a levegőbe. Kétlövetűmet csőre töltöm, már tervezgetem a jövőmet. Az a zöldfülű előreláthatólag nem is sejti, hogy mi vár rá. A nevem Frederick Jackson, orvos tudó vagyok, s célom, hogy mindenki előtt megfékezzem a feketehalált. Kerüljék bármibe…
.
SZAVAZOK
.
.