Karácsonykor – Majdnem csók 2.

Jelige: Szösszenetek

Az egész iskola tele van aggatva mindenféle girlanddal meg díszekkel, ahogy azt kell karácsonykor. A meglepő az egészben, hogy idén sokkal többen jöttek el az ünnepélyre, mint korábban bármikor. Lehet, azért, mert idén végre nem a tanárok szervezték és könyvfelolvasások meg unalmas ősrégi filmvetítések voltak, hanem a DÖK kapta meg a szervezést. Na, ők egy fokkal jobban tudják, mi kell a diákoknak.
– Ritka sokan voltak – jegyezte meg mellettem Erik, kizökkentve a mélázásomból.
– Igen – bólintottam. – De a nagyrészük már elhúzott – néztem végig a tornatermen, ahol már csak a legkitartóbb párocskák lengedeztek egymás karjaiban, köztük Ákos és Kriszti. De jó, ők jól érzik magukat… A parkett szélén álló lánycsoporttal ellentétben, akik zavartan pillantgattak a kajás asztalnál álló, ugyan kevésbé népszerű, de fiúszabású egyedek felé. Na, meg persze aki csak tehette, kocsányon lógó szemekkel bámulta Eriket, az egyetlen Adoniszt, aki pár nélkül maradt. De ő legalább önszántából. – Nem akarod valamelyiket felkérni? – böktem a lányok felé, mert már nekem volt kínos a szitu.
– Nincs kedvem idegenekkel táncolni – ivott bele a forró csokijába. Hogy nála miért olyan dögös ez is? Oh, basszus, szerintem lassan nekem is inkább haza kéne mennem. Az ominózus kempingezős eset óta nem szívesen vagyok kettesben Erikkel, valahogy mégis egy csomószor így alakul.
– Erik! Ők nem idegenek, hanem az évfolyamtársaink – ráztam a fejem kínosan.
– Nekem idegenek – vonta meg a vállát nemtörődöm módon, majd mosolyogva felém fordult. Nem azzal a „cukifiú” mosollyal, hanem amiről egyből lerí, hogy nem lesz benne köszönet. – És te miért nem táncolsz valakivel végre? Hárman is felkértek az este alatt, és senkinek nem mondtál igent.
– Hagyd ezt! – fordultam el vörös fejjel. – A háromból az egyik totál részeg volt már a buli elején, a másik csak a barátnőjét akarta féltékennyé tenni, a harmadik meg allergiás a parfümömre, és nem örültem volna, ha végig az arcomba tüsszög – magyaráztam idegesen. Na, meg persze, mert Te nem voltál hajlandó még felkérni, tettem hozzá magamban.
– Jó kifogások – bólintott meggyőzően, és leült egy közeli székre. – Szerintem csak azt várod, hogy Ákos felkérjen – vigyorgott a képembe idegesítően.
– Neked a mániáddá vált, hogy Ákost akarom? – sóhajtottam idegesen, és úgy döntöttem, nekem elég volt ebből a beszélgetésből, és inkább teszek egy kis sétát a suli feldíszített folyosóin. Azt reméltem, hogy egyedül lehetek, de az lett a vége, hogy megtudtam, hova lett az a sok ember, akik eltűntek a tornateremből. Hát igen, néhány pár csak a falra rakott fagyöngyök alatt falta egymást, de páran a termekbe húzódtak be. Nem akaródzott benyitni sehova.
Aztán végül megérkeztem a harmadik emeletre, ahol még napközben sincs senki, nemhogy most. Végre egy kicsit nyugiban lehettem. Nekidőltem az egyik ősrégi oszlopnak, és csak néztem a gyönyörűen feldíszített üres folyosót.
Ez azért elég szívás: a karácsonyi bulira pár nélkül jönni. Ja, és nem önszántamból. Meghívni viszont nem akartam senkit. Vagyis egy valakit igen, de előbb harapom le a saját nyelvem, mint hogy Én hívjam el Őt valahova. Az nem az én dolgom lenne. De így sosem fogja megtudni, hogy hogy érzek iránta! De… akarom egyáltalán, hogy tudja? Mármint… így is tök kellemetlen, mikor ott vagyunk egymás mellett, végül is csak Ákos és Kriszti miatt vagyunk együtt. Ha tudná, hogy őt akarom, iszonyat égő lenne utána az egész. Az én fejem lángolna, akárhányszor csak meglátom, ő meg a legjobb esetben is levegőnek nézne. De inkább állandóan ezzel piszkálna, míg végül teljesen kikészülök. Talán fel sem fogná, hogy komolyan gondolom a dolgot! A múltkoriak alapján neki csak játék a szerelem…
– Hát itt vagy! – szólalt meg hirtelen fél méterre mellettem.
– Jézusom! Ne ijesztgess! – néztem rá zakatoló szívvel. Nem vicces, ha csak így a semmiből előtűnik, pláne, ha az ember egyedül akar lenni!
– Bocsi – emelte fel a kezét békítően. – Csak úgy elszaladtál, és kicsit aggódtam miattad – lépett közelebb hozzám. – Minden oké?
– Persze, csak már elegem volt a sok nyálas párocskából – vontam meg a vállam, és az ablakon kinézve próbáltam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy alig egy lépésre állt csak tőlem.
– Sírsz – jelentette ki egyszerűen, és az arcomhoz ért. – Minden oké? – ismételte meg. Én hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, csak néztem a kezét, ami nedves volt a könnyeimtől. Ijedtemben az arcomhoz kaptam én is. Hogy lehet úgy sírni, hogy az ember észre sem veszi?
– Nem sírok – ráztam meg a fejem szerencsétlenül. Ez pedig a szánalmasság mélypontja…
– Miért sírsz? – hagyta figyelmen kívül a szavaimat. Fogalmam sem volt, mit válaszolhatnék, azt csak nem mondhatom, hogy miatta. De akkor mit? – Ákos miatt? – kérdezte hirtelen. Én meg, mint akit fejbe kólintottak. Hogy lyukadunk ki mindig Ákosnál? Tényleg olyan, mintha tetszene nekem? Akkor viszont nagyon furán mutatom ki, hogy kit kedvelek és kit szeretek…
– Hogy jön ide Ákos? – emeltem meg a hangom amennyire mertem. – Te komolyan nem tudsz másra asszociálni? – néztem rá dühösen. – Utoljára mondom, el, ha nem érted, az a te bajod: NEM vagyok szerelmes Ákosba, és nem is tetszik egyáltalán! – mondtam ki amilyen határozottan csak tudtam, és elindultam a folyosó másik végébe, de Erik a fejem mellé támasztotta a kezét.
– Ne haragudj – rázta a fejét visszakozva, és mintha kissé küszködött volna a szavakkal. – Én csak… nem is tudom… – nevetett fel idegesen, és kínjában mindenhova nézett, csak rám nem. Ilyen zavartnak sem láttam még soha azelőtt. Tud ilyen is lenni? Végül, mint aki kincsre bukkant, megállapodott a tekintete fölöttem. – Egy fagyöngy – húzódott félénk mosolyra a szája. Istenem, de édes…
– Valóban – suttogtam én is felnézve, és hirtelen azt hittem, megáll bennem az ütő: ha valaki kívülálló látott volna minket, egy fagyöngy alatt, Erik a fejem mellett támaszkodva, azt hihetné, hogy csak egy nyugodt, csendes zugot kereső párocska vagyunk mi is.
Zavartan visszanéztem gyönyörű gesztenyeszín szemébe, amely mintha már közelebb lett volna, mint korábban, és azt láttam, hogy őt nem feszélyezné ez a gondolat. Sőt mintha szánt szándékkal akarna előidézni egy ilyen helyzetet, és az arca egyre közeledett felém. A szempilláim, mintha csak valami automata üzemmódban működnének, lassan lecsukódtak, és csak az enyhén borzongató leheletét éreztem az arcomon. Hallani semmit nem hallottam a fülemben dobogó vértől, a kezemet pedig széles mellkasának támasztottam, hogy ne essek össze, mielőtt…
És aztán megtörtént. Megfelelő szavak nincsenek rá. Lágy… édes… gyengéd… vágyakozó… vérpezsdítő… és rövid. Túl rövid.
Mire ráeszmélhettem volna a dologra, vagy felfoghattam volna, mi is történik körülöttem… bennem… már túl messze volt tőlem. Hiába akartam megkapaszkodni valamiben.
Néhány röpke pillanatig még bámultuk egymást, aztán idegesen elkapta a tekintetét. Fel sem fogtam, mit akar ezzel, vagy mi történik egyáltalán. Miért nincs mellettem? Miért hagy ott? Hova lett?
– Ne haragudj – sóhajtott feszülten. – Bocsáss meg! – rázta meg a fejét türelmetlenül, majd hosszú léptekkel elindult a lépcső felé.
Ott hagyott. Hova ment? Miért?… Különösebb tartás nélkül összecsuklottak a lábaim, és ezúttal éreztem, hogy patakokban kezdenek el folyni a könnyeim. Ott hagyott. Elment…
Miért??
.

.
.

Facebook hozzászólások

  1. Guti Csaba

    Szegény lány sosem tudja mi történik körülötte… jó a szerelmes fiatal kamaszlány jellemábrázolása,ahogyan az érzelmi tipródásának leírása is. Az előző írás ismeretében sejteni lehetett, hogy nagy meglepetést már nem fog magában rejteni a történet, mégis kíváncsi voltam, hogy végül megtörténik-e a nagy áttörés a fiatalok között.

  2. István

    Nehezen indult be a történet, eléggé körülményes, erőltetett, és mesterkélt volt az eleje. Aztán így is folytatódott. Számomra nehezen jött át az egész történet lényege, üzenete főleg úgy, hogy az “előzmény” novellában igencsak közel kerültek a szereplők egymáshoz. Az a novella nagyon tetszett, és valami hasonló dinamikájú, belső-lelkizős, ugyanakkor racionális történetet vártam volna a “folytatásban”. Így ez a novella csak árnyéka az elsőnek, annak is igencsak halvány. De itt van a november még előttünk , és a Majdnem csók 3. Ugye..?

Hozzászólás

*

Solve : *
13 × 21 =