Previous Story
Rég láttalak
Posted On 2019 okt 16
Jelige: Jack Burton
A vasúti átjárónál pont pirosra váltott a lámpa, amikor Andrea odaért. Leállította az autót és azonnal maga felé fordította a visszapillantó tükröt. Gyors smink ellenőrzés. Szemhéjak rendben, az arc nem foltos, az ajkakon elfér még egy kis szájfény. Cseresznyés és csillámos.
.
.
Nem volt idő munka után hazamenni, rögtön indult a szüleihez vidékre. Fél óra az út, mégsem volt már egy hónapja a környékükön sem. Különösebb alkalom nincs a látogatásra, de azért mégis pofátlanság lenne tovább húzni. Reggel a templomnál parkolt le az öreg sedanjával, így ideális volt a háttér a parkosított kerttel egy indulás előtti selfiehez. Maga elé tartotta a telefonját, elfordította az arcát a számára legelőnyösebb pozícióba, amit hosszas, önfényképezéssel töltött órák alatt tapasztalt ki, pici csücsörítés, csak semmi kacsaszáj, magabiztosságot és boldogságot sugárzó tekintet és klikk. Aztán még kétszer és a biztonság kedvéért egy tele fogsorral mosolygós képet is lőtt magáról.
.
.
Kínosan ügyel rá, hogy egyetlen olyan fotó se készüljön, vagy kerüljön fel róla az internetre, ami kicsit is előnytelen színben tünteti fel a közösségi portálokon. A make-up rendezett, a fogak ragyognak, a boldogság túlárad minden megörökített pillanatban. Itt nincs helye a gyengeségnek. Célok, tervek, idézetek, bölcsességek. Minden a tökéletesség szolgálatában áll. A sikert már meg sem kell élni, elég elhitetni másokkal. Nézz rám! Szingli vagyok és sikeres. Vannak terveim, céljaim, amiket el is érek. Vagy ha nem, akkor vannak más céljaim és terveim… talán majd azok.
.
.
Szingli. Hülye egy szó, de mindegy. Választott állapot. Ő akarja így. Mert nem az van, hogy Tamás a könyvelésről rá sem hederít, hanem hogy nem működik a kémia! Viszont így több idő marad az önmegvalósításra és erre van most igazán szüksége! Végre rátalált a saját hangjára, köszönhetően egy Oravecz Nóra idézetnek, ami szembe jött a „Lélekemelő képek és videók Encitől” oldalon két és fél évvel ezelőtt. Nem volt megállás. Beindult a mentális bodybulding, állandósult a lélek-fitness és az élet összes keserűségét felváltotta a pozitív gondolkodás. Müller Péter, Csernus Imre, Rhonda Byrne, Cosmopolitan, Joy, Dívány, Velvet…
.
.
Az erős, önálló nő eszménye átjárta minden porcikáját és ezt minden létező fórumon tudatni akarta. Személyi edzője segítségével az alakja megreformálásával is remekül haladnak. A konyhát elfoglalták a superfoodok, paleolitok, bifidus essensisek. A fürdőszobában szinte rá köszön a hyaluron sav és a micella, a shea vaj pedig karöltve hívogat a jojobaolajjal. A sminkasztalt le kellett cserélni nagyobbra, mert ma már csak alapozóból annyi van, amennyi elfoglalja a régebbit.
.
.
Minden a tökéletes nő szolgálatában. Nem, nem! Tökéletes és független nő! Hiszen mit ér mindez, ha függőségben élünk. Szülők, házastárs, gyerek, betegség, szenvedélyek… Andrea nem akar függni senkitől és semmitől. Munkája mellett – rövid időn belül majd rendkívül sikeres – vállalkozó karrierjét is építgeti. Kicsiben kezdett. Oriflame, Avon, aztán jött a nagyszerű lehetőség, melynek neve Amway, de ami igazán bevált és az egész sikerhez való viszonyát megváltoztatta az a Forever Living. Nem hitte, hogy tud ennyire lelkesedni valamiért, ami munka. Az első szintek szinte magukat teljesítették. A motivációs rendezvények hangulata elvarázsolta, a többiekkel együtt örült a saját és mások sikereinek.
.
.
Megtanították neki a telifogsoros selfiek készítésének minden fortélyát és a szuperpozitív bejegyzések írásának műhelytitkait. Egy olyan életről álmodtál, amelyet ma élsz? Hol van az a valódi önmagad, akit legbelül mélyen őrzöl? Miért nem engeded felszínre törni azt a kincset, amit csak te kaptál az égiektől? – kérdezte önmagát. A Forevernek hála, ma már nem az az ember vagyok, aki tegnap voltam, egy sokkal nyitottabb, szabadabb és boldogabb ember vagyok. – válaszolhatta egy hét múlva.
.
.
Szent Forever! Csupa boldog és sikeres ember veszi végre körbe. Nem úgy, mint a cégnél. A savanyú Ágnes, az ostoba Tündi, a nihilista Kitti. Egyikük sem akar egy szabadabb, boldogabb életet. De Andreának megvan a magához való esze. Számításai szerint még pár hónap és a Forevernél a top menedzserek között találja magát. Ebben a vezetője is megerősítette. Aztán irány a Bahamák! De mivel addig még rengeteg a tennivaló, némi külső nyomás hatására újabb önálló döntést hozott. Belefogott a C9-be, hogy jobban bírja az iramot.
.
.
Kissé lefoglalták a gondolatai, így csak a pirosnál döbbent rá, hogy ugyan elkészítette a képet magáról, de nem posztolta. Ami pedig nincs posztolva, az meg sem történt. Végül a fogsoros képet választotta, azon tűnik a legboldogabbnak. Persze a háta közepére nem kívánta ezt a családlátogatást. Nem akarta hallgatni a szülők állandósult kérdéseit a nem létező udvarlójáról, a kilátásba sem helyezett előléptetéséről; a jajongást, hogy nekik így mikor lesz unokájuk? Folyton csak olyasmit kérdeznek, ami most, az önmegvalósítás ezen szakaszában egyáltalán nem fontos.
.
.
Épp tökéletességre törekszik, mint sikeres, önálló Nő. Nem mint barátnő, vagy alkalmazott, vagy mint anya. Pedig vágyik a gyengédségre. Vágyakozik egy férfi érintésére, a munkahelyi elismerésre, egy gyermekre. De majd… egyszer. Most csak legyen túl ezen a pofaviziten. Végre a lámpa is továbbengedte.
.
.
Minden előre el van tervezve. Az érkezés, a köszöntés, a sablon válaszok a sablon kérdésekre, egy mosoly, egy simogatás, egy drága édesanyám, minden. Magabiztosan újra és újra eljátssza magában. Biztos benne, hogy így semmi hiba nem jöhet közbe.
.
.
Már az autóból való kiszállást is filmszerűen képzelte el, de végül az adott körülmények között semmi esélye nem volt rá. A rádióban eleve az „Isten véled édes Piroskám” szólt. Hogy lehetne arra bármit is csinálni? Az ajtó nyikorog és ha nem tart rá az ember még vissza is záródik. Egy kézzel muszáj tartani, a másikkal a slusszkulcsot veszi ki, ami persze kiesik a kezéből. Amíg lehajol megfejeli a kormánykereket, amitől összekócolódik a haja és egy tincs a frissen szájfényezett ajkaira tapad. A váratlan mozdulatsortól kienged az ing felső gombja és kifordul a ballagásra kapott aranylánc a kis kereszttel, amit minden hazalátogatásnál viselni kell, pedig utálja. Mire nagy nehezen kikászálódik az autóból úgy néz ki, mint akit megcibáltak. Úgyhogy gyorsan hátradobja a haját és rendezi a ruházatát mielőtt bárki meglátná. (Pár méterrel feljebb, a presszó ajtajában billegő András képzeletét megragadta ez a számára buja pillanat.)
.
.
– Szia Andi! Rég láttalak. Jól nézel ki! Felszedtél pár kilót! – köszönt rá hátulról, nem titkolt gúnnyal a hangjában egy volt iskolatársa, elbiciklizve mellette egy ütött-kopott 26-os Csepelen, napszítta gyereküléssel a csomagtartón, coop-os szatyorral a kormányon. Andrea remélte, hogy nem fut össze senkivel, erre itt ez a liba, aki hetedikben 9 szavazattal többet szerzett nála az iskolai szavazáson és úgy lett bálkirálynő a farsangon. Nagyon fontos szavazás volt ez akkor. Egy iskola döntötte el melyikük a szebb, a csinosabb, a jobb, a népszerűbb, ráadásul az az Urbán Peti lett a bálkirály akibe totál bele volt esve. A bukás hosszú évekre visszavágta az önbizalmát. Felszedtél pár kilót! – visszhangzott a fejében.
.
.
Nagyon fájó lehet, hogy a tökéletes álarc mögé épp az lát be, aki elől a legjobban el akarjuk rejteni a hibáinkat.
Jól felépített novella, a lezárás is müködik.
Köszönöm az észrevételt! Mindenképpen átgondolom, valóban zavaró.
Jó! Sőt!
Egy ici-pici zavaró tényező csak: a ” – Szia Andi! Rég láttalak. Jól nézel ki! Felszedtél pár kilót!” olyan, mintha a „a presszó ajtajában billegő András” mondaná, miután felpörögve Andi látványától el is kerekezik mellette. Én ezt a zárójeles megjegyzést elhagynám, felesleges. Enélkül is jó! Sőt!