Rossz álmok

0
(0)

Jelige: Karácsony

Két napja halott kisfiúkkal álmodtam. Az első álomban a nyolc év körüli áldozatot egy plázában találták meg, és közvetlen közelről láttam a holttestét. A másodikban egy csoportképet mutattak, és tudtam, hogy a képen szereplő gyerekek közül melyik az áldozat. Elfordítottam a fejem és sírtam.
Kávézás közben sem tudtam szabadulni a rémképektől, pedig ilyenkor három gyereket indítok útnak. Arra eszméltem, hogy a legkisebbünk, Orsi a pizsamámat rángatja.
– Mama! Ébresztő!
Letettem a bögrét és a kislányomra néztem. A gyerekeim szempillája olyan hosszúra nőtt, mint a kaszáspók lába, a szálak sűrű sorokban árnyalták gesztenyeszínű szemüket. Ezt a sötétszőke hajzuhatagjaikkal együtt az apjuktól örökölték. Rajongtam a családom minden tagjáért, viszont ódzkodtam az elkényeztetéstől.
– Mindjárt indulunk és fel sem öltöztél! – Orsi egy négyéveshez képest kissé koravén módon méltatlankodott rajtam.
– Köszönöm, hogy figyelmeztettél, drágám. – Megsimogattam az arcát, és mielőtt elindultam a hálószobánk felé, hozzátettem:
– Szólj a többieknek, hogy pakoljanak be a mosogatógépbe.
Az autóban ismét gondolataimba merültem. Az ablaknak nyomtam a fejemet, jólesett a hideg, és behunytam a szemem. Az álomképek visszatértek és kiélesedtek. Ott álltam a plázában a mozgólépcsőn. Lenéztem, megláttam a kisfiút, aki térdelt, mintha csak elesett volna, karja a teste mellett lógott, és a következő pillanatban a feje már nem volt a nyakán, hanem vastag férgek tekeregtek ki belőle. Megborzongtam és összerezzentem, amikor a férjem, Alex megfogta a karomat.
– Mindjárt odaérünk az óvodához. Elaludtál?
Otthon dolgoztam fordítóként, romantikus és ifjúsági regényekkel foglalkoztam, időnként szerkesztettem is. Thrillert, horrort még az egyetem alatt olvastam. Tisztán éreztem, hogy azok a szörnyűségek, amikkel álmomban találkoztam, meg fognak történni – vagy már valahol meg is történtek? Komor hangulatban öltöztettem át Orsit és majdnem puszit is elfelejtettem neki adni.
– Mama, ne felejtsd el, hogy ma is pontosan gyere értem – mondta a legkisebbem, mielőtt elbúcsúztunk. Leguggoltam hozzá, erőt merítettem abból, ahogy kis karjával átfonta a nyakam. – Ma nézzük meg az új házunkat. – Orsi a mutatóujjával óvatosan az orromra koppintott. – Alig várom, hogy elteljen ez a nap. – Felnőttesen sóhajtott és a szemét forgatta.
Siettem haza dolgozni. Tágas hatodik kerületi lakásunkat a nagymamámtól örököltem. Kiskoromtól kezdve sok időt töltöttem itt, mert a szüleim orvosként dolgoztak, és lelkiismeretből folyton túlóráztak. Nehéz szívvel gondoltam a közelgő költözésre, csak az vigasztalt, hogy a nagyi mennyire örülne neki, ha élne. Imádott engem, és ahogy egyre idősebb lett, gyakran mondogatta, hogy ha tehetem, adjam el a lakást, és vegyünk helyette egy gyönyörű kertes házat, ahol nem függünk a szomszédoktól meg a közös költségtől. A választást Alexra bíztam, aki lelkesen keresgélt a neten, kifaggatta az ismerőseit, hetek óta ezzel kelt és feküdt. Jó lett volna anyámmal beszélni a dolgokról, de a találkozót egyelőre több okból is elhalasztottam. Befejeztem egy kézirat kontrollszerkesztését, és elküldtem a kiadónak. Indulásig volt még annyi időm, hogy főzzek egy friss kávét, ami mellé a híreket is átnéztem. Egyelőre semmi nem történt, ami beteljesítette volna az álmaimat.
Alexszal megbeszéltük, hogy tanítás után a kinézett házhoz jön a két nagyobb gyerekünkkel. Tami nyolcadikba járt, Bendegúz hatodikba. Orsival metróra szálltunk, majd busszal utaztunk a főváros déli részébe. A belvárosi kényelem után, ahol minden karnyújtásnyira volt, kényelmetlennek és hosszadalmasnak éreztem a megtett utat.
– Dénes Szilvia? Tényleg te vagy az? – Megtorpantunk, Orsi a hátam mögé is bújt, ahogy meglátta az idegen nőt, aki az az új címhez közeli utcában szólított meg bennünket. Ismerősnek tűnt az arca, csak nem jutott rögtön az eszembe, hogy honnan. A kaput készült kinyitni, az udvaron egy autó állt, járt benne a motor.
– Balázsi Bernadett – mondta, és kezet nyújtott. – Nem csoda, ha nem emlékszel rám. Sok évvel ezelőtt volt, hogy közös társaságban nyaraltunk a Balatonnál.
– Hát persze – mondtam és elmosolyodtam. – Most már beugrott.
– Ő a kislányod? – Berni, ahogy régen ismertem, már ez is rémlett, a becenév, lehajolt és megpróbált Orsival barátkozni, de nem sikerült mögülem előcsalogatni.
– Anya! – Mély kamaszhang csendült jobbról, a ház udvaráról. – Indulnunk kell.
Odakaptam a fejem, és mintha hirtelen víz alá nyomtak volna. A levegő iszaposan kavargott körülöttem, a szívem kihagyott egy ritmus, a tüdőmben ragadt lélegzet miatt köhögnöm kellett.
– Ő a fiam, Ambrus, biztosan emlékszel rá. – Bár Berni arcáról nem tűnt el a mosoly, hangjában teljesen más bujkált. Rettegés. Halálfélelem. A fiú intett felénk az autó mellől, majd visszadugta kezét a dzsekije zsebébe.
– Igen, emlékszem – mondtam gyorsan és határozottan, és megint elrévedtem. Berni riadtan nézett vissza rám.
– Ti is itt laktok? – Egy tincs az arcába hullt, amit idegesen a füle mögé gyűrt és megnyalta kiszáradt száját. – Még nem láttalak benneteket errefelé…
– Csak… megnézünk itt egy házat. Akkor örültem a találkozásnak. – Gyors mosolyra húztam a számat, megvártam, amíg Orsi mellém lép és elköszöntünk. Tudtam, hogy Berni a kapuban áll, amíg be nem fordulunk a sarkon.
– Mama, szomorú vagy? – Legkisebbem bánatos pillantásokkal nézett rám.
– Nem, csak egy kicsit fázom. – Tényleg hideg idők jártak, az októberi nap szépen sütött, de már nem melegítette fel a levegőt. Végre megpillantottam Alexet a háznál, ami kívülről bizakodásra adott okot.
– Tami és Bendegúz a tulajjal bandázik – mondta a férjem és nevetett. Felkapta Orsit, engem pedig kézen fogva húzott maga után. – Két szint, öt szoba, a konyha külön zárható, ahogy szeretted volna. Itt egész nap szellőztethetünk, nincs több szmog, sem dohosság, sem olajszag!
Másnap egy nyolcéves kisfiút találtak holtan a reggel érkező biztonságiak a főváros keleti felében található plázában. A nyomozás megállapította, hogy a testet a halál beállta után helyezték a mozgólépcsőre. A kriminálpszichológus elemzését hallgattam, amíg a család készülődött, és mivel késésben voltak, reggeli után rohantak tovább. Újabb határidős munka állt előttem, de egyelőre nem kapcsoltam be a laptopomat. Attól tartottam, egész nap a frissítést fogom nyomogatni a híroldalakon, pedig tudtam, csak csöpögtetik az információt, hogy a szenzáció annál tovább tartson.
Hamarosan kihallgatták a válófélben lévő szülőket, és letartóztatták a biztonsági őr apát, aki bevallotta a gyilkosságot. A feleségének akart fájdalmat okozni vele, illetve megleckéztetni őt, mert rengeteg időt töltött abban a plázában vásárlással, ahol ő is dolgozott. Felhívtam anyámat és közöltem, vasárnap náluk ebédelünk. A napok gyorsan teltek.
– Rászántuk magunkat a költözésre – mondtam, miután végeztem a fantasztikus sertésflekkennel és az édesburgonya pürével. Koccintásra emeltem a borospoharamat és fenékig kiittam. A többiek még ettek, anyám is, úgyhogy nem szólt, csak felvonta a szemöldökét és lassan bólogatott. Miután apám megjött a kórházból és szokás szerint nem kért enni, mert hazafelé bedobott egy giroszt, továbbá lefoglalta a gyerekeket és Alexet, kimentem anyámhoz a konyhába és segítettem törölgetni.
– Hallottál arról a gyilkosságról, ami abban a plázában történt? – ültem le az asztalhoz, hogy én is rágyújtsak. Kizárólag itt dohányoztam, egy kicsit meg is szédültem az első slukktól.
– Nem tudom. Meghalni sincs időm – mondta anyám és keserűen felnevetett.
– Képzeld, nemrég megálmodtam, hogy ez fog történni. A mozgólépcsőn fogják megtalálni a kisfiút, világoskék nadrágban és piros-fehér kockás ingben, meg bordó pulóverben. Csak az én álmomban szegénynek már nem volt feje.
– Jaj, Szilvia, ne kezdd már megint. – Anyámat nem a penetráns részletek zavarták, ahhoz már hozzászokott. – Foglalkozz inkább a gyerekekkel. Vigyétek el őket fodrászhoz.
Letettem a cigimet a hamutartóra, és megfogtam anyám kezét.
– Volt még egy álmom.
– Kérlek, hagyj békén ezekkel!
– Azért mondom el, mert nem bírom magamban tartani, és te lehetsz a tanúja annak, hogy nem bolondultam meg.
– Beszéld meg otthon Alexszel, jó? – Anyám kihúzta ujjait a kezemből és megint rágyújtott. Annyira sajnáltam, hogy miattam lett ideges.
– Szóval, ha megtörténik, amiről álmodtam, akkor egy szőke, rövid hajú, tíz év körüli fiú lesz a hírekben. – A hangom tárgyilagossága engem is meglepett, ez inkább a körülményeknek szólt. – Álmomban egy fotón láttam, ahol több másik gyerekkel álltak egy focipályán. Fehér sortot és trikót viselt. Talán egy meccsen készült a kép.
Anyám nyugalmat erőltetett magára és szívta a cigarettáját. Elalvás előtt mindezt elmeséltem Alexnek. A férjem felém fordult és felkönyökölt.
– Fogalmam sincs, hogyan egyeztethető össze ez a két dolog, az álmod és a szörnyűség, ami azzal a kisfiúval történt. Lehet puszta véletlen. Vagy egyszerűen megtréfált az agyad.
Rosszkedvű lettem. Egészen addig azon dolgoztam magamban, hogy lenyugodjam. A következő könyvet olvastam, amit fordítanom kellett. Szerettem fejben dolgozni, olvasóbarát kifejezéseket keresni, mert ez is kikapcsolt. Csakhogy Alex kijelentései miatt teljesen kizökkentem, és bár suttogóra fogtam, a düh és a keserűség átitatta szavaimat.
– Azt hiszed, ez nekem annyira jó? Talán élvezem, hogy amíg más nyugodtan alszik, engem horrortörténetekkel bombáz a tudatalattim, vagy tudom is én, mi? Nektek semmit nem lehet elmondani, mert nem veszitek komolyan az embert.
– Kicsim, nem akartam, hogy felkapd a vizet. – Alex odabújt és megpuszilt. – Csak hangosan gondolkodtam. Most próbáljunk meg aludni. Szerintem menni fog.
Leoltottuk a lámpát és kiflipózba húzódtunk. Mivel csak feszengtem, megvártam, amíg Alex elalszik. Kimentem a konyhába és hajnalig dolgoztam.
Két héttel később a gyerekeimmel hazafelé mentünk az új házunkba. Sokat gondoltam a nagymamámra, aki igazán megértett volna. Parafenomenális képességekkel rendelkezett, csak épp senki nem vette őt komolyan, így egy idő után lényének ezt a részét hagyta elszunnyadni.
– Mama, vigyázz!
A két nagyobbik gyerekem egyszerre ordított fel. Egy labda pattant elénk az útra, és két fiú is elindult a járda felől, hogy visszaszerezze. Egyikük elesett, de amikor kiszálltunk, biztos voltam benne, hogy nem én ütöttem el.
– Nem sérültél meg? – kiáltottam aggódva. A fiú anyja odaért, kiderült, hogy abban a házban laknak, ami előtt lefékeztem. Bár nem hibáztam, iszonyú érzés fogott el, mardosó önvád, amitől sírhatnékom támadt.
– Tanítsa meg a fiának, hogy az út mellett nem focizhat! – mondtam ingerülten a másik nőnek, aki felfuvalkodva nézett rám vissza. Egy pillanatig azt hittem, megüt.
Visszaültünk az autóba, beindítottam a motort, amikor rosszullét fogott el. Úgy, mint a múltkor, a Bernivel való találkozáskor, mintha hirtelen víz alá nyomtak volna. A levegő iszaposan kavargott körülöttem, egyre mélyebbre merültem benne. Valami hozzám ért, behunytam a szemem, de hiába, tudtam, éreztem, hogy egy fiú az. Valami csobbant, odanéztem, egy labdát láttam, a fiú ekkor csapkodni kezdett a kezével, végül abbahagyta és megállíthatatlanul süllyedt a víz alá.
Hazaértünk, leültünk a nappaliban. Tami hozott nekem egy pohár vizet, és csendesen kérlelt, hogy máskor ne viselkedjem ilyen ijesztően.
– Mama, olyan volt, mintha fuldokoltál volna. – Magamra hagytak, Bendegúz vállalta, hogy játszik Orsival, amíg a nővére tanul és utána cserélnek. Szörnyen éreztem magam a gyerekeim miatt. Felhúztam a lábam, átfogtam a karommal és sírtam.
A második álmomban felbukkanó fiú holttestét öt nap múlva egy építkezés során találták meg. 1978-ban tűnt el, a rendőrség gyorsan lezárta a nyomozást, és egy ártatlant ítélt el a tettesek helyett. Anyám küldött egy sms-t, miután bemutatták a médiában a fotót, amit leírtam neki. „Sürgősen keress fel egy szakembert!” Nem tudtam, mire gondol, pszichológusra vagy parafenoménre. Ezt a fiút évtizedekkel ezelőtt a focista csapattársai ölték meg, mert jobb volt náluk. Már egyiküket sem vonhatták felelősségre, mert kiderült, hogy miután tettük következményétől tartva drogba és alkoholba menekültek, sorban felakasztották magukat.
Úgy döntöttem, egy darabig nem lépek ki az utcára. Semmi kedvem nem volt újabb áldozatokkal találkozni, így is kísértett a legutóbb átélt élmény. A hosszas egyedüllétet viszont gyötrőnek találtam, délutánonként alig vártam, hogy a férjem és a gyerekeim hazaérjenek.
– Mama, ne nézz ránk ilyen furcsán – mondta korholó hangon Tami az egyik vacsora közben. – Megrettentem a szavaitól, és alig nyúltam az ételhez. Nem akartam őket megijeszteni, de figyelnem kellett őket, hogy rájuk vár-e valami szörnyűség.
A napok összefolytak, és egyre enerváltabb lettem. Délelőtt sokáig aludtam, majd éjjel kezdtem neki a munkának, miután a ház elcsendesedett. Gyötrődtem, hogy tartsam a határidőket, akármi történt is velem, nem hagyhattam, hogy a karrierem rámenjen. Naponta egyszer engedélyeztem magamnak hírműsort, kikapcsolódásként inkább aludtam vagy olvastam. Rettentő nehezen álltam meg, hogy ne nyúljak a távirányítóért vagy kattintsak a böngészőre.
Éreztem, már nincsen sok és kikecmergek a válságból. Ennek örömére főztem magamnak egy málnás-étcsokis kávét. Leültem a kanapéra, és számhoz emeltem a csészét. A kapu előtt valaki hosszan rányomott a csengőre. Újra és újra megnyomta. Kinéztem a nappali ablakán, és nem hittem a szememnek. Egy csomó ember állt a kerítésünk előtt.
Kiléptem a házból, erre üvöltözni kezdtek és rám mutogattak. Vaku villant, lehajtottam a fejem és megláttam, hogy zokniban jöttem ki az udvarra. Csendesen szemerkélt a hideg őszi eső.
– Ő volt az! – mondta egy ismerős hang. A nő előrenyomakodott és átnyúlt a kerítésen, hogy rám mutasson. – Ez a nő látta előre a kisfiam halálát!
Valamire nem emlékeztem a múltkori esetből, amit rekonstruálnom kellett.
– Szeretnék kérdezni tőletek valamit – mondtam a gyerekeknek, miután hazaértek és leültünk a nappaliban. Elkerekedett a szemem attól, amit hallottam. Tami és Bendegúz pontosan elmondták, mi történt azon a délutánon, amikor a labda kigurult elénk az útra. Csak a látomásra emlékeztem a révület pillanataiból, és hogy szerencsésen hazavezettem az autót, többre nem.
Késő este Alexszel is átrágtam magam az elhangzottakon, csak utána mertem megnézni a híreket. Úgy látszott, bár egyetlen szóra sem emlékeztem abból, amit kiabálva közöltem a másik anyával, a jóslatom bevált. A kocsink elé kiszaladó fiút valaki megölte és a testét elsüllyesztette a közeli bányatavak egyikében. Futók lettek figyelmesek arra, hogy a víz felszínén egy focilabda úszik. Kikapcsoltam a tévét és zokogtam. Ha nincsenek gyerekeim, akkor őrjöngök. Alex bekísért a hálószobába, kíméletesen az ágyba fektetett.
– Emlékszel, amikor Tami kicsi volt és a Balatonnál nyaraltunk? A kisfiú, Ambrus, láttam őt pár hete… Beszéltem az anyjával is, Bernadettel, mert megismert… A közelben laknak… Azt is tudtam előre, de sikerült kimenekítenem a halál torkából… Emlékszel, hogyan?
A férjem szeme könnybe lábadt, keresgélte a szavakat.
– Nem tudom pontosan. Egyszer csak ott voltál és futottál befelé a vízbe. A vihar kitört, de egyikünk sem vette komolyan.
A temetés után a bányatóban talált fiú szülei meglátogattak bennünket.
– Bocsánatot szeretnénk kérni a múltkori incidens miatt, ön nem tehet semmiről, Szilvia. Nekünk kellett volna jobban figyelni, főleg azok után, amit elmondott a feleségemnek. Átkozni fogom magam, amíg élek, hogy aznap elengedtem otthonról a fiamat. – Az apa artikulálatlanul sírt, az anya próbálta magát tartani. Némán, kezemet tördelve néztem őket.
A gyerekek nem voltak otthon, a szüleimnél töltötték a hétvégét, este hoztuk őket haza. Megint a régi békességet éreztem, ami a rossz álmok előtt az életünket jellemezte. Gyorsan elaludtam, de egy óra múlva felébredtem. Lementem a konyhába. Az asztalnál a fiam ült háttal nekem, a szupermenes pizsamájában. Csokis kekszet evett és egy dalt dúdolt magában.
– Hé, nagyfiú, elég lesz a sütiből, hagyjál holnapra is – mondtam. Kinyitottam a hűtőt, hogy elővegyem a tejet. Meleg kakaót szerettem volna készíteni kettőnknek. Mint a régi szép időkben
A fiam megfordult, és attól, amit ekkor láttam, elejtettem az üvegpoharakat. A szilánkok a lábamnak pattantak, felsebezték a bőrt. Bendegúz szemgödrébe földet tömtek, arcát ütésnyomok roncsolták össze. Pontosan úgy nézett ki, mint az a kisfiú, akit másnap talált meg egy kutyasétáltató a bányatavakat körülvevő erdőben.
.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Hozzászólás

*

Solve : *
26 + 19 =