A kérelem (színpadi jelenet)

Jelige: Hobbiíró

A színpadon egy intézmény előtere/fogadószobája látható: pár szék egymás mellett, egy fogas, egy kis szemeteskuka. A színpadon éppen takarít egy takarítónő: felmos vagy felseper, közben vidáman dúdolgat. Egyszercsak kívülről sietve bejön egy középkorú férfi (a kérelmező) egy A4–es lappal (a kérelemmel) a kezében és nagy léptekkel, gyorsan igyekszik a színpad túloldalán lévő székekhez, miközben sebtében köszön a takarítónőnek.
Kérelmező (gyorsan, sietve): – Jó napot!
Takarítónő (megállva a takarítással, kedvesen): – Jó napot! Segíthetek valamiben?
A kérelmező leül az egyik székre, majd válaszol a takarítónőnek.
Kérelmező (gyorsan, lerázóan): – Köszönöm, nem. Az ügyintézőhöz jöttem.
A takarítónő vállat von, majd folytatja a színpad hátterében a takarítást (pl. port töröl, ablakot pucol, pókhálókat szed le stb.).
Takarítónő (egykedvűen): – Ahogy gondolja.
A színpadra kintről (az ellenkező oldalról, mint ahonnan a kérelmező bejött) bejön egy középkorú, irodistaruhás hivatalnok, az ügyintéző. Köszön a kérelmezőnek.
Ügyintéző: – Üdvözlöm. Miben segíthetek?
Kérelmező: – Jó napot kívánok! Egy kérelmet szeretnék beadni…
Ügyintéző: – Egy kérelmet?
Kérelmező (félénken): – Én tudom, hogy már szinte lejárt a határidő… De nem lehetne–e az én kérelmemet még befogadni?
Ügyintéző: – Háát, nem is tudom…
Kérelmező (alázatosan): – Nagyon hálás lennék…
A kérelmező suttyomban – de azért a nézők számára jól láthatóan – egy bankjegyet ad át az ügyintézőnek. Az ügyintéző zsebre vágja a bankjegyet.
Ügyintéző: – Meglátom, mit tehetek.
A kérelmező megörül, át akarja adni az ügyintézőnek az A4–es lapot (a kérelmet) is, de hiába nyújtja, az ügyintéző nem veszi át, rá sem néz a lapra.
Ügyintéző: – Tessék várni egy kicsit. Megkérdezem a csoportvezetőnket…
Az ügyintéző kimegy a színpadról. Egy-két másodperc után – ahol az ügyintéző kiment – bejön a színpadra egy új szereplő, a középkorú (vagy egy kicsit idősebb), elegánsan öltözött csoportvezető.
Csoportvezető: – Jó napot! A csoportvezető vagyok. Ahogy hallom, egy kérelmet szeretne hozzánk benyújtani…
Kérelmező (felélénkülve): – Igen, igen – ha lehetséges!
A kérelmező boldogan átnyújtja/átnyújtaná a kezében tartott kérelmet, de a csoportvezető sem veszi át, ő sem néz a lapra.
Csoportvezető: – Nem olyan egyszerű ez a dolog…
Kérelmező: – Nem lennék hálátlan…
A kérelmező suttyomban – de azért a nézők számára jól láthatóan – átad a csoportvezetőnek is egy bankjegyet. A csoportvezető zsebre vágja a bankjegyet, de a kérelmet továbbra sem veszi át.
Csoportvezető: – Szólok az érdekében az osztályvezetőnek.
A csoportvezető kimegy a színpadról ugyanott, ahol előzőleg bejött. Egy-két másodperc múlva (ugyanonnan) bejön a színpadra egy teljesen új szereplő, az – előzőekhez képest – még elegánsabban öltözött középkorú (vagy kicsit idősebb) osztályvezető.
Osztályvezető: – Jó napot! Az osztályvezető vagyok. Tehát egy kérelemről lenne szó…
Kérelmező: – Jó napot! Igen, arról! Mit gondol?
Osztályvezető: – Háát…
Kérelmező (könyörögve): – Kérem, essen meg rajtam a szíve!
A kérelmező suttyomban – de azért a nézők számára jól láthatóan – átad egy bankjegyet az osztályvezetőnek is, aki zsebre vágja azt. A kérelmező át akarja adni a kérelmet is, de az osztályvezető azt nem veszi át, nem is néz rá.
Osztályvezető (ridegen): – Nem ígérhetek semmit!
Az osztályvezető kimegy a színpadról (ugyanott, ahol bejött). A kérelmező magába roskadva leül az egyik székre. Közben – az – eddig a színpad hátterében takarító – takarítónő közelebb jön a kérelmezőhöz, vigasztalni próbálja.
Takarítónő: – Ne búslakodjon már! No, mutassa, milyen ügyet akar maga elintézni!
A kérelmező némán, lemondóan átnyújtja a takarítónőnek a kérelmet, aki figyelmesen átolvassa.
Takarítónő: – De hisz ez egy kérelem!
Kérelmező (felsóhajtva, lemondóan): – Hát persze, hogy az! Mi más lenne?
Takarítónő: – De a kérelmeket nem a mi osztályunkra kell beadni, hanem egy emelettel feljebb!
Kérelmező (csodálkozva): – Komolyan mondja?
Takarítónő (határozottan): – Komolyan bizony! Siessen fel, mert egy fél óra múlva véget ér az ügyfélfogadási idejük!
Kérelmező (gyorsan, hálásan): – Köszönöm! Már megyek is!
A kérelmező felpattan a székről, visszaveszi a takarítónőtől a kérelmet, és gyorsan elindul kifelé a színpadról, arra, amerre eredetileg bejött. Félúton eszébe jut valami, visszafordul és a takarítónőnek is át akar adni egy bankjegyet, amit az azonban nem fogad el.
Takarítónő (mosolyogva): – Szó sem lehet róla! No, menjen már!
Kérelmező (futtában): – Még egyszer köszönöm! A viszontlátásra!
Takarítónő (mosolyogva): – Szívesen! Sok sikert! Viszlát!
A kérelmező kisiet a színpadról, a takarítónő pedig vidáman dúdolva tovább takarítja a színpadot, akárcsak a jelenet legelején.
.

.
.

Facebook hozzászólások

  1. Hadriq

    Én úgy érzem és úgy gondolom, hogy Hobbiíró határozottan fejlődött. Az első hónap férjgyilkos krimijei után októberben már változatosabbak, érdekesebbek voltak a sztorik, a rejtélyek és a csattanók, most pedig még tovább nyitott. Azt mondjuk nem tudom, hogy egy (két) színpadi jelenet mennyire fér bele a novella kategóriába, de hát megjelent, vagyis ezek szerint belefér. 🙂
    Nekem tetszik az írás, ötletes, humoros, és még egy kis társadalomkritika is megjelent benne. A mostani hármas “csokorból” ezt tartom a legjobbnak.

Hozzászólás

*

Solve : *
7 × 15 =