Amikor először repültem

0
(0)

Jelige: Igaz történet

Falusi gyerekként elérhető, hatalmas szabadságban éltem.
A hatalmas kaszálón, ami a kertek alatt volt, rendszerével hajtottak azon leszállást vitorlázó repülők.
Ahogy megláttam, rohantam le a kertbe a testvéreimmel, unokatestvéreimmel, vagy jöttek a szomszéd gyerekek, s riadóztattak, hogy ismét landolt egy légi jármű.
Körbejártuk a gépet, megnéztük kívülről, előfordult, hogy némelyik pilóta megengedte, hogy belülről is megnézzük.
Egyszer megengedte az ember, hogy beleüljek.
Az aztán volt a felemelő érzés, igazán felemelő, pedig a gép a földön volt.
Aztán szétszedték és teherautó jött, hogy elszállítsa.
Permetező helikopterek is szálltak le a falumban lévő páskomra.
Akkor is rohantam át az egész kaszálón, az almáskertek széléig, ahol a gépmadár pihent.
Az a bácsi már nem volt olyan kedves, a permetező helikopterbe nem lehetett beülni.
Pedig hogy szerettem volna.
Még a Dévényi Tibi bácsi akkori „Három kívánság” című műsorába is írtam levelet, hogy teljesítse az én kívánságomat, hogy átrepülhessek helikopterrel a nincs több, mint két kilométernyi füves terület fölött.
Az egykori ládagyár romos területét jelöltem volna ki terephatárnak a repüléskor.
Csak egy kis keveset szerettem volna helikopterezni.
Nem kaptam választ, kívánságom nem teljesült.
Mennyire csalódott voltam.
Még más nap is szomorkodtam.
Amúgy is, fel voltam dúlva, hogy a tévéműsorban sok gyerek számomra értelmetlen kérését teljesítik, az enyém pedig marad néma álom.
Támadt egy ötletem.
Aznap utánozni akartam a madarakat, megvalósítható tervemhez, forró nyári szabadtéri tevékenység gyanánt kezdtem bele eléggé eltökélten, ahogyan emlékszem.
Házi sárkányrepülő készítést választottam.
Míg a szomszédunkban lakó nagyapám délutáni sziesztáját tartotta, lementem a pincébe, ahol már előzőleg tájékozódtam, mi merre található, levágtam a kb.10 méteres fóliából pár métert önös célomra.
A kaszanyélből kiszereltem a kaszát, úgy gondolván, hogy arra már nem lesz szükség, mert van másik és egy lapátnyelet is igénybe vettem repülő szerkezetem elkészítéséhez.
Aztán megmarkoltam pár frissen vásárolt szeget, nem ám a rozsdásat, s hazavonultam.
Hamar elkészültem, szinte kapkodva, összedrótoztam a szerszámnyeleket, szereltem, kalapáltam, ráfeszítettem a fóliát a vázra, s fölmásztam a sárkányrepülőmmel a széntároló tetejére, amely kissé lejtett tetejű, kb. 2. 5 méter magas épület lehetett.
Fönt szédültem kicsit még, lábaim remegtek, és akkora büszkeség töltött el, hogy most én repülni fogok.
Az időjárást alkalmasnak találtam, és gyorsan kellett cselekednem, nehogy meglásson valaki a kertben.
Mint ha nem lett volna önmagában is feltűnő a 2x3m-es repülő tárgy meg én.
Szerencsém volt, nem látott senki, így önállóan élvezhettem a repülésem, mely 5m-es lesiklás illetve átsiklás lehetett a megindult lendülettel együtt, a kertben lévő szénaboglya tetejére véletlen.
A szomszéd bácsi látott, ahogy lefordulok onnan.
Hogy megnyugodjon, a szénaboglya tetejére visszamásztam magam után húzva a sárkányrepülőmet, s onnan is lerepültem.
A szomszéd bácsi éppen a könyveit tüzelte el a kertben, úgyhogy kissé füstfelhőben viteleztem ki a műveletet.
Mondtam neki, hogy csak egy könyvet adjon már nekem, ha már az összest feltüzeli.
Így is tett, megkaptam Ady Összes költeményét egy könyvben, melyből felolvasta nekem a „sirasson meg” címűt.
Talán anyám meg is siratott volna, ha látná, hogy mit csinálok.
Aztán következő tavasszal, mikor nagyapám újra kifeszítette volna a fóliasátrat a kertjében a szokásos helyére és vázára, észlelte, hogy nem ér végig a fólia
Apám megkérdezte, nem e tudok valamit az ügyről, én pedig bevallottam, hogy föl kellett használnom belőle nyáron, nagyapámnak pedig vennie kellett újabb 10métert.
Nagyon örülhetett.
E történés után rengeteg sok év telt el életemben, aztán megismerkedtem az azóta szenvedélyemmé vált siklóernyőzéssel.
Igazi hatalmas szabadság, leírhatatlan, borzongatóan jó, mikor látom, hogy alattam köröznek a madarak, vagy mutatják az utat, merre van jó áramlat.
Érezni a szelet, a láthatatlan dolgok valóságosságát, amikor csak az érzékelésre lehet hagyatkozni és irányítani a szárnyam.
De már nem remeg a lábam, és nem izgulok, azon már túl tettem magam gyerekkoromban.
Csak átadom magam a repülés élvezetének, és repülni akarok újra és újra és újra.
.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Lethenyei Zoltánné

    Nagyon aranyos történet, és mivel igazán repülős családból származok tudom, hogy akik már gyermekkorban az égre vagynak, el is fogják érni a céljukat. Örülök, hogy sikerült, a siklóernyőzés az egyik legtermészetesebb repülés. Még sok jó repülőidőt, és azért néha rossz időt is kívánok, hogy az írásra is maradjon idő!

  2. Hadriq

    Nekem a szerző három írásából ez tetszett leginkább. Bájos a sztori, a leírások alapján könnyű elképzelni, és még csattanója is van. Egyedül a mondatokra bontott tagolása zavart egy kicsit, de ezen nem olyan nehéz túllendülni.

Hozzászólás

*

Solve : *
34 ⁄ 17 =