Az a szürkület volt

Az a szürkület volt, amikor már elgondolkodsz azon, hogy megkockáztatod-e azt, hogy a nyílt utcán vizelj. Van úgy, hogy a szükség törvényt bont. Törvényt bont és törvényt szeg. Szóval van az az átmeneti szürkület, az a szürke zóna a nappal és az éjszaka között, mikor már átfut a fejeden, hogy nem sietsz haza, hanem elintézed valahol, egy kis zugban, egy szürke elektromos szekrény és a fal közötti kis résben, vagy a nagy fa alatt vagy akárhol, ahol már nem vagy csak alig látnak a kíváncsi szemek.

Szóval ebben az óvó-védő szürkületben mentél át a villamossíneken, egyenes a tér felé. És ekkor észrevetted a piros és kék fények villódzását. Van, mikor baljós jelként fogod fel ezt a kék-piros villódzást, és van, mikor ügyet sem vetsz rá. Most is csak átfutott az agyadon, hogy akkor most ez baljós jel-e vagy sem. Mindegy – gondoltad. Tempósan haladtál el a hivatal épülete előtt. Itt minden ablak egy kisebb beugróban van elrejtve, ideális hely lenne hajléktalanok és más nyomorult emberek számára, de itt soha nem láttál még hajléktalant vagy más nyomorult sorsú embert, hiszen a hivatalt 24 órában morcos rendőrök őrzik. A hivatal után jön a parkoló. Itt szoktak állni a hivatali dolgozók autói. Sőt, időnként egy-két vidéki kereskedő vagy levitézlett egykori színidirektor is itt parkol. Igénytelen, zöld bádogkerítése van ennek a parkolónak. Szívesen a kezedbe fognál egy gallyat vagy egy nordic walking botot és végig húznád rajta. Csak azért, hogy megtudd, milyen hangot ad. Végsősoron azért, hogy megértsd, milyen érzés egy gallyat vagy egy nordic walking botot végig húzni egy igénytelen, zöld kerítésen.

Elértél az első sarokhoz. Oda, ahol bal kéz felől a régi trafó található. Innen már egyre élesebben szökött a szemedbe a piros és kék villódzás. Egyre jobban stimulálta az agyadat ez az inger. És a bizonytalanság. Most akkor tényleg baljós ez? Ki tudja? Haladtál tovább. Egyre jobban kitárult előtted a táj, mikor eljutottál egészen a második sarokig. Itt egy aprócska utca van balra. És a végén ott a régi malom. A régi malom már elég rég nem működik. A régi malmot valami ingatlanbefektetők vették meg, és már több éve is annak, hogy loftokat alakítottak ki benne. Nagyjából attól kezdve tűnt el a hazai liszt a boltok polcairól, és azóta csak a méregdrága import lisztet lehet kapni.

Jobbra ott volt a házad kapuja. A konfort, az otthonosság és a kényelem. De nem. Te nem érintetted hozzá a kis fekete korongodat az új kaputelefonhoz, hanem mentél tovább a tér felé. A téren ugyanis továbbra is ott volt az a kék és piros villódzás. Még húsz lépés. Még tíz. Még öt.

Mikor kiértél a térre, földbe gyökeredzett a lábad. Alig hittél a szemednek. A látvány egyszerre volt elborzasztó és valahol a mai világ allegóriája. Ugyanabban a pillanatban féltél, undorodtál és könnyebbültél meg. Extravagáns és katartikus élmény volt. Ahogy balra fordultál, ott voltak mentők, a rendőrök és a tűzoltók. Ott volt mindenki, aki számít és akire számítunk egy ilyen esetben. És ott volt ő is. Az ismerős arc. Az a kisfiús fiatalember. Jól ki lehetett venni őt a tömegben még akkor is, ha ő nagyjából annak közepén is volt.

Még egyszer abba az irányba fordítottad a fejed, és önkéntelenül is felkiáltottál, hogy ez ő, ez ő. És tényleg ő volt. Ő, akit alig pár órával azelőtt ismertél meg a buszon. Ő volt az, aki azt a színes tankönyvet olvasgatta egész úton. Ő volt az, aki a malomipari gépek működését tanulmányozta több, mint egy órán keresztül. Tanoncnak vagy segédnek gondoltad, és még el is morfondíroztál azon, hogy de hát a régi malom már rég bezárt, és loftokat alakított ki benne egy ingatlanfejlesztő cég.

Egyszerre volt számodra megnyugtató és felkavaró az ismerős arc látványa. És vonzotta tovább a tekintetedet. Utána már gyorsan feltűnt minden. A fején lévő sárga sisak, a sárga és piros viharkabát. És annak felirata: tűzoltó. És akkor összeállt a kép: a kisfiús arcú egy pályaelhagyó tűzoltó, aki pék akar lenni. Életben először rebegtél imát. Szívből és hittel. Ó, Istenem, de jó, hogy ez a fiú még nem lépett le, nem lett pék. Büszke lettél arra, hogy az ismeretlen ismerős volt az, aki az égő szálloda tetejéről lehozta azt a kóbor macskát. Egy igazi halleluja-érzés volt.

Eközben persze lelassult a veséid működése. Már nem gondolkoztál arról, hogy mindenre jó is a szürkület, hanem sarkon fordult és felszabadultan hazaballagtál.
.
SZAVAZOK
.
.