TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Az ódon ház macskája

Jelige: Téltündér

Éjfélt ütött az óra. Miután az utolsó kondulás visszhangja is végleg elhalt az ódon szállóban, a pamlagon eleddig békésen szundikáló macska mancsait lustán kinyújtóztatva ébredezett.
.
A macskát Áfonyának hívják és kedvenc elfoglaltságai közé tartozik – az alváson kívül – a házban megszálló vendégek ijesztgetése. Persze kizárólag csak éjszaka, hiszen Áfonya csak ekkor látható. Éppen ezért, a macska legfőképpen a saját maga szórakoztatására találta ki, hogy ő bizony azzal fogja az éjszakákat tölteni, hogy megzavarja a vendégek nyugalmát és álmát, és addig nem is hagyja abba, amíg úgy érzi, nem végzett teljes tappancsnyi munkát. Hiszen mi más elfoglaltsága lehetne ezen a világon egy itt ragadt szellem-macskának?
.
Áfonya alig száz éve pusztult el, de azóta is hűségesen őrzi otthonát, hiába cserélt számtalanszor gazdát azóta a porlepte, régi ház. Jelenlegi gazdája – mert ő így nevezi magában –, Stokes néni, aki éltes kora ellenére rendületlenül sürög-forog, szaladgál a lépcsőkön fel-és le, és lelkesen várja szállója vendégeit, akik hol vannak, hol nincsenek. Stokes néni a félretett pénzéből vásárolta meg a nagy, lepukkant házat, ami egykoron családja tulajdonában állt. Azonban sajnálatos események következtében nagyszüleinek el kellett adnia a házat. Az általuk elmesélt sok szép történet hatására döntötte el a kis Virginia Lemon, hogy ha nagy lesz, előbb-utóbb visszaszerzi a családi házat, és ez így is történt, habár ez inkább utóbb történt, de legalább megtörtént. Mikor megpillantotta frissen vásárolt házát egyszerre öntötte el Stokes nénit az öröm és a bánat. Örült, mert végre az övé lett a család régi birtoka, szomorú és csalódott volt, mert az oly régóta áhítozott ház egy romhalmaz volt. A tető több helyen is javításra szorult, az ablakok betörtek és a vakolat is igencsak le-lepotyogott a ház faláról, melyet helyenként a falon burjánzó borostyántól szinte látni sem lehetett. A ház belsejében uralkodó siralmas állapotokról nem is beszélve. Annak ellenére, hogy a háznak előtte is volt tulajdonosa, nem lakták azt és teljesen el is hanyagolták, átadva a házat az enyészetnek. Ám Stokes néni csak egy pillanatig csüggedt el az őt fogadó látványon. Mivel elég céltudatos és kitartó hölgy volt, ezért nem is adta fel egykönnyen, habár tudta, hogy csak nagyon sok munkával tudja a házat rendbe hozni. Szerencséjére a ház bútorozva volt, ezért legalább azok beszerzésével nem kellett vesződnie, csak a tisztításukkal. Stokes néni a legtöbb dolgot, amit csak tudott, saját kezével javított meg, amit meg nem tudott, ahhoz segítséget kért, és mivel igen kevés pénze maradt, a munkát finom süteményekkel hálálta meg. Ahogy elkészült a ház teljes felújításával, úgy állt össze a terv is Virginia Stokes fejében is. Kitalálta ugyanis, ha már itt van egy hatalmas ház és kong az ürességtől, neki pedig a ház felújítása felemésztette majdnem az összes pénzét, akkor miért is ne fogadjon szállóvendégeket? Legalább nem lenne olyan magányos sem egyedül abban az óriási házban. Ámbár – gondolta – mindig olyan érzésem van, mintha valaki figyelne engem, mintha valaki velem lenne, valaki, akit nem látok, csak érzek.
.
Nem is tévedett nagyot Stokes néni, hiszen beköltözése óta Áfonya minden egyes lépését követte, kivéve, amikor éppen nagyban durmolt vagy bogarakra vadászott, amiket ugyan sosem tudott elkapni, de legalább kiélhette játékos természetét.
Virginia Stokes Áfonya cicát először egy hónappal a teljes felújítás befejezése után látta meg egyik éjszaka. Éppen a konyhába igyekezett, hogy egyen egy keveset, amikor út közben elhaladt a hatalmas társalgószoba mellett, éppen csak bepillantott, amikor megakadt a szeme valamin, a lendülete azonban továbbvitte. Amint tudatosult benne, hogy valamit látott, visszalépett a szoba bejáratához és még onnan rögtön szemügyre is vette azt. Először nem akart hinni a szemének, de ahogy nesztelenül közelebb ment az egyik pamlaghoz, amelyen éppen a szóban forgó „látnivaló” volt, nagyon megijedt. Nem tudta mire vélni a dolgot, hiába próbált ésszerű magyarázatot találni rá, nem tudott, ugyanis olyat látott, amit még életében nem. Egy szellemet! Egy halott macska szellemét! Honnan tudta, hogy szellem? Nem volt nehéz kitalálnia, hiszen a pamlagon durmoló macskát megvilágította az ablakon keresztül beszűrődő telihold fénye, ezáltal pedig láthatóvá vált haloványan áttetsző fehér teste, melynek szellembundáján a hold sugarai táncoltak. Stokes néni vegyes érzésekkel állt a bútor felett, miközben nézte az alvó cicát, de mintha ezt Áfonya megérezte volna, egyből felébredt, szemei kipattantak és úgy bámult vissza hosszan a nénire. Az idős hölgy előbb megijedt, majd rájött, hogy semmi félnivalója nincsen a macskától, így beszélni kezdett hozzá:
– Szervusz, cica! Én Stokes néni vagyok, Virginia Stokes. Nagyon szép macska vagy, tudod-e? – a cica továbbnézte a nénit. – Ne félj, tőlem, hiszen én sem félek tőled, te kedves kis jószág – kérlelte a macskát. Azt azonban nem tudhatta Stokes néni, hogy a cica koránt sem fél a nénitől, sőt, megszerette az együtt töltött idők során. Nem véletlenül járt mindig a nyomában. – Hát, te voltál az – folytatta –, akinek a jelenlétét éreztem? Hm? Itt laktál előtte is? Nem tudtál elszakadni a háztól? – kérdezgette a néni legújabb kis barátját, azonban tudta, hogy nem fog válaszolni, de a válaszokat sejteni vélte. – Tudod mit? Elnevezlek Áfonyának, a kedvenc gyümölcsöm. Persze, biztosan van már neved, de mivel nem tudom, valahogy csak hívnom kell majd, feltéve, ha ezek után is itt maradsz velem, hogy ne legyek egyedül.
Stokes néni persze tudta, sőt, nevetségesnek is találta, hogy egy macskához beszél, pláne, hogy egy szellem macskához, de mégis – gondolta – társaság, és végül is van kihez beszélnie, ez pedig jóval több, mint a semmi. Érezte, hogy Áfonya minden egyes szavát érti, és persze azt is tudta, vagy tudni vélte, hogy jól ki fognak jönni egymással.
.
Így lett a cica neve Áfonya. Tetszett neki a név, habár ellenkezni amúgy sem akart és nem is tudott volna, hiszen olyan rég elporladt már földi teste is, hogy azzal együtt a nevét is elfelejtette már. Örült neki, hogy annyi hosszú év után végre újra van gazdája, vagy valami olyasmi. Igaz, hogy sokszor a néni nem láthatta cicáját, de mégis érezte a jelenlétét és ez már örömmel töltötte el. Áfonya, aki halála óta nem hagyta el a házat, most mégis elkísérte újdonsült gazdáját, hogy közösen adják fel a hirdetést, miszerint megnyílt egy új szálló az ódon házak és a rég múlt korok kedvelői számára. Miután ezzel végeztek, már csak várniuk kellett az első vendégre, aki nem siette el a dolgot. Lehetséges – gondolta Stokes néni –, hogy több hirdetést kellene feladnom? Bízom benne, hogy anélkül is megtalálja a ház a maga közönségét.
.
Nem is oly sokára igaza lett a néninek. A házat – szinte minden szabad szobát, azaz hatot – megtöltötték a kíváncsi turisták, akik abban a reményben mentek oda lakni ott tartózkodásuk alatt, hátha szellemekkel is találkozhatnak egy olyan nagy és valljuk be, kicsit félelmet keltő házban, mint az. Sokszor kérdezték vacsora közben Stokes nénitől, hogy nem mesélné-e el a ház történetét, illetve kalauzolná-e őket körbe a házban olyan rejtett utakon és titkos ajtókon keresztül, hogy – hogy is mondták? – csodát lássanak. Stokes néni nem akarta elkeseríteni őket, de még gyerekkorában sem meséltek ilyen titkos helyekről a nagyszülei sem, sőt, mi több, felújítás alatt sem akadt semmilyen titkos ajtóra vagy rekeszre, de – gondolta – ez nem jelent semmit, lehet, azért nem találtam, mert nem kerestem. Ilyenkor lelkesen válaszolgatott a misztérium-hajhász látogatóknak, és a végén, amikor már akkora volt rajta a nyomás, nem bánta, belement a játékba, és elmesélte nekik a ház (kitalált) rém- és kevésbé rémtörténeteit. Beszámolt többek között arról, hogy a házban lévő titkos alagutak hogyan szolgáltak találkákra a tiltott szerelmeseknek, hogyan lehetett egykor csúf árulás áldozata a ház ura kétszáz évvel azelőtt, hova rejtették a kincseket a kis faluba érkező tolvaj bandák elől, hogyan vetettek véget életüknek a kertben (ami egy közepes park méreteivel vetekszik) a szerelmi bánattal küzdő ifjak és hogyan vívtak életre-halálra szóló viadalt szintén ugyanott a becsületükért folytatott küzdelemben a nemes urak, és még számtalan más, izgalmas történet. Úgy volt vele Stokes néni, hogy akár igazak is lehetnek, hiszen ilyen történetek a világban bárhol megtörténhetnek, minden háznál. Ami meg azt illeti – hagyta mondandója végére Stokes néni – a kertben, hátul van egy kisebb temető. A vacsoraasztalt körülülő emberek szeme egyszerre csillant fel és a néni tudta, hogy perceken belül hova fognak vendégei távozni. Stokes néni hirdetésében egy szóval sem állította, hogy szellemjárta házról volna szó, egyszerűen csak egy régi házról, óriási, burjánzó, fás kerttel – jó, meg egy pici temetővel –, de mivel vendégei inkább előnyben részesítették a borzongást keltő történeteket és helyeket, így kitalálta ezeket a meséket. Meséket mondott a felnőtteknek, így a szálló vendégei is örültek, mert megkapták, amit akartak és ő is elégedett lehet, mert tovább viszik a szálló hírét. Azzal azonban Stokes néni nem számolt, hogy van egy rakoncátlan szellemmacskája, aki hallva a vendégek állandó kérdéseit, kéréseit, úgy döntött, hogy ha paranormális tapasztalatokra vágynak, és olyan történetekre, melyeket tovább tudnak adni, akkor meg is kapják azokat. Segíteni akart ezzel a gazdájának, mivel ő is élvezte annyi idő után, hogy újra pezseg az élet a házban, és érezte gazdáján, hogy boldog, hogy van kiről gondoskodnia, azonban azzal is tisztában volt, hogy róla nem nagyon tud és nem is nagyon kell, éppen ezért kifundálta a tervét, amit csak végre kell hajtania, és a néninek sem kell többet bánkódnia a pénzhiány és magány miatt. Ráadásul Áfonya önmaga szórakoztatásáról is gondoskodott ezzel.
.
Így történt hát, hogy minden éjszaka éjfélkor ez a komisz macska elindult, hogy a frászt hozza szerencsétlen, mit sem sejtő – ám talán annál többet remélő – vendégekre, gazdája tudta nélkül. Felment a szőnyeggel borított, tekintélyes lépcsőn (mégis csak így illik egy úri macskához, nem csak úgy megjelenni ott, ahol kedve tartja) és találomra választott egy ajtót, ahol új, kedvenc elfoglaltságának, az ijesztgetésnek neki is kezdett. Először csak a mancsával próbálta ütögetni a tömör faajtót, ami ugyan adott ki hangot, de nem akkorát, ami felébreszthetné a szoba lakóit, így hát újra megpróbálkozott vele, de immár a karmait is bevetette. Ez már hatott. A vendégek mozgolódni kezdtek, ám továbbra is aludtak. Hát jó – gondolta Áfonya, és átment az ajtón. Amint szobán belülre került, karmaival kaparászni kezdett a padlón, majd felugrott az ablakpárkányra, ahol az üvegen folytatta áldatlan tevékenységét. Szerencséjére sehol nem hagy nyomot, tekintve, hogy szellem, ezért nem kellett attól félnie, hogy lebukik. Élvezettel figyelte, ahogy az alvó pár hirtelen felriadt és félve néznek körül a szobában, miközben izgatott sugdolózásba kezdtek az imént történtekről. Áfonya fogta magát, odalopakodott az ágy mellé, majd óvatosan felugrott az egyik éjjeli szekrényre és azzal a lendülettel le is lökte a férfi óráját a földre, amit döbbent csend követett, majd utána hirtelen a nőre szökkent, aki sikítozva ugrott ki az ágyból. Ezután még derűsen kaparászott párat az ajtón búcsúzásképpen, majd otthagyta a rémült párt és békésen folytatta éjszakai szunyókálását kedvenc pamlagán.
.
Stokes néni mit sem sejtett Áfonya éjszakai időtöltéséről, csak a folyamatos teltházat érzékelte. Nem tudta mire vélni a dolgot, nem is nagyon volt ideje a változás okán gondolkodni. Az meg végképp meg sem fordult a fejében, hogy a cicája mancsa benne lehet a dologban.
.
Teltek-múltak az évek és a szálló felvirágzott, igazi turistaparadicsom lett idő közben és Stokes néni már nem is lehetett volna boldogabb. Azonban az idő lassan fölötte is eljárt, már nem bírta egyedül a szálló körüli sok munkát, ezért felvett maga mellé egy lányt, aki segített elvégezni a ház körüli teendőket, és ugyanolyan lelkesedéssel és imádattal fordult a ház felé, mint ő maga. Áfonya is megkedvelte a lányt, akit Rose-nak hívtak.
.
Egyik reggel Rose egyedül serénykedett a konyhában, túlságosan lefoglalta a sok tennivaló és a vendégek kérései ahhoz, hogy feltűnjön a néni hiánya. Amikor megreggeliztette az utolsó embert is a házban, akadt egy kis szusszanásnyi ideje, hogy körbenézzen és lássa, az egészet egyedül csinálta végig. Nem értette a dolgot, hiszen a néni mindig hajnalban kelt, és már ő előtte elvégezte a konyhai feladatok nagyját. Felment az emeletre, egyenesen a néni szobájához és bekopogtatott. Mivel nem kapott választ, ezért benyitott a szobába. Ilyen sokáig aludna? – gondolta. Odament az ablakhoz és elhúzta a sötétítő függönyöket, miközben vidáman ébresztgette. Mikor a néni továbbra sem reagált, odament az ágyhoz és gyengéden megrázta. Megdöbbenve tapasztalta, hogy Stokes néni továbbra sem mozdul, arca sápadt és hideg. Azonnal hívta a mentőket, akik megállapították, hogy a néni éjszaka végelgyengülésben elhalálozott.
.
Virginia Stokes gondolt a jövőre. Gondolt a házra. Gondolt Rose-ra is. És természetesen Áfonyára. A néni végrendeletében a lányra hagyta a szállót, mert tudta, hogy nála biztonságban lesz a ház sorsa. Tisztában volt vele, hogy Rose ugyanolyan szeretettel és gondoskodással fog a ház és vendégei felé fordulni, mint ahogyan azt ő is tette. Végakarata szerint a ház kertjében lévő kis temetőbe temették el, méltó nyughelyet biztosítva az imádott Stokes néninek. A néni temetése után Áfonya immár Stokes nénivel hűségesen őrizte a házat az örökkévalóságig. De ez már örökre a kettőjük titka marad.
.


.
.

  1. Hadriq

    A novella hangulata nagyon tetszett, azonban lassúnak, vontatottnak éreztem a sztorit. Szerintem a terjedelmet felére-kétharmadára csökkentve is egyedi és aranyos maradhatott volna történet, és talán úgy könnyebben olvasható.

Hozzászólás

*