Ciperszky dilemmája

Leonard Ciperszky izgatottan várt Bobby Dinsdale-re a „Little Bloody Hamster” nevű bárban. Leonard – akit ismerősei az egyszerűség kedvéért, csak Leonard Ciperszkynek becéztek, persze szigorúan csak a háta mögött – legalább annyira gyűlölte ha megvárakoztatták, mint a nagyvárosi tömegközlekedést, illetve Ernie Brillant tüneményes TV show-it.

A férfi úgy érezte, rendkívül kemény dühroham kezd kialakulni kissé túlterhelt szervezetében, esetleg valahol a lelkében. Leonard szempontjából teljesen mindegy, hogy hol, de ez a kellemetlen érzés percről percre növekedett benne, és váratlan, mindent elsöprő kitöréssel fenyegetett.

Valaki emiatt ma még brutálisan meg fog halni! Ez nem lehet kétséges – dühöngött magában (lásd valahol mélyen benne).

Ciperszky nem nagyon ismerte az üres fenyegetés fogalmát, egyszerűen nem tudott mit kezdeni ezzel a kifejezéssel.

Úgy érezte, ha Bobby továbbra is késik, csak egy közepes méretű tömegmészárlás lesz képes hatékonyan lecsillapítani erősen háborgó lelkét. Ettől a gondolattól kissé megnyugodott, bár úgy érezte, a fejét egyre inkább feszíti valami. Megtapogatta, legnagyobb meglepődésére egy furcsa vaspántot talált rajta, amiről fogalma sem volt miként kerülhetett oda. Eddig úgy hitte, napközben általában kalapot visel.

Leonard amúgy rendkívül tisztelte Bobby Dinsdale-t, aki buzgó hitközségi tevékenysége mellett mindig szakított időt erőszakos cselekmények szakszerű kivitelezésére. Megfelelő körökben Bobby megbízható, profi, de szelíd bérgyilkosnak tartották, amire többnyire áldozatai is rájöttek, bár nem sok idejük maradt mindezen elgondolkodni. Bobby soha nem próbált meg magyarázkodni, jobb belátásra térni, érvelni, csak gondosan lőtt párat, ezután Szent Mbomo és felnyársalt társai templomában gyertyát gyújtott áldozatai emlékére.

A fenébe is – dühöngött magában Ciperszky – Dinsdale eddig mindig átkozottul pontos volt.

Délelőtt tíz órára beszélték meg halaszthatatlan üzleti megbeszélésüket, de lassan tizenegy óra felé járt az idő. Leonard már a harmadik pohár sörét itta, de idegességében nem jött rá arra, hogy az valójában gyenge minőségű whisky, vagy valami olyasmi, ami azonban különösebben nem is érdekelte. Sózott mogyoróval mindenesetre alaposan teletömte magát, bár azt nem tudta megmagyarázni, vajon mi célból. Talán csak azért, mivel rendkívül izgatott volt, ezért forgatott valamit a fejében, ha mást nem, hát mogyorót. Fontos megbízatása volt Dinsdale számára, aki régóta, megbízhatóan dolgozott neki, ráadásul szerette volna végre beváltani a bérgyilkostól kapott ajándék kuponját.

Igen a kupon! Karácsony alkalmával Dinsdale állandó ügyfelei között évente kisorsolt néhány ajándékutalványt, amit a szerencsés nyertesek 12 hónapon belül válthattak be egy darab, tetszőleges hullára. Az igényesen kivitelezett kuponon békés, havas táj volt látható, fenyőfákkal, rénszarvasokkal, valamint bőségesen szétfröccsent vérrel, némi agyvelővel, esetleg esztétikusan kiontott zsigerekkel. Dinsdale soha nem becsülte le a marketing eszközök hatékonyságát. „Békés, boldog karácsonyt és kellemes leszámolást!” hangzott karácsonyi jókívánsága. Bobby Dinsdale neve személyiségi okokból nem szerepelt a nagyvonalú ajánlaton, ami teljes mértékben érthető volt részéről. Bobby nem szerette volna, ha a hitközségnél magyarázkodnia kellett volna mellékállása miatt. A férfi azzal is tisztában volt, gazdagon jövedelmező tevékenységét a törvény kíméletlenül üldözi, ráadásul az adóhatóság is szívesen elszöszmötöl az ilyen ügyletekkel. Nem akart kellemetlenséget okozni sem önmaga, sem megbízói, sem szeretett hitközsége számára.

Ciperszky idegességében beleharapott egy hamutartóba, de nem nagyon bírt el vele. A dohányzásról orvosa tanácsára ugyan sikeresen leszokott, de a piszkos hamutartóknak nem bírt ellenállni.

12 óra tájban végre megjelent Dinsdale. A magas, vékony, komoly, de barátságos arcú férfi úgy nézett ki mint egy temetkezési vállalkozó, valamint egy táncos komikus diszharmonikus keveréke. Elsőre ez mindenki számára bizarr összeállításnak tűnt, másodszorra ez az érzés általában meg is erősödött bennük. Egyesek szerint Bobby Dinsdale régebben többször fel is lépett táncos komikusként, főként Ernie Brillant tüneményes TV show-jában.

– A fenébe is, Bobby! – fortyant fel dühösen Ciperszky, miközben mogyorók potyogtak ki a szájából. – Már azt hittem visszamentél táncolni Ernie Brillant tüneményes TV showjába. Tudod mennyire gyűlölöm azt a pasast.

– Elgondolkodtam rajta, hogy beszélek vele, de nem – válaszolta Bobby. – Csak ez az átkozott havazás. Nehéz ilyenkor megbízható hóekét szerezni.

– Júliusban? – döbbent meg Ciperszky.

– Nem. Decemberben – felelte Dinsdale hanyagul. – Tudod, Leonard, az ilyesmi télen van.

– Valóban. Képtelen vagyok kiigazodni ezeken az átkozott hónapokon. Túl sokan vannak – mélázott el Ciperszky. – Valahogy leragadtam tavaly júliusnál. Akkor ezért fáztam ilyen átkozottul egész nap. Na, mindegy. Szóval volna egy megbízatásom a számodra, meg ugye ez az utalványom. Beváltanám, ha lehet. Átkozottul kellemetlen ügy. Szeretnék végre pontot tenni a végére.

– Semmi akadálya, Leonard – válaszolta Dinsdale, miközben a sózott mogyorók közül megpróbálta kipiszkálni Ciperszky törött műfogsorát. Leonard ebből naponta többet is elhasznált a hamutartók iránt érzett csillapíthatatlan vágya miatt. – Ki lenne hát a kedvezményezett?

– Micsoda? – csodálkozott Ciperszky. – Hát én. Úgy értve, enyém az utalvány, de nem engem kell lemészárolnod. Ez nagyon fontos. Kérlek jól vésd az eszedbe.

– Oké! Akkor másképpen fogalmazok. Kit kellene karácsonyi meglepetésként megölnöm számodra? Tudod, ez nálunk alapvető szakmai kérdés. Jobb az ilyesmit mindjárt az elején tisztázni. Nem szeretem a gondatlanságból elkövetett emberölést. Szóval? Ki lenne a leendő megboldogult?

– Rendben. Térjünk tehát akkor végre a tárgyra. Heves üzleti vitába keveredtem… Ja, most éppen nem… Azaz lefeküdt a feleségemmel, majd kirabolt, az a … – Ciperszky hirtelen zavartan elhallgatott.

– Értem – próbálta megnyugtatni Bobby a láthatóan teljesen összezavarodott Ciperszkyt. – Szóval ki lenne ő?

– Fenébe is! Fogalmam sincs – válaszolta kétségbeesetten Ciperszky, a szerencsés megbízó. – Az előbb még itt volt a neve nyelvemen. Közvetlenül a mogyorók mellett. Valami Johnny, vagy ilyesmi. Nem ismered véletlenül?

– De! – felelte határozottan Bobby. – Nagyjából úgy ötven példányban. A te utalványod azonban csak egy páciensre szól. A többit ki kell fizetned, bár ilyen mennyiség esetén mindenképpen jár számodra 10 % kedvezmény, valamint ajándékként egy cicás kulcstartó.

– Nem! Nem, Bobby – felelte Leonard. – Nekem csak egy kell. Pontosabban pont ő nem kell hogy az élők sorában legyen. Érted már, ugye? Mindjárt eszembe jut… Nahát! A Johnny név amúgy sem biztos. Kellemetlen… Fenébe is! Ez az állandó stressz miatt van. Feledékenység, kóros éjszakai alva tőzsdézés, ilyesmik… Sajnos, fel kell hívnom a feleségemet.

Ciperszky arcszíne először elfehéredett, majd átváltott határozottan rákvörösre.

– Bocs, Bobby. Csak egy pillanat!

Matatott egy kicsit, majd felhívta a feleségét.

– Szia Amanda! Illetve Samantha. Jól mondtam? – szólt a telefonba. – Akkor legyen Lisa. Értem. Nagyon szép név. Nem ébresztettelek fel? Ne haragudj, drágám. Tudod jól, kicsim, régóta krónikus időeltolódásban szenvedek. Azt szeretném csak megtudni tőled, hogy hívják azt az illetőt, akivel a múltkor lefeküdtél? Tudod, azt a magas, kisportolt, szőke hajút. Igen, igen. Valóban nagyon szimpatikusnak tűnt, bár elég csúnyán összekaptam vele. Fontos lenne a neve, de egyszerűen nem jut az eszembe.

– Miért érdekel ez téged annyira? – kérdezte a felesége unottan.

– Semmi, semmi, drágám. Egy barátommal beszélgetek éppen és megemlítettem neki a múltkori mulatságos esetet. Nagyon mókás történet, de jó lenne hozzá az illető neve és talán a pontos címe is. Nincs róla véletlenül egy fényképed?

– Nincs – felelte mogorván Leonard felesége. – Valami Theodor volt, de a másik nevére már nem emlékszem. Te üvöltötted állandóan a családnevét, meg hogy kiirtod, majd a kutyák elé veted a holttestét, pedig nincsenek is kutyáink, csak három mélabús zebrapintyünk. Még valami névjegykártyát is követeltél tőle, mielőtt végül leütött téged.

– Értem, drágám. Akkor végre már tudom, mi célból van ez az abroncs a fejemen. Az a kártya… Valami rémlik, de sajnos nem találom. Nem tudnád kideríteni, ki lehetett az? Mégis csak te feküdtél le vele. Ez már közeli kapcsolatnak számít. Szóval, ez esetben nem árt az illető nevét fejben tartani – próbálta Leonard jobb belátásra bírni a feleségét.

– Leonard, nekem most nincs erre időm és nem is lesz. Amúgy is téged csalt meg, nem engem. Ha nem kaptad volna fel annyira a vizet, talán le is fényképezhetted volna. Túl heves a vérmérsékleted. Nem tudom ki lehetett az, és bevallom nem is nagyon érdekel. Foglald el magad inkább valami mással. Ne felejtsd el, a mama ma este meglátogat minket. Próbálj meg normálisan viselkedni vele. Ha megkérhetlek, ne traktáld megint trendi temetkezési szertartásokkal, mint jól jövedelmező hosszú távú befektetésekkel.

A nő megunta a faggatózást, végül letette a telefont. Ciperszky pár pillanatig maga elé bámult, de ez sem sokat segített rajta.

– Sajnos ő sem emlékszik ennek a szemétládának a nevére – szólalt meg végül zavartan. – Fogalmam sincs mit lehetne ilyen esetben tenni.

Bobby rendelt egy pohár sört, valamint egy exkluzív luxusutazást Tanjung Benoába.

– Figyelj, Leonard. Te is jó tudod, kedvellek téged, meg minden, de fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy mostanában nem július van, hanem már december. Csak azt szeretném ezzel jelezni számodra, eléggé sürget a határidő. A kuponod napokon belül lejár. Az érvényességét nem hosszabbíthatom meg, mivel ez tisztességtelen lenne részemről másokkal szemben, akik időben leszámoltak ellenségeikkel. Sajnálom.

– Megértelek, Bobby! Teljes mértékben igazad van. Soha nem is kérnélek meg ilyesmire. Ismersz engem. Mindig korrekt módon ölettem meg veled azokat, akik valami miatt kellemetlenné váltak számomra. Ez a fickó merő figyelmetlenségből sajnos most megúszta, de sajnálnám elpocsékolni ezt a lehetőséget. Apám mindig azt mondta nekem: – Leo, ne egyél túl sok édességet! Fogalmam sincs, miért jutott ez pont most az eszembe, de megfogadtam a tanácsát. Szóval valakit meg kéne ölnöd.

– Ennek semmi akadálya. Karácsony után azonban fizetned kell érte. Sajnálom. Gondolkodj. Ki legyen az? Ha úgy döntesz, az anyósod többé nem fog meglátogatni benneteket. Csak egy szavadba kerül.

– Csábító ajánlat, de az állagából ítélve, az öreglány amúgy sem fogja már sokáig húzni. Az idei karácsonyi vacsora talán végre végez vele. Én valami hasznosabbat szeretnék. Olyan igazán örömtelit.

– Nos? – kérdezte türelmesen Bobby Dinsdale, miközben a Tanjung Benoai ajánlatokat böngészte.

Leonard Ciperszky elgondolkodott, majd hirtelen felderült az arca.

– Oké! Meg is van, Bobby. Öld meg nekem Ernie Brillantet. Ezzel végre egy csapásra véget vetek a tüneményes TV showinak.
.