Fehérlúfijja es Tholdi

0
(0)

Jelige: Alighanem

Népijes rege
.
Költé: Joe Alighanem
.
Na, ha mán ilyen szépen összegyöttünk, mer éppen olyannyira ráértök, semmi épkézláb dógotok nem lévén, és innátok szavaim, mint szaharába eltévedt szomjúhozók a poshadt esővizet, elregélöm hát nektök, hogy esött, miképpen esött, mikó Fehérlúfijja es Tholdi Mikilós labdázgatni találtatott!
Elmesélöm nektök épp úgy, ahogy majd az onokám fogja hallani a nagyapjátú százéves korába. No, nem az onokám lössz százéves, azé ezt jó má rögtön tisztázni az elejibe! Úgy ám!
Szóval, no! Csak amúgy jártukba-keltükbe, a nagyvilágba – de nem ám a kisebbik, hanem a nagyobbik nagyvilágba! – kóbászóva összetanákozott Fehérlúfijja es komája, Tholdi Mikilós. Köszöntek egymásnak, ahogy illik, mánminthogy, jó a fődhöz teremtögették egymást. Merhát milyen is a magyar embör! Ha embörire akad, mánis kitör rajta a virtus, mint benga kölkön a bárányhímlő.
Ahogy imígyen békésen elbírkózgattak, hogy csak úgy rengött belé hét határba a főd, azt köllött tapasztaniok, hogy hát istenuccse, nem bírnak e egymássa. Efáradtak, nem kicsit, mög hát rá is untak, igen nagyon, karate ide, krav maga oda, mer hát mindenik küzdősportnak nagy tudói vótak ám! Épp, ahogy magyar embörhön illik.
Közbe rájuk estelödött.
Eheverödtek hát fenenagy fáradságukba egymás mellett, oszt bámúták az eget. Bámúták elősző a csillagokat, de naon unalmas vót. Mán kívűrű tudták az összes csillagképet, mög hát rég be is járták mindet.
Mondom, unatkoztak, de ekkó nagyon egyszörre észrevötték a Hódat. Eddig azé nem látták, mer az ebújt a saját fénye mögé, hogy haggya érvényesűni a csillagokat is néhanap.
Megláták a Hódat, oszt menten mindkettejüknek kötelezőjen ugyan az jutott az eszibe, hiszön egyivásúak vótak, mondom, magyarok lévén.
Kérdözöm én: mi az a két dolog, ami magyar férfiembörnek egybű eszibe jut, ha valami gömbölyűt lát? Mer hát telihód vót ám épp akkó! Szép, gömbölyű telihód.
No, senki? Akkó má inkább mondom, me úgy látom, tik nem meritök! Hát a menyecskék két gömbölyű csecse, mög a labda. Ja, hogy ez három dolog? Mindegy hát, no!
Szóva, ahogy ott heverésztek búzakalászt szopogatva a rétön, – hogy ott aztán hunnat szödték a kalászt, aztat én mög nem tudom nektök mondani, talán kérdözzétök őkelméket – ugyanaz fordút mög a kemény kobakjukba:
Mikilós fehérnépekön jártatta abba a minútumba az agyát, Fehérlúfijja mög a focin.
Mikilós asztat tanáta szólani:
– Te, Lúfi koma! Nézzed má! A Hód egészen ollan, mint a régön látott babám kebele!
– Dehogy is má! – értött vele majnem eggyet Fehérlúfijja. – Ollan az ippeg, mint a focilabda! Oszt nincs kedved rugdalkozni kicsit?
Tholdi nem vót rest, hajlott a dologra. De hát, hunnét vögyenek rugdahatót? Mer hát labdájuk az épp nem vót az üres elemózsiás tarisznyájukba, egyiküknek se, hiába néztek bele tüzetösen a fenekibe.
Ahogy osztán jobban körbenéztek, mögláták nem messze, a tejút pont átellenös ódalán a Halálcsillagot. Pont ollan kereknek tetszött szemükbe, mint a Hód, mög hát rajt vót a nagy tábla, hogy „Üzemen kívül!”, mer már akkorra a SztárVórsz mind az összes részit régösrég leforgatták, oszt a Halálcsillag má nem köllött semmire.
Főnyút hát az égre Fehérlúfijja, oszt lekapta a labdának valót. Mer hát magyar embör nem esik soha kétségbe, ha épp nincs kézné valami, amire ögen nagy szüksége vóna, eszös lévén, helyettesíti aztat mássa. Most ippeg a labdát a Halálcsillagga.
Rugdalkozni, passzógatni kezdtek az ekacsmart Halálcsillagga, osztán mög má egysző csak kapura rúgdostak. De csak úgy passzióbú. Nem számóták ám az eredményt, mer hát az nem számít, csak hogy ne fásujjanak be a dögunalomtú.
Épp három-három vót a zállás, mikó Tholdi kissé jobban mögkűdte a Halálcsillagot a kölletiné, mög hát el is vétötte némiképp az irányt, oszt az errefő nekikoccant a Hódnak. Nem koccant az nagyon, épp hogy csak egy kissé telibe tanáta, de annyi éppen pont elég is vót, hogy kilükje a helyibű. Persze, az hozzá tartozik, hogy így könnyebb vót etanáni, mive épp mostan teli vót.
Na bumm!
Vót Hód, nincs Hód!
A két hős futballista lekornyúva bámút a távolodó Hód után. Gondóták: „No, ez bizton nagyon fog hiányozni!” Ezt gondóták mindketten. Mer hát, csak magyarok vótak, egyivásúak! De ahhon mán lusták vótak, hogy intézzenek is valamit, hát visszaheverödtek, oszt szótlanú bámúták a csillagokat mán mögin. Mög a távolodó Hódat. Mög az átellenbe elsunnyogó Halálcsillagot.
Hát ezé nincs mán a Hód a Főd mellett, ezé nem kóvályog má itten körülöttünk. Istenuccse.
.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Joe

    Sajnálom, hogy az írásra késztető látomásomat nem sikerült megfelelően visszaadnom, és azt is, hogy az önirónikus hangvételt bántónak lehet találni.
    Lelki szemeim előtt az egész jelenetsor Jankovics Marcell kultikus rajzfilmjének jellegzetes képi világával pergett le, miközben Berecz András ízes beszédét hallottam magamban.
    A szöveget néhány helyen nem is hagyhattam az eredeti változatában, mert már saját magamnak is nagyon nehéz volt értelmeznem az álnépies formulákat. Nem használhattam speciális hangjelöléseket sem, amelyeket a néprajzkutatók alkalmaznak gyűjtéseik során, mivel mi, akik nem vagyunk bennfentesek, nem ismerjük jól azokat.
    És valóban, van némi fricska is a dologban, de a humor általában a maga túlzó fogásaival mahinál. Csodálom, hogy a Star Wars fanok még nem szedtek ízekre, mivel ők is érezhetnék úgy, hogy “megbántottam” őket. (Egyébként elég régóta, konkrétan születésemtől fogva vagyok magyar, és sok évtizede Star Wars rajongó.)
    Köszönöm mindenkinek, aki időt szánt rá, és elolvasta!

  2. Fer-Kai

    Én az abszurd humort kifejezetten kedvelem, bízvást állíthatom, hogy értem is.
    Csak azt nem kedvelem, hogy Magyarországon nyugodtan lehet viccelődni, akár gúnyolódni is a magyarokkal:
    “Mer hát, csak magyarok vótak, egyivásúak! De ahhon mán lusták vótak, hogy intézzenek is valamit, hát visszaheverödtek, oszt szótlanú bámúták a csillagokat mán mögin.”
    Úgy ahogy még cigányokat is lehet kifigurázni, gúnyolni- mert ezt megteszik például a Rádiókabaréban -, de akik ezt megtehetik, megteszik ott, nos azok etnikumát tilos kifigurázni, mert az ugyebár…
    Ez az én bajom az egésszel – és erről a szerző nem tehet. Valószínűleg észre sem veszi ezt a visszataszító kettős mércét.

  3. Hadriq

    Most elég sok a humoros (vagy annak gondolt) írás. Szerintem elég kockázatos egy ilyennel megjelenni, főleg, ha abszurd a humor, mert vagy nagyon kedvelik, vagy nagyon utálják. Itt a nyelvezettel még pluszban rátett erre a szerző, de szerintem jól tette. Számomra az látszott, hogy a rege írója ismeri és érti a magyar folklórt és ugyan nem kacagtam hangosan, de jókat mosolyogtam a novellán. Köszönöm a szórakoztató perceket! 🙂

  4. Joe

    Kedves Lethenyei Zoltánné!
    Kimondhatatlanul örülök, hogy értő olvasója is akadt szerény kis írásomnak.
    Köszönöm dicsérő szavait, minden jót kívánok!
    Üdvözlettel: J. A.

  5. Lethenyei Zoltánné

    De jó is volt olvasni ezt a regélő stílust! Tetszett a humora, szimbolikája. Ötletes, remek írás. Sok sikert kívánok!

  6. Fer-Kai

    Hm… Ha behelyettesíteném ebben az írásban másokkal és más, jellegzetes nevekkel a “magyarokat”, és más modorban átfogalmaznám, alighanem megsértődne az író.
    Vagy nem.

Hozzászólás

*

Solve : *
28 + 24 =