Fénykórság

Jelige: Arum maculatum

– Azt hiszem doktor úr, a közeljövőben meg fogok halni – sóhajtotta lemondóan özvegy Orlanda Gouveia. Az idős hölgy gyászos kijelentése ellenére bizakodóan nézett Dr. Paulo Mascarehnas-ra, aki derűs arckifejezéssel nyugtázta Gouveia asszony közeli halálhírének sokadik bejelentését.
– Ezt bízza csak rám nyugodtan, kedves senhora Gouveia. Higgye el, rendkívül nagy tapasztalatom van ezen a területen. Készülődjék csak nyugodtan az örök fényességre, de az örököseit nyugtassa meg azzal, semmi okuk a nagy sietségre, mivel ön kiváló egészségnek örvend. Az örökösödési háború még várat magára. Remélem nem szándékozik mostanában egy vonat elé vetni magát? Nem lenne bölcs döntés.
Orlanda Gouveia szigorú, szemrehányó tekintettel válaszolt az orvosnak:
– Maga aztán mindenből képes tréfát űzni, doktor Mascarehnas. Az egyik nap az ember még nehézkesen vonszolja magát ide-oda, másnap pedig már mások teszik meg vele ugyanezt.
– De mit tehetnék én az ön érdekében, asszonyom? Esetleg megpróbálhatok rontani az egészségi állapotán, senhora Gouveia. Mi lenne, ha rászokna a dohányzásra, esetleg valamelyik ütősebb drogra? Raboljon talán bankot. – javasolta az orvos.
– Már megint csak a bolondját járatja egy szegény, védtelen özvegyasszonnyal, aki éppen a halálára készül – válaszolta sértődötten tia Orlanda. – Azért köszönöm doktor úr a felírt gyógyszereket, bár a mennyiségüket az állapotomhoz képest kissé kevésnek találom. Isten önnel, doktor úr. Talán most találkoztunk utoljára.
– Senhora Gouveia, ön már jó pár éve készül arra, hogy békésen elhunyjon, de ennek megvalósításába mindig becsúszik egy kis hiba. Történetesen az, hogy folyamatosan életben marad – felelte mosolyogva az orvos. – Mas à vista, senhora Gouveia!
Az idős asszony feladta a küzdelmet. Nehézkesen, nyögdécselve kászálódott fel székéből, majd ennek kissé ellentmondva, frissen és fürgén hagyta el a rendelőt.
Miután Gouveia asszony becsukta maga mögött az ajtót, az orvos asszisztenséhez, Izelia VHG-313-hoz fordult.
– Látod, Izelia. Ez lehet a hosszú élet titka. Korán el kell kezdeni haldokolni, aztán alaposan elnyújtani a dolgot.
– Hatékony módszernek tűnik – felelte Izelia VHG-313, aki furcsa neve ellenére nem robot, hanem élő személy volt.
A lány szülei annak idején képtelenek voltak megegyezni abban, hogy az újszülött melyikük családjának nevét kapja meg. Hetekig tartó, fizikai erőszaktól sem mentes, kemény csatározás után végül kiegyeztek akkori kocsijuk rendszámában.
Izelia megjelenésében legfeltűnőbb a haja volt. Frizurája nem sokáig tétlenkedett a fején, úgy értve, hogy folyamatosan váltogatta színét, formáját, állagát és mennyiségét. Jelenleg középhosszú állapotban létezett, szürkés színét néhány helyen diszkrét égésnyomok tarkították.
– Akkor hát, rohamra fel, Izelia – adta ki utasítását az orvos. – Jöhet a következő szenvedő organizmusunk. Izgi, mi?
A lány mosolyogva megnyomott egy gombot, amely a váróteremben zöld fénnyel jelezte, szabad a leszállópálya.
Kopogtattak.
Magas, vékony, feltűnően sápadt, sötét hajú férfi lépett be az ajtón. Zavartan körbenézett, majd óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.
– Üdvözlöm, doktor úr! Önt is természetesen, kisasszony. Remélem rendbe jön a haja – szólalt meg csendesen.
– Szép jó napot, kedves Galhardo úr! Mivel aranyozhatnám be ez utóbbit a magam szerény eszközeivel? – érdeklődött doktor Mascarehnas, majd így folytatta – Az ön teljes neve ha emlékezetem nem csal, Bruno Galhardo. Remélem nem változtatott ezen a szép szokásáon. A születési idejét gondolom gondosan megőrizte számunkra. Szabadna ez utóbbit megtudakolnunk öntől?
– Hogyne – felelte Galhardo. – Maradtam a megszokott Bruno Galhardnál és 1968. április 18-án születtem.
– Remek évjárat – jegyezte meg erre Mascarehnas. – Az ezt megelőző időszakban rendkívül sokat esett az eső, emiatt igazán bőséges volt a gyermekáldás. Szóval mik a panaszai?
Az orvos Galhardo feltűnően sápadt arcszínét elnézve arra gondolt, a férfi valószínűleg a közeljövőben meg fog halni, de annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy jelenleg már ebben az állapotában van. Talán vámpír vagy zombi, esetleg hazajáró lélek.
– Nem is tudom – felelte bizonytalanul Galhardo –, talán csak valami semmiség az egész.
– Jó lenne erről a semmiségről valami közelebbit megtudnom, aztán közösen összehozunk valami hatékony kórságot a maga számára. Egy csinos kis beutalót vérvételre mindenesetre fogadjon el bátran Izelia kisasszonytól. Nagyon ért ám az ilyesmik gyártásához.
– Hogyne, hogyne… – felelte a viaszosan sápadt arcszínű Galhardo. – Köszönöm szépen. Szóval, arról lenne szó… Illetve, csak azt szeretném megkérdezni öntől, doktor úr, létezik-e olyan betegség, amelyik derengéssel jár?
– Hűha – nézett fel meglepetten az orvos. – Ezt meg hogy érti? Szédelgés, émelygés… Ilyesmik gyakran előfordulnak. Derengésről azonban még nem hallottam. Mit jelent ez pontosan?
– Hát azt, amit. Derengést. Világítok, fénylek. Ragyogok mint egy ereje teljében lévő neoncső.
– Mármint csak úgy magában, illetve a bőrén át? – érdeklődött Mascarehnas.
– Igen, kérem. Úgy valahogy. Az egész nagyjából 4 hónapja kezdődött. Először csak halványan, alig észrevehetően tettem meg. Úgy gondoltam csupán az utcai világítást verem vissza. De később a fényem egyre erősödött. Próbáltam a feleségem előtt leplezni a dolgot. Nem akartam szegényt nyugtalanítani ezzel. Mindig megvártam amíg elalszik, addig én olvasgattam. Az olvasólámpa egy ideig elnyomta a fényemet, de mára megfordult a helyzet. Én halványítom el azt. Két hete, éjszaka rendkívül nagy volt a forróság, emiatt álmomban ösztönösen lerúgtam magamról a takarót. A feleségem ekkor rám szólt, hogy ne szórakozzak vele. Hajnali háromkor már igazán lekapcsolhatnám a világítást. Be kellett vallanom neki, hogy képtelen vagyok erre. Az egész szoba fényárban úszott. Hát… ezt már nem is nevezhetném derengésnek. Ha ez így folytatódik, úgy fogok világítani, mint egy légvédelmi reflektor. Szegény feleségem, mikor konkrétan rávilágítottam a problémámmal, először rendkívül megrémült, majd elkezdett mindenfélével kenegetni. Naptej, napolaj, testápoló, fényvédő krém. Még valami fekete tempera festéket is kipróbált, de hasztalan. Simán átütöttem mindenen. Olyan lettem, mint egy fordított működésű vámpír. Rettegve kerülöm a sötétséget. Sűrű szövésű, vastag ruhákkal még valahogy el tudnám nyomni a saját fényemet, de az arcom előtt folyamatosan egy hegesztőpajzsot kellene hordanom, ami miatt úgy néznék ki, mint egy idióta. Egészen meggyőző módon.
– Rendkívül érdekes, Galhardo úr. Mondhatni tüneményes – jegyezte meg Mascarehnas. – Kérem vegye le az ingét és fáradjon be velem ide, ebbe a kis raktárhelyiségbe. A sötét miatt lenne rá szükség.
Bruno Galhardo gyorsan levetkőzött, majd az orvossal együtt bementek egy ablaktalan, kis helyiségbe.
– Most pedig lekapcsolom a villanyt – mondta Dr. Mascarehnas, majd meglepődve visszahőkölt.
– Hoppá! Nincs is felkapcsolva. Ez félelmetes! Úgy értem, ez a tündöklő nappali világosság amit maga művel, illetve áraszt. Egy pillanat.
Megfogta fényesen világító páciensének karját, majd kapargatni kezdte. Semmi. Egy alkoholos vattával elkezdte dörzsölni Bruno mellkasát. Megkérte a beteget menjen ki. Mikor a raktár sötétségbe borult, meglepődve tapasztalta, a vatta egyáltalán nem világít. Fejét tanácstalanul csóválva visszament a rendelőbe.
– Annyit biztosan mondhatok önnek, hogy fogalmam sincs mi a fene lehet ez. Járt már villanyszerelőnél? Nem érte mostanában erős sokkhatás, stressz, ilyesmi? Nem került kapcsolatba sugárzó anyagokkal?
– Nem, doktor úr. A fiammal, Joãóval nemrég elmentünk egy ilyen interaktív, technikai valamire. Ott gyorsan kerítettem magamnak egy Geiger-Müller-számlálót, de nem jelzett magasabb értéket. Ebből a szempontból teljesen normális vagyok. Csak ugye ez a belőlem áradó fény. Mihez kezdjek így?
– Talán próbálja meg élvezni – felelte az orvos. – Úgy értem, ha már ilyen szépen világít, akkor használja ki ezt a képességét. Barlangásszon, menjen el partikra, aztán kápráztassa el a jelenlévőket. Légitámadások során azonban ne nagyon mászkáljon az utcán. Elhiszem, hogy nem könnyű ezt elfogadnia, de gondoljon bele, más, aki például tolószékbe kényszerül, sokkal nehezebb helyzetben van. Az ugye fogyatékosság, ami pedig magát illeti, hát… az inkább egy kis ráadás, amolyan többességesség, vagy minek nevezzem. Mindenesetre adok önnek egy kórházi beutalót, ott majd elbíbelődnek magával. Imádják az ilyesmit. Fogja fel ezt úgy mint egy vidámparki látogatást. Az összes orvosi műszert, szerkezetet kipróbálhatja. CT, MR, kolonószkópia. Csupa érdekes, izgalmas élmény. Egy-két tudományos közleménybe garantáltan bekerülhet a neve, természetesen ha hozzájárul ehhez. A magam részéről csak ennyit tehetek önért. Talán a fényerőssége egy idő után stabilizálódik, most mindenesetre kellemes, barátságos fényt áraszt. Kérem semmiképpen se hasonlítsa önmagát egy rideg neoncsőhöz, mivel ez komplexusok kialakulásához vezethet. Nézegessen inkább képeket különböző világítótornyokról. Ez nagyban megnövelheti az önbizalmát.
– Hát köszönöm, doktor úr – válaszolta bizonytalanul Bruno Galhardo, majd megvakarta a fejét.
– Szóval, talán nem is betegségről van szó? – kérdezte.
– Úgy vélem nem, Galhardo úr. Mindössze talán egy evolúciós ugrás. Ha az utódai is bekapcsolódnak, úgy értem elkezdenek világítani, nagy valószínűséggel erről lehet szó.
Bruno Galhardo elbúcsúzott. Miután ketten maradtak, Dr. Paulo Mascarehnas Izelia VHG-313-hoz fordult.
– Nos, Izelia. Mi a véleményed a látottakról? – kérdezte.
– Szerintem tök menő – válaszolta a lány.
– Remek meglátás! Mindig is imádtam tömör, lényegre törő megállapításaidat – mondta Dr. Mascarehnas. – A tudós elmék is minden bizonnyal valami ilyesmit fognak megállapítani, miután az orvosok és a kutatók befejezik a hónapokig tartó ki-, be mászkálásukat szegény Bruno barátunk testében. Ez számomra egészen világos. Tüneményes!
.


.
.

Facebook hozzászólások

  1. Cserpes Tamás

    Sajnos ezek a novellák nem ide valók, ki is szállok a versengésből. Találtam olyan oldalt, amelyik kimondottan szatírákkal, humorral foglakozik.
    Itt kevésbé lehet trükközni a szavazatokkal.
    https://regenytar.hu/?p=7554

  2. Fer-Kai

    Szellemes a cím, szellemes a történet és a párbeszédek is.
    Talán csak a befejezés halovány kicsit a novella fényerejéhez képest!

Hozzászólás

*

Solve : *
5 × 29 =