Krémes (színpadi jelenet)

Jelige: Hobbiíró

A színpadon egy félig kávéház, félig cukrászda belső terét láthatjuk: az előtérben pár asztal néhány székkel, a háttérben egy üveges pult az üveg mögött süteményekkel. A pult előtt két szereplő: egy idősebb (tapasztalt) pincér és egy fiatal (kezdő) pincér. Az idősebb pincér tanácsokkal segíti ifjú kollégáját.
Idősebb pincér: – Ne izguljon, kolléga. Mindenki túlesik az első napon (is) valahogy. Majd segítek! Például most, hogy épp nincs vendég, törölje le az asztalokat, hátha később nem lesz rá idő…
Fiatal pincér: – Rendben, máris!
A fiatal pincér letörli az egyik asztalt és megigazítja az asztal körül lévő székeket. Az idősebb pincér kitekint a színpad oldala felé, mintha a kávéház/cukrászda bejárati üvegajtaján nézne ki.
Idősebb pincér: – Úgy látom, már van is két vendégünk. Azt hiszem, a kabarészerző úr az meg egy ismeretlen…
Kívülről belép a színpadra két új szereplő: a kövérkés, vidám, lazán öltözött kabarészerző és egy sovány, „irodai” ruhában lévő, komoly, kissé idegesnek/aggódósnak tűnő hivatalnokféle.
Kabarészerző (vidáman, nagy hangon üdvözli a pincéreket és rendel, miközben leülnek a középső asztalhoz): – Jó napokat kívánunk! Most megünnepeljük a legújabb darabom fergeteges sikerét! Egy-egy finom krémest az adóellenőr úrnak és nekem!
A két pincér előkészíti a két krémest – az üveges pultból – egy-egy tányérra, és felteszik a pultra.
Adóellenőr (suttogva): – Ne ilyen hangosan! Nem kell mindenkinek tudnia, hogy adóellenőr vagyok…
Kabarészerző: – Miért? Nem szégyen az! Ámbár ki tudja…
A fiatal pincér elindul az asztaluk felé egy tálcával, amin a két krémes van.
Adóellenőr („megálljt” int a pincérnek, aki megtorpan): – Különben sem eszem édességet!
Kabarészerző (ő is int a pincérnek, mutatja, hogy jöjjön csak a krémesekkel. A pincér újra elindul.): – Akkor épp itt az ideje, hogy felhagyjon ezzel a rossz szokásával!
A pincér leteszi az asztalukra a krémeseket, és visszamegy a pulthoz. A kabarészerző odahajol az asztal túloldalán ülő adóellenőrhöz, és barátságosan hátbaveregeti.
Kabarészerző (nyugtatólag, majd nevetve): – Egyen csak nyugodtan. A vendégem! Tudja, hogy csúnya a sovány ember!
Adóellenőr (tétován, majd kissé rémülten körbenézve): – Nem is tudom. Talán egyetlen krémest megehetek. Csak nehogy valaki azt higgye, hogy maga lefizet engem…
Kabarészerző (nevetve): – Egy krémessel megvesztegetem az adóhatóság emberét? Ez tényleg kabaréba illő lehetne!
Adóellenőr (komolyan): – Apropó, kabaré! A legutóbbi nagy sikerű darabja, az a…, mi is a címe?
Kabarészerző (büszkén): – Az a címe, hogy „Élj a mának!”. Egyébként önéletrajzi ihletésű a darab…
Adóellenőr (végignéz a kövérkés, vidám, elégedetten krémest evő kabarészerzőn): – Mindjárt gondoltam. Egyébként feltűnt nekünk – az adóhivatalban –, hogy nem szerepeltette a bevallásában a darabért járó honoráriumát. Sőt, úgy tudom, hogy korábban pár reklámszlogent is írt – valahogy annak a honorja is kimaradt a bevallásából.
Kabarészerző (jóízűen csámcsogva): – Mert nem kaptam értük egy fillért sem… Hm! Most még finomabb ez a krémes, mint máskor…
Adóellenőr: – Na, ne mondja nekem, hogy ingyen dolgozik!
Kabarészerző: – Élvezetből, az élvezetért dolgozom! Maga nem?
Adóellenőr (egy pillanatra ledöbbenve): – Hát, nem. De az nem ide tartozik!
Kabarészerző: – Tudja, én kevés pénzből is kijövök. Egyszer egy politikus mondott valami igen szerény összeget, hogy állítólag havonta annyiból is ki lehet jönni. Akkor nem hittem neki, de most már úgy gondolom, hogy igaza van. Kevés pénzből is ki lehet jönni, ha valaki olyan, mint én: se kutyája, se macskája, se felesége, se gyereke, se autója. Egyébként tudta, hogy lakásom sincs? Éjszakánként egy ismerősömnél húzom meg magam…
Adóellenőr: – Tudom, hogy nincs saját lakása. Leellenőriztük.
Kabarészerző: – Nem járok külföldre sem nyaralni, úgyhogy arra sem kell költeni. Jóformán ki sem mozdulok a városból – ha mégis, akkor busszal.
Adóellenőr: – Ezt is tudjuk. Mégis, szerintünk lehetetlen megélni ennyi pénzből, mint amennyi bevétele magának van. Biztos, hogy valahol van dugipénze vagy külföldi titkos bankszámlája. Majd még utánanézünk. Egyébként én is keveset költök, de én se tudnék kijönni ennyi pénzből…
Kabarészerző: – Gondolom, magának van lakása…
Adóellenőr: – Természetesen! Egy kétszintes kertvárosi ház. Kell a hely a családnak!
Kabarészerző: – Gyerek van?
Adóellenőr: – Három is!
Kabarészerző (félre, suttogva): – Szegény ember!
Adóellenőr: – Mit mondott?
Kabarészerző (hangosan): – Mondom: „derék ember”! Autója van?
Adóellenőr: – Tavaly vettünk egy új Mercedes-t.
Kabarészerző (elismerően): – Az igen!
Adóellenőr (magyarázkodva): – Tudja, én tulajdonképpen osztályvezető vagyok az adóhivatalnál. Nekem adni kell magamra – nem járhatok biciklivel!
Kabarészerző (megértően): – Persze, persze… Nyaralni hol szokott?
Adóellenőr: – Minden második évben lemegyünk a horvát tengerpartra. A feleségem egyszerűen imádja azt a helyet!
Kabarészerző: – És minden első évben?
Adóellenőr: – Akkor Görögországba megyünk. Azt a helyet meg én imádom!
Kabarészerző: – Látja, ez a különbség köztünk. Én legfeljebb a járdaszigetekre jutok el, oda is csak gyalog – bár tulajdonképpen van egy rozsdás biciklim, csak ritkán használom… Ugye most már elhiszi, hogy tényleg olyan kevés pénzt kapok a munkámért, mint amennyit az adóhatóságnak bevallok?
Adóellenőr: – Hát, nem is tudom. Pedig maga sikeres, ünnepelt kabarészerző – elvileg sok – eltitkolt – pénze is lehetne…
Kabarészerző: – Lehetne, de nincs.
A kabarészerző int az egyik pincérnek.
Kabarészerző: – Főúr! Még négy krémest kérek szépen elvitelre!
Adóellenőr (csodálkozva): – Még éhes?
Kabarészerző: – A maga feleségének és a három gyereküknek lesz!
Adóellenőr: – Nem fogadhatom el!
Kabarészerző (mosolyogva, barátságosan hátbaveregeti az adóellenőrt): – Ugyan, ne szégyenlősködjön! Sőt, jöjjön velem: meghívom a közeli sörfőzdébe – remek házi sörük van!
Adóellenőr: – Krémesre sört? Különben is, én nem iszom alkoholt!
Kabarészerző: – Már megint egy rossz szokás, amin változtatni kell! Na, gyerünk!
A kabarészerző és az adóellenőr – a becsomagolt négy krémessel a kezükben – kimegy a színről. A két pincér elpakol utánuk. Pár másodperccel később a fiatal pincérnek eszébe jut valami, a korábban már távozók után mutat, és ijedten odaszól az idősebb pincérnek:
Fiatal pincér (ijedten): – Hé, azok ketten nem is fizettek a krémesért!
Idősebb pincér (nyugodtan belenéz egy füzetbe): – Dehogynem. A szerző úr ebben a hónapban még 138 db krémest megehet nálunk a színház számlájára!
Fiatal pincér (csodálkozva): – Hogyhogy?
Idősebb pincér (kacsint, majd nevetve azt mondja): – Szerintem a színház így, krémesekben fizeti ki a szerző úr legújabb darabját, az „Élj a mának!” címűt. A sörfőzde pedig – ahova innen mentek – lehet, hogy sörben fizeti ki a nekik kitalált reklámszlogeneket. Nagy életművész a szerző úr, meg kell hagyni!
.
A függöny lemegy.
.

.
.

Facebook hozzászólások

Hozzászólás

*

Solve : *
21 − 15 =