Kupon napok

– Rózsika drága, elcserélnéd velem a farhát kuponomat egy otthonkásra? Az enyémet már elhasználtam, vettem egy pirosat, szép muskátlikkal, erre nem megtépte az a komisz Morzsi?! Olyan szakadt, hogy nem is merek benne az utcára menni.

– Persze, Karolám. Nekem most van három jó ruhám is, igaz, mind fekete, de nagyon szépek. Csak az egyiknek az ujját kiégettem a lekvárfőzéskor. De olyan finom lett a szilvalekvár, azóta is dicsérik a Lacikámék. Mennyi is farhát kupon? Húsz százalékos?

– Huszonöt! És kettő is van, az egyik a Lalihoz, a másik ahhoz az új henteshez, aki a Sanyiék mellett nyitott a múlt hónapban. Tudod, az a bajszos!

– Jaj, azt nem szeretem! Az olyan smucig, Karolám, az olyan smucig! A múltkor is fél kiló csirkeszárnyat akartam venni, mert azt az uram nagyon szereti. Ötvennyolc deka lett, kérdezte, hogy maradhat-e? Mondom, maradhatna, ha elszámolná ötvenbe. Erre nem kicserélte az egyiket kisebbre!? Végül nem adott, csak ötvenkét vagy ötvenhárom dekát. Én mondom Karolám, smucig alak az ilyen, azt se csodálnám, ha nem soká’ tönkre menne.

– Akkor a másikat adjam, Rózsika? A Lalihoz?

– Azt, azt Karolám! Azt adjad, ami a Lalihoz szól. Mennyi is az, húsz százalék?

– Huszonöt, Rózsika drága, huszonöt! Itt is van!

– Köszönöm! De az otthonkás az csak tíz százalék, tudod? Adjak kettőt? Vagy van egy fejkendős kuponom is, tíz százalék az is. Meg van terítőre is. Viaszkosvászonra, tizenöt százalék. Melyiket kéred?

– A kendőset elfogadom, Rózsika drága, de csak ha neked nem kell…

– Nem, Karolám, nem kell, mondom, van három nagyon jó ruhám, teljes öltözet mind, meg kendőből is van vagy öt.

– Jaj, nagyon köszönöm!

– Ez valódi nájlon otthonkára van ám, Karolám! Alkalmi vétel a Zsuzsi butikjában. Ott mindég nagyon jó az áru. Magyar, nem ilyen olcsó kínai.

– Én is nagyon szeretek ott vásárolni. Nagyon jók a bebújós papucsai is. Arra nincs véletlenül kuponod, Rózsika drága?

– Mamuszra?

– Arra, arra, belebújósra.

– Nincs már, Karolám. Vettem Krisztikémnek egyet télire, ne fázzon a lába. Folyton náthás az a gyerek.

– No, nem baj, Rózsika drága, majd megkérdem az Icát, hátha neki még megvan. Én az uramnak vettem egyet, de jó lenne nekem is. A nyári konyhában csak akkor van meleg, ha begyújtunk a sparhétba, a kő meg nagyon hideg ám!

– Tudom, Karolám, tudom, nekünk is olyan. De tán születésnapja volt az uradnak, hogy ajándékot vettél neki?!

– Dehogyis, Rózsika drága, ezüstlakodalmunk volt!

– No, gratulálok! Az nekünk két éve volt. És te mit kaptál az uradtól, Karolám?

– Én? Parfőmöt! Nem mertem megmondani az uramnak, de olyan paprika szaga van, hogy könnybe lábadt tőle a szemem.

– Az nem arra van ám, Karolám! Hanem a betörők ellen.

– Hűha! Igazad lehet, Rózsika drága! Mondott is olyat az uram, hogy most már nem kell félnem, hogy kirabolnak, de arra gondoltam, hogy azér’ mondja, mert egyedül már ritkán megyek el otthonról. No de ilyet!

– Bizony, Karolám. Nekem is van, csak nekem hagymás! És én még megkentem a fújókáját egy kis fokhagymával is, biztos, ami biztos!

– Biztos azér’ adta, mert a múltkor Zsolti fiam mesélte, hogy bejött hozzájuk egy ember. Épp lefekvéshez készülődtek. amikor észrevették, hogy valaki áll a tévé előtt. Úgy meg voltak rőkönyödve, meg se bírt szólalni egyik se. Hanem a kisunokám, a Marcika kérdezte meg, hogy a bácsi meg kicsoda? Akkor derült ki, hogy részeg az ember, és eltévesztette a házat. Alig bírták kitessékelni.

– Mik vannak! No, hát ez itt nálunk nem fordulhatna elő, Karolám!

– Nem bizony, a Morzsi úgy megtépné, aki hozzánk bejön, nadrág nélkül szaladna ki a kapun.

– Nincs megkötve?

– Nincs, nincs, Rózsika drága, csak akkor kötjük meg, ha ott vannak a gyerekek. Nagyon hamis. Az uram is csak úgy tudja megkötni, ha enni ad neki előtte. Például most hétvégén lesz a Marcika születésnapja, de már tegnap elkezdte neki dobálni a csontot.

– Akkor nem kell mégis a farhát kupon?

– Nem, Rózsika drága! Nem eszik meg ám az a kutya akármit! A farhátot például nem szereti. Én mondjuk megenném, de a gyerekek nem szeretik.

– No, nekem meg pont, hogy azt kérik! Krisztikém imádja a levesemet, meg a pörköltöt, sárga nokedlivel. Mondom is mindég az anyjának, tanuljon már meg rendesen főzni, de nem hallgat az rám, Karolám, nagyon nem akar ide hallgatni. De hát hiába mondtam Lacikámnak is, hogy tisztességes lányt vegyen el, nem ilyen kikent-kifent úrinőt, mint amilyen a Szilvia, az se hallgatott rám!

– Ilyenek a mai fiatalok, Rózsika drága, az én gyerekeim se figyelnek rám sose. Igaz, ritkán is jönnek. El is van keseredve az uram, hogy nem nagyon néznek már felénk se. A Zsolti folyton dolgozik, már osztályvezető a vasútnál, az asszonya meg állandóan ügyeletbe’ van a kórházban. Ha nem lenne születésnapja a Marcikának, és nem ígértem volna nekik három tepsi túrós rétest, biztos most se jönnének.

– Oszt, hogy boldogultok nélkülük?

– Nehezem, Rózsika drága, nagyon nehezen! Mondtam is az uramnak, hagyjuk a földet, elég nekünk már a kert is. Nekem is megfájdul a lábam, ha el kell mennem a falu végéig, meg az uramnak se úgy megy már a biciklizés, mint régen. Többet megy keresztbe az úton, mint előre. Meg nem is bírja már az ásást, kapálást egyikünk se. A gyümölcsfa is minek? Leeszik a madarak, ami megmarad, az meg megy a cefrébe. Az meg azér’ nem jó, mert az uram megissza…

– Ne is mondd, Karolám, ne is mondd! Elküldtem az uramat a gyógyszertárba vízhajtóért, mert arra is van húsz százalék kedvezmény. Jut eszembe, maradt még kupon szívgyógyszerre, nem kéred? Odaadom ingyen, nekünk most nem kell. Ugye szíves az urad, jól emlékszem?

– Nem, Rózsika drága, cukros. De elviszem a kupont, mert azt mondják, az a szívre is kihat. Úgyse nézi, mit adok elé, csak bekapja a tablettákat marokszám.

– Várjál, mert azt még nem vágtam ki! De hoztam ollót, hátha kell. Tessék, Karolám! Szóval elküldtem a Lacimat a gyógyszertárba a vízhajtóért, mert hát van rá kupon, de én ilyenkor nem szeretek a patikába menni, mert olyan sor áll, hogy már közben be kellene vennem a vízhajtót, mert dagad a lábam, ugye, de ha meg hatni kezd a vízhajtó, akkor meg nem tudom kiállni a sort. Ezért küldtem el az uramat, pedig az nagyon nem szeret vásárolni. De kitalálta, hogy nem a zöldbe megy, pedig az sokkal közelebb van, hanem a Mérlegesbe, mert ahhoz meg közelebb van a kocsma. Mondtam neki, hogy jól van, de ne töltse ott az estét, meg el ne verje előre a pénzt a kocsmában. Menjen előbb a patikába, utána mehet tőlem a maradékból akár inni is! Erre azt felelte, hogy „Irma, hozom a vízhajtódat, ne aggódj már annyit!”

– Azt felelte?

– Azt!

– Irma?

– Irma.

– Rózsika drága, van itt nekem egy kupon a gyógyfüvesnél ginzengre…
.
SZAVAZOK
.
.