Previous Story
Már megint matek óra van
Posted On 2019 nov 16
Jelige: Cortez
Nem értem. Egyszerűen nem értem. Kezdetét vette egy újabb hét, és ismét teljes a sötétség a fejemben. Meg fogok bukni. Remélem, a tanárnő sem akar velem találkozni a nyáron. Táblán a szinusz szögfüggvényre vonatkozó azonosság és a koszinusz szögfüggvény alapvető tulajdonságai. Nem sokat mond. Egyáltalán minek kell nekem ezeket tudni? Komolyan, ha a tanárnő egy dolgot mond az életemben, ahol ez elő fog jönni a középiskola befejezése után, esküszöm, megtanulom.
Mondjuk, szeretett matek tanárunk tudja, hogy nem sokat értünk belőle, előző órán például megkérdezte, hogy „Mennyire tudtok számolni? Igazából tisztában vagyok vele, hogy semennyire, csak udvarias akartam lenni.” illetve pár hónappal ezelőtt azt is mondta, hogy „Reménykedjetek benne, hogy megírjátok az érettségit, nem mentek szóbelire és akkor nem kell kimondani, hogy disztributív”.
Valahogy le kell érettségizni, nem szabad feladni, ezzel tisztában vagyunk tizenegyedikes diákokként. Hamar el fog repülni ez az év, aztán eljön majd a május és gyomorgörccsel küszködve nekivágunk a vizsgának kisebb-nagyobb sikerrel. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, addig is minden tőlem telhetőt megteszek a cél érdekében, bár néha ez egyáltalán nem látszik. Hiába próbálkozok, fogalmam sincs, hogy kellene ezt a példát megoldani.
Magyar faktos vagyok és teljesen humán beállítottságú. A kémia is gondot okozott tavaly. Meg a fizika is. Mondjuk egyszerűbb felsorolni azokat a reáltárgyakat, amiket értek. Nekem ez olyan, mintha orosz filmet néznék japán felirattal, úgy, hogy egyik nyelvet sem beszélem. A bambulásomból Kati zökkentett ki.
– Lili! – bökött meg a padtársam – Te ezt érted? Szerintem ennek nincs is megoldása.
– Fogalmam sincs Kati, nem tudom – mondtam kissé csalódottan és reményvesztetten.
Tovább próbálkoztunk megoldással, de öt perc után sem jutottunk sokra, majd Helga tanárnő szólt, hogy most már ellenőrizzük közösen. Felírta a táblára a megoldást. Legalább az eleje stimmelt, sikeresen behelyettesítettem a számokat, viszont a vége tiszta káosz, valamit elszámoltam szokásomhoz híven. Szinte már hagyomány nálam. A múltkori dolgozatban például az volt a feladat, hogy a végeredményt egész számra kerekítve adjuk meg… én meg leírtam, hogy 77,6. Szép volt Lili! Nem is értem, miért nem küldenek matek versenyre. Tuti ott lennék az elsők között, az már más kérdés, hogy visszafelé nézve.
De ahogy körbepillantottam az osztályon, szinte senkinek sem lett hibátlan a megoldása.
– Gyerekek… próbáljatok jobban koncentrálni! Most el kell kezdenünk egy újabb témát. Írjátok fel, hogy egyenletekkel megoldható feladatok! – kérlelte. – Parasztosan szöveges feladatok – tette hozzá, mi pedig szokás szerint megpróbáltuk visszafogni a röhögést. Elég nehezen ment, csakúgy, mint a matek.
– De Tanárnő! – jelentkezett Zoé – Én ezt sem értem.
– Zoé… Zoé – nézett rá mosolyogva – Eleget gyakoroltunk már. Hogyan oldunk meg egy szöveges feladatot? – kérdezte mindenkitől.
– Felírjuk először az adatokat. – jelentkezett a padtársam Kati.
– Arra is jár pont, ha szó szerint lemásolom a feladat utasítását? – próbálkozott Marci, de a tanárnő figyelmen kívül hagyta a megjegyzését.
– Első lépés a feladat elolvasása és értelmezése. Második, fontosnak tartom elmondani, bár az sokaknál kimarad: A pánikroham legyőzése – mondta Helga tanárnő rezzenéstelen arccal, mire olyan hangosan kezdtünk el nevetni, hogy zengett tőlünk az iskola. Imádom a tanárnőt.
Óriási humora van, és hálistennek lazán kezeli, hogy nem erősségünk a matematika. Ha annak idején, amikor elkezdtem a gimnáziumot, kaptunk volna egy nagyon erős, nulla humorérzékkel rendelkező, mindenen idegeskedő matek tanárt, szerintem kettes sem lennék, nem még ötös. Szegény legjobb barátnőmnek, aki még csak tizedikes nagyon kemény tanárja van, például minden órán felelnek, annyi házit ad fel, hogy éjfélig tanul állandóan, alig van szabad ideje és rendszerint szivatja őket a táblánál különböző furfangos feladványokkal, amit még a versenyre járó fiúk sem tudnak megoldani. Szóval ilyen szempontból nagyon szerencsés vagyok, már csak egy kis matektudást kellett volna örökölnöm a felmenőimtől.
Ilyen vidám hangulatban hamar elrepült az óra, és valami csoda folytán az új témát valamennyire értem, bár még rengeteget kell gyakorolnom ahhoz, hogy ötös írjak. Ritka pillanatok egyike, fel is írom a naptáramba.
Megszólalt a csengő, Helga tanárnő felkapta a naplót majd így szólt:
– Jövőhét szerdán dolgozat. Egy hetetek van, hogy igazolást szerezzetek. Szép napot mindenkinek, sziasztok!
– Csókoloooom – köszöntünk el kórusban. Mondtam már, hogy imádom Helga tanárnő humorát? Nem tudom, mi lenne velünk nélküle. Valószínűleg abban a tudatban élnék, hogy a matematika szörnyű… pedig (annyira) nem is csak kell egy jó tanár aki „gyerek” nyelven elmagyarázza olykor humorral, néha egy kis szigorral. Most már így utólag visszagondolva hálát adok az égnek, hogy általános iskolában sosem volt jó matek tanárom és nem is nagyon értettem, így fel sem merült bennem az, hogy reálszakra jelentkezek. Akkor sosem ismertem volna meg Helga tanárnőt.
.
.
Ezt a matekos kínlódást akár rólam is írhattad volna. Amibe számok vannak azok gyengén mennek, mint a főszereplőnek is gondja volt a fizikával és a kémiával. Csak nincs ilyen jó tanárom. Egymást szerencsétlenkedésein szoktunk röhögni, miközben a tanár legszívesebben talán már megtépné a táblánál lévő személyt. Tipikus, nem értjük, megyünk tovább.
A történet tetszett, szuper.
Jaj de régi, szép emlékeket ébresztett bennem az írásod! Anno mi is ugyanígy küzdöttünk a matekkal, de a tanárnőnk hasonló volt. Akkor jött ki az egyeemről, mi elsősekvoltunk és Ő volt az odzifőnk. Matekot és fizikat tanított nrkünk. Köszönöm az élményt.
Valóban, a matekhoz kell egy kis szerencse, de minimum egy jó tanár! 🙂