Multiverzum

Jelige: Mandula

Az éjszaka hűvös lehelete meglibbentette a függönyt, s mint a hívatlan vendég, feszültséget hozva betelepedett a szobába. A falióra mutatója éjfél után járt, amikor Gréti összecsukta a könyvet, és lekapcsolta éjjeliszekrényén a lámpát.
– Micsoda badarság. Még hogy több valóság is létezik, párhuzamos univerzumok – morfondírozott magában – és még könyvet is írnak róla.
Álláig húzta vékony nyári takaróját, és hanyatt fekve bámulta a plafonon, a beszűrődő utcai lámpák fényében életre kelt árnyékokat. Arra gondolt, jó lenne gyorsan elaludni, de nem jött álom a szemére. Talán valami kellemesre kellene gondolnia, de az sem sikerült. Ha Péterhez bújna, aki a hatalmas hálóágy túlsó felén már régóta egyenletesen szuszog, testének érintése megerősítené, hogy ez az igazi valóság. Izmai ellazultak, tüdeje ütemesen ki-be lélegzett, ibolyaszín fluiddal töltve meg testét, ami a súlytalanság ösvényén átlebegve egyre jobban gyorsult, s végül már szélsebesen száguldott az ismeretlen felé. Az áramlat, ami körülvette, egyre hűvösebb lett, a félelem nyomasztó érzése tört rá, s a rémülettől bénító mozdulatlanságába dermedt. Egy ólomszürke erdő sűrűn nőtt fái között találta magát. A fák kísérteties mozdulatokkal, és reccsenő susogással – mint amikor szél jár a sűrű lombok között, s derékba töri a kiszáradt ágakat – elkezdtek távolodni, egy tisztást képezve az erdő közepén. Azután a hang furcsa módon megváltozott. Az égre pillantott, és a félelem most kezdett csak igazán eluralkodni rajta. Apró madarak hatalmas serege szinte felhőt alkotva repültek feléje, néha alacsonyra ereszkedve, majd újból föl a magasba. A szárnyak csapkodása ijesztő, semmihez nem hasonlítható süvítéssel jelezték, hogy a nagy csapat vészesen közeledik. Üvölteni szeretett volna, de a segélykérő sikoly, csak egy néma tátogásban hagyta el torkát. Amikor egész közel értek hozzá, egy éles ívben kikerülve a feje fölött tettek egy kört, majd repültek tovább. Megkönnyebbülten sóhajtott fel – ezt megúsztam –, de a fölszabadult érzés nem tartott sokáig. Éjfekete, gigantikus fellegek gyülekeztek, villámok cikáztak, mennydörgött, és leszakadt az ég. Egy dühöngő szélvihar kapta föl a magasba, orkán erejével pörgette, röpítette a sötét, fagyos végtelenbe. Bolygók, csillagok közt száguldott, elkerülve ismerős arcú, különös fénycsóvákat. Egy idő után a vihar elcsitult, majd teljesen megszűnt, és amikor már azt hitte, megmenekült, hirtelen zuhanni kezdett. Egy hatalmas örvény szippantotta magába, óriási hullámok birkóztak körülötte, néha teljesen maguk alá gyűrték, majd egy váratlan pillanatban kilökték a habok tetejére, azután újból átölelték és végleg a mélybe rántották. Ezüstös-kék csillogás fénylett körülötte, egy jégbe zárt világ körvonalait látta, s valami áttetsző lények sokaságát. Őrjöngő pánik kerítette hatalmába. Verejtékes homlokán a rémület cseppekben fénylett, teste, mint egy élő szobor, meredten tapadt az ágyhoz. Ki innen, ki! Vissza abba a másik világba, hisz Péter itt van mellette, egy karnyújtásnyira, de ez a karnyújtásnyi távolság most végtelen messzeségre volt tőle. Ekkor a plafonon cikázó árnyékok szelíden hajladozva hátrálni kezdtek. Egy madár hajnali rikoltása volt az első hang, ami visszahozta az ismerős jelenbe. Lassú mozdulattal ujjai ismét éltre keltek, és tenyere boldogan ismerte meg a lepedő puha anyagát. Karját oldalra nyújtva tapogatózott a sötétben, s amikor keze elérte a másik kéz békés mozdulatlanságát, a megváltás irgalmát érezte, mint aki egy másik univerzumból tért vissza, az anyag nélküli dimenzió, a megfoghatatlan létezés valóságából. Egy remegő borzongás futott végig rajta, s a rettegés bilincséből szabadulva Péter felé fordult. A férfi teste, oldalán pihenve lágyan követte légzése ritmusát, kispárnáját átölelve nyugodtan aludt. Gréti óvatosan, hogy föl ne ébressze kihúzta a párnát, és törékeny alkatával befurakodott helyébe, s a másik test oltalmának biztonságában kezdett megnyugodni. Ujjaival gyengéden végigsimította kedvese haját, arcát, magába szívta ismerős illatát, és pillanatok alatt álomba szenderült. A sötétség káprázata egy kicsit még elidőzött, majd apránként szertefoszlott, mikor a pirkadat fakóvá varázsolta az éjszaka árnyait, s parázsló színeivel visszalopta a szobába egy új nap hajnalát.
Három évvel később, egy fiatal nő a Fox könyváruház kirakatát nézegette. Halvány mosoly futott végig az arcán, amikor megpillantotta az év bestsellerét:
J. Gréta „Valóság vagy káprázat” nagysikerű kisregényét.
.


.
.

Hozzászólás

*

Solve : *
26 × 9 =