Művész-ma-lom

0
(0)

Jelige: Igaz történet

Régebben gyakran látogattam el kiállítás megnyitókra, annak művészeti értékét szemlélve.
Tudható azért, hogy efféle kiállítás megnyitók ingyenesek.
Egyik ilyen nyár esti rendezvényen, melyen neves személyek tárták a közönség elé műveiket, több korosztály mutatta érdeklődését, ill. érdektelenségét.
Estefelé járt már, a megnyitó előzményeire egy elő-udvaron került sor.
Melyik embert mi vonzza?
A társadalmi homály, az ingyen felszolgált, buli alaphangulatába beleívódás, kolbászfalatkákért sorban tolakodás, s vívódás, hogy még egyszer sorba hogyan lehetne állni?
Hát ugyanúgy, mint először.
Némelyek kissé túlöltözötten, kisebb-nagyobb csoportban, esetleg egyedül kóricálva várták, bebocsátást nyerjenek az oly színvonalas területre, s szemük elé táruljon a titok.
Volt, aki már elfeledte miért is ment oda, megelégedett a kiszolgálással, örült, hogy volt mit enni s inni, s összeomlott az örömtől, vagy attól, hogy szomját olthatta, nem is tágított addig, amíg volt ital.
Álló tömegben sok volt a kisgyerek, akinek jobb programot nem találtak szülei este kilenckor.
Talán megértem, talán nem.
Egy kisgyereknek ágyban a helye késő este.
Megváltozik a viselkedése, ha nem a megszokott ütem szerint zajlanak életébe az események.
Egy ilyen zajos esti rendezvényen megfordulás teljesen eltér a ritmusuktól, nem beszélve arról, hogy illuminált szülő hozzáállása is más lesz akkor, ha gyermeke torka szakadtából üvölt, vagy rohangál, s beleakad idegen emberek lábába, majd aztán az édesapa morogva szól oda a jókedvűen mámoros társaságnak, hogy „figyelhetnétek kicsit! „
Ezzel le is pattintja magáról a felelősséget, valószínű józanságában sem tud mit kezdeni csemetéjével.
Sokan kint maradtak az udvaron.
A kiállító létesítményben csak lézengtek az emberek, ott is jó sokáig időzve, a pihenő székeken, mivel a művek, kreatív készítményeket már nem tudták földolgozni alkoholtól módosult agyi tevékenységük következményeként.
Majd a műanyag borospoharat maguk után hagyva, ott éppen ahol annak tartalma elfogyatkozott, és szinte magukat is hátra hagyva a teremben, kissé dülöngélve, távoztak.
Az élmény csodálatos volt.
Egy turkáló új árucseréje is megkaphatja az „egy kiállítás megnyitása” címet.
Ha szórakozni akarok, vagy éppen megbotránkozni emberek viselkedésén, az egy erre kiváló hely.
A piac ehhez képes unalmas.
Ott nem nagyon történik semmi különös.
A nagyi korú néni, aki nyitásra érkezett a turkálóba, mint én.
Megjegyzem, ilyenkor vannak a legakciódúsabb jelenetek.
Tehát a néni pillanatok alatt összehajigált háromzsáknyi ruhát, ahogy e művelettel végzett, megjegyezte barátnőjének, hogy magának nem talált semmit.
Vélhetően fogalma sem lehetett arról, hogy milyen ruhadarabokat tartalmaznak a zsákok, hiszen a pakolás sebességében csak a színeket láthatta.
Félretette kincseit, majd megbizonyosodott, hogy társa azokat gondosan fogja őrizni, „nehogy valaki belenyúljon”, addig, amíg ő felkeresi a háziorvost, mert annak most van itt az ideje.
Aztán majd visszajön.
Azt, hogy hogy végződött ez a kis történet, lehet a háziorvos kórházba küldte a nénit, aki látszólag nagy stresszben volt,és nem tudott visszamenni.
Vagy ellopták az összegyűjtött zsák ruháit.
Vagy a barátnő vitte el a gyűjteményét és már tovább is adta.
Többféle fordulat lehetséges.
Egyik sem bizonyos.
Következő állomásom, mint kiállítás lelkes látogatója, művészi alkotások tömkelege, pompás megnyitó ünnepség, a tömeg éljenzik.
Éljenzik, mert jöhet, van lehetőség, szín-vonal, és mert koccinthat.
Felkínálva a bor a látogatóknak, szervezőknek, itt talpas borospohárban, ahogy azt kell, nem műanyagban.
Ám most is mind, ki fiatal és éhes, s szomjazza a művészetet, az előtérben toporog.
Borospoharába kapaszkodva.
Többedmagammal szertenéztem s élményeket gyűjtöttem a kiállított alkotásokon legeltetve szemem.
Nagy kiállítótér bejárásához idő kell.
A kissé illuminált egyének, akik az éjszakai hangadóhoz vették magukhoz többször ismételve a bort, megbizonyosodva annak valódiságáról, hogy tényleg bor, el sem indultak a kiállítást szemügyre venni.
Elindultam a kijárat felé, közvetlen az ajtó előtt cigarettázó, a feneketlen talpas pohárral úriemberest játszó, cigarettázó férficsoport állta utamat.
Igazából nem tudhatták, hogy az én utam a kijárat, tény, hogy nem lehetett tőlük kimenni.
Finoman szóvá tettem, hogy mit is szeretnék, és alig hagytak utat kifelé.
Felismertem a helyzetet, s mondtam- Á! Értem, hogy miért nem akaródzik odébbállni! Közel kell maradni az ingyen pia forrásához!
Egy kissé pökhendi fiatalember megszólalt, miután végigmért –„Felejthető!”
.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Lethenyei Zoltánné

    Mindennapi bunkóságaink jó kis csokorba szedve. S ami borzasztó, mára ez a fajta viselkedés sikké vált. Nem is értenék, mi ezzel a baj? De nagyon örülök, hogy nem csak én vagyok “másképp gondolkodó”

  2. Hadriq

    Bevallom, félúton elvesztettem a fonalat, miről is szól ez az írás. A nevelő szándék itt is tetten érhető, mint az “Egyszer csak”-nál, de nekem ez kevésbé összeszedett, kevésbé érthető és átélhető.

Hozzászólás

*

Solve : *
15 − 4 =