Nagy János és Mari
Posted On 2019 nov 16
Jelige: Vissza a természetbe
Nagy János, híres magyar zenész nősülni készült.
– Aki kiállja a három próbát, azé a kezem és a kacsalábon forgó kastélyomnak és a piros Opelemnek pedig a fele – hirdette ki –, de vigyázzatok, ha nem teljesítitek a három próbát, fejeteket veszem!
Nosza, szerte a széles világból, hetedhét országból jelentkeztek a „kérők” Angol ladyk, spanyol signoriták, francia mademoisellek, de bizony mindnek a feje bánta – elbuktak a három próbán.
Mari tanárnő összeszedte minden bátorságát, s odaállt Nagy János zenész elé. Rögtön megtetszettek egymásnak. A zenész magas, jó tartású volt, izmos, s égszínkék szemében a tenger kékje tükröződött. Mari pedig kissé alacsony termetű, de szintén jó tartású fiatal nő volt. Dús haja, ívelt szemöldöke, markáns arcéle nemes jellemről tanúskodott. Hangjából pedig érződött, hogy parancsoláshoz szokott egész életében.
– Jól van, látom, Mari szemre való leány vagy. Lássuk, kiállod-e a három próbát! De jól gondold, hogy indulsz-e a három próbán, mert ha elbuksz, a fejedet veszem! – mondta neki hunyorogva Nagy János.
– Instállom, jól meggondoltam! – húzta ki magát büszkén a lány.
– Az első próba az lesz, hogy tanuld ki a színész mesterséget!
Nosza, Mari beiratkozott egy szinkronszínész tanfolyamra. A tanfolyamon kommunikációt is tanultak, retorikát. De nemcsak a szó lett a fegyvere, mert a színész növendékek, a csoport társai elvitték őt is, Marit magukkal célba lőni a rendőr múzeumba. Mari apja a hadseregben mesterlövész volt, így Marinak volt mit örökölnie tőle, s száz pontból száz pontot lőtt! A csoport társai csak ámultak-bámultak, s menten megnőtt a lány tekintélye a szemükben.
Ezután Marit a társai meg akarták csúfolni: le akarták itatni a színi tanoda közelében lévő kocsmában. De Mari bírta az alkoholt, s bizony az asztal alá itta a társait, amitől még inkább megnőtt a tekintélye a szemükben.
Azonban a fancsali képű rendező és egy ármányos diák összeesküdtek a lány ellen: nem hagyták őt szinkronizálni, minduntalan megzavarták, s kinevettették őt a többiekkel.
Ekkor Mari odatelefonált Nagy Jánosnak:
– Rám mászott a csőcselék. Ha valaha a barátomnak tartottad magad, megvédsz!
Erre János beviharzott a színi iskolába, s rendet teremtett, s így szólt az ott lévő Marihoz:
– Látom, Mari, helyén az eszed is, a szíved is! Jártas lettél a grammatikában, a poétikában, a retorikában. Az asztal alá iszod a többieket, s jól forgatod a fegyvert. Ezzel kiálltad az első próbát! A második próba az lesz, hogy hozd el nekem a Grál- kelyhet!
Na, erre Mari nem tudta mitévő legyen. Benevezett a Budapest-kupára teljesítmény túrázásból. Úttalan utakon, hegyeken-völgyeken, hol éjjel, hol nappal ment a lány, hogy megszerezze a kupát, s meg is szerezte. De Mari cukorbeteg volt, nem sok mindenkit szeretett, s őt se sok mindenki szerette. A cukorbajtól már sebek is nőttek kezén-lábán. Egyszer, a vicc kedvéért, a Budapest-kupából ivott vizet, s csodák-csodája begyógyultak a sebei.
Ekkor Mari megvilágosodott: úgy járt ő, mint a Halász király. A Grál-kehely nem más, mint a Budapest-kupa!
A kupa erre előbb megmozdult, majd lebegett a nagy levegőégben, s meg sem állt Nagy János házáig. Mari meg követte a kupát.
– Látom Mari, derék lány vagy, helyén volt most is az eszed is, a szíved is. Kiálltad a második próbát is! Már csak egy próba van hátra. Mondd meg, ki vagyok én!
A szinkronszínész tanfolyamon lévő ármányos kommunikáció tanárnője, egy parapszichológus, telepátiával azt szuggerálta Mariba, hogy ő is, Nagy János is közepes jógik, akik megszabadulhatnak.
De Mari gyorsan elhessegette magától ezt a gondolatot, s mivel épp Lorrena Mckenittől az English Lady és a Knightot hallgatta, megvilágosodott.
– Grál lovag vagy!
– Úgy van! Látom, Mari, derék leány vagy. Te leszel a feleségem, s mindenemnek a fele is a tiéd. Tiéd a fele a piros Opelemnek is, a kacsalábon forgó palotámnak is.
A két művész hetedhét országra szóló lakodalmat csapott. Volt eszem-iszom, dínom-dánom. Hét nap s hét éjjel tartott a lakodalom. Mari szegény lány volt: a varrónő unokatestvére varrta meg neki a menyasszonyi ruháját, s az asztalos nagybátyja faragta a bútorait. János és Mari boldogan éltek, míg meg nem haltak.
.
.
.
– Végre egy humoros írás, jó alapötlettel! – kiáltottam fel, felugorva az asztaltól, az első sorok elolvasása után, de aztán szépen csendben visszaültem helyemre, mert tovább olvasva az az érzésem támadt, hogy a szerző már az elején kifogyott a további ötletekből, amivel igazán izgalmassá, tanulságossá tehette volna ezt a novellát. Így jobb hiányában gyorsan összecsapta, írt valamit, hogy meglegyen a karakterszám, és ennyi. Legfőképpen a kimunkált humor hiányzott nekem a folytatásban, az olcsó panelek ezt nem pótolhatták. De ez csak egy vélemény, nem kell mellere szívni!