TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

A Gramofon

Jelige: Naraku
.

1.
.
Mint egy halálsori elítélt, aki a kivégző tiszt fényesre tisztított cipőjének kopogását hallja, az ódivatú hóhér szerződés elengedhetetlen hagyatékát, olyan biztos voltam önnön halálomban, azt, hogy ezt életkorom, egészségi állapotom, valamely ómen vagy belső balsejtelem idézte elő nem tárom az olvasóm elé, egyszerű okból: Diszkréció okán.
A lakás melyet béreltem ódon, düledező panel egy eldugott sarkában leledzett, és félő volt, aligha van több ideje ennek a düledék palotának, mint nekem, valamint ha szabad így fogalmaznom: Mindössze fillérekbe került. Jóformán már csak idősek lakták, akik jócskán benne jártak a korban, mi több majdhogynem a környéket is ezek a boldog emberek töltötték meg, melynek határában jókora puszta, parlag terebélyesedett, bizonyosan temetőt terveztek ide.
Bár kezdetben volt egy érzésem, hogy rejtőzik itt valaki, de eme balsejtelmet rendre elhessegessem, részint mert nem vagyok egy paranoid alkat, részint mert nálam volt az öreg Reed Hook: A Legendás szurony, melyen még a vérbeteg vére, igen hiba volt a majmokkal és a feketékkel és az azonos neműekkel érintkeznünk, még ha túl is élné a szúrást a botor a járvány hamarabb elviszi, mint, hogy engem ki ne engednének, és ekkor még jogos önvédelemről nem is szóltam.
Mégis ez a bizarr megérzés hamar túltett magán. Házi körséták, és léptek hangja előzte meg, azt az eszeveszett ricsajt mely vélhetőleg a szomszéd szobából szűrődött át. Esténként egész tivornyák vették itt kezdetüket: Jazz, Stap,Soul És Swing valamint valami kivehetetlen és érthetetlen társalgás mely nem hagyott nyugodni: Egy biztos egy szót sem értettem belőle. Mindenestre a bizarr hangok hatására egy idő elteltével, mely bizonyosan nem volt egy egész hónap, különös állapot állt be, gyakran magam sem tudtam ébren vagyok vagy álmodom, de mint hamar beigazolódott nem szokványos insomniával kerültem szembe. A falakon áttörő eufória hangjai, hol az őrületbe kergettek, hol különös képekkel töltötték fel az elmémet, és szörnyű tartalommal álmaimat.
Hasis és ópium illatára lettem figyelmes egyszer, ám az ajtó kitárultára, amennyire a biztonsági lánc engedte résnyire tártam sajátom és kilestem, de nem láttam senkit, csak a távolodó és halkuló léptek hangjára lettem figyelmes.
Mikor a háziúrnál rákérdeztem, azt állította nem itt senki (külön csöndes félreeső szobát kértem, és ez jelen körülmények fennállta mellett aligha felel meg kívánalmaimnak,) – Nem csap partikat, bizonyára föntről az emeletről szűrödnek le a hangok, a csövek öregek már, , és majd szóvá teszi, egy öreg hölgy lakik ott aki régebben táncórákat adott. Lisey Brigitte? Vagy más volna a második neve, régebben sokat bridzsezet, lehet, azért keveri.
Rég nem izgattak a nők, mindig a jóképűbb férfi pénzére vetettek szemet, és ez alól a társulás volt a ritka kivétel.
Mindenestre a tivornyák nem enyhültek, de mikor újból felkerestem a háziurat, csak egy zöld szemű fekete macskát találtam a zárt ajtó előtt.
Aztán egyik este különös álmot láttam: A szobában jártam vagy egy ódon kanapén, esetleg fotelben ücsörögtem. A falak vörösre voltak festve és éjsötét árnyak rajzolódtak ki rajtuk, olyan szabályos kontúrokkal, ami távol esik mindentől, ami groteszk, vagy amire a görbe tükörképes.
Mi több az éjsötét figurák mintha a térben álltak volna és többek lettek volna kétdimenziós alakzatoknál a falakon, nem hajlottak meg, vagy eredtek elnyúltan a padlóról, sem ők, sem a lábaik. Mintha közelebb álltak volna hozzám, mint a fal, de dimenziós jellegükből nem volt anyagi kiterjedésük.
Szilaj táncuk rossz érzéssel töltött el, kiszívta belőlem az életet. Divatos ruhákat viseltek, mi több kalapot, volt, amelyik dohányzott, mi több túlvilági jellegére fittyet hányva még szipkát is használt.
.
2.
.
Sokadszori dörömbölésre, kérdő levelekre, sem egyéb próbálkozásra sem kaptam választ. A helyzet fokozódott, mi több drasztikussá vált, idegeim pattanásig feszültek.
– Ne féljen, hamarosan eladják, nyugtatott megértően a főbérlő.
– Mármint a bakelitet vagy a gramofont? Ennyi procedúra és megpróbáltatás után aligha hittem, hogy valaki lakást akar bérelni a környéken.
Aztán a jó öreg Reed Hook jutott eszembe.
Meg Hithcock és a neje, a Psycho premierjén.
– Ez így nem mehet le, az egyik hullának pislog a szeme.
Meg az a lemez, amin hallatszik a halálsikoly, Mind ritka antik darab.
Zaklatottságomnak volt még egy oka:
Semmi értelmét nem találtam a beszédnek, sem semmilyen verbális szuggesztiónak, időhúzás volt minden, amit eddig hallottam, ha nem maga az őrület, ha már a hallottaknál tartunk.
.
Félek a női hang és orgánum egyedül a férfiak cirógatására való, talán ezt váltotta fel, a szív és a szexualitás valamint a lélegzetvétel szabályos elemeit kölcsönözve a zene, a maga szabályos a bolygók járását idéző taktusaival és ritmusaival a zene.
De mindenestre lehet e bármi szívet melengetőbb, mint a női kínzás és imitáció, a sikolyok megrögzött hangja és azok az elmében hagyott emléke, a könyörgés és a nyúzás hangjai, eme több valóság határolta vágóhídon.
– Nem, nem a hangokat le kell ütni., a vonósokat szorítani-fojtani…
De aztán jött a gramofon. Ki szereti az élőzenét? Minden az első előadáson múlik. Minden előadás az első is egyben. Minden előadáson ül legalább egy valaki.
.
Íródott egy antikvárius emlékére, a kijárási tilalom idején, igen írógépem is van. Csak a billentyűzet csapkodása…. Mint azok a léptek a folyosón.
.
Most meg meglocsolom a virágot.
.
Ohh, lakott alattam valaki. Már meséltem.
.
Íródott Port Arthur külvárosában.

.

.
.

Hozzászólás

*