A kis Zsuzska

Jelige: banika

Még sárgán pislákolt az utcai lámpa, mikor a kis Zsuzska kilépett az utcára. Hogy a nyikorgást tompítsa, lassan emelte meg a rozoga léckaput, majd ugyanolyan óvatosan zárta vissza. Szitált a hó, a faluszéli hosszú parasztházak mélyen aludtak a február hajnali hidegben. Még Rozsdás kutya is behúzódott ronggyal bélelt vackába, pedig ő mindig üdvözölte Zsuzskát, mikor az a korai busszal a nagypiacra indult a tojással, meg a frissen tisztított tyúkkal. De most egy hangja sem volt. A lány keze remegett, ahogy a kapura ráhúzta a drótfonatot, amit a nevelőapja ideiglenesen sodort még tavaly nyáron, hogy Rozsdás meg a kisebb testvérek ki ne szaladjanak az utcára. Zsuzska szíve hevesen dobogott, kimerült volt, de füle és szeme a legkisebb mozdulatra is ügyelt. Nesztelen léptekkel haladt el a szomszéd házak mellett a járdán, remélte, hogy senkivel sem találkozik a buszmegállóig. Vastagon maga köré burkolta kötött nagykabátját, s egy horgolt vállkendővel egészen beborította fejét, hogy csak az orra és a szeme látszott ki alóla. Kezében egy kisebb sporttáskát tartott, ami akkora volt, hogy két kisebb tyúk éppen bele fért, mikor piacra küldte az anyja. Óvatosan fogta a táska fülét, még a hóra sem tette le, míg a kapuval bajlódott.
Zsuzska már nagylány volt, tavaly ballagott nyolcadikból, és bár szeretett volna gimnáziumba menni, anyja nem engedte. Végül belátta, hogy öt kistestvére mellett anyjának szüksége van a segítségére. A városi iskola pénzbe kerül, cipő, könyv, füzetek, buszbérlet, ezt igazán nem engedhették meg maguknak. Zsuzska belenyugodott, hogy majd egyszer, mikor a legkisebb húga is óvodába megy, levelezőn talán elvégzi a gimnáziumot. Addig meg segített az anyjának, és már hetedik után kisebb munkát vállalt a faluban. Nyolcadikos volt, mikor anyja beajánlotta a paplakba, azóta hetente kétszer járt oda takarítani. De időközben megváltozott minden. Persze nem szólt semmit a dologról senkinek. Az anyja nem is vette észre változást, csak annyit mondott, ha valaki dicsérte az egyre csinosabb Zsuzskát, hogy az öreganyja vére, attól örökölte a széles csípőjét és erős melleit. Néha megkérdezte a lányt, nem próbálkoztak-e nála a fiúk, de Zsuzska soha sem mondta el neki, hogy folyton ugratták a volt osztálytársai, meg a kocsma teraszon lebzselő meglett férfiak. Még kapott volna az anyjától, amiért kelleti magát nekik.
Az egész akkor kezdődött, mikor a paplakba ment takarítani. Az öreg plébános ismerte őt kislány kora óta, mindig dicsérte alázatos szorgalmáért. Mióta odajárt, a pap néha megpaskolta az arcát, megsimogatta a fejét, később a hátát is. Aztán meg a térdére ültette, hogy pihenjen kicsit takarítás közben. A lány nem értette, mit is akar igazán tőle a pap, de nem mert ellentmondani. Aztán később simogatni kezdte a combjait, közben meg azt mondogatta, ne féljen, csak jót akar, s ő már nagyon öreg, neki is szüksége van egy kis simogatásra. Arra kérte, legyen a kettejük titka, ami történt, s Zsuzska meglátja, a Jó Isten majd meghálálja neki jóságát. A lány nem mert ellenkezni akkor sem, mikor a pap arra kérte, érintse meg reverendája alatt merevedő férfiasságát. A fiatal lány először nagyon megijedt, de a pap azzal fenyegette, hogy ha nem teszi meg, elárulja az anyjának, milyen rossz dolgokat művelt, és nem jöhet hozzá többé takarítani. Zsuzska csendben tűrte a pap parancsait, könnyeit nyeldesve teljesítette egyre erőszakosabb követeléseit, de egyre jobban félt azoktól a napoktól, amikor mennie kellett. Kérlelte anyját, hogy keressenek más munkát neki, arra hivatkozott, hogy utálja a paplak dohos szagát, és sokáig nem bírja már elviselni a folytonos suvickolást. De anyja nem engedett, szükségük volt minden fillérre. Zsuzska egyre csendesebb lett, némán, lassan ellenszegülés nélkül hagyta, tegyen a pap, amit akar, csak mihamarabb szabaduljon. Az atya persze elhalmozta ajándékokkal, édességet, lekvárt küldött a kicsiknek, neki meg néha zsebébe dugott egy kis pénzt, amiről az anyja nem tudott.
.
Zsuzska szaporán szedte apró lábait, bundás csizmája talpa alatt ropogott az előző este frissen leesett hó. A falu lakói még nem érkeztek lepucolni a járdákat. Néha előre pillantott a kanyar felé, a falu túl végére, ahol már csak a buszmegálló volt. Volt még pár perce, hogy odaérjen, a kanyaron túl már nem látta senki. Esetleg Jóska bácsival találkozhat – gondolta, ő az egyetlen, aki a reggeli ötös busszal mindig egy időben indul a tehenészetbe, épp a megálló felé. Zsuzska remélte, hogy elkerülik egymást, és nem kell Jóska bácsinak mondania semmit, hogy hova megy, meg mit visz a táskába, még a végén elkotyogta volna az anyjának.
Pedig olyan jól átgondolt mindent. Előző este már tudta, hogy baj van, ismerte jól a jeleket. Anyja utolsó két szülését végigasszisztálta, s mire a mentők megérkeztek, már mindkét húga köldökzsinórját elvágta és megkötötte, majd a lepedőre kicsúszott méhlepényt – miután megmutatta a mentőorvosnak ő – ásta el a kert végében. Pontosan tudta, mit kell tennie, ha itt az idő. Mindent előkészített a nyári konyhában, ahol egy ideje már egyedül aludt, tudta, ott nem zavarja senki. Este még segített anyjának lefürdetni a kicsiket, majd fáradtságra hivatkozva elköszönt, és a kiskonyhába ment. Az ablakokon leengedte a sötét pokrócból lógatott függönyöket, az ajtót kulcsra zárta, jól megrakta a tüzet, majd a vizet forralt, amit egy lavórban az ágya mellé készített. Tiszta törölközőket, ollót, és takarót rakott a nejlonnal letakart ágy szélére. A magzatvíz lassan szivárgott a lába között, és a sűrű fájások görcsbe rántották a fiatal testét. Zsuzska összeszorított szájjal tűrte fájdalmát, egy hang sem hagyta el száját. Lassan, mélyeket lélegezve gyűjtötte erejét a következő összehúzódásig. Órák teltek így, lassú szenvedéssel. Amikor a fájások már egészen elviselhetetlenné váltak, négykézláb állt az ágyon a fekete nejlonzsák felett. A fájdalmak hajnalig gyötörték, reszketett a kíntól, szája zsibbadtan könyörgött az enyhülésért. Már-már elvesztette minden erejét, amikor egy hatalmas reccsenést érzett ágyékában, majd a fájdalom lassan szűnni kezdett. Aléltan bukott előre, arcát az összegyűrt lepedőre fektetve zokogott. Lassan nyitotta ki szemét és fülelt. Átnézett a hasa alatt. A lába között egy apró véres test halkan pihegett. Zsuzska a fájdalomtól reszketve óvatosan átemelte lábát, majd elvágta a köldökzsinórt. Langyos vízbe mártott vászonpelenkával megszabadított az apró arcot, szájat és orrot a magzatmáztól, majd finoman letörölgette a pici kezét, ujjacskáit, az apró lábakat. Szépen eligazította a hatalmas fekete hajat, és egyetlen tincset levágott a pici hajából, majd egy borítékba zárva a kabátja belső zsebébe dugta. Betekerte a babát egy puha törölközőbe, majd magát is tisztába tette. A véres lével telt lavórt a kiskonyha melletti lefolyóhoz cipelte, majd visszament és minden nyomot eltüntetett. A magzatlepényt a fekete nejlonba csavarva a tűzre dobta és rázárta az ajtót. Mire mindennel végzett, fél öt volt. Tudta, nem várhat tovább. Felöltözött, a babát pokrócostól báránybőrrel bélelt fekete sporttáskába rakta, és oldalról is jól bebugyolálta a kicsit. Mielőtt behúzta a zipzárt, egy pillantást vetett a gömbölyű arcra. Aztán elindult.
A busz pontosan öt órakor érkezett. Csak néhányan utaztak a buszon, szombat reggel kevesen kelnek korán ilyen hidegben. A buszsofőr rá se nézet, csak kezébe nyomta a jegyet meg a visszajárót. Zsuzska igyekezett kerülni a tekinteteket, bár a legtöbben szundikáltak még, ügyet sem vetettek a lányra. A leghátsó sorba ült, a kakasülőre, ahogy régen mondták, amikor iskolába mentek a szomszéd kisvárosba. A táskát maga mellé rakta, a belső ülésre, finoman meglazította a zipzárt. A busz duruzsoló motorja elnyomta az apró hangokat. A kimerültség egyszer-kétszer úrrá lett a Zsuzskán, és csak erősen koncentrálva tudta nyitva tartani a szemét. A város csak húsz percre volt falujától, s a havazás ellenére is időben érkezett a központi váróterembe, de a lánynak úgy tűnt csak cammognak az úton. A busz végre begördült a megállóba, és Zsuzska nehéz léptekkel indult a városi kórház felé, ami csak tíz percre volt, de számára most minden lépés ólomsúlyúnak tűnt. Az utcát lassan kezdték megtölteni a hómunkások, az utakon sószóró autó ment végig. Zsuzska igyekezett, hogy időben visszaérjen az egy óra múlva induló buszhoz. A lapos talpú vászon csizma lassan átázott a sótól olvadt hólében, és a táska egyre nehezebb volt, húzta a karját, hiába váltogatta percenként a kezét. A kórház sarkánál megállt, megvárta, amíg az éjszakás nővérek elhagyják a kaput, majd a kapubejárathoz sietett. Az üvegajtó előtti alsó lépcsőre rakta a fekete táskát, elhúzta a zipzárt, és még egyszer, utoljára ránézett a kislányra. Majd megnyomta a kórház csengőjét.
A hétfői hírekben két megrázó eseményről számoltak be az újságok és az országos híradó. Az egyik, hogy szombaton reggel egy frissen született csecsemőt találtak Z. város kórháznak kapujában. A baba egészséges, jól van, a csecsemőosztály megkezdte a szükséges intézkedéseket. A kislányt Írisznek nevezték el, amit gyönyörű kék szemecskéjének köszönhet.
A másik hír szerint egy fiatal lányt holtan találtak Z. város buszmegállójának egyik padján. A lány elvérzett, kezében egy apró fekete tincset szorított. A rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben.

.

.
.

  1. Hadriq

    Nehéz, komoly téma, jól megírt történet. Sokat nem tudok hozzátenni, csak annyit, hogy gratulálok a szerzőnek!

Hozzászólás

*

Solve : *
7 × 19 =