Previous Story
Dávid Attila: A magyarországi németek rövid története (színpadi jelenetsor)
Jelige: Hobbiíró
Első jelenet:
.
.
Megjelenik a színpadon (a behúzott függöny előtt) egy apródféle és egy pergamentekercsből felolvas:
Apród: – Amikor Pipin visszatért, Pannóniát a Rábától a Dráváig Salzburg érsekének adta, hogy lássa el keresztény tanítással az avarok és szlávok maradványait – (majd a papírból felnézve így folytatja:) így szól egy 796-ban kelt oklevél.
Az apród kimegy, a függöny elhúzódik, mögötte a színpadon egy nagy felirat: ”Pannónia”. Oldalról bejön két pap: egy idősebb és egy fiatalabb. Éppen beszélgetnek, és beszélgetés közben lassan átsétálnak a színpadon.
Idősebb pap: – Jól haladunk a keresztény hitre való térítéssel itt, az egykori Pannóniában. És mivel a kereszténység elterjesztése csak erdőirtással és telepítéssel együtt Istennek tetsző munka, – mi bajorok (a passau-i szerzetesekkel együtt) – megkerestük a legjobb szántóföldnek való területeket, és településeket hoztunk létre.
Fiatalabb pap: – Békésen megvagyunk az itt maradt szlávokkal és avarokkal. De nem tudom, mit hoz a jövő… Éppen a bajor és a bizánci térítés határán van ez a föld. Itt találkozik Kelet és Nyugat. Ráadásul 907-ben seregünk – a bajor sereg – nagy vereséget szenvedett a magyar lovasoktól.
Idősebb pap: – Ne aggódj. Ha a magyarok népesítik be majd ezt a földet, talán nekik is szükségük lesz ránk. Jó jel, hogy az 1000-ben megkoronázott magyar királyt – Istvánt – korábban Pilgrim passau-i püspök keresztelte meg, és az is biztató, hogy István király Gizella bajor hercegnővel, II. Henrik császár testvérével köt házasságot. Ha minden jól megy, gyermeküket is ilyen szellemben fogják nevelni.
A két pap beszélgetés közben átért a színpad túlsó végére. Kimennek a színpadról.
.
.
Második jelenet:
.
.
Most is megjelenik a színpadon egy apródféle és egy pergamentekercsből felolvas:
Apród: – A vendégek és jövevények hasznot hajtanak. Különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. – (majd a papírból felnézve így folytatja:) részlet az „Intelmek”-ből, István királynak fiához, Imre herceghez intézett szavaiból.
Az apród kimegy. Helyette bejön egy katona (lovag), egy polgár és egy paraszt. Beszélgetnek.
Katona: – István király behívott bennünket, katonákat, hogy segítsünk az államalapításban… (A színpadon lévő „Pannónia” táblához lép, és lecseréli azt „Magyarország” feliratra.)
Polgár: – …és bennünket, polgárokat. Mivel csak akkor igényelhettük a vendégjogot és a kiváltságokat, ha zárt településeket alkottunk és megtartottuk népi sajátosságainkat – hát ezt tettük: városokat…
Paraszt: – …és falvakat hoztunk létre.
Zaj támad kívülről. A katona kardot ránt.
Katona: – Támadnak a mongolok!
Néhány mongol kivont karddal betör oldalról. Elsötétül a színpad, csak a küzdelem hangjai hallatszanak.
.
.
Harmadik jelenet:
.
.
Néhány másodperc múlva újra világos lesz. A színpadon nincs senki, de nagy az összevisszaság: például a „Magyarország” tábla félig lelóg. Lassan, óvatosan bejön a katona, a polgár és a paraszt, és rendet tesznek a színpadon és megigazítják a „Magyarország” táblát. Eközben a színpad előterében megjelenik az apród, és miközben a többiek pakolnak, beszélni kezd.
Apród: – 1241-ben a mongolok elpusztították az országot. De egy évszázad múlva, a királyok hívására több telepes jött, mint korábban.
Az apród kimegy a színpadról. A katona, a polgár és a paraszt leülnek a színpad közepén egy-egy székre és beszélgetnek, anekdotáznak.
Polgár: – Ezekben a századokban is meghatározó volt a németek városalapító tevékenysége. A városi jog, a városépítés, a városi szerkezetek meghonosításában igen nagy szerepet játszott a németség.
Katona: – Német jogrend érvényesült a pozsonyi városházától egészen Havasalföldig.
Egyszerre megint csak nagy zaj támad kívülről. Csodálkozva néznek arrafelé, majd a katona – félig kivonva kardját – feláll.
Katona: – Na, ne, már megint?! Most meg a törökök támadnak…
Néhány török kivont karddal betör oldalról. Elsötétül a színpad, csak a küzdelem hangjai hallatszanak.
.
.
Negyedik jelenet:
.
.
Néhány másodperc múlva újra világos lesz. A színpadon nincs senki, a „Magyarország” tábla háromba van törve, török zászló függ felette. Lassan bejön a katona (leveszi a török zászlót, összerakja a „Magyarország” feliratot), majd utána jön a polgár és a paraszt, és rendet tesznek a színpadon. Eközben a színpad előterében megjelenik az apród, és miközben a többiek pakolnak, beszélni kezd.
Apród: – A török hódoltság után, a 18. század folyamán 3 nagy hullámban érkeztek németek Németország különböző túlnépesedett vidékeiről. Ezek az új hazát, jobb megélhetést kereső bevándorlók telepedtek be a török hódoltság után elnéptelenedett területekre. Nagyobb összefüggő tömbjeik alakultak ki Bácskában, Tolnában, Baranyában (Schwäbische Türkei), Bánátban, a Bakonyban, a főváros környékén és Magyarország nyugati határvidékén.”
Az apród kimegy. A katona, a polgár és a paraszt – végezve a rendrakással – újból leülnek a székekre anekdotázni. A katona vértjét és sisakját a széke mellé teszi, a polgár a széke karfájára rakja mentéjét és kalapját, a paraszt pedig ugyanígy tesz „paraszti” felsőruhájával. Így már mindannyian XXI. századi, hétköznapi öltözetben vannak.
Katona: – Tudtátok, hogy az 1722-23. évi országgyűlésen a magyar rendek az 103. sz. törvénycikkben kifejezetten engedélyt kértek az uralkodótól a telepítésre?
Paraszt: – És azt tudtátok, hogy azért neveznek bennünket sok helyen sváboknak, mert a törökök kiűzése után az első körben Magyarországon letelepedett telepesek túlnyomó többsége svábok lakta tartományokból, Schwabenből és Württembergből érkezett, és nevük az összes, közvetlenül a törökkor után betelepedett német neve lett, ugyanis az utánuk érkező bajorok és a frankok is gyakorlatilag mindenütt megörökölték ezt a nevet. Elfogadták, s mind származásuk, mind anyanyelvük megjelölésére átvették.
Bejön a színpadra egy munkás, és leül a többiekhez. Ő is bekapcsolódik az anekdotázásba.
Munkás: – Később, a 19. század folyamán is érkeztek betelepülők: a Németországból és Ausztriából érkezett munkások az akkor születő nagyiparban helyezkedtek el és a városi lakosság részét képezték.
Polgár (kicsit szomorúan): – Az értelmiségi pályákat betölteni szándékozó német polgárság képviselői voltak az első asszimilánsok. Az asszimilálódás példájaként Budapestet említhetjük, ahol a németség a 19. század végére gyakorlatilag teljesen elmagyarosodott…
Paraszt (szintén szomorúan): – …a II. világháború után a német falvak zártsága a lakosságcserével érkező felvidéki magyarok, a Jugoszláviából menekülő bukovinai székelyek és más magyarországi migránsok betelepedésével megszűnt.
Katona (elkeseredve): – Mi marad így a magyarországi német kultúrából, szokásokból?
A többiek megnyugtatják:
Munkás (a katona felé fordulva, bátorítóan): – Ne aggódj. Ápoljuk hagyományainkat, emlékezünk történelmünkre. Mint például most, ezzel az előadással is…
Mindannyian felállnak, és a közönség felé meghajolnak.
.
.
Vége
.
.
A szövegek forrása:
és
Hűha, az nagyon olyan volt, mintha néhány szereplő felolvasta volna a történelemkönyvet! Azért egy novellától (vagy színdarabtól) annál többet várnék, mint egy összeollózott adathalmaz.
Olyan érzésem van, mintha egy iskolai projektfeladat egy része lenne. „Mutassátok be a magyarországi német nemzetiség történetét egy színdarab keretében! A felkészülési idő 30 perc.”
Nagyon bocs, nem cikizni akarom, de nem nagyon tudok most ezzel mit kezdeni.
Első jelenet:
Apród: – Eltekintve a történelmi tévedésektől, se egy nagy szám ez a novella.
Munkás: – Biz’, ahogy mondod, hitvány ez! Az szerzőnek voltak jóval jobb írásai is már!
Polgár: – Mi lesz így, szegény flótással?
A többiek megnyugtatják:
– Majd ír másikat, jobbat!
Mindannyian felállnak, és a közönség felé meghajolnak.
Vége