Az egyhuzatú boros kancsó

5
(1)

Jelige: Szuja

Már beesteledett, de még nem mutatott hatot az óramutatója. Többen annyira korán kezdtek mulatni, hogy a petárdákat is eldurrogtatták még kora délután, sok szegény kutya megfélemlítésére.
Kálmánék kutyája is annyira megijedt szegény, amikor nagy durranással világlón felsistergett az ég. Fényes szikrákat szórva közelítettek a föld felé a csattogó fények, hogy Lilu a farkas kutya, mint az őrült rohant fel a teraszra. Felugrott az ülőkére és vadul rontott az ablaküvegének. Nyüszítve el kezdte kaparni.
– Az anyátokat, még én is megijedtem – mondta Kálmán, aki éppen az unokájával társasjátékozott.
– Nyugalom, maradj nyugton – kiabált ki a kutyának, miközben felállt az asztaltól és kinézett az ablakon.
– Kimegyek, megnyugtatom a kutyát, és hozok fel estére egy kis bort – közben felvette a bekecsét és kilépett a teraszra. A kutya azonnal hozzá bújt. Panaszkodva nyüszögte el nem tetszését a gazdájának.
– Ne bomolj pajtás, ne légy gyáva. Gyere, kísérj el a pincébe – mondta vigasztalón a gazda.
Lilu szorosan a lábának törleszkedve követte. Kálmán lassú léptekkel ballagott a pincébe. Elkezdett válogatni a demizsonok között. Két kisebbet kirakott középre és megfogta a lopótököt, amivel leszívja a bort. Amikor leemelte, a szára beleakadt egy régi kancsóba. Ami leesett a földre és nagyot puffant. Óvatosan felemelte a földről és elkezdte körbeforgatni, hogy megnézze nem esett-e baja. Nagyot sóhajtott.
– János bátyám egyhuzatú kancsója – nyugtázta magában a dolgot – bizony talán negyven éve is meg van, ahogy hozzám kerültél. Hát igen te lettél a fogadalmi kancsó. De nagyot nevettem, amikor a gazdád nekem fogadta meg az év utolsó napján, hogy a polcra rak dísznek. Többé nem kotorász elő a bak alól. Nem töltet meg borral. Befejezi az ivást. Így is lett. Azóta nem volt benned bor. Mért így kellett ennek történnie? Most mit akarsz tőlem? Hisz minden éven emlékezem. Mindig eszemben van a gazdád, meg a jóságos, hűséges Tulipán.
Kotort egyet a korsóban és elővett két meghajlott szemellenzőt, ami már megfakult a pince mélyén. Nem is látszott igazi szép, fényes bőrnek. Megsimogatta.
– Oh, te csodálatos, hűséges pára.
– Nagyapa te kivel dumálsz?- kérdezte az unokája, akit közben türelmetlensége a nagyapja után kergetett. Kálmán a hangtól meglepődve, kissé zavarodottan összerázkódott.
– Hangosan beszélgettem volna?
– Igen. Valamilyen páráról beszéltél. Az mi?
– Talán ki. Az egy csodálatos ritka hűséges ló volt.
– Meséld el papi! – kérlelte nagyapját a kisfiú.
– Rendben, de előbb megtöltjük ezt a két demizsont.
.
.
.
Miután elvégezték a dolgukat a pincében, fölvitték az egyhuzatút is magukkal. Kényelmesen leültek a kandalló elé és elkezdődött a mese. Az asztalra rakott egy huzatúnak nevezett boroskancsóról és a benne lévő két ovális bőr szemellenző gazdájáról.
– Körül-belül negyven éve történt, hogy a római mocsáros környékén lakott egy János nevezetű kocsis, akinek volt egy Tulipán nevezetű lova, meg egy kocsija. Ő vitte a környékbeliek fáját és minden szállítást elvállalt, amit kocsin el lehetett fuvarozni. Az egész faluban jól ismerték, tisztelték Jánost – kezdte el a visszaemlékezését Kálmán.
– „Az egy megbízható fuvaros” – mondogatták. Én, mint siheder gyerek nagy örömmel menten neki segíteni. Büszkén ültem a bakon mellette.
– Papa az mit jelent, hogy siheder?
– Hát olyan kamaszodó fiút jelent. Nálad idősebb, nyolcadikos, első gimnazista körüli fiúgyerek voltam. Mikor olyan szállítása volt János bának, ahol segítségre volt szüksége, akkor elhívott segítőnek. Egy kis pénzt is kaptam tőle. Nagyon szerettem vele menni, mert sok érdekes dolgot mesélt útközben. A felesége Ágnes néni is egy kedves asszony volt. Sajnos Ágnes mama megbetegedett és hirtelen meghalt. Attól kezdve János bá eléggé megváltozott. Szomorú lett, kedvetlen. Sokszor a lova vitte haza annyira felöntött a garatra a kocsmában. Az örökösen magával hordott kancsójába nem csak egyszer töltetett, hanem sokszor. Nem volt, aki figyelmeztesse arra, hogy „EGYSZER BORRAL MEGTÖLTVE A KANCSÓ EGÉSZSÉG ÉS JUTALOM. AZON TÚL GARÁZDASÁG.”
– Az mit jelent, hogy garázdaság?
– Ezt Ágnes mama mondta neki, amikor a kancsót egy búcsúban megvette a párjának…
A második kancsó bor már pénzkidobás, részegségre visz, erőszakossá tesz. A garázdaság az ilyen viselkedéseket jelenti.
Miután Ágnes néni meg halt, nem volt, aki megfékezze. Nem szeretett haza menni. Naponta panaszkodott, hogy nem leli helyét az üres házban.
Történt egy szilveszter napján, hogy egy idős néninek a faluban nem volt tüzelője. Az utolsó percben valaki megszánta, és küldött Jánossal egy pár mázsa tűzifát. Ketten pakoltuk fel és le. Mári nénje nem győzött hálálkodni és nagy örömmel szorongatott egy pár forintocskát a kezében. Megesketett minket, hogy igyunk az egészségére. Kívánjunk koccintással boldog újesztendőt reája.
Úgy is lett. Elhajtottunk a kocsmába. Nekem is rendelt az öreg egy pohár jó bort. Hiába tiltakoztam és figyelmeztettem, hogy elindulás előtt megígérte esküszóval, hogy az újévben nem iszik többet. A kancsóját soha többet nem érinti bor. Ha be is tér a kocsmába málnát kér, vagy szódavizet.
Azt mondta, hogy ezt most böcsületből kell meginnunk a néne boldogulására. Még ott iszogattunk, többen érkeztek az ő komái közül. Rögtön körbe vették és elkezdődött a beszélgetés. Hiába mondtam, hogy menjünk már. Ő elküldött azzal, hogy menjek csak haza, majd ő még marad egy kicsinykét. Itt jól érzi magát a pajtásokkal, nincs egyedül. Végre felszabadult ma. Ne vegyem el az örömét. Rá álltam a dologra. Láttam, hogy kortyolgatja lassan a borát és megígérte, hogy ez a búcsúpohár. Megöleltük egymást, mint apa és fia, elbúcsúztam. Mikor haza értem meséltem jó anyámnak János bácsi fogadalmát. Így másnap anyám reggel elkészített egy kosarat, hogy vigyem át neki. Friss étek van benne, finom káposzta is, ami a kedvence. Mivel Ágnes mama már nem főzhet neki. Legalább valamivel megtámogatjuk az élni akarását. Biztos jól esik neki a törődés.
Nyolc óra körül indultam el biciklire pattanva a falun kívülálló tanyára. Az utca üres volt. Mikor elhagytam az utolsó házakat és a kanyart elértem, egy csomó ember meg egy rendőrségi kocsi állt az úton. Furcsa érzéssel szaporáztam meg a biciklipedálozást.
Elhűlve láttam meg János bá kocsiját. Befurakodtam a bámészkodó emberek elé és odaléptem az út szélére. Teljesen megzavarodva a látványtól ugrottam közelebb. A rendőrök utamat állták.
– Vigyázz, mert veszélyes lehet a ló – közben eltoltak.
– Hagyjanak a barátom a ló is és a gazdája is! – téptem ki a kezükből magam. Lekucorogtam János bá mellé, akit a félig felborult szekérbe befogott lova, fekvő helyzetében ölelt körbe. Öreg barátom a ló hasa mellett volt közvetlenül. Mintha Tulipán melegíteni akarta volna. Óvni a hidegtől. Bár már a gazdája nem élt. Abban a pillanatban meghalt, amikor lezuhant.
A vizsgálat megállapította, hogy záróra volt, amikor nagy nehezen a jó barátok és ivó cimborák fölsegítették a kancsójával együtt a bakra, mint már annyiszor. Rá bízták okos lovára, aki majd haza kocsikázza.
Elaludhatott az úton és a kanyarban kibillenhetett az ülésből s fejtetőre zuhanva leesett az aszfaltos útra. Abban a pillanatban meghalt, amikor lezuhant. Ott volt a folt, az esés helyének rajzolata. A kocsi tovább haladhatott egy pár métert, mikor a ló észrevette és „curikkolva„ / hátramenetbe / elérte a gazdáját úgy, hogy a kocsi hátsó kereke az árokba csúszott, és félig feldőlt.
A befogott ló, addig ügyeskedett, ameddig sikerült neki úgy helyezkednie, hogy a gazdáját meleg hasával védve a hidegtől, oda feküdt János bá mellé, félig az út szélén. Lábai az árok fele nyúltak mereven kinyújtva.
Először azt hitték, hogy a ló is elpusztult, ahogy a kocsi árokba csúszott. Megvizsgálva a helyszint, látva, hogy a ló él, mindenki elhűlt a ló hűségén és ügyességén. Nem mertek a lóhoz közelíteni. Jó, hogy mentem, mert engem ismerve megengedte Tulipán, hogy megszabadítsam a kellemetlenül feszülő hámtól. Eltolták a kocsit így felállt a ló. Onnan már tudtak intézkedni. Jánosnak nem lévén gyermeke és rokona. Találtak nála egy írást, amiben halála esetén engem illet minden kis vagyonkája, mert fiaként szeretett.
– Papi a kanyar után azért állsz meg mindig annál a keresztnél és viszel koszorút?
– Igen.
– Holnap is viszel koszorút?
– Igen holnap is viszek. Már előkészítettem.
– Én is mehetek veled?
– Ha van kedved, akkor természetesen.
– Elviszed megmutatni a kancsóját?
– Nem. Ő tudja, hogy itt van velem.
– És te miért nem iszol ebbe a kancsóba bort?
– Azért mert betartom az ígéretet. Ebbe a kancsóban azóta nem volt bor, mióta ő ki itta az utolsót.
Kálmán fölvette az asztalról a kancsót és megsimította, óvatosan belehelyezte Tulipán szemét védő két ovális ellenzőt és felrakta a polcra, látható helyre.
– Mostantól kezdve itt lesz a helye. Ő már csak emlékek őrzője és nem boroskancsó.

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 1

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Hozzászólás

*

Solve : *
12 + 7 =