TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu
Friss bejegyzések

Az erdő titka

0
(0)

Jelige: Éjjeli Fény

Egyszer volt, hol nem volt, mint tudjuk ilyen sosem volt. Valahol messze innen, vagy inkább a fiktív erdőn túl, amit csak a felesleges sztereotípiák teremtettek meg maguknak, na, pont itt élt Jack és Jill, a mesénk ikerpárja, mindenki kedvenc párosa.
A rengeteg mindig is tele volt különleges élőlényekkel, legalábbis ezzel ijesztgették a rossz gyerekeket.
– Ha nem viselkedsz el fog vinni egy szörny, ami a fák árnyékában lakozik! – mondta ezt minden felnőtt a csemetéinek. Ezt a bizonyos fenyegetést Jack és Jill is számtalanszor hallotta az életük első szakaszaiban, hisz lássuk be, ők is nagyon kíváncsi kölykök voltak annak idején, ami sok csíntevésre ráveszi az kis emberpalántákat. A sok ismételt mondat viszont csak egy elhatározásra késztette őket, és az érdeklődésüket is. Egy napon meg akarják találni a lényeket a pagonyban, és ez a nap pár éven belül be is következett.
– Jack, ez biztosan jó ötlet? – kérdezte az éjfekete hajú lány testvérét. Persze egyértelműen azt a választ várta, hogy ez egy fantasztikus, és kihagyhatatlan kaland lenne számukra, életük eddigi fénypontja. Ragyogó, zöld szemében a vakmerőség tüze égett elolthatatlan módon.
– Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy mi erre a válaszom. – kacsintott rá a srác mosolyogva. Az ő tekintetében is az a bizonyos láng égett, talán jobban, mint a lánynak. Neki is sötét fürtjei voltak, amik nagyszerűen keretezték a már nem gyerekes arcvonásait, egyszerűen le sem tagadhatta volna, hogy Jill az ikertestvére. Bár nem mintha ez megfordult volna valaha a fejében.
Útjukra már mindent elcsomagoltak, a változatos kések készletét, az íjakat és nyilakat, az egy hónapra elég elemózsiát, a természetbe beolvadó ruhákat, és persze a sátrukat, ami egy hatalmas bokorra hasonlított leginkább. Nem tudták, hogy hová mennek, vagy, hogy visszatérnek- e valaha kedves, kis falujukba, de tudták, hogy meg kell tenniük ezt az életük célja érdekében.
Már több napja járták a kitaposatlan ösvényeket, de egyszerűen semmit nem találtak semmit, ám a hetedik napon valami különös zajra lettek figyelmesek.
– Vigyázz Jack… – suttogta dallamosan egy rejtélyes, ismeretlen hang. – Jill hagyni fogja, hogy egy retkes lyukban válj eggyé a talajjal… – a szavak a vége felé egyre jobban erősödött a rossznyelvű beszéd, majd a végén lágy kacagásba kezdett, mintha csak egy ártatlan vicc hangzott volna el egy délutáni teázás alkalmával. Hőseink igyekeztek nem törődni ezzel a rosszindulattal.
– Ez csak hallucináció… Már napok óta nem alszunk rendesen. – ilyen szavakkal nyugtatták magukat, és persze egymást, bár legbelül ők sem hitték el ezt igazán. Talán ez volt az első, és legnagyobb hibájuk.
– Jill… Drága Jill… – szólt csengőgangon az ismeretlen ismét a semmiből. – Tartsd a szemedet Jacken és a késeken… Mielőtt egy pengét találsz a gerincedben, tudom, ezt a hátad közepére sem kívánnád. – a nevetés ismét könnyed volt.
– Szerinted ez lesz a szörny? – kérdezte a fiatal hölgy a társát. Haja csapzottan lebegett a szemei előtt, gyanakvása viszont egyre jobban erősödött a rajtuk kívüli szövegelés miatt, ami egyre jobban, egyre mélyebbre ültette benne, és testvérében a bizalmatlanság magjait. Ezúttal már nem csak a látszólag barátságos környezetükön tartották a szemeiket, hanem egymáson.
– Kétségtelen… – hangzott a rövid válasz. A fiú magában tovább gondolta, hogy mi van, ha a szörny már a húgában él. Rettegett attól, hogy mi van ha a hang nem téved.
Az erdő a sűrűbb része teljesen ugyan olyan volt, az idegen dumája viszont egyáltalán nem hallgatott el, sőt, egyre vészjóslóbb lett.
– Jack…. Én bízom benned… Te is bennem, ugye? – kérdeztem a lány remegő hangon, bár egy ismeretlen is meg tudta volna róla mondani, hogy hazudik. Ahogy telik az idő, egyre jobban kételkedik bátyja szavaiban és tetteiben, mintha megváltozott volna, mintha már egy új ember lenne, mintha csak egy idegen lenne számára, valaki, aki bármikor hátba támadná.
– Jill… Ezt én is kérdezhetném… – tekintete már teljesen sötét volt, talán már rég elvesztette a józan eszét és a társába vetett reményét, amit sok közös év apránként, pici téglákból épített fel köztük. Csak békésen sétált, háttal az útnak, végig a lányt figyelve, nem is vette észre, hogy egy hatalmas lyukba fog így zuhanni. Amikor ezt a tényt felismerte megragadta testvére karját, hogy a mélybe húzza magával, az érzékei súgták már a füleibe, hogy ez nem pusztán a sors könnyed játszmája, vagy éppen egy balszerencsés véletlen. Elmélyét már csak a fagyos düh, és bosszúvágy szőtte át a pillanat töredékére. Legélesebb kését még a utolsó pillanatban előrántotta, és húga hátába döfte. Ketten hangos csattanással értek a gödör legmélyére, számukra végleg véget ért az álmok útja.
– Az erdő szörnye új áldozatokat vett! – szólt a falu pódiumán a vén. – A bizalmatlanság ismét lecsapott. – szavai hidegek voltak, a környező várják csak károgva repültek a messzeségbe.

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Hozzászólás

*

Solve : *
12 − 7 =