Felnőtt ünnep

Színházba mentek. Furcsa volt – mintha utazni készültek volna. A szekrények ajtaja tárva-nyitva állt, az ágyra ruhákat terítettek, a fotelban harisnyákat halmoztak fel.

Éva rágyújtott és az ajtóból nézte a lányát. Judit egy kék ruhát választott, majd egy pár fülönfüggőt fogott a kezébe:

– Ezeket felvehetem? – Inkább komolyan mondta, mint izgatottan. Elmélyülten tudott készülődni, észrevétlenül adta át magát az eseményeknek. Éva bólintott, és kiment a konyhába, hogy elnyomja a csikket.

Judit a névnapjára kapta az előadást, Kozák Andrást nézték meg a Nemzetiben, a kedvencét. Éva hagyta, hogy a lánya is rágyújtson kinn, némán szívták a cigarettát a küszöbön állva, harisnyában, lábfejüket fázósan a lábszárukhoz dörzsölve, közben váltottak egy-egy szót.

Mindig jól megvoltak, csendesen éldegéltek, a nyár pedig változást hozott, Judit befejezte a gépíró iskolát és a közeli Porcelángyárban helyezkedett el. Éva büszkeséget érzett, hogy a lányát felnevelte, aki már kenyérkereső lett, a házimunkában is számíthatott rá, lassan levált róluk, de még együtt, egymást segítve éltek. Aznap ő főzött ebédet, mert Éva előző nap éjszakázott és reggel ért haza. Mire kora délután kipihenten felébredt, elkészült a leves és a szilvás gombóc, a mosás kiteregetve lógott a fregolin. Mielőtt elindultak, mindent visszatettek a szekrénybe, a harisnyákat a fiókokba, és megágyaztak. Judit gyors, kapkodó mozdulattal nyitotta ki szülei ágya előtt a sajátját. Hárman osztoztak egy szobán, de nem érezték rosszul magukat miatta. Megszokták.

Ottó, az apa a színház előtt várta őket. A másodállásából egyenesen oda ment, a műhelybe vitte magával az ünnepi ruháját. Anya és lánya elindultak a göröngyös zuglói utcákon keresztül, kisétáltak a villamoshoz, beutaztak a Keleti pályaudvarhoz, Judit kissé nyűgös lett a zötykölődéstől, télen a villamosozás mindig megviselte. Mindenütt érezte a hideget, ha állt, a kapaszkodón lefagyott a keze, ha le tudott ülni, kényelmetlenül érezte magát a fapados széken. Éva derűsen nézegetett kifelé, és mire a körúthoz értek, mindkettejüket lenyűgözték a fények. Judit a környéken járt iskolába, a Vas utcába, jó szívvel gondolt az ott eltöltött évekre, de megkönnyebbült, amikor pár hónapja vége lett. Végre érezte, hogy ott állt előtte az élet. Alig várta, hogy élőben láthassa Kozák Andrást. Ennek gondolatára elmosolyodott, Éva éppen odapillantott rá, és azt hitte, a lánya is a fényeken ámuldozik.

A hatos megállójában, mert lekésték, egy kicsit toporogtak, míg a következő járat megérkezett. A Wesselényi utcánál leszálltak, Judit belekarolt az anyjába, és egyformán lehajtott fejjel mentek a színházig. Ottó a magasba emelte a karját, amikor megpillantotta őket. Selyempapírba csomagolt csokoládés bonbont hozott nekik, Judit félénken, hálás mosollyal nézett rá. Ottó megdicsérte a ruháját, megvárta, míg Éva belekarol és miután beadták kabátjaikat a ruhatárba, elindultak a nézőtér felé.

Judit a színházi újságot lapozgatta. Nem kérte, de Ottó megvette neki a jegyszedőtől. A címlapon Kozák tündökölt, az ideális férfi, halk szavú, kellemes külsejű, és nagyon tehetséges abban, amit csinál. Egyszerre szenvedélyes és visszafogott, bizonyára udvariasan bánik a nőkkel, és a végletekig türelmes. Éva tüsszentett a színházi portól, Judit mélyen belélegezte a súlyos függöny, a kellékek és kosztümök elegyéből álló, semmivel össze nem téveszthető szagot.

Lekapcsolták a villanyt, halk zeneszó hallatszott. Judit a nyakához tette a kezét, izgatottan nyelt, mintha a következő pillanatban őt szólították volna a színpadra. Kozák váratlanul jelent meg a színen, de az összes várakozását teljesítette. Olyan volt, akiről könnyű álmodozni, plasztikusan beleilleszkedett a férfiakról szőtt elképzeléseibe. Majd másnap elviszi magával a munkahelyére a színházi újságot, és amikor ebédel, olvasgatja. Miért ne lehetne egyszer ő is annyira szerencsés, mint Drahota Andrea. Már ismerkedett fiúkkal, a porcelángyárban is kerülgették, mosolyogtak rá, és ő alkalomadtán viszonozta. Egy kicsit tartott a férfiaktól, és nem tudta, a szülei mit szólnának hozzá, ha bemutatna nekik egy fiút? Az anyja jobban örülne, az apja viselkedését nem tudta kiszámítani. Azt ígérte, ha Judit is dolgozni kezd, ott hagyja a másodállását. Az elmúlt fél évben mégsem került sor erre, ugyanúgy eljárt délutánonként a másik műhelybe, ahogy addig. Éva sem szólt neki, legalábbis Judit nem hallotta, hogy szembesíti Ottót az ígéretével. Végül is nem baj, jól megvannak, a fiúkkal pedig majd kialakul.

Kissé melege lett, így legyezni kezdte magát az újsággal. A szünetben kimentek a büfébe, apró sonkás szendvicseket ettek, Judit csak egyet, mert hízékony alkatával minden falatra vigyázott. Narancslevet is ittak, egyforma, apró kortyokban. Ahogy körülállták a magasított asztalt, hátuk hasonlóan görbült a tányér fölé.

A második felvonásban Kozák partnernőjének ruhája szemet gyönyörködtetőnek látszott. Olyan volt, amit könnyedén utcai viseletté lehetett alakítani. Judit elhatározta, hogy karácsonyra megvarrja magának. Hogy meglepődnek majd a szülei, ha abban ül le a vacsorához. Kissé unta a halászlét és a töltött káposztát, de a szilvalekvárral töltött hókifli kárpótolta. A ruha mell alatti szabással karcsúsította a színésznő alakját, aki szintén nem tűnt nádszálvékonynak. Judit nagyon figyelt, hogy minden apró részletet megjegyezzen. Éva egy ilyen pillanatban nézett rá, és elmosolyodott, mert biztosra vette, hogy telitalálat volt erre az előadásra beülni.

Ahogy elindultak hazafelé, elkezdett szállingózni a hó. Judit a szülei mögött lépkedett, nézte, ahogy gyakran egymás felé fordultak beszélgetés közben és a homlokuk összeért. Ő is így képzelte, hogy talál magának egy olyan férfit, amilyen az anyjának az apja. Csak nem lehet olyan nehéz. A kollégái nagyon kedvesen viselkedtek vele, mindig előreengedték, megtartották előtte az ajtót, ha lement a kantinba ebédelni, előre, hangosan köszöntek, az egyikük nemrég meghívta egy kávéra, és beszélgettek is néhány percet a munkakörülményekről. A jóságos arcú, halk beszédű fiú műszakvezetőként dolgozott, időnként alig hallotta, amit mondott, de nagyon figyelt Judit minden szavára. Várta, hogy mikor futnak össze legközelebb. A kedvéért vette fel a héten a geometriai mintás anyagból varrt ruháját, ami jól kiadja a mellét. Semmi dekoltázs, de épp az a jó benne, hogy testhez simul. Tegnap csak futólag találkoztak, amikor a zsabós blúzát viselte térd alá érő szoknyával. A jövő héten vesz magának ilyen anyagot, mint Kozák partnernőjének a ruhája, addigra elkészíti a szabásmintát, milyen szerencse, hogy ügyes keze van, kötni is tud, és ha kedve tartja, makramézik. Egy rendes óra és ékszerek már jól jönnének ennyi idősen. Egyesek arra figyelnek, ha a másiknak szép órája, gyűrűje, nyaklánca van. Hát akkor majd neki is lesz. Megpróbál karácsonyra kérni valami egyszerűbbet, karika fülbevalót. A lógós fajta, amit viselt, nem annyira tetszett neki, nem az ő ízlése volt, csak a színház miatt kellett.

Lefekvés után Juditot gyorsan elnyomta az álom. Mindig a tévé felé fordulva aludt el, lezárt szemhéja előtt a televízió fényei villogtak. Látta magát néhány évvel később, saját lakásukban, abban a ruhában, amit megvarrni készült. A karácsonyi vacsorához terített, amit Újházy tyúkhúslevesből, brassóiból és zserbóból állított össze. Mikor mindennel készen lett, hallotta a kulcs csörgését a zárban, hazaért a férje, aki szenteste napján még ajándékot vásárolt. Talán egy új nyakláncot, vagy fülbevalót. Letette a kabátját az előszobában, a fogas alatt kibújt a cipőjéből. Kezet mosott a fürdőben, és felkapcsolta a fűtést a szobában, a gázkonvektor ütemesen pattogott. Majd belépett hozzá a konyhába, hogy végre asztalhoz üljenek. Judit az álomban leült a férjével szemben, és figyelte, ahogy szed magának a levesből. Az arca szemből Kozák Andráséra hasonlított, ahogy elismerően a tál ételre nézett, de amikor felpillantott Juditra, a kedves arcú kollégává változott, aki ismerős, megnyugtató hangján jó étvágyat kívánt.