TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu
Friss bejegyzések

Galambszárnyon ember lenni

0
(0)

Jelige: Rozmaring

A kissé hajlott hátú idős asszonyt mindig több tucat galamb vette körül. Azon a szeles, hűvös őszi napon is így történt, ám akkor csak egyetlen szürke szárnyas érdekelte igazán. A magvakat rendületlenül szórta a burukkoló társaságnak, de a keze ügyében ott lapult egy különleges kis csomagocska, melynek tartalmát egy fiatal példánynak szánta. Másoknak a szürke seregből talán csak az a néhány fehér vagy a szokottól sötétebb egyed tűnt ki, de ő a jóformán egyforma galambokat is könnyűszerrel megkülönböztette egymástól.
Hiszen a barátai voltak. A többi ember megszólta, amiért eteti őket, de ez nem tántorította el. Maga sem tudta már, mióta jótékonykodik ekképpen. Egy valamivel azonban a kezdetektől fogva tisztában volt. Elhatározta, ha majd eljön az ideje, az egyik madárnak különleges ajándékot ad. Ezúttal pedig eljött az idő. Elővette a csomagot és a fiatal szürke galamb lába elé hintette az aranyszínű magokat. Vigyázott rá, hogy a többi galamb ne csipegessen ott. Elhessegette azokat, akik odarepültek.
A kiválasztott felcsipegette az eleséget, majd az asszonyra emelte tekintetét. Ő a madár szeméből kiolvasta, hogy terve sikerrel járt.
Másnap reggel a galamb úgy tekintett körbe a világon, mint addig még sosem. Minden valahogy új színezetet kapott. Csodálkozva repkedett a társaival és időzött a háztetőkön. Aztán délután szokásosan csipegette a magvakat, amiket az idős asszony szórt eléjük. De közben az embereket figyelte. Értette a beszédüket.
Estére járt, amikor egy sikátorba repült. Vigyázott arra, hogy egyedül legyen. Lerázta magáról a tollait és emberi alakot öltött. Végignézett magán és rögtön tudta, hogy ruhát kell szereznie, hiszen meztelenül nem mutatkozhat a többi ember előtt. Óvatosan lépkedett előre. Félt, hogy valaki idő előtt meglátja és egyébként is furcsán hatott emberi lábakon járnia. Csakhogy nem mehetett messzire és egyetlen ruhadarabot sem talált.
Másnap, az etetés idején, az idős asszony szoknyájának szélét kezdte csipegetni. Harmadnap az asszony hozott egy ruhaköteget. A galamb a sikátorhoz vezette őt, ahol aztán felvette emberi formáját.
– Pontban három órát kapsz minden nap – mondta az asszony. – Ennyi időd lesz arra, hogy emberi alakban legyél. Aztán ismét madárrá válsz. Érezni fogod az idő múlását, nem kell az órát lesned. Egy nap csak néhány órát tölthetsz el emberként, de az évek előtted állnak. Annyi évig fogsz élni, amennyi ideig emberként élnél.
A galamb-lány eleinte csak bólogatott. Aztán amikor rájött, hogy képes emberi nyelven beszélni, köszönetet mondott jótevőjének. Megölelte őt, majd arra kérte, hogy adjon neki nevet.
– Legyen a neved Glória, ami dicsőséget jelent. Ritka név, de te is az vagy, illik rád.
Glória elmosolyodott. Maga sem értette, mivel érdemelte ki a bizalmat az asszonytól, de igyekezett hű lenni hozzá.
Attól a naptól fogva Glória egy tetszőleges időpontban a sikátorba repült, hogy három órára az emberek életét élhesse. Mindig néhány kilazult tégla mögé rejtette a ruháit, amelyek régiek és kissé megviseltek voltak, de Glória büszkén viselte őket. Fiatal és szép lány lett emberi alakjában. Hosszú, szőkésbarna haját kiengedve viselte. Mozdulatai könnyedek voltak, néha úgy tetszett, hogy sétálva is röpköd. Minden alkalommal felfedezte a város egy-egy szeletét. Megfigyelte maga körül az embereket, a szokásaikat.
Mindeközben a város lakói szintén felfigyeltek Glóriára. Érdekelni kezdte őket, ki lehet az az időnként felbukkanó csinos leány. Különösen egy fiatalembernek akadt meg rajta a tekintete. Ő nem állhatta meg, hogy ne lebzseljen folyton a kiszemeltje körül. Így aztán Glória előbb-utóbb ugyancsak felfigyelt rá. Szimpatikusnak tetszett számára a fiatal, délceg termetű, sötét hajú férfi. A legjobban azonban a mosolya vonzotta. A tekintetében pedig akkor veszett el igazán, amikor első alkalommal odalépett hozzá és megszólította:
– Meghívhatom egy zacskó gesztenyére, kisasszony?
Zöld szeme reménykedve csillogott, és Glória hiába érezte ösztönösen, hogy eleinte illemből talán szabadkoznia kellene, mégis azonnal igent mondott. Pár perccel később már ott álltak a frissen sült gesztenyét áruló idős bácsi kis kocsija előtt. Finom, kellemes illat lengett körülötte. Amikor pedig Glória a szájába vette az első szem gesztenyét, el sem tudott képzelni annál finomabb ételt.
Közelgett a karácsony, az emberek készülődtek az ünnepekre. Glória szíve is megtelt egy addig ismeretlen, kellemesen meleg érzéssel. Ez volt az első karácsonya, amit emberi értelemmel élhetett meg. És akkor először fogadott el ételt emberi alakban.
A fiatalember, Kornél elvarázsolta Glóriát. Gyakran találkozgattak, Kornél szorgalmasan udvarolt a titokzatos lánynak. Ám ahogy a természet kitavaszodott, úgy Kornél is az idő előrehaladtával többre vágyott. Az a röpke pár óra, amelyet az utcán korzózva töltöttek, kevésnek bizonyult. Kérlelte Glóriát, hogy lépjenek tovább, hiszen szeretik egymást.
Glória, miután Kornél megvallotta előtte az érzéseit, úgy érezte, végre igazán őszinte lehet. Elmondta hát, hogy ő valójában egy galamb, aki különös ajándékot kapott. Kornél kinevette őt, az eset után hetekre elmaradtak egymás mellől. Aztán, mikor végül ismét találkoztak, Glória a sikátorba vezette kedvesét és előtte madár alakot öltött, majd visszaváltozott emberré.
Kornél hitte is, amit látott és nem is. Nem tudott mit kezdeni kavargó érzéseivel. Szerette Glóriát, efelől nem volt kétsége, de a leleplezett titok furcsa akadályt képezett kettejük között.
.
Egy alkalommal Glória, bár érezte, hogy vissza fog változni, mégsem akaródzott Kornél karjaiból kibontakoznia. Így történt, hogy galamb alakjában eszmélt fel. Ekkor a férfi lakásában töltötték az időt. Kornél megijedt, amikor a lány a helyett immár egy tollas jószág pihegett a tenyerén. Sokáig azonban nem töprenghetett, mert kopogtatás hallatszott.
– Ígérem, galambom, hogy veszek neked egy szép kalickát, és akkor velem lehetsz madár alakodban is. Most viszont jobb, ha mész – suttogta inkább önmagának, semmit Glóriának.
Az ablakhoz sietett és kitette a madarat a párkányra, majd a női ruhákat gyorsan az egyik szekrénybe rejtette.
Nem sokkal később egy fiatal nő lépett be a szobába. Kornél Marikának hívta, és édesemnek szólította. Ez fájt Glóriának. Akkor szembesült azzal, hogy nem ő az egyedüli nő Kornél életében. Persze akkor kellett arra is ráébrednie, hogy eddig milyen naivan viselkedett. Hiszen mégis, mit várt? Ő végtére is csak egy szürke szárnyas. Igaz, különleges a maga módján, de csak egy galamb. Kornélnak pedig egy igazi asszonyra volt szüksége.
Glória végignézte, ahogy Marika és Kornél egymásba fonódnak. Bizonyossá vált előtte az is, hogy nem pusztán egy futó kaland képei villannak fel előtte, hanem a pár tényleg szereti egymást. A futó, vagyis repülő kaland ő maga volt Kornél életében.
Glória elhatározta, hogy többé nem ölt emberi alakot. Egy darabig még madár képében várakozott a találkahelyen, és látta Kornélt, aki egy rövid ideig szintén eljött. Aztán a fiatalember végül elmaradt.
Glória elhagyta a várost. Hosszú és magányos életet élt, bár mégsem boldogtalant. Sok olyat látott és tapasztalt meg röptében, amelyről egy ember nem is álmodhat. Szinte már maga sem tudta pontosan, milyen élőlény is valójában, amikor egy nap, már idős korában visszatért szülővárosába.
A főtéren, ott, ahol sok-sok évvel korábban magokat csipegetett a társaival, ismét egy idős asszony etette a madárseregletet. Glória először azt hitte, ugyanaz az asszony, de aztán rájött, hogy az nem lehet. Hasonlít rá, de nem ő az.
Glória követte ezt az idős hölgyet egészen a házához. Az ablakpárkányon megpihenve leselkedett befelé a szobába. Hamarosan pedig meggyőződhetett arról, hogy megérzése nem csapta be, a fehér hajú, hajlott hátú nő nem más, mint Marika. Glória észrevette a falon függő esküvői képet. Felismerte az egykori ifjú párt.
Marika egy dús, cirmos mályvaszínű krizantém csokorral indult útnak a temető felé. Lassú, dülöngélő járással haladt a sorok között, majd a sírhoz érve nagyot sóhajtott. A száraz virágokat kicserélte a frissekre. Ekkor vette észre, hogy a sírkövön egy kis tetem fekszik. Egy galamb, szürke, megfakult tollakkal.

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Fer-Kai

    Gyakorlott íróember (vagy galamb?) műve ez.
    Érdeklődve olvastam, de hiányérzet maradt bennem utána.
    Talán azért, mert fogékony vagyok a szimbólumokra, analógiákra, rejtett üzenetekre, ám ebben a történetben semmi ilyesmit nem sikerült felfedeznem.
    Pedig hogy szeretem például “A kis hableány” mesét!

Hozzászólás

*

Solve : *
54 ⁄ 27 =