Hazug világ

0
(0)

Jelige: Szeretet

A közömbösség, személytelenség annyira rányomta már bélyegét mindennapjainkra is, hogy lépten – nyomon csak arra törekszünk, hogyan tudnánk ebből valahogyan kitűnni. Sokan kommunikációjuk stílusával, hangosan ordibálnak akkor is, ha közvetlenül egymás mellett állnak, beszédüket „túlfűszerezik“ mindenféle trágár kifejezésekkel, hogy ezáltal is a figyelem középpontjába kerüljenek. Vannak csoportok, akik félhangosan idétlen megjegyzéseket tesznek a körülöttük lévőkre, provokálnak szinte megállás nélkül, azt gondolván, hogy most micsoda valaki vagyok, különb mindenki mástól. Öltözködésünk is sokat elárul személyiségükről, megváltozott az értékrendünk, nem baj, ha teljesen pojácát csinálok magamból, fő, hogy minél kirívóbb, hivalkodóbb legyek, hogy mindenki csakis rám figyeljen. Már saját testünket is feltettük erre a plattformra, hisz ahová csak lehet, rakjunk magunkra mindenféle kütyüket, gondolok itt főleg pirszingre, de vannak ettől még sokkal vadabb megoldások is. A hajunkat is azt sem tudjuk milyen séróvá alakítsuk, nem számít, hogy férfi, vagy nő vagyok, csak minél feltűnőbb legyek embertársainknál. Bőrünkről már ne is beszéljek, nahát itt vannak aztán az igazi extremitások, nehogy már legyen 1 pár centicske is az eredetiből, némelyek már képesek szinte egész bőrfelületüket kitetováltatni mindenféle idétlenségekkel, mert így másabb vagyok, „különlegesebb“ mindenkinél. Sokszor mindezekkel kockáztatjuk saját egészségi állapotunkat, hisz kaphatunk rájuk különböző allergiákat, begyulladhatnak, mindez nem számít, csak más legyek. Fura ez az egész dolog, mivel ami eddig normálisnak számított, lassan az lesz a nemnormális. Aki még önmaga szeretne lenni, úgy, ahogyan meg lett teremtve, az már divatjamúlt „ócskavasnak“ számít.
Ahogyan saját testünket nem kíméljük, ugyanúgy fittyet hányunk arra is, hogy saját életkörnyezetünket megóvjuk, szépítsük, minél kellemesebbé tegyük, ehelyett azt is felelőtlenül mindenféle káros anyagokkal szennyezzük, mérgezzük. Na és itt van aztán a nagy „bibi“, merthogy ami közvetlenül primáris úton egy dologra káros, abból a káros összetevők dinamószerű gyorsasággal szekundáris úton akár a végtelenségig kihatnak még számos más dologra is. Vegyünk egy egyszerű konkrét esetet ide vonatkozólag, a mezőgazdasági termelésben vegyszerezik a haszonnövényeket mindenféle kártevők ellen, de ez a kezelt növény szolgál aztán állati, és emberi táplálékul is, tehát ezáltal a vegyi anyagot konzumáljuk mi is, így nem csoda, hogy már annyi a daganatos megbetegedés, hogy szinte minden második ember ebbe pusztul bele. Ha példának okáért tehenek legeltek vegyszerezett réten, akkor a belőle feldolgozott marhahús is káros, de ugyanúgy a tejtermékek is, melyek az ilyen tehenek tejéből készültek. De itt még nem fejeződik be a dolog, mivel szegény szerencsétlen méhek, és más rovarok ha ilyen helyszínről gyűjtöttek virágport, stb., a belőle általuk előállított méz is káros lehet még. Ilyen példákat aztán sorolhatnánk a végtelenségig, rengetegen szenvednek lisztérzékenységben is, lehetséges, hogy azért, mert a búza volt agyonvegyszerezve, amelyből a lisztet őrölték. Tehát ez a sok mindenféle allergiás betegség is abból adódik, hogy már maga a légkörünk is agyonszennyezett, nem beszélve arról, hogy állandóan azt szajkózzuk, sok zöldséget, és gyümölcsöt kell fogyasztanunk, hogy ellenállóbbak legyünk. Rendben van, akinek nincs saját gyümölcsöse, ahol vegyszer nélküli bio zöldséget, és gyümölcsöt termel, akkor egye csak a szupermarketek agyontartósított és vegyszerezett árúkészletét, mert mit számít az emberi élet, fő, hogy sokáig elálljon, minél kevesebb legyen a vesztesége egyeseknek, az emberiség többi része pedig csak had „forduljon“ fel. Ugyanez érvényes természetesen bármilyen élelmiszerre, nemrég jutott tudomásomra az ionizálás, tehát hogy a legtöbb konténerben szálított élelmiszert Ausztráliában ionizálják (tehát sugárkezeléssel) tartósítják, hát igaz is, miért is ne, mit számít az, hogy „jópár“ éve röntgensugárzás okozta halálát a Curie házaspárnak, erre mintha mi sem történt volna, sugározzunk eszünk nélkül mindent, amit a kisemberek, netán csecsemők, legyengült betegek, idősek fogyasztanak, fő, hogy a magasrangú politikusoknak, államfőknek elegáns hoteloknak, újgazdagoknak biokertészetek vannak a tulajdonában, ahonnan frissen szedett vegyszermentes táplálékot fogyasztanak. Ott volt csak Indiában Móhandás Karamčand Gándhí, avagy Mahátmá Gandhí jóformán egész életét a szegénység elleni küzdelemnek szentelte, jómaga is aszkéta életmódot folytatott, aztán halála után kiderült, hogy csak a kecskéjének egy napi etetése mindenféle speciális bio eledelekkel, hogy jó tejet adjon annyiba került, mint fél India lakosságának 1 napi rizs adagja. Hazájában szinte szentként tisztelték, aztán utólagosan az is napvilágra került, hogy saját unokahúgával folytatott intim viszonyt. Hamár ennél a témánál vagyunk, vegyük csak a médiákat, konkrétan a televíziót, hát jóformán nincs benne értelmes adás, egyre több kanális – csatorna sugároz, de ezzel nincs ám egyenes arányban, hogy egyre több értelmes dolgot nézhetünk meg, tisztelet a kivételnek, mindenféle harmadrangú showműsorok, olcsó filmsorozatok, filmek sugárzása a főcél, amelyekben az a menő, aki homoszexuális, aki fényes nappal kirabolja, netalán megöli embertársát, felgyújt – felrobbant valami intézményt, megerőszakol férfi – nőt, nő – férfit, férfi – férfit, vagy nő – nőt…, akkor mi a fenéket várunk az új nemzedéktől, milyen példaképeket állítunk nekik, azt hogy nehogy normális légy, az a jó, ha mindent kipróbálsz minél előbb az életben, maszturbálj, kefélj mindenneművel, igyál, drogozz, csaljál, lopjál, öljél, és milyen jó lesz neked ezen a nyomorúlt világon. Aztán csak csodálkozunk, hogy egyre jobban romlik a közbiztonság tartózkodjunk bárhol, kirándulóhelyeken, közlekedési eszközökön, közúton, mindenhol várható valamilyen támadás. Tehát ismét ugyanoda jutottunk, mert a közérdekek helyet az egyéni érdekek dominálnak a társadalom minden szférájában, nyomassuk csak mindenben az olcsót, színvonal alatti dolgokat, használati eszközeink is csak addig használhatóak, amíg jótállás alatt vannak, mert mihelyst az letelik, fel is mondják a szolgálatot, tehát fő a biznisz, minél többet adjak el salakból, minél nagyobb haszonra tegyek szert, mit számít , hogy tömegeket verünk át selejtes dolgokkal. Visszatérve a médiához, régen a rádió -, és tv bemondók voltak a példaképei a helyes beszédnek, kiejtésnek, ma már mindenféle mondvacsinált sztárok vették át a szerepüket, akiknek minden második szava csak ennyi: „tök jó, avagy „baromi jó“, itt is sorolhatnánk a végtelenségig az ilyen színvonal alatti stílust, nem beszélve arról, hogy a szavak végei toldalékok elharapva hangzanak el, fő a majomkodás szinte minden téren, hát akkor mire számítsunk az oktatásban magyar nyelvtan órákon, fogalmazás megírásakor, irodalmi órákon elemzésekkor, talán így: „Ez egy baromi jó vers“, avagy „ tök jó“ kis történet volt ez. Igazán hangzatos dolgok, öröm hallgatni az ilyesmiket.
Nem kivétel ez alól a vallás sem, a régi világban könnyű volt az egyszerű tudatlan embereket mindenféle dogmákkal elkábítani, sok esetben tátott szájjal, áhítattal hallgatták a szentbeszédeket, prédikációkat, de ha valaki megkérdezte tőlük miről is szólt, fogalmuk sem volt róla, de áradoztak, hogy milyen szépen beszélt a pap. Ezzel nem lejáratni akarom a vallást, hisz magam is hívő lélek vagyok, csak valahogyan emberközelibbnek kellene az egésznek lennie. Hát hová lett a mai vallásoságból a krisztusi egyszerűség? Vegyük csak példaként bármelyik vallás, felekezet prófétáját, régen általában a kisemberek között vándoroltak, missziós utakat vállaltak, életük nagyrészét igehirdetéssel töltötték, hogy reményt vigyenek mindenki számára. Ma a vallás nagyon elszigetelődött néptől, valami misztikus, szinte majdhogynem földönkívüli egységgé tömörült, zárt körű csoportot alkotva, akkor hogyan tudja ilyen formában a küldetését teljesíteni, hirdetni a krisztusi szeretetet, egyszerűséget. Vegyük csak magát a Vatikánt, karácsonykor, húsvétkor, vagy más nagyobb egyházi ünnepeken, azok a hatalmas pompázatos celebrálások, amikor az a rengeteg főpap felvonul , néha számomra már visszatetsző dolog, már maga a ruházat is, miért nem lehet ezeket leegyszerűsíteni, közelebb hozni a néphez, megérinteni a mindennapi küzdő emberi lelket, nem elkápráztatni kellene, hanem éreztetni velünk azt, hogy ne szenvedj, ne fájjon neked semmi, mert én azért vagyok, hogy kisegítselek a labirintusból, amelybe éppen belegabalyodtál. Nem tudom, hogy a Vatikán területén például léteznek – e nyitott napok, amikor bárki meglátogathatna bármilyen helyiséget, hogy betekintést nyerjünk Szentatyánk mindennapjaiba, a főpapok életébe. Szerintem, ha a jó Isten tanaira esküdtek fel, akkor rendszeresen látogatniuk kellene kórházakat, ahol rengeteg súlyos beteget ápolnak, és nagy szükségük lenne jópár biztató szóra, vagy hogy valakivel imátkozhasson, beszélgethessen. Hospicokba, gyerekotthonokba, hajléktalan szálókba vinni egy kis reményt, szeretetet, nem pedig egy izolált világban elmélkedni, hisz ezzel mit visznek előbbre, kinek a sorsát, fájdalmát enyhítik? A Vatikánnak van saját vagyona is, melyet szerintem nemcsak pompázatos szertartásokra kellene fordítani, ami ma már szinte feudális csökevénynek számít, hanem mindezekből fel lehetne újítani rengeteg nagyon rossz állapotban lévő kórházat, mindenféle tanfolyamokat létesíteni, melyeken munkanélkülieket lehetne átképezni más szakmai ágazatokra, hogy el tudják tartani egy bizonyos szinten családjaikat, rengeteg új intézményt létesíteni, ahol hátrányos helyzetű gyermekekkel lehetne színvonalasan foglalkozni.
A másik dolog, miért nem nősülhetnek meg, már azzal is, hogy cölibátusi fogadalmat tesznek, ismét távolságtartóbakká válnak másokkal szemben, mindezzel magát a világ teremtését is meghazuttoljuk , hisz a férfiember mellé megtermtődött a női egyed, igaz, hogy az eredendő bűn által, de ez már így működik, amióta világ a világ, miért akarunk mindig mindent felborítani, megváltoztatni, elsősorban anyagi érdekek miatt.
Felteszem a kérdést, hogyan tud egy olyan egyén szeretetről, családi életről elmélkedni, aki magányosan éli az életét, sohasem volt felesége, gyermeke. Mit érezhetnek még fiatal korukban, amikor esketnek, látják mások odaadását, boldogságát, és nekik ebben sohasem lesz részük. Más kategóriába tartoznak a szerzetes papok, akik ezt önként vállalják be, de nevetségesnek tartom példának okáért a katolikus vallásnál azt, hogy a görögkeleti felekezetű papok házasodhatnak, csak a rómaiak nem, hát akkor hol itt az igazság?! Aztán ne csodálkozzunk rajta, hogy szinte napról – napra robbannak ki egyházi méltóságokkal, papokkal kapcsolatosan mindenféle kétes botrányok, melyek pedofiliáról, vagy esetlegesen másnemű perverzitásról szólnak. Hát végképpen nem tudom őket elítélni, mert itt is ismét az anyagi érdekek lettek figyelembe véve, melyek miatt felnőtt erőteljes férfi egyedeket kényszerítenek egy nem természetes életvitelbe, mondhatnám ugyanaz, mint az elíléltek a börtönökben (Isten bocsássa meg!), ott is mindenféle perverzitás kifejlődik, a biológiai testünk az ösztönösen működik, nincs ellene apelláta.
Tehát ha visszatérünk az én sajnálatos esetemre, hogy egy rossz emberi döntés miatt szinte teljesen padlót fogtam, bizony ugyancsak át kellene értékelni értékrendünket, és mindenáron azért harcolni, hogy az emberi élet, és a minél természetesebb életkörnyezet legyen a legértékesebb számunkra, ez, és csakis ez legyen az elsődleges, és minden más másodlagos. Legfontosabb lenne ezen értékek megőrzésére való nevelés a családban, a szülőknek kellene pozitív példaként szerepelnie gyermekeik számára szinte minden téren, az ő feladatuk lenne a harmonikus családi légkör megteremtése, mert csakis ilyen feltételek mellett lehet mindez sikeres. Elsősorban a szeretet kimutatása, hogy a gyermeknek legyen biztonsági érzete, egymás iránti tiszteletadásra való nevelés, továbbá a környezetünk tudatos óvására, és védelmére való nevelés, és nem utolsó sorban a testmozgás fontosságának a hangsúlyozása.
Igen, ezek lennének az ideális körülmények, de ha ehelyett alkoholista felelőtlen szülők frusztrált gyermekeit látjuk szenvedni, viselkedészavarokkal küszködni, bizony elfacsarodik az ember szíve. Mivel pedagógus lévén rengeteg gyermeki lélek nyílt meg előttem is bizalmas beszélgetésekkor, nagyon elszomorítóak az ilyen esetek. Amikor egy hatodikus kisgyermek szájából hall ilyet az ember hogy: „Tanító néni, én legszívesebben megölném apámat.“, hát az embernek kiguvad a szeme. És amikor a „miért“, kérdésre az a válasz, hogy : „Hát minden nap részegen jön haza, rögtön nekiugrik anyámnak, üti, veri, én megpróbálom őt megvédeni“. És nekem ezt a gyermeket a tantárgyamból meg kell buktatnom, hát bizony szakad meg érte a szívem, mert tudom, abszolút nincsenek megfelelő körülményei a tanulásra, de hogyan segíthetnénk minden ilyen eseten. Különösen ha egy hónapra rá hallom a hírt, hogy ez a gyermek hátgerinctöréssel fekszik kórházban, mert állítólag leesett valamilyen fáról, az emberben máris ott a kétely, hát csak nem az édesapja volt ilyen állatt, csak nem ő okozta mindezt…Vagy ott vannak azon gyermekek, akiknek az édesanyja munka után kénytelen külföldre utazni, ingázik ide – oda két -, háromhetenként, bizony megfoghatóan észrevenni mikor van idehaza az édesanya, mert akkor a gyermek jókedvű, felkészült a tanórákra, de amikor távol van a gyermek olyankor szétszórt, felkészületlen, zárkózott, frusztrált, nem tud felszabadulni, nincs meg a komfortzónája. Bizony eredményeiben is tükröződik mindez, nagyon sok 1 – 2 – es tanuló jó ha kihúzza 3 – as, 4 – esre egyes komolyabb tantárgyakból az érdemjegyeket. De nem kivételek ezalól sok ún. „újgazdag“ családok gyermekei sem, akiknek a szülei mindent csak jóformán anyagiakban mérnek, harácsolnak, csak a pénzhajszának élnek, számukra is elvész gyermekük, nincs rá idejük, hisz sokkal „fontosabb“ dolgokkal vannak elfoglalva, azzal igyekszenek mindent jóvá tenni, hogy mindenféle „puccos“, márkás dolgokkal halmozzák el gyermekeiket, akik anyagi javakban dúskálnak az igaz, de valójában óriási szeretethiányban szenvednek, senki sem figyel rájuk a családban, nincs meg számukra a motiváció, hogy valamiért megküzdjenek, közömössé válnak szinte minden iránt, és csak úgy belelógnak célok nélkül a világba, hisz jóformán megvan mindenük.
Tehát amikor családot alapítunk, bizony ez egyik legnagyobb és legfontosabb döntésünk életünkben, hogy olyan társat válasszunk, aki egy életen keresztül lelki társunkká válik, mint ahogyan azt templomi esküvőkön megfogadjuk, hogy jóban rosszban segítjük, bíztatjuk egymást, kitartunk egymás mellett, tudjunk kompromisszumokat tenni, nem az első adódó nehézségekkor megfutamodni, „bedobni a törölközőt“, és az egyik megy jobbra a másik balra. Igen, létezik az elválás, tudjuk, de annak is legnagyobb áldozata az ártatlan gyermek, aki még fel sem fogja, hogy mi történik, mitől jött létre ez a helyzet, miért van csomagként ide – oda dobálva a két marakodó szülő között. Az ilyen gyermek aztán frusztráltá válik, hisz nincs meg a komfortzónája, nem foghatja már meg egyszerre mindkét szülő kezét. Mivel pedagógus lévén rengeteg ilyen esetet láttam, tudom, milyen következményekkel jár az ilyesmi, a gyerek visszaesik tanulásban, viselkedészavarok lépnek fel nála, vagy magába roskad, és alig lehet vele kommunikálni, vagy nagyhangú lesz, esetleg agresszívvá is válhat, mert mindenáron fel akarja magára hívni a figyelmet, hogy igen itt vagyok, én is érek valamit, mert rettenetesen szenved lelkileg a magasfokú szeretethiány miatt.

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Kováts-Péter Zoltán

    Megdöbbentő, milyen erős közlési vágy él manapság az emberekben. Nincs ezzel semmi baj, sőt, érthető is ez a törekvés, hiszen az életkor haladtával, ahogy az ember “bölcsebbé” válik – tapasztalatból mondom – egyre nehezebb ellenállni az írótoll és a fehér papírlap csábításának.
    Remélem, megbocsát az őszinteségemért, kedves szerző, de a fenti, hosszú monológ engem leginkább a szomszéd Malvin néni dohogásaira emlékeztet, amint hosszasan ostorozza a megbolondult világot és az eltévelyedett ifjabb generációt.
    Az írásból megismerhetjük világunkról alkotott véleményét, gondolatait. Ez megfelelő kiindulási alap lehet. Például ahhoz, hogy szülessen belőle egy jó kis novella.
    Ja, és még egy jótanács: Kérem, tiszteljen meg bennünket, olvasókat azzal, hogy az elkészült írást átfésüli és a kissé döcögősre sikeredett mondatokat újrafogalmazza. És használja gyakrabban a helyesírási szótárt. (Nem szégyen, én magam is megteszem).

  2. Fer-Kai

    Ez valóban nem novella. Valamiféle fejtegetés lenne, de csak viszonylag közismert, közhelyszerű megállapítások, gondolatmenetek szerepelnek benne. Okoskodó stílusa miatt sajnos az igazság is hiteltelenné válik benne.

  3. Hadriq

    Lehet kövezni érte, de én még mindig azt mondom, ez nem novella, és – tiszteleteben tartva, hogy mindenkinek, így a szerzőnek is meglehet a maga kis véleménye a világról – ezt inkább érzem a frusztráció kiadásának, mint egy érdekes és elgondolkodtató fejtegetésnek.
    Egyébként meg nekem pont a szerző jeligéje, a “szeretet” érződik ki a műből legkevésbé. Bocsánat a kritikáért, látom, többen is mellé álltak, de úgy tűnik, ennek az írásnak nem én vagyok a célcsoportja.

  4. Iván Anita

    Nagyon jó volt ezt olvasni, szinte mindenben igazat adok, talán a klérust enyhébben is le lehetett húzni…Jó a stílus, az irónia.Anita

  5. Kondasova Zsuzsanna

    Tetszett az író stílusa, hogy még ilyen komoly témában is tud ironizálni, de majdnem mindenben igaza is van sajnos! Zsuzsanna

  6. Křepinská Magdolna

    Nagyon tetszett, lerántja a leplet a sok képmutatásról.Magdi.

Hozzászólás

*

Solve : *
13 − 12 =