Hydra

0
(0)

Jelige: Naraku

„boldogok a tengernek állatai, mert ők öröklik majd a földet.”
.
1.
.
– Nem tudom mi a borzasztóbb: A zuhanyrózsából vér kezd folyni víz helyett, avagy ha különös nem evilági csápok törnek elő a lefolyóból és kezdenek el fojtogatni.
– Nem ritka, hogy a víz vastartalma drasztikusan megemelkedik, ezért felelős lehet a taj eróziója, vagy a csövek állapota.
– Semmiképpen sem személy, semmiképpen sem természetfeletti. Ahogy figyelmeztettek. Azért felírok egy enyhe nyugtatót, meg valami altatófélét: A traumára.
– Nézze, köldökzsinór szindrómáról tudok, és az apám is tudott, úgy hogy gyerekoromban gyakran fojtogatott a fürdőkádban, az oxigénhiányos állapot elemére erről vannak emlékeim.
– Álmodhatta is ezeket a dolgokat, nem volt szokatlanul élénk képzelete gyerekkorában?
– Nem. Ami azt illeti csöndes, magamnak való gyerek voltam. Viszont erről maga is tud, az apám is én is.
– A világ nem tökéletes, mondhatni erőpróbák sorozata, és lehet, hogy az apja, fiút szeretett volna.
– Na, mindjárt sejtettem.
– Ezer logikus Magyarázat létezik, de én nem az apjával foglalkozom, hanem magával. Lehetett még valami sokk is, idegi alapú rendellenesség, de ezzel nehéz és fölösleges foglalkozni, míg meg nem ismétlődik.
– Most mondjam, hogy köszönöm doktorúr.
– Ahogy gondolja.
– Furcsa karikás elváltozások vannak a combomon, pont, mint annak a csápnak a tapadókorongjai.
– Valamilyen gombás fertőzés, remek Anti-Candida krémek vannak. – Itt elmosolyodott. A Nő felvonta a szemöldökét.
– Olvasta az ötödik Sallyt. Daniel Keys.
– Tudom ki írta.
– Csak arra gondoltam, hogy talán túl közeli kapcsolatba került egy puhatestűvel.
– Ha nem érezném magában azt a perverziót, amit apámban, akkor lehet, szót értenénk.
– Ezt, hogy értsem, a diplomámra gondol.
– Nem apám munkásember, halász egész pontosan. Na szóval nem mondott hülyeséget: Én is így érzem.
– Az apja foglalkozása, a víz. A nemiség ezek közös szimbólumok, lehet, megérne egy pszchió analízist.
– Rágyújthatok?
– Vannak nem dohányzó betegeim.
– Nemiség, Keys azt hittem szexuál-pszichológia csak párterápiában van.
– Ön roppant tájékozott.
– Az internet teszi.
Az elkövetkező holdciklust, álláskeresésessel, és hírek olvasásával töltöm. Egy ritka elefántcsontból faragott szobrot az athéna pharszaoszt, pheidaszt szállítanak át, a francia louvréből, valahová massachusetts környékére, mintha álmomban már láttam volna ezt az alakot, nem vagyok hozzászokva az erős altatóhoz, némiképpen megzavar.
Felvetődött, hogy a még mindig gyógyíthatatlan HIV vírus keresztezhető az influenzával. Azonnal elmegyek beoltatni magam.
Később terjed a hír, hogy az orvosok a szegényebb városrészeken nem pártatlanok, majominfluenza, fertőző agyhártyagyulladás ellen oltanak, de ezt a szokványos vakcinának álcázva és főleg az idős embereknek adják, az agylágyulás, mint később nyilatkozzák, főleg a kábítószerfüggőkre veszélyes ebben az állapotában, illetve az idegi gyengeséggel küszködökre, bizonyos stádiumban.
Az apokalipszis szót jól ismerem a jelenések könyvéből. Szleng, annyit tesz utcára kerülni. Persze emlékszem Dollyra a bárányra az első leklónozott állatra, előre csomagolt. Állítólag Amerikában van egy farm, ahol embereket klónoznak, akik testileg megyéznek az eredetijükkel, de négykézláb járnak, és annyi értelem sincs bennük, mint egy majomban. Valami sátánista sorozatgyilkosról elnevezett rocker, bevallja, hogy volt már ilyen farmon. Újra nézem a bárányok hallgatnakot, a simone-t, és a fűrész újra játékban. És miután megtudom, hogy megfogantál a Rose Mary gyermekét. Az élőholtak éjszakáját, és a resident evilt kihagyom: Valami nincs rendben az új majominfluenzával: Kitör a zombi apokalipszis. A fertőzöttek, végletesen elbutulnak, agyuk bomlásnak indul, csak megfelelő mennyiségű fehérjével lehet szinten tartani őket, csakhogy ezzel maguk próbálkoznak. Az intelligenciájukon túl az immunrendszerükkel is van valami: A melegebb égtájakon elkezd rohadni a bőrük, ragályokat terjesztenek, és igyekeznek betölteni azt az űrt, amit az emberek a farmon. Emberjogi viták tömkelege, és önjelölt biológusok ezrei próbálkoznak a neten, annak ellenére, hogy akik bele keveredtek, valamiféle privát börtön keretein belül védekezhetnek – állítólag készül az ellenszer. A készenléti rendőrséget is bevetik, vesztegzárakat, karanténokat hoznak létre.
A vörösvérsejt némiképpen hasonlít az emberi szívre, ami sajnos beteg, bevetik az első atomfegyvert, a hőmérséklet tovább emelkedik.
Az emberiség történelmének egy fejezete végretér.
.
2.
.
Nincs sok emlékem mielőtt megérkeztem a partra. Valami elragadta őket. Csak számok rémlenek és disznók, furcsán emberi disznók, akik két lábra görnyedve dagonyáznak és időnként valaki mintha meglovagolná őket. Igen a klónok farmjáról származom, a széna közül, de ez csak egy rossz emlék, egy lidérces álom.
Szökevény lehetek, veszteni való nélkül. Amennyire gyötrő és borzalmas volt eddigi életem, olyan lenyűgöző a tenger, hullámzó viharfelleget idéző habjai. Valahonnan tudom, hogy a trident és Posszeidon a guillotine ősi atlantiszi mását tervezték ide, hogy eme szemet gyönyörködtető látvány legyen a végzete a satnya és a hedonizmusban lealacsonyodó embereknek. Néha beugranak, emlékek, emberek és tudás. Mint az emberek a sziklafalról a habok közé. Elnyeli őket a mély, majd visszaereszti.
Ostoba gondolatom támad: Mutánsok elől menekültem: Futottam az életemért, ez biztos. Megsérültem és követtem a sos levegőt, mert a zombik gyorsan elrohadnak, felfalják őket a szabad szemmel láthatatlan bacilusok, ezért sokan a tengerbe költöznek. Ennek a végtelen kékségnek a fala elválasztja az élők és a holtak világát. Persze csak ha vannak kopoltyúik. Nem sokaknak adatik meg. Furcsa ez az új három átváltozás: Az ember, az élőhalott, és a szírén.
Hosszú napokon és vágyódásokkal teli teliholdakon keresztül bolyongtam a parton, mint valami vándor, és azt ettem, amit a tenger hullámzó habjai elébem vetettek: Hol Hínárt, hol rákot, hol sokkarú puhatestűeket raktároztam, és időnként, lehet, ezt csak a magány mondatja velem, arcokat véltem felfedezni a hullámzó habok örvényletteiben, melyeket ennyi idő után, fessenek valójában akárhogy is csodálatosnak véltem.
Utamon mindössze egyetlen emberrel találkoztam egy nővel, aki némi élelemmel látott el, ügyes halász volt, és egy mesterien szőtt hálóval dolgozott.
– Van benned valami. – Próbáltam lehunyt civilizációnk leg magasztosabb belső szellemi szépségeiről társalogni vele, hiszen hónapok óta nem láttam nőt, de túlélőt se nagyon.
– Gyermeket várok. Az uram a tengerben van.
– Mármint elhunyt?
Ostoba. Tudatlan. Távozz. – A hangok mintha fejemben szóltak volna.
Végül hatalmas dombok tűntek fel, a végeláthatatlan kékségben melyeket jókora hullámoknak véltem volna, hogy ha nem kísérte volna őket halovány zöldes ragyogás. Óriási uszonyos tengeri teknősök képében emelkedtek fel az általam bejárt világba, és sok-sok tucat volt közöttük, szemük értelmes bölcsességről árulkodik, ám félek ezek csak a gyermekei valami még hatalmasabbnak. Persze tévedésem hamar beigazolódott: alighanem tojást rakni jöttek, és a kolosszális majd öt ölnyi fészekaljak közül nem mindegyik örökölte ezt a zöldes fluoreszkáló ragyogást – Ezeket jó ízzel fogyasztottam, és némiképpen erőre kaptam tőle.
– Mi van vándor? Csak nem erőre kaptál. – A férfi a semmiből termet elő, és az egyik teknős hátán ült törökülésben, nyakán kopoltyúk, haja akár a hínár, kagylókürtöt és valamiféle lándzsát viselt.
– Terelő vagy? Tehenész?
– Nem én vadász vagyok. Méghozzá a legnemesebb vadat ritkítom. – Ezt felettébb büszkén mondta.
– Örülök, hogy fajtám bélivel beszélhetek. – Kockáztatta meg a vándor. Hátha nem számítanak azok a kopoltyúk.
– Álmodj szépeket.
– Egyáltalán nem jön álom a szememre.
– A tojás, ami fénylik, a halálodat hozza el. A többi elaltat. A ragadozók miatt, hogy téged vigyenek el se ne a borjakat.
Rémes álom következett, és azt hiszem itt életemnek megint volt egy szakasza, amire nem vagy csak alig emlékszem. Elmém némiképp visszahúzódott állati őseimtől örökölt megfigyelő természetem mögé, és rémlik valamiféle leírhatatlan rémalak – hiszen nincs már se írás, se olvasás.
A lény leginkább egy sokszemű mutáns pókra hasonlított rákszerű páncéllal, és talán ollókkal, de a potroha leginkább hatalmas agyvelőt mintázott. Nem vagyok biztos, benne mert a páni félelem nem csak testem, hanem lelkem is megbénította az eszeveszett mélységlakó láttán, vagy attól, hogy a szárazföldre merészkedik, ám két jókora vágást ejtett a nyakamon, melyek gyógyulása egészen lassú és fájdalmas (le sem bírom írni mennyire), és csak a sós víz segítet rajta. Melyet hamarosan be is tudtam lélegezni.
– Jól úszol? – Kérdezte a vadász?
– Igen csak nehezen viselem a hideget.
– Az feltűnt annyi tojást faltál be, hogy az nem igaz.
– Ez a te nyájad?
– Nem itt minden Hydra anyáé.
– Ő ki?
– Hamarosan megismered.
– Várj, fen hegyekben van egy barlang, ott húztam meg magam, és őrzök egy üveg whiskeyt. Fertőtleníti a sebeket és gyógyítja lelkedet.
– Ha van nekem olyan. Induljunk.
Alámerültek. Egy ideig úgy tűnt, hogy a vándor testalkatát legyűrik a mélységi áramlatok, melyek olyan kiszámíthatatlanok voltak, mint a cápák, mik időnként egyszerűen feltűntek homályos foltban, a távolban, mint vakfoltok mikor az ember beveri a fejét, vagy az áramlat hozzáveri egy sziklafalhoz, vagy mikor lepereg előtte saját brutális és kegyetlen halála egy eleven darálóban. A látótávolságon túl úgy köröztek köröttük, mint valami hívatlan őrség.
Hamarosan épületek tűntek fel, melyek kitüremkedtek az ajzatból, gyönyörű, hosszú csigaszerű épületek, és korallszerű erdőségek, melyeket apró polipok formáltak mészből és tengeri sóból, ásványokból. Szírének éltek bennük, bűbájos uszonyaikkal próbálták elterelni rusnya hallszerű testükről a kíváncsi só marta tekintetet.
Nem győzöm leírni milyen gyönyörűek ezeknek a szörnyeknek a lakhelyei, olyasféle képződmények ezek, mint az álom, melyet kivált valami, hogy még a szokatlannál is elképzelhetetlenebb legyen, és amelyet néha él át az ember, és ha nem ő a teremtő képzelet, az orákulum, a géniusz, azon nyomban elfelejt, mert nem képes egyeztetni hétköznapi életével, sablonos gondolataival.
Más a vadászhoz hasonló alakok is feltűntek, némelyik delfinen lovagolt.
A távolban egy fémből épült rozsdásodó tengeralattjáró magaslott, mint valami ódon várkastély, orral előre, félig belefúródva az iszapba. Elhaladtuk mellette és kellemetlen bizsergő érzés fogott el.
Hamarosan valami főtérre érkeztünk, melynek jókora kagyló formájú képződmény állt a közepén. Monumentalitása felülmúlta méreteit, olyan aura lengte körbe, melyből a pólusok, és a sarki fények eredhetnek, vagy a tengeráramlatok, olyasfélék melyek vetekedhetnek a mélyégi vulkánok által keltettekkel.
Kagylószerű képződmény feltárult, és mindaz a különös, embertől idegenvilágban járó csodák, eltörpülni, köznapivá lettek a bent trónoló gyönyörű éterien sima és tökéletes lény láttán, valószínűleg minden szírének legcsodálatosabbika, a mélységlakók királynője, aki részben megőrizte emberi külsejét. Különös dallam játszott a fejemben, olyasféle, amit egykoron a géniuszok és zeneszerzők álmodtak, és ez a hangbátorító volt, invitált, hogy lépjek be a kagyló belsejébe, ami lassan fokozatosan bezárult.
A Vadász hamarosan újra kiemelkedett habokból, szikár termetével. A Zátony ahová érkezett ősi kegyhely volt Hydra anya földi helytartói számára, ide hozták a kiszemelteket. Egy gyönyörű fiatal lány várta. A Vadász kezében lévő gyöngy megcsillant a telihold fényében. Ennyi maradt belőle.

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Eve

    Naraku, 29 e-mailt váltottunk a novelláival kapcsolatban, azokban benne van a válasz az elutasítást illetően. Itt sem tudok mást válaszolni, mint ott.

  2. Naraku

    hm nem a leg kifejezőbb illusztráció de teljesen lényegtelen, nem menyéznek hanem megegyeznek, na sebaj elgépelést nem javítunk. Fura pedig a word szokott aláhúzogatni, na mind 1.
    Még mindig nem értem, hogy az örökké, Thézeusz c. pályamunkám miért nem szerepelhet, és miért nem kap olyan érvet a visszautasítása ami helytálló volna, egyszóval szerintem megfelel a pályázat előírásainak, ahhoz jobban menne valami hasonló kép.
    A hydra, nos Dagon neje, aki egy zsidó halisten volt, akit később H.P.Lovecraft stilizált, a kollektív és felmerülő tudattalan, a totemizmus, fetisizmus, és az okkultizmus kapcsán.
    Köszönöm a szavazatokat, thanks your woks

Hozzászólás

*

Solve : *
26 − 10 =