Kurtakrimi

Leopold Krüger nyomozó az életét az igazság kiderítésére tette fel. Togó déli részéről helyezték át a német gyarmatosítók által működtetett álomkór-ostoros kutatási kísérleti telepre.

Hosszasan nézegette a gyanúsítottat, akinek a szemében megbánást látott. Afrikai lapos orra is hirtelen felindulásból elkövetett tettre engedett következtetni. A bizonyítékok is ellene szóltak: a dárdán, melyet az áldozat, Margarete Franke, Karl Brittmann orvos feleségének a hátába döftek, a gyanúsított ujjlenyomata volt rajta.

A két rendőr, aki a Brittmann-villában teljesített szolgálatot, tanúvallomást is tett: délután öt óra tájékán látták, amint a gyanúsított, – akit nem sikerült lelőniük – megpróbált elszökni a tett helyszínéről, és aki hátrafordult, és akit így egyértelműen felismertek. Igen ám, de a bűntény este tíz órára tehető, tehát a sötétben nem ismerhette fel őt a két rendőr a rossz közvilágításban!

Elhatározta, hogy még egyszer meghallgatja a gyanúsítottat. Hívatta a tolmácsot, aki azt fordította neki, hogy a gyanúsított beismerő vallomást akar tenni. Valójában pedig azt bizonygatta a gyanúsított, hogy híven szolgálta a Brittmann-házaspárt: Karl Brittmann életét meg is mentette egy vadászaton. Ekkor feltűnt a nyomozónak a tolmács arany zsebórája. “Miből futja neki?” – morfondírozott magában.

Az áldozat temetésére másnap került sor. A temetésen jelen volt Margerete Franke idős édesanyja, valamint Michael, Karl Brittmann feleségének törvénytelen fia is, akit az öregasszony nevelt. A temetés egyik pillanatában a koporsóhoz viharzott Anne, az elhunyt volt barátnője, aki gyilkosnak nevezte Karl Brittmann-t, aki részeges és borostásan volt jelen, s csak kényszeredetten, cinikus mosollyal, de semmi esetre sem meggyőzően hárította el a vádat. Ez szöget ütött Leopold Krüger fejében, aki otthagyta a gyászszertartást, s belopózott Karl Brittmann kutatóorvos és felesége házába, hogy házkutatást tartson. Úgy is azt rebesgették, hogy az orvos már nem élt együtt a feleségével: a kísérleti telepen, az egyik házban züllött színesbőrű szeretőjével, akiről azt állította, hogy csak azért él vele, mert az afrikai nőben felfedezte az álomkór-ostorost, s ő maga akarja kivizsgálni a “beteget”.

A Brittmann-villa pazarul volt berendezve. Az egyik mahagóniszekrény fiókjában a nyomozó megtalált egy Karl Brittmann névre kiállított, két nap múlva Berlinbe szóló hajójegyet. “Le akar lépni az orvos? A munka kellős közepén?” – töprengett magában. A nyomozó elküldte segédjét, hogy kutassa fel Karl Brittmann-t, s közölje vele, hogy a nyomozás lezárásáig nem hagyhatja el az országot.

Leopold Krüger elhatározta, hogy még egyszer kihallgatja a gyanúsítottat. Be is ment a cellájába, ahová kisvártatva beviharzott egy üvöltöző őrült. A tolmács testvére volt az. “A nap ment az agyára? De hiszen világ életében a trópusi hőségben élt. Mitől vesztette el hirtelen, a haláleset után nem sokkal az eszét?” – tette fel magának a kérdést Krüger.

Leopold Krüger alig ocsúdott föl, mikor Karl Brittmann kutatóorvos bevánszorgott a rendőrőrsre.

– Ön győzött, nyomozó úr! Mindent elmondok. Nem tehetek mást. A tolmács már a házamat követeli, vagy mindent elmond – mondta zihálva Brittmann.

– Egy pillanat – szólt közbe Krüger – jegyzőkönyvet veszek föl!

– Nos, közvetve tényleg én vagyok a gyilkos. A felbujtó. A feleségemet, Margarete Frankét én ölettem meg, mert le akarta leplezni a szervezés alatt álló berlini Rasszhigiéniás Társaság titkos üzelmeit, pedig annak én lettem volna a vezetője. Életünket a negroid rassz megnemesítésének szenteltük volna, de a szentéletű, bigott katolikus feleségem szerint minden ember egyenlő, s ellenkezett a társaság az ő elveivel. Meggyűlöltem a nejemet. Igaz a szóbeszéd, hogy az egyik afrikai nőt a szeretőmmé tettem, s vele éltem. Azt mondtam, hogy megfertőződött a kórral, s én magam akarom kivizsgálni. De akit gyanúsítottként tart fogva, nyomozó úr, tényleg a gyilkos. Igazság szerint hálásnak kellett volna lennem neki, amiért egy vadászaton megmentette az életemet. De én nem akartam a lekötelezettje lenni egy őslakosnak. Amikor a házamat építettem, a későbbi gyilkost is dolgoztattam, s korbáccsal ütlegeltem közben. De ezzel csak azt értem el, hogy a nejem meglátta, és megutált engem ezért. Másfelől az afrikai bosszút akart állni rajtam valahogy. Ekkor cselhez folyamodtam. Az én szentéletű feleségemnek volt egy ádáz ellensége: a törzs korábbi gyógyítója, akit a feleségem, Margarete Franke a háttérbe szorított azokkal a fejlett technikai eszközökkel, melyekkel a törzset gyógyította. Mert én csak kutatóorvos voltam, a feleségem vált a törzs hivatalos, igazi orvosává. Így feleslegessé vált a korábbi kuruzsló, aki a tolmács testvére. A tolmácsnak busás pénzjutalmat ígértem, ha meggyőzi a testvérét, nagy hatalma lévén a törzsben, hogy az én házépítő fekete emberemmel meg akarjon ölettetni engem, azt mondván neki, hogy a bűntény elkövetésének éjszakáján én leszek otthon az ágyamban, s csak le kell szúrnia a dárdájával. A tolmácsot és a testvérét természetesen beavattam a tervembe, így tudták, hogy én nem leszek otthon, csak Margarete, a feleségem, aki már aludni fog akkor az ágyában. . Persze én nem voltam otthon. A tolmács testvére elbújt a bokroknál, így a tettes egyedül ment be a házamba engem megölni, a sötétben viszont nem ismerte föl, hogy a dárdáját nem belém, hanem a feleségembe döfte, aki egyből belehalt a sérüléseibe. A tolmács testvére azt mondta a gyilkosnak, hogy én alszom az ágyban.

Leopold Krüger nyomozó miután felvette a jegyzőkönyvet, elrendelte Karl Brittmann, a tolmács és a tényleges elkövető letartóztatását. A tolmács testvérét már nem kellett letartóztatnia: elmebaja tartósnak bizonyult. S a két rendőrt is el fogják ítélni, akik hamisan tanúskodtak az esettel kapcsolatban.
.
SZAVAZOK
.
.