TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Nemecsek él!

Jelige: KODI

A népmesék okos, de hallgatag juhászára emlékezteti az embert ez a 20. századbeli általános iskolás fiú. Elit középiskola 7. osztályos kamasza ő, aki a hormonok és szürke iskolai hétköznapok táncában kering. Érdekes, hogy mindenkivel jóban van, ugyanakkor kifejezetten nem kötődik senkihez. Nincs igazi barátja, vagy nem szeretik? De igen. A lányok és a tanárok biztosan. Kedves, udvarias, segítőkész és főként humoros. Mindenkit megnevettet. Szójátékaival, rövid megjegyzéseivel, amit huncut szemvillanás és enyhe, de nem bántó mosoly kísér. Egyébként jóképű srác, nagy barna kutyaszemekkel, kreolos bőrrel és sűrű sötétbarna hajjal. És még csak nem is nyápic, vagy ügyetlen. Akkor pedig mi lehet a baj? Miért nem kedvelik a fiúk? Mindig gyanakodva méregetik, és próbálják kiismerni, kifürkészni a titkait. Ha vannak neki egyáltalán. Hősünket ez látszólag nem zavarja, és ha esetleg vezetéknevén szólítják, akkor lazán közli: Krisztián vagyok, röviden Krisz, ami mint tudjuk Christi néven Jézust jelent. (lásd német nyelvi óra hatása). – Szólítsatok hát nyugodtan ti is Christinek (Jézusnak), ahogy azt az apostolok tették anno. Ez ugyan vicces beszólás is lehetne, de a 7. osztály fiai mégis vérlázítónak tartják! Mit képzel ez magáról?! És valahol legbelül ők is érzik, hogy Krisz más, különb, vagy valami egyéb megfoghatatlan van benne. Tehát más, mint a többség, nem olyan, mint ők. – Ezt nem tűrhetjük! És a csordaszellem működésbe lépett. – Le kell alázni! – Be kell törni a képét! – Le kell törölni a vigyorgást az arcáról! És elindult a „hadjárat”, beindult a gépezet – anélkül, hogy erre konkrét, vagy alapos oka lett volna. De hát, mint tudjuk, ahhoz, hogy ellenségeket szerezzen az ember, elegendő egy jótett is. Amit mások nem tudnak megemészteni. Mert nem ők tették! Nos, a „hadjárat” során mindent bevetnek Krisztián lejáratására. Mindegy, hogy a lányok előtt, vagy a pedagógusok előtt legyen az! – És ez az állat Krisz, úgy tesz, mintha észre sem venné! Mert amikor felvette a tanárnő leejtett tollát a földről és a fiúk erre bekiabáltak, hogy „nyalizós!”, csak az volt a mosollyal kísért válasz. – Sajnálom, engem így neveltek. Csak így egyszerűen, mint ahogy a szegény juhász tette egykor a királyi udvarban. Legfőbb ellensége Rezső, vagyis, ahogyan barátai nevezték Rizsa az iskola focibajnoka saját maga kérte fel Kriszt, hogy játsszon a csapatában a bajnokság során. De miért választod be, ha égetni akarjuk? – Ne válasszuk be, akkor jó mérges lesz, és legalább megsértődik, vagy bántja a dolog! – Az kell neki! De Rizsa, aki mindig sokat és feleslegesen rizsázott és legtöbbször nem a legokosabb okfejtései voltak – így szólt: – Éppen ez az! – Senki se vegye észre, hogy le akarjuk alázni és mi mégis ezt fogjuk ezzel tenni. – Ha nincs ott, akkor, hogy láthatná mindenki, hogy egy botlábú, önző, vigyorgó alak! Ezzel meggyőzte táborát. A focimeccs előtti edzéseken Krisztián tette a dolgát, illetve azt, amit az edző mondott. Nem tűnt ki sem a jó, sem a rossz szereplésével. És a mérkőzésen ott volt az egész felsőtagozat. A lányok is hangosan szurkoltak. Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor a 15. percben Krisz elvágódott. Fekve maradt. Mi történt valójában?! Egyesek váltig állították, hogy nem az ellenfél rúgta fel. De akkor ki, és miért? De a bíró nem ítélkezett. Krisz pedig kb. egy perc múlva felállt és folytatódott az összecsapás. A lányok kórusban kiabálták Krisztián nevét, ezzel is lelket öntve a hősbe, aki nem hagyta cserben társait és tovább küzdött. Igaz, most nem mosolygott. Dőlt róla az izzadtság, de rohant és passzolt és kétszer olyan átadást hajtott végre, hogy Rizsa ezekkel megszerezte a vezetést jelentő két gólt! Nyert a csapat!! És ezzel az iskola! Első csapat a városban!! Hát igen, a Rizsa a legjobb! Mindenki őt ölelgette és neki gratulált. Kriszt nemlátták sehol, de hát kit is érdekel ez a majom?! Az edzőt érdekelte. A mérkőzés utáni összetartáson értékelt. Azt állította, hogy Krisz nélkül nem győztek volna, mert a foci egy csapatjáték és csak akkor lesznek eredményesek, ha ezt a tényt minden csapattag jól az eszébe vési. Közölte még, hogy feltétlenül rábeszéli Kriszt, hogy játsszon ezentúl a csapatban. Az ünneplés ezzel véget is ért. Mindenkinek elment a kedve a bulizástól és a parkban eléggé kevés alkohol fogyott. Mentek haza, újra tervezni, mint a GPS. Valahogy ki kell majd marni a csapatból, vagy lejáratni, vagy megverni. Ezek voltak az „új” ötletek, amikor is az edző azt mondta a csapatnak, hogy Krisztián nem áll be, mert más területen szeretne inkább eredményeket elérni. Megkönnyebbültek. Lehet, hogy a 3. javaslatot azért melegen kell tartani! Nem ártana neki! A lányok a közben körül rajongták Kriszt és megkérdezték, hogy miért nem hagyta abba a buktatása után a játékot. Csak rövid választ adott. Mert beválasztottak és a csapatról volt szó. – Nem rólam. Rizsa örült, hogy megúszta szárazon a dolgot és váltig állította, hogy a mérkőzésen jó kis lealázás volt a buktatás, amit ő kiválóan végzett el. Ugyebár, ez egyértelmű? Nem volt az mindenki számára, de hallgattak. Rizsa, a király. És a tanév ment a maga útján. Új anyag, felelés, teszt. Rizsa és Krisz átlaga körülbelül ugyanaz volt. A különbség csak annyi, hogy Rizsa sokat tanult és mégsem tudott jobban teljesíteni, míg Krisz az órákon figyelt, kérdezett, otthon csak bepakolt másnapra és mégis hozta ugyanazt az eredményt, 4,1-4,3 átlagot. Szülői értekezletre anyukája nem mindig jött el, mert orvosként ügyeletes volt a kórházban. Krisz szülei három éve elváltak. Erről ő soha senkinek sem mesélt. De így is kiderült!! Ha-ha–-ha, mondták a fiúk. Úgy kell neki, ezen aztán röhöghet! Közben az osztályfőnöknő is egy döbbenetes jelenetnek lett szemtanúja. Az esti színházlátogatás után hazafelé tartottak, amikor megpillantotta a park melletti járdán Krisztiánt egy kb. húsz évvel idősebb férfi társaságában. A férfi átkarolta Krisz vállát és így mentek lassan, beszélgetve, nevetgélve az utcán. Este tíz órakor kettesben egy idősebb férfival! Az osztályfőnök úgy döntött, hogy „kiszabadítja” Krisztiánt ebből a csapdából, mert ugyebár nyilvánvaló, hogy a férfi rossz dologban sántikál. Merészen átkiáltott az utcán: –Hahó, Krisz, légy szíves gyere ide és segíts nekem! És Krisz meglepődve ugyan, de rögtön teljesítette a tanárnő kérését. – Jó estét kívánok! Mit tehetek Önért tanárnő kérem? (Hát ebből is látszik, hogy ez nem egy átlagos kamasz mondata. Kicsit koravén ez a Krisz, vagy valami ilyesmi – gondolta az osztályfőnök. Lehet, hogy ez ingerli fel az osztályban fiúkat? Ki tudja.) – Nos, bocsáss meg, de érdekelne, hogy kivel sétálgatsz te itt az éjszaka kellős közepén ilyen szépen összebújva?! És legfőképp, ki tud erről? – mondta gyorsan a tanárnő. Tanárnő kérem, ő az apám. – Külföldön dolgozik és most két hétig itthon tartózkodik. Most nála vagyok. Anyu tud róla és egyébként az edzésemen voltunk. Mindezt udvariasan, mosolyogva és büszkén mondta, és a tanárnő most nagyon kínosan érezte magát. Egy hónapig nem történt semmi. Tanulás, felelés, suli, unalom. Aztán a tavaszi szünet alatt történt a parkban egy kis verekedés, vagy verés? A fiúk nem beszéltek róla, Krisztián sem. Annál beszédesebbek voltak rajtuk a kék és zöld foltok! Az óraközi szünetekben a kicsiket és az 5. és 6. osztályosokat fürkészte. De miért? Rizsa szerint a dedóból keres magának barátokat Krisz. És ez az ötlet nagyon tetszett neki. De érdekesmódon csak neki. Az osztályfőnök eldöntötte, tisztázza végre ezt a „háborús” helyzetet. Mindenki nyíltan mondja el órán, az egész osztály előtt, hogy mi a baja tulajdonképpen. Persze tudta, hogy ez nem lesz könnyű és lehet, hogy egy óra nem is lesz elég a megoldásra. 12:1 az arány. „12 kőmíves össze tanakodék” – ez jutott eszébe. És az is, hogy mi lesz, ha nem nyilatkozik, vagy, ha csak támad a 12 „kőmíves”? Akkor végleg sikerült Krisztiánt befalazni! Valójában egészen másként alakultak a dolgok. Rizsa felállt és közölte, hogy ő képviseli a fiúk csapatát, és most ketten fognak párbajozni, mármint szópárbajt vívni. Ő és Krisz. Végre, buli van a suliban!! – ez a „közönség” soraiból hangzott el. Egyébként nagy csend lett. Rizsa pedig elkezdte. – Mindannyian tudjuk, hogy a küzdősportban vagy érdekelt és verekedni tanulsz! Kiderítettük, így hát nincs már titkod előttünk „kedves” Krisztián. Nincsenek barátaid az osztályban! Egyedül vagy, egyedül küzdhetsz! Ezen vigyorogsz állandóan? Te udvariaska, lányok kedvence! Erre mit lépsz!? Krisztián pedig lassan felállt a padból. Kész dráma! Ezt a magyartanárnak is látnia kellene! Most jön a csúcspont, mert megoldás és megbékélés úgysem lesz! – Gratulálok nektek fiúk! – Nem túl poénos visszavágás – mondta halkan egy Rizsa-követő. – Csak nektek és csak most elárulom, hogy nem verekedni tanulok, hanem védekezni és a gyengéket megvédeni. – Közlöm veletek, itt és most, hogy Nemecsek Ernő nem halt meg!! – Csak névváltozás történt. Úgy hívják ma, hogy Nemecsek Feri. És én képviselem. Világos?! Nem? Az egész osztály mereven bámult. Ez aztán a rejtvény! Erre varrjál gombot! Az osztályfőnök csak annyit kérdezett Krisztől: –Megoldhatom? Néma bólintás volt a válasz. – Tehát, kezdte az ofő, a névcsere, vagy névváltoztatás egy szemléletváltozást jelent ez esetben. Nem szerepet cserélt Áts Feri Nemecsekkel! Hanem végre mindent megbeszéltek, kibékültek és egyesítették erőiket. Ezt szimbolizálja az új név: Nemecsek Feri. Ugye, így történt?! – Igen, mondta Krisz – így. Ezután hirtelen leült. Értetlen tekintetek, tágra nyílt szemek kísérték mozdulatait. – Most mi van?! Nem akar tovább párbajozni? És végülis ki nyert ma? Ki érti ezt?! Amikor megszólalt a csengő az osztály fegyelmezetten és csendben ment ki a teremből. Volt min gondolkodni! Mármint annak, aki tud gondolkodni!
.

.
.
  1. Hadriq

    Részben egyetértek Istvánnal, nekem is sokszor az „erőltetett” szó jutott róla eszembe. A főszereplő pedig nem egyre szimpatikusabbá, hanem egyre ellenszenvesebb vált az állandó okoskodásával és azzal, hogy csak a jó tulajdonságait emelte ki a szerző. Engem is piszkáltak általánosban, de én messze nem voltam ilyen „Grál lovag”, simán felültem a provokációnak. 🙂 (Persze ettől még lehet, hogy valaki ilyen.)
    Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy kamasz elővette volna a pár évvel azelőtti sérelmeit, kellemetlen szituációit, és némileg érettebben, higgadtabban leírta volna, hogy hogyan kellett volna viselkednie abban a helyzetben, ezzel is erősítve az önbizalmát.
    Hozzáteszem, ezek csak az én benyomásaim a novella kapcsán, egy visszajelzés a sok közül arról, mit vált(hat) ki az írás az olvasóban.

  2. István

    Az egész írás olyan didaktikus, körülményes, erőltetett, és így unalmas végigolvasni. Nem egy történet kerekedik ki, hanem sok apró, gyakorlatilag ismétlődő részlet, amelyek nemhogy fokoznák, hanem éppen ellapítják, az amúgy is vérszegény cselekményt, amelyet csupán agyoncsap a szerző a legvégén, az ofő történetbe vonásával. A tagolás is hagy kivetni valót.

Hozzászólás

*