Területi követelések a Kárpát-medencében

Jelige: Hobbiíró

(színpadi jelenet)
.
A színpadon egy széles(ebb) asztal, mögötte (velünk, nézőkkel szemben) ül három középkorú szereplő (mondjuk, két férfi és egy nő). Az asztal mögött a falon (vagy egy állványon) egy Kárpát-medence domborzati (földrajzi) térkép (az országhatárok jelölése nélkül). Az asztal előtt – némileg a színpad oldalán – pár szék, félig az asztal felé fordítva (félig pedig háttal nekünk, nézőknek), a székeken ül és a székek körül áll néhány ember (férfiak, nők, fiatalok, idősebbek vegyesen). Az asztal fölött egy kifeszített felirat: „BIZOTTSÁG”. Az asztalnál ülő három szereplő közül a középső (a bizottság elnöke) feláll, torkot köszörül, majd elkezd beszélni.
Elnök (ünnepélyesen): – Van szerencsém bejelenteni, hogy a mai nappal megalakult a Kárpát-medencére Vonatkozó Területi Követeléseket Kielégítő Bizottság! Várjuk a kérelmeket…
A székeken és székek körül lévő emberek mindegyike lelkesen jelentkezik.
Elnök (rámutat az egyik elsőként jelentkező szereplőre): – Talán ön volt az első… Tessék, hallgatjuk.
Első jelentkező (határozottan): – Követeljük, hogy majd’ a teljes Kárpát-medence újra Magyarországhoz tartozzon!
A székeken és a székek körül lévő emberek mindegyike helyeslően igenel/bólogat.
Elnök (az egyik mellette – az asztalnál – ülő szereplőhöz fordul): – Felkérem a bizottság titkárát, hogy vizsgálja meg a kérelem jogosságát!
A titkár elkezd lapozgatni egy nagy könyvet, majd megszólal.
Titkár: – A kérelemnek van történelmi alapja: egy időben valóban majd’ a teljes Kárpát-medence a Nagy Magyarország területéhez tartozott.
Elnök (az asztalnál mellette ülő másik szereplőhöz fordul): – A kérelmet jóváhagyjuk. Kérem, rajzolja át az országhatárokat!
Az asztalnál ülő, megszólított szereplő feláll, odamegy az asztal mögötti térképhez, és rajzoló mozdulatokat tesz rajta, majd visszamegy az asztalhoz. A székeken és székek körül lévő szereplők éljeneznek, örömükben ugrálnak. Az asztalnál ülők felállnak, gratulálnak egymásnak. Általános ünneplés kezdődik, egy pincérnő tálcán teli pezsgőspoharakat hoz be a színre és megkínálja vele az asztalnál lévő szereplőket. A székeknél lévő emberek kis magyar (papír)zászlókat lengetnek.
Egyszercsak hangos kopogtatás hallatszik kintről.
Elnök (hangosan): – Tessék!
Kintről bejön a színre két-három középkorú idegen/külföldi (akik a bentiektől eltérő – török – ruházatban vannak). Csend támad, az eddigi ünneplők elhallgatnak. A bejövő törökök közül az egyik – akcentussal – beszélni kezd.
Török: – Követeljük, hogy a Duna-Tisza köze legyen újra a miénk, törököké!
Elnök (a bizottság titkárához fordulva): – Kérem, vizsgálja meg a kérelem jogosságát!
A titkár megint elkezdi lapozgatni a nagy könyvet, majd megszólal.
Titkár (tétován): – Hát, a Duna-Tisza köze valamikor – közel 150 éven át – valóban az Oszmán-Török Birodalom része volt…
Elnök (mérgesen az asztalnál mellette ülő másik szereplőhöz fordul): – A kérelmet jóváhagyjuk. Kérem, ismét rajzolja át az országhatárokat!
Az asztalnál ülő, megszólított szereplő feláll, odamegy az asztal mögötti térképhez, és megint rajzoló mozdulatokat tesz rajta, majd visszamegy az asztalhoz. A két-három török elégedett mosollyal kivonul a színről. A többi (magyar) szereplő ünneplése ezúttal elmarad – a székek körül lévő hallgatóság és az asztalnál ülő bizottságtagok is komor csendben vannak.
Megint hangos kopogtatás hallatszik kintről.
Elnök (hangosan, mérgesen): – Ki az már megint?
Kintről megint bejön a színre két-három középkorú idegen/külföldi (akik a bentiektől eltérő – olasz – ruházatban vannak). A bejövő olaszok közül az egyik beszélni kezd.
Olasz: – Követeljük, hogy a Dunántúl újra Olaszországhoz tartozzon!
Elnök (a bizottság titkárához fordulva): – Kérem, vizsgálja meg a kérelem jogosságát!
A titkár harmadjára is elkezdi lapozgatni a nagy könyvet, majd megszólal.
Titkár (tétován): – Hát, a Dunántúl valamikor – Pannónia néven – valóban a Római Birodalom provinciája volt…
Elnök (tajtékozva az asztalnál mellette ülő másik szereplőhöz fordul): – A kérelmet jóváhagyjuk. Kérem, már megint rajzolja át az országhatárokat!
Az asztalnál ülő, megszólított szereplő feláll, odamegy az asztal mögötti térképhez, és harmadjára is rajzoló mozdulatokat tesz rajta, majd visszamegy az asztalhoz. A két-három olasz elégedett mosollyal kivonul a színről. A bentmaradók – a székek körül lévő hallgatóság és az asztalnál ülő bizottságtagok is – megint komor csendben vannak.
Egyszercsak nagy hangzavar hallatszik kintről.
Elnök (hangosan, mérgesen): – Mi ez a hangzavar odakint?
A színre bejön kintről egy portás.
Portás: – Elnök úr, megérkezett minden olyan további nép képviselője, amely több-kevesebb ideig a Kárpát-medencében élt. Mindegyik be akarja nyújtani az igényét az adott területre!
Erre a színen, a székek körül lévő emberek zúgolódni kezdenek, de az elnök dühösen az asztalra csap:
Elnök (mérgesen, hangosan): – Csend legyen!
A székek körül lévő emberek elhallgatnak, és kintről sem hallatszik már be hangzavar. Az elnök az asztalnál ülő többi személlyel valamit halkan, pár szóval megbeszél, majd a többieknek hangosan azt mondja:
Elnök (határozottan): – A bizottság megállapítja, hogy lehetetlen úgy felosztani a Kárpát-medencét, hogy minden itt lakó vagy lakott nép igazságosan megkapja a maga részét – egyúttal a bizottság feloszlatja önmagát.
Elnök (a mellette ülő másik szereplőhöz fordul): – Kérem, állítsa vissza a bizottság megalakulása előtti állapotokat!
A megszólított szereplő odamegy az asztal mögötti térképhez, egy szivaccsal törlő mozdulatokat tesz rajta, majd leveszi az asztal fölötti „BIZOTTSÁG” feliratot. Ezután a színen lévő összes szereplő szomorúan, lehajtott fejjel lassan kimegy a színről, ahol csak az üres székek, az üres asztal és a Kárpát-medence térkép marad.
.
Vége
.

.
.
  1. Hadriq

    Úgy gondolom, hogy – főként az alapötlet miatt – ez a jelenetsor egy fokkal jobb az előzőnél. A vége valóban elnagyoltnak, összecsapottnak tűnik.
    Érzésem szerint hanyagolni kellene ezeket a színpadi jeleneteket. Egyrészt azért, mert nagyon feszegeti a műfaji korlátokat, másrészt pedig azért, mert a szerző egyéb írásai (lásd pl. a Tanácsok nőknek) általában sokkal jobbak.

  2. István

    Jó, az ötlet, de a befejezése az csapnivaló. Valami jobb csattanó sokat segített volna a történeten.

Hozzászólás

*

Solve : *
28 ⁄ 4 =