Torony

0
(0)

Jelige: Éjjeli Fény

A kastélyban csak a léptei visszhangoztak, hisz rajta kívül már senki nem volt odabent. Tudta, ha vele bármi olyan történik, mint amiről a mondák szólnak, akkor ez számára az utolsó nap. Lassan sétált a lépcső felé, a báltermet a naplemente rózsaszínes fénye borította be, ami természetesen a hatalmas, díszes ablakokkal volt köszönhető. Szívverésed egyre szaporább volt, és az a bizonyos gombóc is a torkában költözött, de őt még ez sem tántoríthatta el céljaitól. Artúr egyre gyorsabban szedte a lábait, míg végül az első emeleten találta magát.
– Eddig semmi különös.… – motyogta maga elé. Bár a hangsúlya magabiztosságot sugárzott, legbelül nagyon rettegett, mivel tisztában volt mi is vár rá, ha eléri a tőle legtávolabbi épületszárny legnagyobb tornyát. – Hol lehetnek?
Kérdése hiábavaló volt, végtére is sem a tökéletes dísztárgyak, sem a faliszőnyeg, de még csak a fényben megcsillanó csillárok sem fognak számára választ adni.
– Vidd magaddal azt a pici ládát! – szólt rá a semmiből előtűnt asszony, aki ugyanilyen gyorsasággal elpárolgott a lépcső melletti folyosójának a korlátjáról.
A férfi tudta mit kell tennie, de azzal is képben volt, hogy ha a pici dobozt meg kell szereznie, akkor tennie kell egy elég nagy kitérőt. Viszont ez nem tántoríthatta el ettől a különös küldetéstől.
– Legalább addig is húzom az időt.… – mondta magának, majd a fényűző folyosón elindult oda, ahol megtalálhatja azt, amit a vén szipirtyó kért tőle. Útján rengeteg díszes függöny, és egy csomó sárkányt ábrázoló szobor mellett haladt el, de ezzel nem igazán foglalkozott. Már megszokta ennek a helynek a túlzó stílusát, ráadásul az igazán dekoratív szörnyeknél sokkalta rosszabbhoz készül eljutni.
Miután megszerezte azt az aprócska tárgyat, fintorral az arcán nézegette. Nem nyitotta ki, hisz teljesen képben volt azzal, hogy mi van benne, meg a méretből ítélve csak gyűrűt tartalmazhat. Nem igazán érdekelte, csak egyszerűen zsebre vágta, és úgy ballagott tovább. Tisztában volt, ezután már semmi sem akadályozza meg, hogy eljusson a nagy próbához, ami azt a bizonyos utolsó napot jelenti számára ebben a formában.
Útja könnyű része viszont nem tarthatott sokáig, hiszen egy zárt ajtóval találta magát szemben. Képtelen volt felfogni, hogy hogyan történhetett meg egy ilyen incidens, végtére is azt mondták semmi nem lesz lakat alatt, amin át kell haladnia addig, amíg el nem jut ahhoz a távoli és hatalmas toronyhoz.
– Hogy lehet valaki olyan béna, hogy nem hoz kulcsot? – kérdezte dühöngve a semmiből ismét előtűnt boszorka. Artúr értetlenül meredt a vénségre. – Mire vársz? Keresd meg! Ott van ahol hagytad!
A nő ismét köddé vált. A férfi pedig elindult. Emlékezete szerint a kulcsnak a lenti ajtó előtti kis lábtörlő alatt kell lennie. Gyorsan szaladt vissza oda, de mint minden ilyen esetben, ez neki sem mehetett olyan egyszerűen. Az utolsó lépcsősornál egy elegáns mozdulattal esett el, majd csúszott le egyenesen a legaljáig. Szerencsére nem sérült meg, ezért el tudott menni a lábtörlőig, majd bármiféle nehézség nélkül vissza oda, ahonnan jött. Utálta az egész utat, azt gondolta, felesleges ezt megtennie, otthon is maradhatott volna. Már érezte felrobban a feje ettől az egész hacacárétól, de mégis tovább ment.
– Hát te meg még csak itt jársz? – gúnyolódott rajta az öregasszony. – Már réges-rég odafent kellene lenned!
Artúrnak ez volt az utolsó csepp a pohárban, tekintete lángolt a dühtől. Várható volt, hogy nem túl kedves dolgokat fog rövid időn belül a vénség fejéhez vágni.
– Tudja mit? Maga csak meg se szólaljon! – csattant fel mérgesen. – Simán segíthetett volna, még mielőtt idejött meg is ígérte, erre mindenhová engem küldött vissza.
– Ebbe neked nincs beleszólásod! – kiabált vissza az asszony. – Ha tudom előre, hogy ilyen vág, akkor nem is hagyom, hogy a mai nap létrejöjjön.
Az utolsó szó után csak dühösen elvágtatott. A férfi pedig folytatta útját, ami természetesen pont arra haladt tovább, mint amerre az a boszorkány távozott. Lassú lépéseket tett csak, bár tudta, hogy már késésben van. Az idő viszont egyáltalán nem érdekelte ebben a pillanatban, gondolta kiélvezi az utolsó napját.
Apró öröme nem tarthatott sokáig, hiszen hamar elért a hét torony legmagasabbjába. Szeme elé a vénség és a hatalmas tömeg tárult, felé egy sötét csukjás férfi haladt. Szíve már a torkában dobogott, a helyzetet csak a fehérbe öltözött sárkány látványa tetézhette tovább.
– Köszöntöm az egybegyűlteket! – kezdte a sötét csukjás idegen. További beszédet is mondott még, de izgatott főhősünk nem hallotta már ezeket a mondatokat. – Artúr, megfontoltad-e házasodási szándékodat?
A férfi válaszolt, ezzel végleg megpecsételődött az élete. Talán igent mondott, és hozzáment a sárkányhoz, vagy esetleg nemet mondott. Ha az utóbbi történt akkor viszont az a banya a kastélyból tuti kinyírta, hiszen az az ő jövendőbeli anyósa lehetett volna. Igazából bármi is történt, nekünk elég annyit tudni, hogy szegény Artúr csak a rövidebbet húzta.

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Hozzászólás

*

Solve : *
7 × 29 =