Vonat

0
(0)

Jelige: Éjjeli Fény

A vidáman zakatoló vonat ezen a napon olyan más volt. Boldog és ritmusos zaját már nem lehetett hallani, itt valami nagyon nagy baj történt. Induláskor még tele volt izgatott, és reményekkel teli emberekkel, most viszont a sínek mellett fekszik. Sehol egy ember, se élő, se holt, a baleset egy igazi rejtély…
Will Chernin és társa, Izora Haell érkezett a helyszínre. Ők voltak a környező falu legjobb nyomozó párosa, ám eredetileg nem emiatt jöttek ide. A lány egy rokona, Matilda volt a vonaton, ám soha nem érkezett meg az állomásra. Eredetileg csak azt a helyet akarták megtalálni, ahol a járat lerobbant.
– Izora… Szerintem hazudtak nekünk. – állapította meg a mély hangú férfi. Hátán a szőr is felállt a gondolattól, hogy mi állhat ennek a furcsaságnak a háttérben.
– Will… Én gondolkodtam… – mondta halkan a lány, majd fehéres hajtincseit kisöpörte a szemei elől. – Minket akarnak eltenni láb alól.
– Ugyan, akkor miért nem olyankor történik ez, amikor mi is éppen utazunk? – tette fel az elsőre logikusnak tűnő kérdést. – Néha olyan ostobaságokat tudsz gondolni.
– Ostobaság? Itt lennie kéne egy csomó embernek, aki vagy halott, vagy sebesült, de mindenki felszívódott és senki nem tud semmit. Ez szerinted ostobaság? – csattant fel magas hangján a hölgy, mintha már ez a sokadik alkalom lenne, hogy kétségbe vonják a megérzéseit. – Szerinted véletlen vagyunk mi azok, akik utoljára látják ezt az esetet. Ha ránk kenheti ezt valaki, akkor nekünk annyi.
A pasi gondolkodva nézett maga elé, majd egyszerűen bólintott egyet némán. Ezúttal igazat kellett adnia a társának, bármennyire is ellenkezett ez a büszkeségével. Talán pont ezért is maradt néma ezután a sok, komoly érv után. Izora már megszokta ezt, hisz amióta az eszét tudja Will mellett volt, talán már nem is emlékszik arra, hogy milyen volt a találkozásuk előtti élete néha azt gondolja, hogy talán nem is volt neki olyan azelőtt. Már gyerekkoruk óta ismerték egymást, mindig is barátok voltak, csak barátok, és semmi több, vagyis mégis. Évek óta őket tartja a legjobb nyomozónak a környék.
– Will… Szerinted mi történt itt?
– Fogalmam sincs, de bizonyos, hogy valami borzasztó dolog.
– Ezen az útvonalon soha nem történt baleset ezelőtt. – mondta halkan a lány. – Szerintem itt nem valami véletlenről van szó.
– Véletlen, vagy sem, nyomokat kell keresnünk, hogy tisztázni tudjuk magunkat, ha valaki ezt ránk akarná sózni a történteket. – jelentette ki határozottan a mélyhangú férfi, majd megindult az egyik bejárat felé.
Az ajtó, amin be akartak jutni, az már a földön hevert, darabokra törve. Az ablakok sem voltak ennél jobb állapotban, mindenhol szilánkok hevertek. Kedvenc párosunknak az utóbbi miatt még vigyázniuk is kellett, hogy ne vágja meg őket semmi.
– Én nem látok semmi érdekeset olyan, mint egy átlagos baleset, mármint azt leszámítva, hogy eltűntek az áldozatok.-állapította meg egyszerűen, közben tekintetével a környezetet pásztázta valami különös után kutatva.
– Ott, a lámpán, nézd! – mutatott Izora a plafonhoz közel lévő vörös borítékra. – Vedd le onnan, én nem érem el. – a társa teljesítette a kérést, majd a levelet felnyitva olvasni kezdte. Mivel a lány nem látta a szöveget, ezért ismét meg kellett szólalnia. – Mutasd nekem is!
„Kedves Will, Kedves Izora!
Tudtam, hogy ti fogtok ráakadni erre az üzenetre. Nincs más dolgotok, mint a vonaton megtalálni a többi ilyen jelet, és megfejteni a feladványt. Ígérem a végén a nevemet is megtudjátok!
Sok sikert nektek!”
– Szóval meg kell oldanunk egy rejtélyt. – szavai közben a srác a zsebébe rakta az összehajtott papírt. – Az egyszerűség kedvéért, csak menjünk végig a szerelvényen.
Ahogy elindultak semmi igazán érdekeset nem találtak, jobban mondva semmi olyat, ami más lenne, mint a legelső vagonban. Semmiféle jelet nem találtak, és semmifelé üzenetet.
– Hallod ezt? – kérdezte halkan a lány, amikor a vezetőfülkéből meghallotta a kiszűrődő zajokat. Mintha valami matatna ott bent, mintha egy csomó papírral zörögne, mintha keresne valami fontos iratot. Talán ő lehet az oka ennek az egész rejtélyes eseménynek. A férfi remegő kézzel nyúlt a kilincshez, hogy ő mehessen előre, mint mindig.
– Matilda? Te mit keresel itt? – szólalt fel egyszerre a kedvenc párosunk mind a két tagja, amikor meglátták az eddig keresett rokont az ajtó túl oldalán.
– Néztetek ti mostanában naptárat? – kérdezte nevetve a jókedvű idős hölgy. Egy perc kínos csönd után ismét beszélni kezdett az idős asszony. – Április elseje van, ez egy vicc!
– De akkor hol vannak a többiek? – hangzott el az egyértelműen a lehető leglogikusabb kérdés, ami után egy hosszas mese vette kezdetét az egészről.
Mint kiderült ezt több hónapja szervezték a környék lakói, még a szomszédos városokat is bevonták ebbe a tréfába. Egy régi, rossz állapotban lévő vonatot indítottak, pont annyi emberrel, akik a kitalált baleset városába utaztak. Ezzel párhuzamosan ment a pletyka, hogy mennyien is tűnhettek el, és mint minden szóbeszéd, elkezdett külön életet élni, és olyan hihetetlen fordulatokat szerezni, amik még a vélt-valós információtól is igazán távol állt.

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Hozzászólás

*

Solve : *
30 ⁄ 6 =