Previous Story
Jákob és Aida
Posted On 2020 jan 16
Jelige: Vissza a természetbe
Hatalmas villámok cikáztak, öklömnyi jégeső esett szerte Egyiptomban, s a sáskák rajzottak: csípésüktől s az ítéletidőtől Kairó lakosai nyüszítve a templom elé tódultak s Bész nevét harsogták. A templomból a törpeszerű Bész előjött, ám akkor óriásnak tűnt a rárótt szerep miatt: magyarázattal kellett szolgálnia az országot ért csapásra. Bész felemelte a kezét, s arra mindenki elhallgatott:
– Ide figyeljetek, emberek! Ozirisz istenünk meghalt. A szomszédos Marokkó barbár muzulmán sámánja megölte. De bosszút állunk, s Ozirisz élni fog ismét! Megtámadjuk Marokkót, Fezt!
– Hurrá! – éljenzett a tömeg.
Bész visszament a templomba, ahol arany öltözetben a vallási vezetők rituális szertartást végeztek: hajlongtak, táncoltak, s Ozirisz bálványát etették. Bész közelebb ment hozzá, meghajolt, s hangokat halott, de csak ő értette a szöveget:
– Fel kell áldoznotok egy muzulmán nőt, Aidát, Jákob feleségét, hogy újra éljek! Eljön majd Jákob, fiatal kecskepásztor Kairóba megy tanulni az iszlám vallást az egyetemen, s feleségének, Aidának ezüst medált vesz. De olyan medált adjatok neki, melyen az ő istenüknek a legádázabb ellensége, II. Ramszesz neve kell, hogy szerepeljen! A medáltól a nőt gonosz démonok kísértik, eszét veszti, s önként jönne Egyiptomba. De ügyesek legyetek, vagy haragvásom sújt titeket! – s ezzel elnémult a bálvány.
Bész elmondta a hallottakat a többi vallási vezetőnek.
Jákob jómódú berber családból származott: ezer kecskéjük, nagy földjük volt, de a vallással mit sem törődött. Meglátott egy szép fiatal berber lányt, Aidát, aki szegény családból származott. A fiú szülei, különösen az anyja ellenezték a házasságot, de amit a Sors elrendelt… Jákob anyja hamarosan meghalt, s a fiatal férj el kezdte Istent keresni, s felvette az iszlám vallást, akár csak a felesége, Aida. Jákob vahhabita lett, s ezért Egyiptomba ment az egyetemre az iszlám vallást tanulni. Tanultak Sariát, Fiqh-t, Akidát. De úgy érezte, hogy a fiatal feleségének, akit hátra hagyott, vennie kell egy ajándékot. Meglátott egy sátorban egy árust, s az ezüst medálokat nézegette.
– Ezt vegye meg! – mondta ravaszul a kereskedő.
– Mi van ráírva?
– Oh, Ízisz istennő neve! – lódította a kalmár.
Jákob megvette a medált némi alkudozás után.
Az egyetem véget ért, ő meg haza. Aida örült a férjének s az ajándéknak, amit büszkén viselt. Ám egyszer csak hallucinálni kezdett, ami nem akart megszűnni. A téboly kezdett elhatalmasodni rajta.
De nem volt sok idejük ezzel törődni: Marokkót megtámadták az egyiptomi katonák. Harci szekereikkel végigdübörögtek, dárdáikkal rengeteg marokkóit megöltek. Alig néhány száznak sikerült csak megmenekülnie. De az egyiptomi hadsereg végleges csapást akart mérni rájuk: ott állomásoztak még Marokkóban.
Fezben élt egy szúfi muszlim sejk, sámán, Abdul. Ő hiéna emberekké változtatta a megmenekült embereket.
Egyszer egy egyiptomi harci egység betört Jákobék házába is. Már- már megölték Jákobot, s a feleségét majdnem magukkal hurcolták Egyiptomba, hogy feláldozzák Ozirisz oltárán, mikor hirtelen hátra hőköltek, s futásnak eredtek. Jákobéknak volt ugyanis hat cicájuk, s a macska az egyiptomiak szerint szent állat. S védi a házat.
Jákobnak alig volt ideje felocsúdni, mikor halk kopogást hallott az ajtón.
– Ki az? – kérdezte Jákob
– Engedj be, kérlek! Hayrunnisa vagyok, az egyiptológus. Menekülök az egyiptomiak elől.
Jákob beengedte a hiénaembert.
– Szívesen segítettem – mondta Jákob neki, – de lenne egy kérdésem hozzád. Mivel egyiptológus vagy, mondd meg, kérlek, mi van a felégem, Aida medáljára írva egyiptomi hieroglifákkal!
– Oh, Szent Ég! II. Ramszesz nagy ellenségünk neve! Kommunikálok a medállal.
Kisvártatva Hayrunnisa megszólalt: El kell mennetek Fezbe, a szúfi sámánhoz, Abdulhoz! Ő megmondja, mit kell tennetek. De vigyetek magatokkal engem is, mert értem az egyiptomiak nyelvét!
– Jól van – egyezett bele Jákob.
Éjnek évadján osontak, az éhségüket datolyával csillapították, amit az útszéli pálmafákról szedtek.
Megérkeztek Fezbe a sámánhoz.
Tudtam, hogy jönni fogtok – mondta a sámán. – Meg kell szabadulnotok az átkozott medáltól! Vegyetek rajta macskaalmot, öntsétek a macskáitok alá!
Jákob úgy is tett. Hazatért, s a medál jelképesen a macskák, az egyiptomiak szent állata „illemhelye” lett.
S Aida, Jákob felesége egy csapásra meggyógyult!
Egyiptomban pedig Ozirisz fenyegetően így szólt népéhez:
– Elbuktatok, s veletek fog bukni az Egyiptomi Birodalom is! Nem sikerült Aidát feláldoznotok nekem! Birodalmunk elveszett!
S majd örökre elnémult a bálvány.
Abdul pedig a hiénaembereket igazi emberekké változtatta vissza.
Katyvasz, bocs, de ez jutott az eszembe erről az írásról, ahol a vallási, történelmi háttérnek kellene izgalmassá tenni ezt az egyszerű történetet, és ez nekem zavaró, nem is tetszik. Ha viszont a földi történetet helyett egy kitalált világ kellékeivel dolgozna a szerző, akkor még egy jó kis fantasy is kikerekedhetne a műből.
Nekem egy picit zavaros a történet, legalábbis a háttér. (A sáskák csípnek?! Ezt nem tudtam. Eddig azt gondoltam, azért veszélyesek, mert felzabálják a termést. És Egyiptom és Marokkó mikor volt szomszédos?! Illetve Egyiptom sem nagyon volt már birodalom az iszlám megjelenése idején.) De ezeket el tudom engedni, betudom egy alternatív, szerző által teremtett valóságnak.
A sztorinak ettől függetlenül is vannak fura fordulatai, erőltetett elemei. (Pl. mitől lett gyanús hirtelen a medál? És ha már korábban is az volt, miért nem nézette meg Jákob valakivel? Miért vitték magukkal Hayrunissát? A sámán nem egyiptomi nyelven beszélt, más pedig nem indokolta.)
A fentieket megfontolásra javaslom egy átíráshoz, kis korrekcióval szerintem elég hangulatos sztori kerekedhet ki belőle.