Previous Story
Kegyvesztettek
Posted On 2020 jan 16
Jelige: Alighanem
– Kormányzó úr! Nem szívesen zavarom meg a pihenésben, de muszáj tájékoztatnom Önt a legújabb fejleményekről! – csendült fel egy ismerős hang a belső kommunikációs rendszeren.
Az idős kormányzó nehézkesen felállt testére szabott, kényelmes foteléből, miközben gondterhelten hátrasimította vállig érő, hullámos ősz haját. Jól tudta, hogy jelentéktelen ügyekkel senki sem merné őt háborgatni regenerálódás közben. Személyesen választotta ki közvetlen beosztottait, és megbízott az ítélőképességükben.
– Jöjj hát színem elé, fiam! – szólt érces, mély hangon, és elgondolkodva megigazgatta aranyszínű kámzsája ujját.
A pszichoszenzor érzékelte a telepatikus parancsot, mire a terem fémesen csillogó fala egy darabon átjárhatóvá vált. Szürke tiszti egyenruhát viselő, kopasz fejű, alacsony alak lépett be, és bizonytalan léptekkel, a rossz hír terhe alatt roskadozva haladt a pódiumon álló vezérlő felé, ahol a Mindenség Ura várta fürkésző tekintettel.
Az Úr most eltekintett a tiszteletadás kötelező formuláitól.
– Kezdd, Rafael! – szólt türelmetlenül, egy alig észrevehető intéssel is nyomatékosítva sürgetését, miközben homlokán szemlátomást mélyebbek lettek a ráncok.
„Megtörtént, amitől tartottunk, Uram! Vége. A Földön kitört a káosz!” – válaszolt telepatikusan a szürkés bőrű, hatalmas, mégis kifejezéstelen, hűvös szemekkel megáldott jövevény.
– Hm… Már megint? – kérdezett vissza az Úr bosszúsan.
Rafael bólintott, és zavartan lesütötte acélszürke szemeit.
– …bár igazi rend ott talán soha nem is volt! – folytatta elgondolkodva a kormányzó hű szolgálója gondolatait. – A földi emberek imádják a káoszt.
„Valóban, Mindenség Ura, de most határozottan úgy tűnik, küldetésünk végleg kudarccal végződött.”
– Miért mondod ezt, fiam? Csak nem atomháború? – vonta fel bozontos, ősz szemöldökét az Úr.
Rafael ismét lesütötte túlméretezett szemeit. Részben felelősnek érezte magát a történtekért.
„Az Őrzők nem tudtak időben közbeavatkozni. Minden olyan váratlanul és gyorsan történt!”
– Azért gondolom, csak vannak túlélők. Mennyien lehetnek?
„A földi emberek a pusztításban mindig is a tökéletességre törekedtek, Uram…” – jött a telepatikus felelet.
– Mindenki odaveszett? – emelte fel kétkedően a hangját a Kormányzó. – Kizárt! Nem lehetett olyan totális a pusztulás! – tette hozzá reménykedve.
„Nos, valóban tudomásunk van három túlélőről. Egy orbitális pályán keringő űrállomáson tartózkodnak, ezért menekültek meg. Kapcsolatba lépjünk velük?”
Súlyos csend telepedett a hatalmas teremre. A Kormányzó távolba révedő szemei nedvesen megcsillantak a hideg mesterséges fényben.
– Mindössze három túlélő… – mormogta halkan maga elé. Végül nehéz szívvel, de döntött: – Nem lesz több Noé! – visszhangoztak szavai a rideg falakon. Most, hogy már szavakká formálta elkeseredett gondolatait, kissé megkönnyebbült. – Számtalan próbálkozásunk volt. Mózes, Krisztus, Mohamed, Buddha… De minden hiába! – fakadt ki elkeseredetten, dühösen.
Odalépett szolgálatkész alattvalójához, és vállára tette a kezét.
– Intézkedj, Rafael! Az Őrzők vegyék kezelésbe azt az átkozott bolygót, és minél hamarabb tegyék újra lakhatóvá!
„Ismét belefogunk, Uram?”
– Természetesen! Hisz jól tudod, hogy muszáj! A küldetést be kell teljesítenünk!
„És az élőlények? A kiválasztott, értelmes faj?” – érdeklődött óvatosan, kezeit tördelve Rafael. „Az eddigi embertípusok mind elbuktak, alkalmatlanoknak bizonyultak.”
– Ez valóban így van! – ismerte el a Kormányzó, és ökölbe szorította a vezérlőpulton nyugvó kezét. – Vedd fel a kapcsolatot a laborral. Dolgozzanak ki egy újfajta intelligens lényt. A legfőbb követelmény minden eddiginél sokkal magasabb erkölcsi színvonal legyen. Véget kell vetni a gátlástalanság korának!
„Értettem, Uram! Már csak egy dolog van hátra: döntenie kell a túlélőkkel kapcsolatban!”
– Mindent teljesen elölről fogunk kezdeni, Rafael! Ez az „emberiség” többszörösen csődöt mondott. Tiszta szívemből szerettem őket, minden nyilvánvaló hibájuk ellenére is, de immár eljátszották az esélyeiket! Írmagjuk sem maradhat!
„Kemény döntés, de így lesz!” – jelentette ki határozottan Rafael, majd tiszteletteljesen meghajolva távozott.
.
.
***
.
.
Az űrállomás személyzete az egyetlen Föld felé néző, kicsiny, kör alakú ablakon bámult kifelé. Semmit sem szóltak, csak meredten, könnyeikkel küszködve nézték a gigászi pusztulás innen is jól látható nyomait. Durván négyszáz kilométerre voltak épp a Földtől.
Egyszerre csak egy rendkívül gyorsan közeledő, fénylő tárgy tűnt fel a látóhatár szélén. Mintha a Hold takarásából bújt volna elő.
– Nézzétek, egy ufó! – kiáltotta felélénkülten az egyik űrhajós. – Tehát mégis léteznek! Biztosan megment bennünket!
.
.
***
.
.
„Uram! A parancs végrehajtva! Visszatérek a bázisra” – adta le Rafael telepatikus üzenetét küldetése végeztével.
Köszönjük az illusztrációk miatti dicséretet! Igyekszünk a tartalmakhoz megfelelőeket megtalálni, és ez nem mindig egyszerű, lévén csak szabad felhasználású képeket tehetünk ki. 🙂
Kedves Gabriella!
Köszönöm a válaszát!
Valóban, fura kettősség van a szövegben, és ez nagy hiba, hogy nem szúrtam ki. Az írás eredeti változata pár évtizedes, és mikor elővettem szó szerint az íróasztalfiókból, tettem hozzá pár új dolgot, azonban ezek szerint nem elég figyelmesen.
Az Úr mondatait szándékosan pátoszosra változtattam, hogy jobban elüssön egy hétköznapi halandóétól. A félig telepatikusan folytatott kommunikáció is egy utólagos ötlet.
Az optimista mondat helyett elképzelhető, hogy inkább le kellene festenem, mit éreznek az űrhajósok, mint az emberiség utolsó hírmondói.
Még egyszer köszönöm a válaszát, úgy érzem, sokat segített!
Nem tartom kizártnak, hogy még tovább csiszolgatom majd ezeket a kis novellákat az építő hozzászólások alapján.
A képekről is valóban említést kel tennünk: szerintem is rendkívül kifejező a pályázat írásaihoz mellékelt összes kép. Köszönet érte az illetékes szerkesztő(k)nek!
Üdv: J. A.
Kedves Joe!
Valóban, nem tisztességes egy hozzászólást ennyivel elintézni, hogy nagyon tetszett, gratulálok. Ennek legfeljebb örül a szerző, de nem segíti abban, hogy fejlődhessen.
Megpróbálom tömören megfogalmazni a véleményem. Van néhány mondat, ami furcsa. Ezek: …– csendült fel egy ismerős hang a belső kommunikációs rendszeren….
…– Jöjj hát színem elé, fiam! – szólt érces, mély hangon,…
….A pszichoszenzor érzékelte a telepatikus parancsot,…
….„Megtörtént, amitől tartottunk, Uram! Vége. A Földön kitört a káosz!” – válaszolt telepatikusan a szürkés bőrű,…..
A történetből úgy értelmeztem, hogy Rafael telepatikus módon kommunikál, de akkor hogyan „csendült fel egy ismerős hang a belső kommunikációs rendszeren…”?
Ha az Úr” érces, mély hangon” szól, ez nem telepatikus parancs, amit a pszichoszenzor érzékel.
Az utolsó mondat: „Biztosan megment bennünket!” ez nem az igazi, de nincs ötletem, mi lenne jobb helyette.
Ezektől az észrevételektől eltekintve úgy gondolom, ez az írás megfelel a novellára jellemző követelményeknek. Jó kis történet, csattanóval a végén, de ami igazán megragadott, amitől más, mint a többi az a hangulata. A megfogalmazás olyan kifejező, hogy életre kel a történet, és amit olvasok, már látom is. A cselekmény mellett, a két személy lelki vívódása : „…..bizonytalan léptekkel, a rossz hír terhe alatt roskadozva haladt…..” „…Kezdd, Rafael! – szólt türelmetlenül, egy alig észrevehető intéssel is nyomatékosítva sürgetését, miközben homlokán szemlátomást mélyebbek lettek a ráncok.” Ezek és a többi mondatok is remekül kifejezik a drámai hangulatot. A végén a csattanó jól van kitalálva. Az ember legsötétebb helyzetében is az utolsó, ami még megmarad, az a remény. Mindegy hogyan, csak élje túl a katasztrófát. Ebben a helyzetben az ufó megjelenése nem félelmet kelt bennük, hanem a lehetőséget a megmenekülésre, de így ez a mondat: „ Biztosan megment bennünket!” visszafogja a varázslatot, vagy fogalmazhatnám úgy is, hogy agyoncsapja ”a vélt és megtörténő események közötti kontrasztot” amit a szerző szeretne kifejezni. Szerintem, picit csiszolni kellene a novellán, és megérdemelne egy nagyobb olvasói tábort.
Amit még szeretnék megemlíteni, nagyon jó a cím és az illusztráció is el lett találva, ami a szerkesztő érdeme. Szerintem, egy jól megválasztott kép mindig hozzátesz az íráshoz.
Köszönöm az értékeléseket, örülök, hogy „fogyaszthatónak” találták az írásomat.
Az optimista mondattal a vélt és megtörténő események közötti kontrasztot szerettem volna kihangsúlyozni. Valóban kicsit erőltetett.
Gabriellának köszönöm a kitartó olvasást, örülök, hogy az első nem tetsző írásom után nem fordult el tőlem azonnal, és tovább próbálkozott, bizalmat szavazva.
Érdekelne, hogy amennyiben megfogalmazható, miért kedveli ezt a novellámat?
Üdvözlettel: J. A.
Nekem csak az örök optimista „Biztosan megment bennünket!” mondattal volt bajom (az kicsit hiteltelennek tűnt adott szituban, vagy lehet, csak engem neveltek nagyfokú óvatosságra az ufós filmek :)), azt kihagyva a többi szerintem teljesen jó. Ötletes, elgondolkodtató. Én is gratulálok!
Remélem, nem bántom meg a szerzőt az őszinteségemmel, mert minden hozzászólás csak az olvasó szubjektív véleménye. Az eddig publikált írásai közül nekem csak ez az egy tetszett, de ez nagyon, nagyon!!! Gratulálok 🙂