Legszörnyűségesebb randi

Jelige: Lótusz

– Mi volt eddig a legszörnyűségesebb randid? – kezdte Dalma a társalgást, egy pillanatra felnézve az étlapból.
Pétert a kérdés láthatóan mellbe vágta.
– A legszörnyűségesebb? – kérdezett vissza, majd ő is lapozni kezdte az étlapot.
A pincérnő gazellát meghazudtoló léptekkel osont a teljesen kihalt étteremben a székek között, olyannyira nesztelenül érkezett, hogy Péter összerezzent és a térdét hangosan odaverte az asztal lapjához, a „Sikerült választani?” kérdés elhangzásakor.
Dalma is összerezzent, de ő az asztalt ért ütés miatt.
– Elnézést, nem akartalak megijeszteni – szabadkozott a szőke szépség, és tenyerével könnyedén megérintette a férfi vállát.
Dalmának egy kissé furcsának hatott a bizalmaskodó hangnem, de viccesnek találta, ahogyan Péter próbál az érintéstől elhajolni, közben fél kezével a térdét simítgatja, és grimaszolva int a fejével, hogy semmi gond.
– Jöjjek vissza később?
– Nem… csapolt sört kérek.
– A szokásos korsóval ugye? – A választ meg sem várva Dalmához fordult: – És a hölgynek milyen italt hozhatok?
– Egy pohár bort szeretnék. Lehetőleg fehéret.
– Megnézem, milyen borunk van. Hozom az italokat, majd mondhatjátok az ételt is.
Dalma hangosan felnevetett, de látta, hogy Péter nem vette észre, milyen furcsán viselkedik a pincérnő.
– Gyakran jársz ide? – kérdezte inkább.
– Ide? Ja, nem. Nem mondhatnám.
– Akkor a pincérnő hogyhogy a szokásosat hozza neked? Egészen kíváncsi vagyok, hogy milyen bort hoz. Meg sem kérdezte milyet kérek.
– Fehéret mondtál, nem?
Dalma a két tenyerébe fektette az arcát, és homlokráncolva próbálta összerakni a képet, azt a furcsa képet, hogy lehetséges, hogy itt mindenki normális, és valójában vele vannak problémák.
– Ajánlasz valamit, amit érdemes itt enni? – kérdezte, és az sem zavarta, hogy Péter az előtte lévő menüre int. Meg sem mozdult, csak mosolygott, ezért Péter inkább válaszolt:
– Jó a hamburger, és a gyros sem rossz.
– Szóval hamburger, marhahúsból?
– Ohh bakker, te vegetáriánus vagy. Most jut eszembe! Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből, pedig a munkahelyen mindig együtt ebédelünk.
– Semmi baj, majd eszek sült krumplit sajttal, kis salátával. De figyi, miért pont ide hoztál?
Péter zavarban volt, mintha kicsit el is pirult volna, de szerencsére a pincérnő megjelent a korsó sörrel, és a pohár fehér borral. Mindkettőt letette az asztal közepére, majd farzsebéből papírlapot és ceruzát húzott elő:
– Sikerült választani?
– Igen, én kérek egy nagy jalapeno burgert, és hozzá édes burgonyát.
– Rendben, és a hölgynek?
– Én kérnék egy gyrost, hús nélkül. Lehet?
– Úgy érted, szedjem ki belőle a húst?
– Inkább úgy értem, hogy ne is rakjátok bele a húst. Csak sült krumplit sajttal, az öntettel, és salátával.
– Oké, értem, de az árából nem tudom levonni a húst, a teljes adagot ki kell fizetni.
Dalma még mindig a tenyerén nyugtatta a fejét, kissé ingatta, mintha ezzel akarta volna elhessegetni az ellenszenves pincérnőt.
– Rendben lesz úgy, köszönöm – felelte végül.
A pincérnő elment, kínos csend telepedett rájuk. Mindketten a poharak után nyúltak, kortyoltak. Dalmának hírtelen eszébe jutott miről kezdtek el társalogni.
– Nos?
– Mit, nos? – kérdezte értetlenül a férfi.
– Mi volt a legszörnyűbb randid?
– Ja, azt hittem, már elfelejtetted ezt a buta témát. Lássuk csak. Ha jobban belegondolok nem volt rossz randim még.
– Még?
– Tudod, Judittal még középiskolában ismerkedtünk meg, összeköltöztünk, aztán házasság. Nekem kimaradt a randizás az életemből. Amióta szétmentünk, most először hívtam el valakit.
– Ohh, ez megtisztelő. Mikor szakítottatok?
– Lassan egy éve váltunk el.
– Ezt nem is mesélted. Tudod milyen szerencsés vagy, hogy volt egy ilyen hosszú kapcsolatod? Ha belegondolok mennyi felesleges randim volt, amik nem vezettek sehová.
– Nem nevezném szerencsének. Most itt vagyok harminc évesen, már családot kellene alapítanom, gyerek, ház, kutya, ehelyett albérletben lakom, vasárnaponként anyámnál ebédelek, gáz az egész…
– Ugyanezt mondhatnám én is. – Még egyet kortyolt a borból, de szörnyű íze volt, és nem tudta eldönteni, hogy milyen fajta bor, leginkább az ecet ízére hasonlított. Grimaszolt a savanykás íztől, majd folytatta:
– Elmeséljem az én legszörnyűbb randimat?
Péter hátradőlt a székén, nevetett, úgy hogy kilátszott hibátlan fogsora, amitől Dalma mindig kicsit megborzongott. Imádta a férfi nevetését. Volt benne egy kis csibészség, simlisség. Sohasem választott jól férfit, mindig a rosszakba szeretett bele, de ezt a gondolatát gyorsan elhessegette.
– Látom, tényleg nem akarod másfelé terelni a beszélgetést. Akkor halljuk azt a szörnyű randit.
Dalma is kényelmesen hátradőlt székében, kezébe vette a pohár bort, de inkább csak játszott vele, forgatgatta, nem kívánt újra belekortyolni. Majd elkezdte:
– Volt egy időszakom, amikor társkereső oldalakon kerestem pasit. Szörnyű figurák voltak ott, nem is találkoztam csak egyel. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de jól elbeszélgettünk, tudod, közös volt az érdeklődés, szóval Valentin napon előállt, hogy találkozzunk.
– Eddig egész romantikus a figura – mondta Péter, és kortyolt egyet a söréből.
Az étterembe egy család érkezett, két gyerek és szülők. Nagy hangzavarral asztalt választottak, Dalma pedig folytatta:
– Várd ki a végét! Szóval, megbeszéltük, hogy palacsintázunk, a Battyányi téren találkoztunk, volt nála rózsa is, odáig voltam, meg vissza. Aztán azt mondta, hogy egy másik csajnak vette a rózsát, de az visszamondta a randit, és azért hívott el, hogy ne menjen kárba a virág.
– Mekkora egy bunkó! – kiáltott Péter –, remélem otthagytad a francba!
– Azt kellett volna tennem, de annyira meglepődtem, meg aztán sohasem volt egy csöppnyi önbizalmam sem. Örültem, hogy engem hívott el. Borzalmas vagyok, ugye?
– Pedig nincs okod az önbizalomhiányra. Nekem kifejezetten bejön a filigrán alakod.
A pincérnő jelent meg, két tányérral. Szó nélkül letette az ételeket és továbbment az új vendégek felé, akiket régi ismerősként üdvözölt. Péter fel sem nézve nekiállt enni:
– És, palacsintáztatok? – kérdezte.
– Igen, beszélgettünk, majd mindenki ment haza. Nem keresett többé, de én sem írtam neki, sőt abbahagytam a társkereső oldalak nézegetését is. A legborzalmasabb a hazaút volt, egy olyan rózsával a kezemben, amit nem is nekem szántak, ráadásul Valentin napon.
Dalma is enni kezdett. A krumpli hideg volt, ráadásul olajos.
– Tudod mit? Nyertél – kezdte Péter –, az tényleg szörnyű randi volt.
– Igen, eddig ez volt a legrosszabb. – Dalma nézte a pincérnőt, majd folytatta:
– Szóval a véknyabb lányokat szereted? Akkor azért nem bámultad meg a pincérnőt?
– Kit? – kapta fel a fejét Péter. – Ja, sohasem jöttek be a nagymellű nők. Ha erre gondolsz. De nem válthatnánk témát?
– Oké. Mesélj a volt feleségedről. Miért mentetek szét?
A férfi homlokráncolva törölgette meg a szósztól maszatos állát.
– Hol is kezdjem? A problémák ott kezdődtek, hogy fejébe vette, nagyobb melleket akar. Meg is csináltatta, összegabalyodott a főnökével, dióhéjban ennyi.
– Ez tényleg dióhéjban elmondott történet. De ha nem akarsz róla beszélni, megértem.
Ekkor a másik asztaltól a férfi felállt, és feléjük tartott, majd Péter vállára csapott.
– Petikém, hát te mit keresel itt? Nem is tudtam, hogy ide jársz! Szevasz! – kezet fogtak.
– Szerbusz! Micsoda meglepetés! A hölgy a munkatársnőm, Dalma. – intette a nő felé, majd folytatta. – Az túlzás, hogy ide járok, véletlenül jöttünk ide.
– Örülök Petikém, hogy ilyen szépen mentetek szét Judittal, tudtok beszélgetni – fejével a pincérnő felé biccentett –, de nem is zavarlak titeket. Jó mulatást nektek.
Intett kezével Dalma felé, majd visszament az asztalhoz, ahonnan a nő is kedvesen integetett nekik.
Péter kissé zavartan fészkelődött, kereste Dalma tekintetét, aki az egész pohár bort kiitta, majd fintorogva a szalvétába temette száját.
– Inkább nem kérdezek semmit – mondta végül.
– Ne haragudj, nem akartalak átverni, vagy ilyesmi. Megbántani sem akartalak, csak így alakult.
– Akkor elmondod, hogy mi van, vagy találgassak?
– Pár hónapja újra összejöttünk Judittal, igazából bosszút akartam állni. Féltékennyé akartam tenni.
– Velem? Úgy érted, hogy ez egy kamu randi?
– Kedvellek, és nem akartalak megbántani, ugye tudod? Tök jófej vagy, lehet veled beszélgetni, elvagyunk a munkahelyen. Ezért gondoltam, hogy elhívlak, de nem tudtam, hogy így lebukok. Ne haragudj…
– Hát ez kedves…És mit vársz tőlem, tegyek úgy, mintha a barátnőd lennék? Hogy féltékeny legyen a volt feleséged?
– Lényegében igen, hálás lennék érte. Fizetem a számlát, oké?
Dalma a pincérnőt nézte, akivel összetalálkozott a tekintetük. Az volt az érzése, hogy amaz tényleg féltékeny, és ettől jobban érezte magát. De miért is? Ez már megint egy rémes randi, lehet, hogy ezentúl ez lesz a legrémesebb.
– Rendben – mondta Dalma –, tegyünk úgy, mintha járnánk. Ha fizeted a taximat hazafelé, meg is csókolhatsz most.
Felkönyökölt az asztalra, és felsőtestét előrébb tolta. Péter kinézett a pult felé, majd megcsókolta Dalmát. A csók inkább egy puszi volt, de Dalma jókedvűen mosolygott.
– Kérd a számlát, aztán fejezzük be ezt a szörnyű randit.
Dalma tökéletesen játszotta a szerepet, kacérkodott, mosolygott, amíg az étteremben voltak. A taxinál elbúcsúztak, és sehogy sem tudta kiverni a fejéből azt az érzést, hogy ő már sohasem lesz szerelmes. Elege volt. Mintha a karmája lenne rossz. Vagy a választásai?
Belesüppedt a taxi ülésébe, és észre sem vette, hogy Péter hosszan néz a utána.

.

.
.

  1. Hadriq

    Igen, Istvánhoz hasonlóan én is éreztem kisebb ellentmondásokat, vagy nem teljesen érthető tetteket, motivációkat, de alapjában véve ez egy korrekt sztori. Olvasmányos szöveg, érdekes történet, erős és picit sejtelmes befejezéssel. Nekem bejött! 🙂

  2. István

    Megy a “locsogás” ezerrel, de az embert is sodorja magával. A sokszor feltett kérdés, mire csak nem akar megjönni a válasz, kíváncsivá teszi az olvasót, és ügyesen tovább is löki a történetet mindig újra és újra, aztán “lecsap” a csavar a történetben: “– Pár hónapja újra összejöttünk Judittal, igazából bosszút akartam állni. Féltékennyé akartam tenni.”, amit nem értek! Az, hogy féltékennyé teszi, ez lenne a bosszú? Ez így nem jó! És az sem, hogy a volt feleség minden tett, és kérdezősködés nélkül simán kiszolgálja a párt, az helyett, hogy a képükbe nyomná a hús nélküli gyrosos tálat. Itt valami zavart érzek az erőben, meg a történetben is.
    Az utolsó mondat viszont ütős!

Hozzászólás

*

Solve : *
25 + 5 =