Rőzse

Mindenki Rőzsének hívta, kicsit bicegve járt, még beszélni sem tudott. Amikor nagyon mondani akart valamit, akkor a fontos közlendő első két hangját ismételgette szorgalmasan, csak a szülei és a plébános tudtak vele értekezni. Kicsit rángott az arca, és ha valamire nagyon figyelt, akkor a jobb keze hüvelykujjával hátrafelé bökögetett. A kenyeres autó sofőrjét ez a mozdulat megtévesztette és betolatott a bolt melletti betonárokba, – nem ismerte Rőzsét, aki tátott szájjal nézte a haját tépő és alpári módon káromkodó idegent. Fogyatékos volt, az édesanyja szerint leejtették és az akkori agyrázkódás miatt olyan, amilyen. A falusiak hitték is, meg nem is. A bába biztosan nem ejtette le, generációk születtek nála, gondos volt és pontos. Az asszonyoknak mindig azt mondogatta, hogy szülni állva, vagy ülve a legjobb, a fekve szülést a kikent, kifent fehérköpenyes orvosok találták ki, hogy ne kelljen még lehajolniuk sem, a letérdelésről meg szó sem essék. Vagy az anyjáék ejtették le, vagy egész egyszerűen így jött erre a világra. Az utóbbit kimondani fájóbb lehetett, mint egy életen át mutatni kifelé azt a megbocsájthatatlan egy mozdulatot.

Felnőtt korára sok mindent megtanult, hasznára tudott lenni a családnak. Gyönyörűen tudott gyújtóst hasogatni, figyelni kellett rá, hogy mennyit, mert az összes fát, három köbméter elég szokott lenni télen a sparheltba, összevágta volna ceruzányi pálcikákra. Szeretett a szatyorban a listával és a pénzzel eldöcögni a boltba, nem kellett sorban állnia. Igaz, ritkán volt a papíron olyasmi, amiért a többiek sorakoztak, például banán. A templomot valószínűleg azért szerette, mert olyan színes és fényes volt minden, gyönyörűek voltak a hangok, az orgona és a harangok, ő lett a templomszolga, harangozott és szedte a miséken a perselypénzt. A kongatásra mindig az anyja figyelmeztette, indulnia kell. A pap négy nap alatt megtanította neki, hogy van három pénz, amit ha lát a szép fehér damaszt szalvétával kibélelt kosárkában, akkor dugja csak vissza szépen a nagylelkű adakozó orra alá. Rőzse nem tudta, de az atya nehezen viselte a szépen csengő tíz, húsz és ötven filléreseket. Mindezért fizetést is kapott, amit hetente a világ legszélesebb mosolyával rakott ki a konyhaasztal viaszos vásznára. Azonnal kapott is belőle két forintot a mozijegyre, keddenként volt a vetítés a kocsmánál lévő teremben. A gépésznek saját fülkéje volt és a falon lévő nyíláson át érkezett a kultúra a vászonná nyilvánított, fehérre meszelt falra. Rőzsének külön hely dukált a hátsó sorban, hogy a többiek is lássanak valamit, ott foglaltak helyet a jelentősebb tupírral ékeskedő hölgyek is. Az utóbbiak odaterelése gigászi feladat volt és csak heves, választékos szócsatákat követően vált valóra. A mozis óvakodott a szovjet filmgyártás remekeitől, így leginkább magyar darabokat láthattak az összesereglettek. Francia jelmezes és humoros művek is elő-elő kerültek, még Belmondó is. Feltűntek a programban Monica Vitti és Mastroianni szenvedései is, ezekből a többiek is csak annyit értettek, mint Rőzse. Megesett, hogy lejárt a tekercs és nem kezdődött meg azonnal a csere, ilyenkor a műértő közönség kiment levegőzni vagy inni egyet a szomszéd terembe. Tudták, hogy a gépész vagy elment valahová, legtöbbször benzint szerezni az erdészeti raktárból, vagy ismét sikerült egy nőnemű érdeklődőt meggyőznie, hogy a szűk fülkéből nézve sokkal érdekesebb a darab, mint kintről, viszont a filmen és a fülkében történteket nem sikerült időben szinkronba hozni.

Rőzse templomi fizetéséből bőven futotta még egy borotválkozásra is; megpróbálkozott vele, de mindig megvágta magát. Szerdánként az apja beretválta, de csak úgy átabotában, a mester majd helyrehozza vasárnap reggel. Mindig ő segített felrángatni a redőnyös külső ajtót a fehérköpenyes borbélynak, aztán már pattant is be a fa forgószékbe, pergette magát, amíg készült a hab. Közben a redőny zajára átjött a szomszédból az öreg, akinek ilyenkor rejtélyes cseppeket kellett a szemébe adagolni, de szivárogtak a többiek is. A Vida, aki a tíz csokor szőlős zöldhagymáját tukmálta a szépülni vágyókra, a másik szomszéd, akit a télen azzal gyanúsított meg a fodrász, hogy leette a cinkék elől a Szeli Józsi által kirakott szalonnát. Megjelent egy vállig érő hajú srác, csak megkérdezni, mikor jöhet levágatni a loboncot, mert szerdán megy katonának. A mester megmutatta neki a polcon heverő gyufásdobozt, hogy annak a rövidebb oldala lesz az etalon, de a haverjait ne hozza, mert odaülnek az üzlet elé a sánc szélére és várják, hogy kopaszon lássák, röhögni akarnak, közben meg összeköpködnek mindent tökmag héjával. Elkezdte pamacsolni Rőzsét, mielőtt csapágyasra vágja azt a drága és elegáns széket, mindig megállapította, hogy a harangozót csak négyzetméterre érné meg borotválni, akkora a képe. Betoppant egy idegen, azt hallotta valakitől, itt van vasúti menetrend, kiírna belőle ezt-azt. Jegyzetelt, aranyhegyű töltőtolla volt, hálálkodott, elment. Mihelyt kitette a lábát, a vendégek nekiestek a hajszobrásznak, hogy igazán megmondhatta volna, a menetrend minimum tizenöt éves, csak azért van ott, mert a pad fölött potyog a vakolat.

Rőzse elkészült, fizetett, de addig nem mozdult, amíg egy kék üvegből nem kapott két szagos fújást. Egyenesen a templomhoz ment, saját fontosságának teljes tudatában lépett be a sekrestyébe. Megpróbált barackot nyomni a ministránsoknak, de azok sokkal fürgébbek voltak. Leginkább akkor volt esélye, amikor éppen belebújtak a ministráns ingekbe. Ezeket a Mária néni segítette fel a kis fickókra, eligazította rajtuk, ne úgy álljon, mint tehénen a gatya. Ő készítette ki a pap miseruháit is, ő figyelmeztette Rőzsét az első harangozásra és ő nehezményezte minden alkalommal, sekrestye ide, vagy oda, azt az istenverte pacsuli szagot, amit a harangozó viselt büszkén a borotválkozás óta. Fele tömjén elég lenne, de valaminek el kell nyomni ezt a bűzt, Rőzse boldogan vigyorgott. Akkor bezzeg nem ért körbe a szája, amikor egyik vasárnap nem jött az öregasszony, nem tudta mikor kell kongatni, nem tudta mi lesz a gyerekekkel, akik úgy ültek a padon, mint a verebek. Egy darabig mondogatta, hogy „Má..Má..”, aztán eldöcögött a néni ötven lépésre álló házához. A kapu nyitva volt, látta az asszonyt vérző arccal a gangon feküdni, egy kalapos férfi tartott fölötte valami botot és azt mondta neki, „Ha nem kussolsz banya, kapsz még egyet”. A konyha ajtaja nyitva volt és beszéd, meg zörgés hallatszott ki. Nem értett semmit, újra mondogatni kezdte, hogy „Má..Má..”. Akkor fordult felé a kalapos és el is indult azonnal a felemelt bottal. Az ólom a szeme alatt találta el, nagyon fájt és vérzett is. Felemelte a kezét és véletlenül sikerült megragadni a támadó csuklóját, amit ijedtében, nehogy másodszor is fájjon, teljes erejével nyomott lefelé, a csont reccsenve törött el. Az üvöltésre két nő jelent meg az ajtóban, átlátva a helyzetet, a kapu irányába szaladtak, ahol megjelent egy pap reverendában, egyiküket egy balegyenessel leterítette. A másik, a fiatalabb, eltaszította és kirohant mellette. A misére korán érkezők közül heten álltak kint, az egyik elgáncsolta, estében még valaki hasba rúgta. Egy asszony elszaladt az orvosért, aki lekezelte Mária nénit, leragasztotta Rőzse sebét, elégedetten szemlélte a törött csuklót, aztán a két elég rossz állapotban lévő asszonnyal kezdett foglalkozni. A hasba rúgott sírógörcsöt kapott, a másik, miután kiköpködte a már feleslegessé vált néhány fogát, azonnal valami nyugtatót követelt bömbölő állítólagos lányának. Az orvos készségesen kétszer úgy pofon vágta, hogy fröccsent a nyála, néma csend lett. Előkerült a falurendőr is, a két nőt összebilincselte, mivel csak egy ilyen szerszáma volt, a férfi épen maradt kezét hátracsavarva a telefonfülke irányába haladtak, oda jön értük a komlói rendőrautó. Az ember elkezdett ordítani, hogy „Ne csavarja!”, az árokba lökte és addig rugdosta bőr csizmás lábával, amíg fakó hangon elhangzott, „Inkább csavarja!”. Elvitték őket, a beszálláskor még véletlenül rácsapódott az ajtó a törött csuklóra.

Az atya, mintha mi sem történt volna, megtartotta a misét. A végén, a hirdetések után, például, hogy keddtől lehet matadort kapni a boltban a krumplibogarak ellen, köszönetet mondott Rőzsének a derekas helytállásáért. Hazafelé néhányan meglapogatták a böszme nagy vállakat, a ministránsok ott somfordáltak a közelében, túlélve néhány barackot. Az apja pedig behívta a kocsmába, mindig az ajtó előtt szokta megvárni, egy sörös korsóba töltöttek neki almuskát. Együtt ittak, a férfiak!