TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

A huszonhatodik férfi

0
(0)

Jelige: Kicsilány47

Lulu megigazította a vörös szájfényt az ajkán és cuppantott egyet a levegőbe. Ujjaival lazán kifésülte tökéletesen vágott barna tincseit, majd meredten bámulta magát a fürdőszoba falitükrében. Barna szemeit hibátlanul keretezte a füstös szemkontúr. A maszk tökéletesen sikerült most is, ahogy minden alkalommal. Oldalra fordult, hogy ellenőrizze fekete koktélruhája cipzárját. A tizenhármas elég türelmetlenül húzta le, de nem romlott el. Gúnyosan mosolygott, mert a tizenhármas nem csak türelmetlen volt, hanem gyors is. Szerencsére.
Feje fölé emelte a karjait és ráérősen nyújtózkodott egyet. Ellazította, majd megmasszírozta a nyakát, ami kicsit zsibbadt volt. Sajgott az alfele, de nem annyira, hogy befújja lidocainnal. Ránézett az órájára, hajnali fél kettőt mutatott. Késésben volt az eredeti tervhez képest, de ennyi még belefért.
Mindig precíz lánynak tartotta magát, most is előre végiggondolta az időbeosztást. Este 8 órakor kezdtek, mindenkinek 10 percet engedélyezett. Volt, akinek elég volt ennyi, volt akinek kevés, pihent is közben egy keveset, majdnem sikerült tartania a kitűzött időpontot. Fél óra csúszás nem számított. Legalábbis a munkájában.
A részletek fizetésénél nem nézték el a késést. A lakáshitelét már sikerült törlesztenie, amire nagyon büszke volt. Sose fogja elfelejteni azt a napot, mikor kifizette az utolsó részletet is. Szerette a pici, belvárosi lakását, mert jó környéken volt és az ablakai a parkra néztek. A lepusztult külvárosi lakótelep már csak egy rossz emléknek tűnt, amit igyekezett elfelejteni. A kocsi csak félig volt az övé. Viccelődtek is a barátnőivel, hogy a másik fele még az ismert bankvezéré, fel kellene hívnia, hátha némi ellenszolgáltatásért cserébe elengedné a tartozását. Vehetett volna olcsóbb modellt is, de mindig szeretett volna egy prémium márkás autót, ezért vett egy tűzpiros coupé-t. Jó lakás, jó kocsi. Egész életében erre vágyott. Bármi áron.
Nagyot sóhajtott és fásultan nézte a mosdópult szélére kitett lapokat. Évekkel ezelőtt találta ki ezt a játékot, miután egy legénybúcsún a férfiak nem tudták eldönteni a sorrendet és összeverekedtek miatta. Az eset után kis piros szívecskékre felírta a számokat, ahányan voltak, egy zacskóba tette és összekeverte őket, majd csábosan körbesétált. Mindenki húzott egyet, így a szerencsére volt bízva a sorrend, nem vesztek össze rajta, ki kapja meg őt előbb. Természetesen volt ennek egy praktikus oka is. Mikor a soron következő férfi odalépett hozzá, mindig elkérte tőle a sorszámot. Onnan tudta, mennyit kell még kibírnia. Egyszerre csak egy. Ehhez ragaszkodott. Az elmúlt évek felnőtt filmjei miatt egyre durvább dolgokat kértek az ügyfelek, de ő mindig nemet mondott. Egyszerre csak egy. Ez volt az alapszabály.
Azzal nem foglalkozott, ha a többi nézte közben. A szemérmességet régen kiölték belőle, még kislány korában. Nem kellett volna elmennie aznap a diszkóba, de annyira vágyott rá. A többi lány mindig azzal dicsekedett a suliban, milyen jó buli, hány fiú kérte fel őket táncolni és miket csináltak az épület mögötti bokrokban. Hitte is, meg nem is ezeket a történeteket, de hajtotta a kíváncsiság. Addig könyörgött a szüleinek, amíg elengedték. 14 éves volt, szeretett táncolni és barátokkal ment. Mi baj lehetne? Előtte sosem ivott. Aznap este is csak egy üdítőt. Nem vette észre, hogy belekevertek valamit. Sok minden ködös arról az estéről, csak emlékfoszlányok voltak. Ahogy többen állnak körülötte, valaki rajta fekszik, az éles fájdalom az altestében, a részeg nevetés. Aztán egy másik alak, majd még egy és még egy … Nem tudta, hányan voltak. Mikor a barátai rátaláltak, már nem volt ott senki, csak ő, kiterítve a földön, mint valami zsákmányállat a vadászat után. Otthon a szüleinek sírva mesélte, mi történt vele, de elintézték annyival, hogy minek ment oda és itták tovább a szokásos napi adagjukat.
Elhessegette a komor emléket. Ez már a múlt, nem számít. Most a ma estére kell koncentrálnia. Hogy ügyes legyen. Jó híre volt a szakmában, kézről-kézre adták, mert gyakran vállalt csoportokat. Ez is ugyanaz, mint akkor este a diszkó mögött, csak most fizetnek érte, nem ingyen használják a testét.
Megint a szívecskékre pillantott. Öt szám volt előtte: 21, 22, 23, 24, 25. Nézte egy darabig a piros lapokat, majd egyesével összetépte őket apró darabokra és mindet lehúzta a WC-n. Mindig ezt csinálta, miután végzett az ügyfelekkel. Megkönnyebbült tőle.
Újra nagyot sóhajtott és a számon gondolkodott. Huszonhat. Még sosem volt egy este ennyi kuncsaftja. Huszonhat. Ennyien voltak az osztályában középiskolás korában. Huszonhat megálló van a 28-as villamos vonalán. Kívülről tudta a megállók nevét. Huszonhat foga nincs betömve. Huszonhat gyertya égne a születésnapi tortáján, ha lenne születésnapi tortája. Hirtelen összerándult a gyomra. Mindig ez történt, ha ideges volt. Öklendezett párat, de nem jött ki belőle semmi. A gyomra viszont megnyugodott annyira, hogy ne liftezzen. Már csak egy férfi maradt. Ezzel nyugtatta magát. Már csak egyet kell kibírnia és hazamehet. Mosolyt varázsolt fáradt arcára és kilépett a fürdőszoba ajtaján.
Ahogy belépett a nappaliba, csodálkozva vette észre, hogy a többiek elmentek. Csak a huszonhatos ült egyedül a kanapén és egy újságot olvasott. Mikor meglátta, hogy visszajött, felállt, begombolta a zakóját és várt. Lulu nagyon meglepődött, mert sosem viselkedtek vele udvariasan az ügyfelek.
– Úgy tűnik ketten maradtunk … – kacéran mosolygott, közelebb lépett a férfihoz és elvette tőle a huszonhatos szívecskét.
– Úgy tűnik.
– És mit szeretnél, mit csináljak? – gyengéden megérintette a mellkasát.
– Mennyi időnk van?
– 10 percünk vagy egy kicsivel több, amennyire szükséged van. Nem vagyok túl szigorú … – sokat ígérően mosolyogva lejjebb csúsztatta a kezét, de a férfi megfogta a csuklóját.
– Kérem, foglaljon helyet. – mutatott az egyik fotelra.
Lulut meglepte ez a fajta viselkedés. Vajon mit akarhat tőle? Kényelmesen elhelyezkedett és keresztbe tette fekete harisnyába bújtatott lábait.
– És most mit fogunk csinálni?
– Amit szeretne. Beszélgetünk, hallgatunk, ön dönt.
Az első perc némasága felüdülést jelentett fáradt testének. A második perc után kezdte zavarban érezni magát. A harmadik perc végén már feszengett. Sokféle férfival volt dolga, de ez a csendes üldögélés kezdett az idegeire menni. Gyorsan essenek túl rajta, aztán hadd menjen. De a huszonhatos nem csinált semmit, csak figyelte őt. Nem bírta tovább a szótlan várakozást és hirtelen felpattant.
– Na jó, mi ez az egész? – kérdezte idegesen.
– Semmi.
– Akkor miért bámulsz így rám?
– Nem bámulom magát. Nem mondott semmit, hogy mit szeretne. Ezért arra gondoltam, biztos csak üldögélne, csendesen. Fárasztó estéje volt …
– Fárasztó este? – kényszeredetten felnevetett – Ezt akkor mondjuk, mikor hazamegyünk a gyárból az esti műszak után.
– Az is munka, amit maga csinál.
– Úgy gondolod? – kérdezte gúnyosan.
– Igen. Testileg megerőltető, lelkileg romboló munka.
Lulu tanácstalanul nézett rá. Nem értette, mit akart tőle.
– Na ne süketelj itt nekem. Mondd meg mit szeretnél, aztán haladjunk.
– Nem az a fontos, hogy én mit szeretnék. Hanem az, hogy maga mit szeretne. Ezt kellene eldöntenie.
Meglepetten végigmérte a férfit. Magas volt, szőke hajú, kék szemű, őszinte, nyílt tekintetében nem látott mást, csak együttérzést.
– Mi vagy te? Szociális munkás?
– Nem. Pszichológus.
Kínosan elnevette magát.
– És meg akarsz menteni?
– Én nem tudom magát megmenteni. De segíthetek, ha úgy dönt, változtatni szeretne az életén.
– Változtatni? Na persze. Mintha olyan könnyű lenne ennyi év után…
Odasétált az ablakhoz és csendben figyelte a pesti éjszaka fényeit. Behunyta a szemét, de nem engedte, hogy az emlékek magukkal rántsák. Hirtelen megfordult és gyanakodva nézett a férfira.
– Azért ez furcsa.
– Micsoda?
– Hogy pont te vagy a huszonhatos.
– Én a tizenhármas vagyok, csak számot cseréltünk.
– Miért?
A férfi ránézett az órájára.
– Letelt a 10 perc. – felállt a kanapéról és elindult a lakosztály ajtaja felé.
– Várj! Még nem válaszoltál. Miért cseréltél? – idegesen követte, mert tudni akarta a választ.
A küszöb előtt megállt és komolyan a nőre nézett. Benyúlt a belső zsebébe, kivett egy hófehér papírlapot és átnyújtotta neki.
– Ha készen áll a beszélgetésre, kérem hívjon fel. Viszontlátásra.
Lulu összezavarodva bámulta a csukott ajtót. Hirtelen annyira öregnek és fáradtnak érezte magát. Túl volt rajta. Megcsinálta. Próbálta elképzelni, ahogy eldicsekszik a lányoknak a ma estével, de nem volt kedve dicsekedni. Csak egy forró fürdőre vágyott és aludni akart. Visszament a fürdőszobába, letette a 26. szívecskét és a névjegyet a mosdópultra. Pár percig tanácstalanul nézte őket, majd összetépte mindkettőt és lehúzta a WC-n. Fogta a táskáját, átvágott a nappalin, lekapcsolta a villanyt, az ajtóból még visszanézett, majd hangtalanul becsukta maga után. A folyosón rezzenéstelen arccal várt rá a két verőlegény, ahogy mindig. Nem látszott rajtuk, hogy órák óta nem mozdultak el a helyükről. Szótlanul lekísérték az autójához, átadták a borítékját, aztán elmentek jelenteni a főnöknek.
A kihalt utcákon hamar hazaért. Lerúgta a cipőjét, kibújt a ruhájából és engedett magának egy forró fürdőt. Az illatos víz simogatása kellemesen ellazította fáradt tagjait. Épp lefekvéshez készülődött, mikor pittyegett a telefonja. Tudta kitől jött a szokásos üzenet. Ügyes kislány :-). Jöhet a következő. Fásultan nézte a kijelzőt, majd bebújt a paplan alá. Sokat forgolódott, nehezen aludt el. Álmában újra ott volt a diszkó mögött. Ezúttal tudta, hányan voltak. Huszonöten. És mindegyik férfi arcát gúnyosan vigyorgó smile maszk takarta.
Szombat reggel szikrázó napsütésre ébredt. Kényelmesen megreggelizett, lezuhanyozott, fogat mosott, egyszerű sminket tett fel és töprengve állt a gardróbszekrénye előtt. Nem tudta, melyik ruháját válassza. Fehéret nem illik, feketét pláne. Legyen piros? Az túl feltűnő. Nem akart kitűnni a tömegből. Most nem. Sokáig nézegette a kínálatot. Végül egy krém színű, ujjatlan selyemruha mellett döntött, aminek a szoknyarészét cseresznyevirágok díszítették. Egy régi ügyfele hozta neki Japánból, szívesen viselte. Piros tűsarkúba bújt, majd szigorúan végignézett a tükörképén. Piros táskájával tökéletes volt az összhang.
Nem volt kedve vezetni, inkább telefonon taxit rendelt és lesétált az utcára. A kellemes nyári idő kicsalogatta a környék gyerekeit a friss levegőre. Önfeledten szaladgáltak a parkban, nevetésük betöltötte a régi házfalak közötti teret. Furcsa ürességet érzett a mellkasában, ahogy figyelte őket.
– Talán mégsem kellett volna kidobnom a névjegyet … – tűnődött szomorkásan.
Elbújt fekete napszemüvege mögé és az életén gondolkodott, amíg várt. Vajon máshogy alakul, ha aznap este otthon marad? Vagy mindenképpen így végezte volna? A magafajta lányoknak ez a sorsa? Vagy tudna változtatni? Tényleg csak akarnia kell? Mindegy. Már nem számít. Összetépte, így döntött, innen nincs visszaút. Csak pihennie kell pár napot és folytatja.
A sofőr türelmetlen dudálása rángatta vissza a valóságba. Beült a hátsó ülésre és szótlanul bámult kifelé a kocsi ablakán. Gyorsan haladt a kora délutáni forgalom, hamar odaértek. Fizetett, kiszállt a taxiból, megállt az út túloldalán és várt. Nem volt hosszú szertartás. Egy nagy hársfa árnyékából figyelte a násznépet, ahogy az emberek mosolyogva kisétáltak a templomból. Nézte, ahogy a szépen kisminkelt nők belekaroltak a férfiakba, akik pár nappal korábban még az ő testét használták. Vajon tudják, mi történt? És ha tudják, érdekli őket? Vagy ez is csak afféle férfi huncutság, amivel nem kell foglalkozni? Ami felett szemet kell hunyni? Mindenki tudja, de senki sem beszél róla? Hiába ment el az esküvőkre, ezekre a kérdésekre sosem kapott választ.
Megint hányingert érzett. De most ettől az álságos, képmutató világtól fordult fel a gyomra. Nekidőlt a fa törzsének, mély levegőt vett és próbált megnyugodni. Mikor jobban érezte magát, újra az emberek felé fordult. Őt kereste a tekintetével, a huszonhatost. Kis idő múlva észrevette. Távolabb állt a tömegtől, nem volt vele nő. Mosolygott, néha odaintett valakinek, de nem ment közelebb a társasághoz. Aztán, mintha csak megérezte volna, hogy figyelik, felé fordult. Látta az arcán, hogy felismerte őt. Bizonytalankodott pár másodpercig, majd elindult, de nem tudott átkelni az úttesten a forgalom miatt. Lulu hirtelen megrémült. Nem akart beszélni vele. Nem mert. Ellökte magát a fa törzsétől és elindult, szinte szaladt a járdán. Mindegy hova, csak el onnan. Minél hamarabb.
Gyorsan lépdelt, amennyire tűsarkú cipője engedte. Az ideges kipkopok mintha azt kántálták volna, hü-lye, hü-lye, hü-lye. Így igaz, hülyeség volt idejönnie, nem változtat semmin. Vagy mégis? Úgy érezte, ez most más. Ez most valamiért más … Ismeretlen utcákon lépkedett, nem érdekelte, merre megy, nem számított. Hirtelen befordult egy kapualjba, megállt és várt. Nem hallott lépteket. Óvatosan kinézett, senki nem járt az utcán, senki nem követte. A szíve őrült tempóban vert, pár percig eltartott, mire sikerült megnyugodnia. Behunyta a szemét és nyugalmat erőltetett magára. Ebben profi volt. Akkor is képes volt nyugodt maradni, ha a legnagyobb viharok dúltak a lelkében. Ő is összekoccantotta piros cipőjének a sarkait, mint Dorothy. Minden rendben lesz. Minden rendben lesz. Minden rendben lesz. Ezzel nyugtatta magát, majd kinyitotta a szemét. És abban a pillanatban meglátta. Nem volt hivalkodó, ha nem épp szemben áll vele, észre sem veszi. Fehér színű tábla, rajta dőlt betűkkel ugyanaz a felirat, mint a névjegyen. Tanácstalanul bámulta pár másodpercig. Nem volt nála sem toll, sem papír, hogy felírhatta volna a címet és a telefonszámot. De nem is kellett. Egy 21. századi modern nő lefotózza, ami fontos. Nagyot sóhajtott és elővette a telefonját.

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Kicsilány47

    Köszönöm szépen, hogy elolvasta a novellámat és véleményezte. Nagyon jól esett :-).

    A 26-os szám hihetetlennek tűnhet, de sajnos nem az. Régebben olvastam egy cikket az ismert országos női hetilapban. Az újságíró egy segélyszervezet képviselőivel készített riportot, akik prostituáltak rehabilitációjával foglalkoznak. Elmeséltek jó pár megrázó történetet. Az ő egyik védencük volt egy lány, akinek az jelentett sikerélményt, hogy egy legénybúcsús este 26 férfival volt együtt. Nagyon szíven ütött és megdöbbentett a dolog, két okból. Az egyik, a lány döntése, hogy ezt elvállalta, hogy ez a munkája. A másik, hogy a 26 férfi között nem volt egy sem, aki azt mondta volna, “bocs fiúk, de én ebben nem veszek rész”. Nagyon távol áll tőlem ez a világ és nem ismerem az eset pontos részleteit. Ott motoszkált bennem ez az egész és arra gondoltam, hogy megírom a lány történetét. De az én történetemben lesz egy férfi, aki nemet mond és ott lesz a lehetőség a változtatásra. Hiszen az a lány is valahogy eljutott ehhez a szervezethez.

  2. Madártej

    Novelládat végkicsengése eljutott hozzám is. Minden rosszból van kiút, csak akarni kell a változást. Néha a véletlenek, amik valószínűleg nem is véletlenek, utunkba sodorják a megoldást. Számomra kicsit hihetetlen, hogy a 26. sorszámig eljuthat valaki egy nap. Jót tesz az írásodnak a sok párbeszéd és a lány visszaemlékezése, őrlődése, érzéseinek részletes leírása.

Hozzászólás

*

Solve : *
24 ⁄ 8 =