Previous Story
A jégkrém
Posted On 2020 febr 16
Jelige: Madártej
– Készen van már? Még mindig nem! Siessen már, ne aludjon! – pattogott Rozi.
– Ne sürgess te némber! Öreg vagyok én már, nem megy ez már nekem olyan gyorsan! – lihegett az öregember.
– Vén marha – gondolta magában Rozi. – Miért kell ennek a lagymatag öregembernek nő? De végül is nem baj, hiszen tele van a pénztárcája. – Csak végezne már!
– No, kész vagyok, mehetünk! – szuszogta az aggastyán – és sietve felhúzta a nadrágját.
– No, most már várjon egy pillanatot, elnyomom még a cigimet – felelte Rozi és szívott egy utolsó slukkot a cigarettájából, aztán kinyitotta a kazán ajtaját és rádobta a hamu tetejére a csikket. – Most már mehetünk!
Kétszer is elfordította a zárban a kulcsot az öreg, nehogy nyitva maradjon lánya házának az ajtaja. Mielőtt kiléptek az utcára a férfi körülnézett nem látja-e meg valaki őket. Amikor már senkit nem látott aza utcán közlekedni intett a nőnek, hogy ő is kijöhet. Az asszony a falu felső vége felé vette az irányt, az öreg meg az ellenkező irányba. Amikor hazaért a feleségéhez a reggelire készült sült krumpli már ki volt hűlve. A kis fonott szakajtóban bakossá dermedt, a citromos tea is éppen hogy langyos volt.
– Sokáig voltál a boltban Öreg, hol maradtál el? Tán bementél a kocsmába is? – förmedt rá az asszony.
– Ugyan miért mentem volna be, akkor hozták a kenyeret, amikor odaértem és meg kellett várni, amíg kipakolják. Utána meg beugrottam a postára lottót venni – hazudta az öreg.
– Akkor azért voltál olyan sokáig. Jól van, no, akkor együnk most már! – csillapodott le az asszony, alig várta már, hogy asztalhoz üljenek, mert igencsak megéhezett a hosszú várakozásban.
Ötven éve mindig együtt ettek. Nem szeretetből, hanem csak úgy megszokásból. Az öregember megkövetelte, hogy mindig terített asztal és meleg étel várja. Jó étvágya volt még mindig, hiába volt közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, az étvágya nem hagyta el. A szerelmet is nagy kanállal ette valamikor és azt gondolta manapság is elbír még a női nemmel. Ezért is tartott éveken át szeretőt magának. Hol a szomszédasszonyához járt, hol meg más faluban élő menyecskénél keresett boldogságot. Amikor nyaralni vitte az asszonyt, akkor is talált magának titokban fehércselédet a kicsapongásához. Ha a felesége szóvá tette és a szemére hányta, akkor neki állt feljebb. Mert, hogy mer a neje ilyesmit még kitalálni is róla. Tagadta, mint annyi mindent mást az életében. Tagadta azt is, hogy rendszeresen iszik. Ő bizony nem, még ha ráöntenék, akkor sem inna, ezt mondogatta gyakran. Pedig az egész falu bizonyíthatta volna, hogy hányszor tántorgott haza részegen.
A vasárnapi ebéd különösen finomra sikeredett Joliéknál. A két kis kamasz fiú várta már nagyon, hogy vége legyen az ebédnek, mert az volt a szokás náluk, hogy ebéd után mindig kapnak valami finomságot desszertként. Édesapjuk megkérdezte, hogy szeretne-e valaki jégkrémet enni? Kézzel-lábban jelentkeztek.
– Jolika, hozd ide a hűtőládából azokat a pálcikás jégkrémeket, amit a múlt héten vettünk! – szólt oda férje az asszonyának.
– Viszem máris – válaszolta Jolika. – De gyerekek, figyeljetek csak ide! Ki csente el a hűtőből a jégkrémet, mert nem találom?
– Ne butáskodj asszony, annak ott kell lennie! – zsémbeskedett a férj. – Menj csak arrébb, majd megnézem én is mindjárt! Már mindketten nyakig turkáltak a hűtőládában, de a jégkrémeknek mégsem akadtak a nyomára. A gyerekeket ezután kérdőre vonták:
– Valljátok be őszintén, ki ette meg a jégkrémeket? Ha megmondjátok, nem kaptok ki érte, de ha nem áruljátok el, akkor bizony lesz dolga a fakanálnak! – morgott a dühös apjuk.
– De hidd el Apu, nem ettük meg! – válaszoltak a gyerkőcök egymás szavába vágva.
Az eltűnt jégkrém estig nem került elő. Mindnyájan rosszkedvűen tértek nyugovóra aznap és a rejtélyes eltűnésen gondolkoztak. Jolinak eszébe jutott még egy furcsa dolog, ami a napokban történt. A kazánházban mindig ő szokott befűteni és meglepődve vette észre, hogy egy cigarettacsikk van a hamu tetején. Nem tudta mire vélni a dolgot, a férjének meg sem merte említeni. Néhány nap múlva Jolikát meglátogatta a szomszédasszonya. Évek óta jóban voltak, együtt cseperedtek fel a gyermekeik, bizalmas dolgaikat mindig megbeszélték egymással. Jolika elpanaszolta, hogy rejtélyes jégkrém eltűnés történt náluk. Találgatták hogyan történhetett mindez. Ekkor a szomszédasszonyának bevillant valami.
– Te Jolika, már régebben akartam mondani neked, nem tudom, hogy tudjátok-e, de az apád bejár hozzátok, amikor nem vagytok itthon. Már többször láttam őt és nem egyedül jár hozzátok.
– És ezt miért csak most mondod? És kivel jár be, hogy érted, hogy nem egyedül? Nem értem – fagyott le az asszony.
– Hát tudod azzal a részeges, züllött asszonnyal, aki mindenkivel összefekszik pár száz forintért és némi ajándékért – világosította fel Jolit a szomszédasszonya.
– Akkor most már tudom, hogy hová lett a jégkrém és hogy került cigarettacsikk a fahamura a kazánban, hiszen mi nem is cigizünk – ocsúdott fel Joli.
A botrány, ami ezután következett, nem csak három napig tartott, mint egy csoda. A család és az egész falu is erről beszélt hetekig, hónapokig. Az öregember nem vallott színt, tagadta a történteket, váltig állította, hogy az bizony nem igaz és csak kitalált rágalom az egész. Senki sem hitt neki.
Valahogy sohasem voltam híve a túlságosan bő lére eresztett írásoknak. Most viszont igazat kell neked adnom. Akad néhány „homályos” dolog az írásomban, amit megemlíthettem volna, hogy az olvasónak is világos legyen.
A sztori megtörtént esetet dolgoz fel, minden részletet én sem tudok.
Azért köszönöm a gratulációd, jól esett.
Érdekes a sztori, de van benne pár furcsaság számomra.
A szexuális együttlét nyomokkal jár. Jellegzetes szagok, összegyűrődött ágynemű marad utána. (Feltételezve persze, hogy ágyban történik. Vagy jelen esetben a kazánház volt a légyott helyszíne?)
A nők különösen érzékenyek a szagokra. Aktus után fürdetlen férfin a párjuk azonnal kiszúrja, mi történt. Ugyanígy nem dohányzók rögtön megérzik, ha valaki cigizett korábban a környezetükben. Persze, ezek más irányba vitték volna el a sztorit, hiszen a két nőnek már korábban illett volna gyanút fognia.
És még egy: a cigarettacsikket megtalálták a kazánházban, de a jégkrémek csomagolását sehol? Ezek szerint azokat az utcán ette meg az Öreg és/vagy a szeretője? Túl feltűnőnek gondolom.
Hol lehetett a négytagú család kora reggel? Esetleg elutaztak több napra? Ezt talán meg lehetett volna említeni.
Azért gratulálok! Jópofa írás.